2010. június 24. csütörtök

jún. 24
15:19
Rendkívüli közgyűlés: Tarlós garantálja a határozatképességet (Infostart)
Határozatképes lesz a július 8-ai rendkívüli Fővárosi Közgyűlés, miután a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője csütörtökön jelezte, hogy képviselői is részt vesznek azon.
jún. 24
15:19
USA - Öt havi emelkedés után csökkent a tartós fogyasztási cikkek megrendelése (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya 2,2 milliárd dollárral, 1,1 százalékkal 192 milliárd dollárra csökkent májusban, a felülvizsgált áprilisi 3 százalékos bővülés után. Ez az első visszaesés öt hónapnyi emelkedés után, az elemzői várakozások 1,2 százalékos csökkenéssel kalkuláltak.
jún. 24
15:19
7,2 millió forintnyi összeggel adós a világhírű énekesnő (ATV)
Mariah Carey csak 8 ezer dollárt fizetett ki a kezelési költségekből.
jún. 24
15:20
A kormány nem hagyja annyiban Sólyom kitiltását (HírTV)
Szlovákia nem tagadhatta volna meg tavaly augusztusban Sólyom László köztársasági elnök belépését, így Magyarország folytatja a megindított eljárást az Európai Bíróság előtt – közölte a Külügyminisztérium. A tárca azután reagált így, hogy az Európai Bizottság csütörtökön tudatta: nem sérült uniós jog, hiszen erre az esetre a nemzetközi jog szabályai vonatkoznak.
jún. 24
15:22
EUR/USD Kisebb nyereségek (HírTV)
Miután a piacok feldolgozták az amerikai adatokat, mind az EUR/USD-nél, mind pedig a nemzetközi részvénypiacokon kisebb nyereségekröl számoltak be. Az elsö munkanélküli segélykérelmek a múlt héten 457.000-es értéket hoztak (elörejelzés: 460.000, elözö: 472.000). A tartós fogyasztási cikkek májusi megrendelései is kellemes meglepetést okoztak. Az EUR/USD a kerek 1,23-as értékkel harcol. Ellenállás…
jún. 24
15:24
Egy feladatra két céggel is szerződött a BKV (Privátbankár)
Egy feladatra két céggel is szerződést kötött a BKV, az Eketaliga Bt.-nek és az Orlai és társa Kft.-nek is az Alstom metrókocsik beszerzésével kapcsolatos formatervezési, ergonómia és színtervezési mu...
jún. 24
15:24
Hazánkba is kerülhetett az elkékülő Mozzarellából (HírTV)
Magyarországra is kerülhetett a szennyezett német Mozzarella sajtból. Több bejelentés is érkezett az unió gyorsriasztási rendszerére, hogy a német Milchwerk Jäger GmbH által gyártott tejfehér Mozzarella sajt a csomagolás felbontása után a levegővel érintkezve elkékül - közölte internetes oldalán a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal.
jún. 24
15:33
Háromszáz vádlott: diplomától a hajósjogosítványig bármit hamisítottak (Infostart)
Háromszáz gyanúsított ellen javasoltak vádemelést egy három éve indult nyomozás lezárultával. Az ügy három főszereplője a legkülönfélébb végzettségeket bizonyító okiratokat készített anyagi ellenszolgáltatás fejében - számolt be a nyomozás eredményeiről a BRFK gazdaságvédelmi osztályának nyomozója.
jún. 24
15:33
Tíz év börtönbüntetést kapott a polányi késelő (Metropol)
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön annak a férfinak a büntetését, akit korábban tíz év börtönbüntetéssel sújtottak, amiért tavaly egy késsel halálosan megsebesített egy másik férfit Polányban, ezzel az ítélet jogerőssé vált.
