A kormány által eddig bejelentett intézkedéseknek köszönhetően teljesülhet az idei évre vonatkozó (az előző kormány által kitűzött) hiánycél, ugyanakkor jelentős kockázatok övezik a növekedési...
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő MNV Zrt. új igazgatósága első ülésén új vezetőt és igazgatósági tagokat állított a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta élére.
Marihuánaültetvényeken végzett rabszolgamunkára csempészett át a határokon vietnamiakat az a csoport, akikre a hét elején összehangoltan csaptak le több európai ország rendőrségei.
Késéseket okozott a Ferihegyi repülőtéren az új európai szabályozás alapján megszigorított utasvizsgálat bevezetése. A Budapest Airport (BA) tájékoztatása szerint ajánlatos az eddigieknél is korábban, a gép indulása előtt legalább két órával megérkezni a repülőtérre. Ajánlatos ügyelni mostantól a zoknira is, ugyanis még a cipőt is levetethetik az utas lábáról az átvizsgálásnál – értesült a H...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 486,17 pontos, 2,28 százalékos csökkenéssel, 20.843,79 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 24,7 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvény...
I.(Kékfogú) Harald X. századi dán uralkodó királyi palotáját találhatták meg az Arhusi Egyetem régészei. A király nagyon szerette állítólag az áfonyát, ezért kapta a Kékfogú (angolul Bluetooth) nevet.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő MNV Zrt. új igazgatósága első ülésén új vezetőt és igazgatósági tagokat állított a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta élére. A vagyonkezelő pénteken az MTI-hez eljutt...
A délelőtt folyamán komoly árfolyamveszteséget szenvedtek el a régiós devizák a G20 tanácskozását megelőző piaci óvatosság és a román megszorító csomag végrehajthatóságával szemben felmerült kételyek ...
Közel kétszáz fellépő, 10 színpad, pálinkás jóreggeltek a Tisza-parton: a Hegyalja nem pusztán Magyarország egyik legnagyobb zenei fesztiválja, a Hegyalja maga a nyaralás - ígérik az egyik legnagyobb vidéki fesztivál szervezői. Július 14-én indul a rakamazi koncertdömping....
Lemondta tervezett részvételét a kanadai G20-as csúcstalálkozón Luiz Inacio da Silva brazil elnök, az országa északkeleti részét sújtó áradások miatt – mondta az elnök szóvivője pénteken az AFP-nek.
Ittas volt az a mozdonyvezető, aki még szerda délután gázolt el egy hajléktalant a gyalogosok számára kijelölt átkelőhelyen a veszprémi állomáson. A 30 éves férfi még a helyszínen életét vesztette, a mozdonyvezető ellen járművezetés ittas állapotban elkövetése miatt indult eljárás. A vizsgálat szerint a mozdonyvezető ittasságának nem volt köze a balesethez.
A dél-balatoni élelmiszer-kiskereskedők 15-20, a vendéglátósok 20-30, a parti sütödések 30-50 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be az idei balatoni előszezonban a tavalyi adatokhoz képest - mo...
Ősszel találkozhat egymással Barack Obama amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök - mondta az InfoRádiónak a Washingtonban tartózkodó külügyminiszter. Martonyi János elmondta, amerikai kollégája örömmel fogadta az új kormány célkitűzéseit, és Magyarország NATO szerepvállalásával is elégedett.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő MNV Zrt. új igazgatósága első ülésén új vezetőt és igazgatósági tagokat állított a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta élére, és személycserére készül a Hévíz Gyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. vezetésében is.
A dél-balatoni élelmiszer-kiskereskedők 15-20, a vendéglátósok 20-30, a parti sütödések 30-50 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be az idei balatoni előszezonban a tavalyi adatokhoz képest - mondta Kertész Rezső, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete (KISOSZ) társelnöke pénteken Siófokon
Magyarország beleöregedett konfliktusaiba, ezért egyre több fiatal ment el külföldre, ezért meg kell fiatalítani az országot – erről beszélt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Mathias Corvinus Collegium (MCC) diplomaosztó ünnepségén Budapesten pénteken.
