2010. június 25. péntek

jún. 25
11:12
Viharok: nem biztos, hogy mindenki kap kártérítést (Privátbankár)
Az országos szintű felmérések alapján, a májusi és júniusi szélsőséges időjárás során keletkezett károk értéke megközelíti a 80 milliárd forintot
jún. 25
11:14
755 millió forintot vettek ki az állam zsebéből (Privátbankár)
A Vám- és Pénzügyőrség Dél- dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala nyomozást folytat jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntett megalapozott gyanúja miatt - tudtuk meg a VPOP közleményéből. A ...
jún. 25
11:21
Schmitt, a puha elnök? (BorsOnline)
Három budai ingatlannal, egy főváros közeli üdülővel és 40 millió forintnyi megtakarítással vág neki elnöki éveinek Schmitt Pál. Barátai közös találkozóikat féltik, a politológus pedig attól tart: munkássága inkább protokolláris, mint tevékeny államfői aktivitást takar majd.
jún. 25
11:21
Gombás kocka II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 30-40 dkg csiperkegomba (jó hozzá az apróbb is) 1 fej hagyma 50 dkg fodros kockatészta 2 evőkanál libazsír só bors piros arany őrölt pirospaprika kevés vaj
jún. 25
11:21
Pénzéért fojtogatta idős rokonát (Metropol)
Nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt nyomoznak egy beledi férfi ellen, aki idős rokonát fojtogatta, hogy így szerezzen pénzt tőle.
jún. 25
11:21
Lemondott a cseh kormány (Kripto Akadémia)
Benyújtotta lemondását pénteken a Jan Fischer vezette cseh hivatalnoki kormány. Václav Klaus államfő a kormány lemondását elfogadta.
jún. 25
11:21
Széchenyi a Kossuth téren (Spa Trend Online)
Széchenyi István grófról készült mellszobrot avattak Pécsett; Trischler Ferenc helyi szobrászművész alkotása a Kossuth téren látható.
jún. 25
11:21
Felrobbant egy autó Jászboldogházán: fiatalok sérültek meg (hirado.hu)
Egy 22 éves fiú és 19 éves barátnője péntek hajnalban egy tanyára vezető földúton kocsikáztak, amikor az utastérben robbanás keletkezett
jún. 25
11:21
Olaj - Tartja magát az árfolyam (ProfitLine)
Kiesett a hét eleji 77-78 dollár közötti sávból, de 76 dollár meglehetősen határozottan megfogta. A támaszon kialakuló oldalazásból egyelőre nem mutat hajlandóságot az elmozdulásra egyik irányba sem. (Solar Capital)
jún. 25
11:21
750 milliós jogosulatlan támogatás után nyomoznak a fináncok (Pénzcentrum)
A Vám- és Pénzügyőrség Dél- dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala nyomozást folytat jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntett megalapozott gyanúja miatt....
jún. 25
11:21
Új tagok a Phylaxia igazgatóságában (Portfolio)
A Phylaxia bejelentette, hogy a Holding 50%-os tulajdonában álló Phylaxia Pharma Agrobiológiai Készítményeket Gyártó és Forgalmazó Zrt. közgyűlése Dr. Jeszenszky Zoltánt és Málits Józsefet - a...
jún. 25
11:21
Mandur: a Fidesz „médiapuccsa” veszélyezteti a sajtószabadságot + videó (ATV)
Alkotmányossági aggályokat is felvet.
jún. 25
11:23
Rajnai sertésszelet (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 szelet sertéskaraj vagy -tarja 4 db alma 20-30 db kimagozott aszalt szilva 5 dkg vaj 1-2 evőkanál cukor vagy méz só őrölt fehérbors liszt, tojás, zsemlemorzsa a panírozáshoz olaj a sütéshez
jún. 25
11:23
Robbanás történt egy autó utasterében (Metropol)
Ketten megsérültek abban a péntek hajnali balesetben, amelynek során egy személygépkocsiban robbanás történt Jászboldogháza külterületén.