jún. 24
15:33
Chávez amerikai fúrótornyokat államosít (Kripto Akadémia)
A venezuelai kormány 11 amerikai tulajdonú olajfúró tornyot vesz állami tulajdonba azért, hogy a termelésből kivont berendezéseket ismét üzembe állítsa - nyilatkozott Rafael Ramirez olajügyi miniszter.
jún. 24
15:33
Készlethiánnyal indult a 4G iPhone nemzetközi bemutatója (hirado.hu)
Az új Apple-kütyüt az időeltolódás miatt elsőként a tokiói vásárlók vehették át
jún. 24
15:33
Lemondott az MKB Bank igazgatósági tagja (Portfolio)
Dr. Patyi Sándor 2010. július 1-jei hatállyal lemondott az MKB Banknál betöltött igazgatósági tagságáról - közölte a társaság. Dr. Patyi Sándor, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese 2003 óta tagja a...
jún. 24
15:33
A logók is összecsapnak egymással a vb-n (ATV)
Folyik a küzdelem az Adidas és a Nike között a piac uralmáért.
jún. 24
15:35
Már mozikban is megy a Biszku-film (Infostart)
Biszku Béla egykori kommunista politikus továbbra sem járul hozzá a róla készült dokumentumfilm bemutatásához, noha az alkotást csütörtök délelőtt óta már vetítik, a többi között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezők szerint a korábbi belügyminiszter közszereplőként nyilatkozott nekik, és álláspontjukat készek bíróság előtt megvédeni.
jún. 24
15:35
Módosítaná a közoktatási törvényt a Jobbik (hirado.hu)
Az ellenzéki párt szerint három tantárgy feletti bukás esetében természetesnek kellene tekinteni az osztályismétlést
jún. 24
15:36
Pizsamában bóklászott az erdőben az idős férfi (HírTV)
Megtalálták a közeli erdőben azt a tájékozódni képtelen férfit, aki szerdán hajnalban tűnt el demecseri otthonából – értesült a HavariaPress.
jún. 24
15:37
Dalokkal népszerűsítik a "kedves vezető" fiát (hirado.hu)
Kim Dzsong Il így próbálja felkészíteni a lakosságot harmadik és egyben legkisebb fia, Kim Dzsong Un hatalomátvételére
jún. 24
15:42
Több száz vádlott a diplomahamisítási ügyben (HR Portál)
Háromszáz ember elleni vádemelési javaslattal zárult az, a még 2007-ben indult nyomozás, amelynek három fő gyanúsítottja a legkülönfélébb végzettségeket bizonyító okiratokat készített anyagi ellenszolgáltatás fejében - közölte Kovács Veronika főhadnagy csütörtökön.
jún. 24
15:48
Az ipartestületi javaslatok a törvényalkotásban hasznosulnak (ProfitLine)
(MTI) - Az ipartestületek javaslatai a törvényalkotási folyamatban hasznosulnak - mondta Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke csütörtökön újságíróknak a megyei szervezetek ügyvezetőinek országos tanácskozásának szünetében Budapesten.
jún. 24
15:50
Elemzők szerint kulcskérdés az eddigi gazdaságpolitika folytatása (ProfitLine)
(MTI) - Az eddigi gazdaságpolitika folytatása a kulcstényezője a forinteszközök jövőbeni teljesítményének - hangsúlyozták londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a Fidesz-kormány erőteljes stabilizációs program mellett fogja elkötelezni magát, ám a forint árfolyamkilengései a következő időszakban szélesedhetnek "a politikai zaj" miatt.
jún. 24
15:51
Csonka András férjszerepben (BorsOnline)
A népszerű színész, Csonka András is szerepet kapott a Duna Televízió ősszel képernyőre kerülő új sorozatában, a Diplomatavadászban - bár ő nem egy becserkészendő diplomatát, hanem az egyik főszereplő hölgy, Eszter férjét alakítja. Az ismert művésszel többek között a család fontosságáról és az elvált apák helyzetéről beszélgettünk, de természetesen szóba került a Família Kft. is.