Martonyi János háromnapos washingtoni látogatása végén, pénteken a magyar sajtónak elmondta: megnyugodva távozik, az Egyesült Államok megfelelő figyelmet szentel Európának
Fokozni kell a szegénység elleni küzdelmet, különben nem teljesíthetők az ENSZ által kitűzött célok - áll a legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8 csoport pénteki, kanadai találkoz...
Fokozni kell a szegénység elleni küzdelmet, különben nem teljesíthetők az ENSZ által kitűzött célok - áll a legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8 csoport pénteki, kanadai találkozójának nyilvánosságra került zárónyilatkozat-tervezetében
Általános sztrájk bénítja pénteken Olaszországot, miután a legnagyobb szakszervezet a Silvio Berlusconi által vezetett jobbközép kormány megszorításai ellen tiltakozik. A tüntetés során tízezrek...
Jelentési kötelezettség elmulasztása miatt Mészáros Norbert másfél, Vukasin Polekszics pedig két éves eltiltást kapott az UEFA-tól - olvasható a DVSC oldalán.
Nem esett gól a nagy érdeklődéssel várt Portugália–Brazília összecsapáson, így végül mindkét együttes kvalifikálta magát a legjobb 16 közé. Az eredménnyel így elégedettek lehettek a csapatok, a mutatott játék viszont nem volt olyan szemet kápráztató, mint amit vártunk volna. Egyszersmind reméljük, az igazi jogo bonitót (szép játékot) az egyenes kieséses szakaszra tartogatják Dunga, illetve Q...
A Nepálban letartóztatott gyerekek közül majdnem minden negyedik fizikai bántalmazást szenved el a rendőrségi őrizet idején - áll az Advocacy Forum helyi jogvédő szervezet pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében. A mintegy 900 gyerek megkérdezésén alapuló dokumentum szerint már hétéves gyerekeket is letartóztatnak a rendőrök, akár olyan kisebb bűntettekért is, mint például egy kókuszdió…
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint Románia adóskockázati besorolásainak visszaminősítésére vezethet a román alkotmánybíróság pénteki végzése, amely részlegesen alkotmányellenesnek mondta ki a román parlament által elfogadott takarékossági csomagtervet. Citybeli szakértők ugyanakkor továbbra sem látják veszve az államháztartási kiigazítási programot, mondván: más eszközökkel elérhető a…
Kereken 20 évvel a német újraegyesítés után a keletnémetek egynegyede visszasírja az egykori NDK-t - tűnt ki egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérésből.
Napokon belül költöznie kell a BHSE lövész szakosztályának évtizedek óta használt kőbányai lőteréről, mert azt az újonnan felálló Schmitt-Orbán "elit testőrség" veszi birtokba júliustól. A közelgő világbajnokság miatt a sportlövők komoly bajba kerültek. A hazai lövészsport eddigi fellegvárát ráadásul százmilliós költséggel kívánják befedni, illetve géppisztolyos lövészetre alkalmassá tenni.
Egy órával korábban küldené ágyba a japánokat a szigetország kormánya, amely az intézkedéstől azt várná, hogy csökken a háztartások éghajlatra káros szén-dioxid-kibocsátása.
Alapvető félreértés van a tervezett magyar médiacsomag célját illetően, amely a média felügyeletének depolitizálása - mondta a washingtoni munkalátogatáson tartózkodó Martonyi János külügyminiszter pénteken.
Fény derülhetett volna Észak-Korea titkára a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság G-csoportja két kiesőjének összecsapásán, de a sérülést szenvedett kapust nem cserélte le Kim Dzsong Hun szövetségi kapitány, így az sem derült ki, disszidált-e az egyetlen olyan játékos a tornáról, aki cserélhette volna a háló előtt. A kommunista állam mindenesetre az Elefántcsontpart elleni meccsen is simán…
Tolvajok jártak egy frissen felújított dél-afrikai rendőrállomáson, ahonnan gyakorlatilag mindent magukkal vittek, beleértve a konyhai mosogatót is - közölte pénteken egy rendőrségi szóvivő.
A kezdeti bizonytalanság után a bankpapírok által vezetett emelkedés vette kezdetét az amerikai részvénypiacokon. Az óvatos bizakodás zárásra alábbhagyott, hiszen a befektetők rendkívül óvatosak a...