jún. 25
11:23
Szombathelyi gyilkosság: a rendőrség hallgat a részletekről! (hirado.hu)
A fiatal nő lehetséges gyilkosa egy autósüldözés során közlekedési balesetet szenvedett és jelenleg életveszélyes sérülésekkel kezelik a győri kórház intenzív osztályán
jún. 25
11:23
Letörte támaszát az OTP (ProfitLine)
Szinte csak az OTP vezeti a BUX index alakulását, a piac 5,9 milliárd forintos összforgalmából a bankpapír 5,2 milliárdot vállal magára, és miután az árfolyam letörte az 5040 forintos támaszát, sőt már 5000 forint alatt tartózkodik, így a részvényindex is növelte a kezdeti veszteségét.
jún. 25
11:23
Focilázban ég Möbius, és vételre bátorít (Portfolio)
Egyértelmű állást foglalt most is Mark Möbius, a blogjában megjelent bejegyzés szerint a Dél-afrikai labdarúgó világbajnokság nemcsak az országnak, hanem a kontinensnek jót tesz, hiszen a rendezést...
jún. 25
11:23
Bukarest: közalkalmazottak és nyugdíjasok törtek az elnöki palotára (ATV)
Romániai közalkalmazottakból és nyugdíjasokból álló tüntetők csoportja próbált behatolni pénteken a román elnöki palotába a tervezett bér- és nyugdíjcsökkentések ellen tiltakozva.
jún. 25
11:24
Vatera Vera kiesett Cannes-ban (Kreatív Online)
A Cluso Vatera Vera kampánya nem jutott be a titanium és integrált kategória shortlistjére, így az idei Cannes Lions fesztivált „nagy oroszlán" nélkül zárta Magyarország.
jún. 25
11:24
Megütötte a villamosvezetőt, négy hónapot kapott (HírTV)
Négy hónap letöltendő börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy erővágóval támadt rá egy villamosvezetőre Miskolcon.
jún. 25
11:24
Terhesség - Cigaretta és medencetáji fájdalom (WebBeteg)
Egy új kutatás szerint a medencefájdalom kockázata még egy ok a nők számára, hogy abbahagyják a dohányzást, mielőtt teherbe esnek.
jún. 25
11:25
Citromos-kekszes túrótorta (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg túró 6 db citrom 40 dkg darált keksz 7 dkg margarin 15 dkg cukor pici tej 5 dl tejszín 1 csomag tejszínben oldódó zselatin 2 csomag színtelen zselatin 2-3 dl citromlé
jún. 25
11:25
Heineken Balaton Sound – a visszaszámlálás elkezdődött! (hirado.hu)
A nyitónapon, július 8-án a Pet Shop Boys mellett többek között Sven Vath és Paul Oakenfold is színpadra lép
jún. 25
11:25
A romániai események miatt brutális forintgyengülés jött (ProfitLine)
A közép-kelet-európai valuták - köztük a forint - jelentősen gyengültek pénteken délelőtt amiatt, hogy Romániában az Alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánította a bukaresti kormány és a parlament által elfogadott megszorító intézkedéscsomagot, az euró rövid idő alatt 286 forint fölé is erősödött. (MTI)
jún. 25
11:26
Éjfél után nem némul el Erzsébetváros (HírTV)
Egy vendéglátóipari egységnek sem kell bezárnia éjfél után Erzsébetvárosban. A helyi önkormányzat képviselő-testülete pénteki ülésén úgy döntött, csak abban az esetben kell korlátozni éjfélig a nyitva tartást, ha azt legalább öt környező társasház kétharmados tulajdonosi többsége kéri a jegyzőtől.