jún. 24
15:51
Lázár János: hatni fog a "három csapás"! (Infostart)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a "három csapás" néven ismertté vált törvény szigora alkalmas lehet, hogy az emberek számára visszaadja a közbizalmat, a bűnözőket pedig visszatartsa a bűncselekmények elkövetésétől.
jún. 24
15:51
Ganxsta Zolee és a szépségkirálynő is Argentínának drukkol (hirado.hu)
Dammak Jázmint édesapja "fertőzte meg" az argentin-mániával
jún. 24
15:51
A bankadóról fog szólni a hétvége (Portfolio)
Ausztria, Németország és Nagy-Britannia mellett jövőre vezetheti be a banki különadót Franciaország is. A brit 2 milliárd font és az osztrák félmilliárd euró mellett ők 300 millió és 1 milliárd euró...
jún. 24
15:51
Rossz hír a hitelesknek: új éves csúcsra száguldott a svájci frank (Pénzcentrum)
Folytatódnak az aggasztó folyamatok a devizapiacokon, a hazai fizetőeszköz leértékelődése leginkább ezúttal is a svájci frank ellenében érződik: az alpesi deviza kurzusa átlépte a 209-es szintet, amire legutóbb tavaly március elején volt példa....
jún. 24
15:51
Biszku tiltakozik, a filmet mégis vetítik (Metropol)
Biszku Béla egykori kommunista politikus továbbra sem járul hozzá a róla készült dokumentumfilm bemutatásához, noha az alkotást csütörtök délelőtt óta már vetítik, a többi között az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
jún. 24
15:53
Szerényi Gábor: Fred nyergében az indiánok földjén (hirado.hu)
„Lépeget a paci”, mondta magyarul Frednek, aki engedelmes és szelíd volt, turisták szolgálatára nevelt példány.
jún. 24
15:53
Öt estén szól a dzsessz júliusban Zsámbékon (Metropol)
Öt estén várják a dzsessz szerelmeseit idén Zsámbékra: az MR3-Bartók Rádió Jazz Open fesztiválján július 2. és 30. között péntekenként a műfaj ifjú tehetségei és nagy öregjei egyaránt fellépnek.
jún. 24
15:54
Új állam születik Afrikában? (HírTV)
A jövő év elején újabb állam jöhet létre Afrikában, de helyzete nagyrészt Koszovóhoz lesz hasonló, mivel rengetegen életképtelennek tartják és jelentős etnikai konfliktusokkal lesz terhelt – mondta el a jövő év eleji dél-szudáni függetlenségi népszavazásról Hettyey András egy csütörtöki, a Magyar Külügyi Intézetben tartott rendezvényen.
jún. 24
15:54
Bántalmaztak egy önkormányzati képviselőt (Blikk)
Bántalmazták Siklós egyik független önkormányzati képviselőjét csütörtök délelőtt a településen. Szalai Ottó szerint politikai indíttatásból támadt rá a két ismeretlen férfi.
jún. 24
15:55
A hétvégétől beindulhat a tiszavirágzás (hirado.hu)
A tiszavirág a kérészek egyik nagyméretű, kecses válfaja
jún. 24
15:56
Miskolcon nem lesz tűzijáték (HírTV)
Elmarad idén Miskolcon a tűzijáték a korábbi árvízi védekezés miatt. Közben a kormány megfontolja, hogy Budapesten mi legyen az augusztus 20-i rendezvénnyel, hiszen egy ismert közösségi portálon már 128 ezernél is többen csatlakoztak az arról szóló kezdeményezéshez, hogy „Mondjunk le az augusztus 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára!”.
