Mentőhelikopterrel szállították kórházba egy 15 éves fiatalt, aki csütörtökön Turán, egy családi ház melléképületében felrobbant gázpalack miatt sérült meg.
úlius 1-től az eddigi 9,5 százalékról 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata; ez a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta - közölte Őri András, a központ kommunikációs vezetője....
A Synergon bejelentette, hogy 2010. június 23-án ugyancsak 20,000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével 648,64 forintos átlagárfolyamon. ...
Július 1-jétől az eddigi 9,5 százalékról 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata; ez a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta - közölte Őri András, a központ kommunikációs vezetője csütörtökön.
"Hogyan segíthetünk" - ez volt a vitaindító címe az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és az AAM Consulting workshopjának, amelyen a pénzintézetek HR vezetőivel arra keresték a választ, milyen módon tudna hatékonyabban hozzájárulni az ÁFSZ a versenypiaci szereplők munkahelyteremtő, munkahelymegtartó törekvéseihez.
A wimbledoni nyílt teniszbajnokság harmadik napjára kilátogató szinte minden szurkoló, pihenő játékos, szakértő, legenda a 18-as pályához vándorolt, hogy lássa a sportág történetében már most minden rekordot megdöntő, 10 órája tartó, és sötétedés miatt másodszor is félbeszakított John Isner-Nicolas Mahut első fordulós meccset
A BUX elmúlt néhány napja egy kiadós eső napot követően meglehetősen nyugalmas. Közel két hete araszol felfelé az árfolyam különösebb aktivitás nélkül.(Solar Capital)
Egyenként tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélt egy pakisztáni bíróság csütörtökön öt amerikait, akik a vád szerint terrorcselekményeket készítettek elő - közölte a pakisztáni média
Az AUD/CAD jókora nyomás alá került. Miután tegnap áttörték a 0,9010-es ellenállást, 0,9110-re kúszott fel a devizapár. A kereskedök meglepöen nagy vételröl számoltak be, mely 0,9110 fölé katapultálta az árfolyamot. Ezután oldották a fölötte található ordereket, ami nyereségeket hozott. A fundamentumok továbbra is a kanadai dollárnak kedveznek. Az ausztrál dollár sokkal inkább dacolt a…
Az Európai Központi Bank (EKB) az euróövezeti megszorító csomagokban nem lát veszélyt a gazdasági növekedésre - jelentette ki Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke csütörtökön, az olasz La Repubblicának adott nyilatkozatában
Szocialista képviselők kérésére összehívja a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodájának közleménye szerint a június 3-i ülés napirendjéről levett előterjesztéseket tárgyalják meg, egyebek mellett a félárú diák BKV-jegy bevezetését és a szmogriadó-rendelet módosítását.
Schmitt Pál, akit a Fidesz–KDNP várhatóan államfőnek jelöl, augusztus 5-ig ellátja a házelnöki feladatokat. Ezt Schmitt Pál jelentette be a házbizottság csütörtöki ülését követően. A várhatóan kedden megválasztandó új államfő a szavazást követően lemond a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségéről is.
Összehívja a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Demszky Gábor főpolgármester, miután ezt tizenhat MSZP-s képviselő írásban kezdeményezte - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája. Steiner Pál...
Szemérem elleni bűncselekményért tartóztattak le egy nyolcvanas éveiben járó svájci férfit. Az idős ember rendszeresen ivott gyermek rokonai vizeletéből - méghozzá közvetlenül a forrásból.
A néző is jól jár, mert választhat: a szlovéneket nézi, amint az angolokkal közdenek, vagy a ghánaiak meccsén szurkol, akik a németek ellen futballoznak.
Szinte teljes egészében hazatért Üzbegisztánból az a 75 ezer kirgiz állampolgár, aki a június közepén kirobbant kirgizisztáni etnikai összecsapások elől keresett menedéket a szomszédos országban - közölték csütörtökön a kirgiz hatóságok.
Az MSZP szerint itt az ideje, hogy a Fidesz elismerje a nyilvánosság előtt: haladni kell tovább a Bajnai-kormány által elkezdett költségvetési pályán, a válságkezelés eredményes volt, Magyarország jobb helyzetben van, mint számos EU-tagállam.
Egy konyhakést vágott férje karjába egy asszony veszekedés közben Jászdózsán. A megszúrt férfi könnyű sérüléssel úszta meg az esetet – értesült a HavariaPress.
Mentőhelikopterrel szállították kórházba egy 15 éves fiatalt, aki csütörtökön Turán, egy családi ház melléképületében felrobbant gázpalack miatt sérült meg - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense
Az MSZP szerint itt az ideje, hogy a Fidesz elismerje a nyilvánosság előtt: haladni kell tovább a Bajnai-kormány által elkezdett költségvetési pályán, a válságkezelés eredményes volt, Magyarország jobb helyzetben van, mint számos EU-tagállam
A hazai kkv-k sajátos attitűdje a kooperációra való hajlandóság szinte teljes hiánya, holott egyedül minden nehezebb - főleg a jelenlegi magyar üzleti viszonyok mellett
Nem lesz tűzijáték idén augusztus 20-án Miskolcon, a programra szánt összeg megtakarításáról Káli Sándor (MSZP) polgármester döntött, tekintettel az árvíz okozta károkra. Veres László, a miskolci önk...
Azok után, hogy Új-Zéland 1-1-es döntetlent játszott a világbajnok olaszokkal, máris rózsaszínben látják a távoli szigetországban a futballjuk jövőjét.
Hatvanöt évvel ezelőtt történelmet írt a fénykép, melyen a New York-i Times Square-en rendezett Győzelem napján egy tengerész megcsókolta Edith Shain ápolónőt. Az asszony vasárnap elhunyt, de a huszadik század egyik legjelentősebb fényképe örökre megmarad az emberek emlékezetében.
Schmitt Pál államfővé választása esetén augusztus 5-ig, Sólyom László mandátumának lejártáig ellátja házelnöki feladatait. Ezt a házelnök mondta újságíróknak csütörtökön, a házbizottság ülése után.
Több kilométer magas hamuoszlopot lövellt az égre a Kamcsatkai-félszigeten lévő Sivelucs vulkán - adta hírül csütörtökön az Orosz Tudományos Akadémia geofizikai szolgálatának kamcsatkai intézete.
A Synergon Informatika Nyrt. 2010. június 23-án 20.000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével 648,64 forintos átlagárfolyamon - olvasható a BÉT honlapján.
Az eredetileg tervezettnél 10 milliárd forinttal kevesebb forrást tudott bevonni mai 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukcióján az Államadósság Kezelő Központ. Az 50 milliárd forintos meghirdetett...