jún. 25
11:27
Áfonyás túrótorta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 tojás 2 tojásfehérje 1 csipet só 4 dkg búzaliszt 2 dkg étkezési keményítő 20 dkg áfonyakompót 1 teáskanál őrölt Bourbon vanília 35 dkg túró 4 lap fehér zselatin 1,5 dl tejszín vaj a formához
jún. 25
11:29
Kukoricakenyér (Mindmegette)
Hozzávalók: 12 dkg kukoricaliszt 12 dkg simaliszt 10 dkg cukor 1/2 csomag sütőpor csipet só 2 tojás 2,4 dl tej 5 dkg olvasztott vaj
jún. 25
11:30
Az OÉT összehívását kérik a munkaadók és a munkavállalók (HR Portál)
Kezdjen párbeszédet a kormány a munkavállalók és a munkaadók képviseleteivel az Országgyűlésnek már benyújtott törvényjavaslatokról, illetve a miniszterelnök 29 pontos akciótervének még nem realizálódott tételeiről - ezt kérték a Duna Televízió csütörtök esti háttérműsorában nyilatkozó érdekképviselők.
jún. 25
11:32
Lazítanának az osztrák munkapiaci korlátozásokon (HR Portál)
Az osztrák munkaerő-piaci korlátozások lazítását javasolják szakértők, még a moratórium lejárta előtt - írta a minap a Die Presse című osztrák napilap.
jún. 25
11:33
Bukarest kiütötte a forintot (Infostart)
Délelőtt negyed 11-kor hirtelen gyengülni kezdtek a régiós devizák, amely azzal függött össze, hogy sajtóértesülések szerint a román alkotmánybíróság a megszorító csomag egyes elemeit alkotmányellenesnek találta. Ez többek között veszélyezteti a nemzetközi hitelcsomag következő részletéhez való hozzájutást, ez okozza az azonnali régiós negatív hatásokat is. Egyelőre az alkotmánybíróság még nem…
jún. 25
11:39
Kilencéves kislány szült egészséges kisfiút (BorsOnline)
Egy kilencéves malajziai kislány világra hozta első gyermekét. Az apa valószínűleg egy 14 éves kisfiú a szomszédból.
jún. 25
11:39
Recept: Kukoricakenyér (Mindmegette)
Hozzávalók: 12 dkg kukoricaliszt 12 dkg simaliszt 10 dkg cukor 1/2 csomag sütőpor csipet só 2 tojás 2,4 dl tej 5 dkg olvasztott vaj
jún. 25
11:39
Capello már kijelölte a 11-es rúgókat (Metropol)
Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya már kijelölte első öt emberét a 11-es rúgásokra, amennyiben vasárnap, a németek elleni világbajnoki nyolcaddöntőben erre kerülne sor.
jún. 25
11:39
Cigi miatt robbant fel egy autó (Alternatív Energia)
Ketten megsérültek abban a péntek hajnali balesetben, amelynek során egy személygépkocsiban robbanás történt Jászboldogháza külterületén - közölte a rendőrség az MTI-vel.
jún. 25
11:39
Rács mögött egy tálib parancsnok (Kripto Akadémia)
Karacsiban őrizetbe vették a Pakisztáni Tálibok Mozgalmának (TTP) egyik parancsnokát - közölte a helyi média pénteken.
jún. 25
11:39
Egyedülálló Warhol-kiállítás Kassán (Spa Trend Online)
Különleges biztonsági intézkedések mellett készít elő Andy Warhol műveiből kiállítást a szlovákiai Kassán egy galéria, amely az Egyesült Államokból kap kölcsön alkotásokat a tárlatra.
jún. 25
11:39
Bencsik Tamara nem bánta meg, hogy megmutatta szexis idomait, sőt! (hirado.hu)
Az énekesnőnek elárulta, hogy mióta megjelentek a fotók sokkal több felkérést kap, mint korábban
jún. 25
11:39
Viharkárok: a lakástulajdonosok felének kétséges a kártérítés (Pénzcentrum)
Az országos szintű felmérések alapján, a májusi és júniusi szélsőséges időjárás során keletkezett károk értéke megközelíti a 80 milliárd forintot. A lakásonkénti átlagos kár nagysága közel 100 ezer forint. A hirtelen lezúduló csapadékmennyiség és az árvizek óriási károkat okoztak az ország minden területén. Olyan településeket is elöntött a víz, amelyekre idáig ez nem volt jellemző, éppen ezért a…
jún. 25
11:39
Eldöntötte: abbahagyja a rádiózást a Neo Fm sztárja (ATV)
Ha lejár a szerződése, nem hosszabbít.
jún. 25
11:41
Ballack visszatér a Leverkusenhez (Metropol)
Lapértesülés szerint visszatér korábbi sikerei színhelyére, vagyis a Bayer Leverkusenben folytatja pályafutását a német labdarúgó-válogatott sérült csapatkapitánya, a világbajnokságról lemaradt Michael Ballack.
jún. 25
11:41
Nincs csendrendelet Erzsébetvárosban (Alternatív Energia)
Mégsem kell bezárniuk éjféltől reggel hatig az erzsébetvárosi vendéglátóegységeknek, mivel a képviselő-testület pénteken olyan módosító javaslatot fogadott el, amely szerint csak egyes szórakozóhelyek kötelezhetők a korlátozott nyitva tartásra.
jún. 25
11:41
Döntöttek! Nem kell bezárniuk éjfélkor az erzsébetvárosi vendéglőknek (hirado.hu)
A képviselő-testület pénteken olyan módosító javaslatot fogadott el, amely szerint csak egyes szórakozóhelyek kötelezhetők a korlátozott nyitva tartásra
jún. 25
11:42
EUR/USD Elbizonytalanító tényezök (HírTV)
A görög CDS-ek emelkedése (hitelkiesés esetére szóló kockázati felár) nem az egyetlen tényezö, mely hozzájárult az euró eladásaihoz. A tegnapi athéni események, a G8-as és G20-as csúcs talán csalódást okozó eredményei és a hétvége elötti nyereség-kivétek is szerepet játszottak az euró gyengülésében. Támogatások 1,2260-45-nél és 1,2220-10-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 25
11:43
Médiacsomag: javult a törvényjavaslat? (Alternatív Energia)
A sajtószabadságról és médiatartalmakról szóló tervezet jelenlegi formájában jórészt megfelel az európai audiovizuális médiairányelvnek - mondta Bayer Judit médiajogász pénteken az MTI-nek, rámutatva, hogy a módosító javaslatok mindegyike helyes irányban változtat a tervezeten, ám ezek szerinte számos helyen még pontosításra szorulnak.
jún. 25
11:44
Háromnegyed milliárdot csaltak ki hamis orvosi igazolásokkal (HírTV)
Teljesen egészséges embereket alkalmaztak csökkent munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása után járó állami támogatást felvéve annak a bűnügynek a gyanúsítottjai, amelyben jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt folytat nyomozást a vámhatóság. Az ügyben 43 dél-dunántúli társaság, s közel ezer munkavállaló érintett, s egy orvos is, aki - a gyanú szerint - a hamis igazolásokat…
jún. 25
11:48
Könnyebb a bevásárlókosár - van remény? (Privátbankár)
Az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma csökkent Magyarországon az elmúlt időszakban, de kezd visszatérni a fogyasztói bizalom
jún. 25
11:50
Nyugdíjpénztárak: veszteséget jelenthet az ugrálás (Privátbankár)
Elveszíthető a hozamgarancia, amennyiben a pénztártag öt éven belül egynél többször pénztárat, illetve a pénztáron belül portfóliót vált
jún. 25
11:52
Romániából érkezett a pofon: megzuhant a forint (Privátbankár)
A közép-kelet-európai valuták - köztük a forint - jelentősen gyengültek pénteken délelőtt amiatt, hogy Romániában részben alkotmányellenesnek találták a megszorításokat
jún. 25
11:57
Meztelenül kelendőbb egy énekesnő? (Blikk)
jún. 25
11:57
Kirúgnák a hévízi gyógyfürdő igazgatóját is (Alternatív Energia)
A többségi, állami tulajdonosi képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága kezdeményezte a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. közgyűlésének összehívását és Hegedűs Lajos ügyvezető igazgató menesztését - közölte a térség országgyűlési képviselője pénteki, hévízi sajtótájékoztatóján.

Keresés