jún. 24
15:57
Biszku tiltakozása ellenére is vetítik a dokumentumfilmet (hirado.hu)
A film készítői készek akár bíróság előtt is bebizonyítani, hogy a korábbi belügyminiszter közszereplőként nyilatkozott
jún. 24
15:59
Elhunyt Tamás Károly! (hirado.hu)
A korábbi Orbán-kormány földművelésügyi államtitkára 80 éves volt
jún. 24
16:00
Nem keresik a 12 hónapos DKJ-t (Privátbankár)
A 12 hónapos diszkontjegyre a rövid futamidejű hozamvárakozások bizonytalansága miatt gyenge a kereslet,  erre utal, hogy a többi papír aukcióján bőven van érdeklődés, mondta az MTI-nek Borbély László...
jún. 24
16:01
Elemzők: kulcskérdés az eddigi gazdaságpolitika folytatása (hirado.hu)
Magyarország változatlanul adósságtól "túlterhelt", ugyanakkor "masszív" költségvetési konszolidációt hajtott végre, ami hozzájárult a közadósság-állomány stabilizálásához - véli a Goldman Sachs
jún. 24
16:09
Amerikában kitört a vámpírőrület (BorsOnline)
Megszállott rajongók százai telepedtek le egy Los Angeles-i mozi előtt, ahol ma mutatják be az Alkonyat-széria legújabb részét, a Napfogyatkozást.
jún. 24
16:09
Bántalmaztak egy önkormányzati képviselőt (Metropol)
Bántalmazták Siklós egyik független önkormányzati képviselőjét csütörtök délelőtt a településen; Szalai Ottó szerint politikai indíttatásból támadt rá a két ismeretlen férfi.
jún. 24
16:09
Tíz évet kapott a polányi késelő (hirado.hu)
A 29 éves férfi hétszer szúrta meg egy haragosát, miután a kocsmában szóváltásba keveredtek
jún. 24
16:09
Metróval utazol? Ezt észrevetted már? (Pénzcentrum)
Júniustól 14 egységből álló turisztikai információs térképrendszer segíti a budapesti metróállomásokon és a főbb turisztikai csomópontokon a külföldi és belföldi látogatókat....
jún. 24
16:09
Gréczy Zsolt szerint kétszer alázták meg a fideszesek Sólyom Lászlót. (ATV)
A Fidesz a köztársasági elnöki jogkör kiszélesítésére készül az alkotmánymódosítás után, de az új mandátumot már nem Schmitt Pál, hanem Orbán Viktor kapja – Gréczy Zsolt szerint kétszer alázták meg a fideszesek Sólyom Lászlót. Pindroch szerint Gyurcsány Ferencnek meg kellene húznia magát.
jún. 24
16:11
"Forever Michael" - Gigakoncerttel emlékeznek Jackóra Los Angeles-ben (hirado.hu)
Egy éve halt meg a pop királya
jún. 24
16:12
Harminc évet kaphat az emberi tüdőt sütögető Hannibal (HírTV)
Harminc évnyi börtönbüntetést javasoltak csütörtökön az ügyészek a francia Hannibal Lecterként elhíresült Nicolas Cocaignnek, aki azért áll a bíróság előtt, mert megölte egy korábbi cellatársát, és elfogyasztotta a tüdejét.
jún. 24
16:13
Fidesz: a "három csapás" alkalmas lehet a bűnözés visszaszorítására (hirado.hu)
Az, hogy Sólyom László aláírta és kihirdette a törvényt, azt jelenti, hogy a "három csapás" kiállta az alkotmányosság és a törvényesség próbáját - közölte Lázár János
jún. 24
16:21
Kiszállt a brit életbiztosítási piacról az Axa (ProfitLine)
Európa nagyságra második biztosítója, a francia Axa megválik brit élet- és nyugdíjbiztosítója egy részétől: készpénzes ügylet keretében 2,75 milliárd fontért (3,34 milliárd euró) a Resolution befektetési cégé lesz az üzletág.
jún. 24
16:23
Pesszimizmusta hangulatban nyitottak az USA piacok (ProfitLine)
Gyengülő indexekkel nyitottak csütörtökön a New York-i tőzsdék a gazdasági fellendülés ütemével kapcsolatos aggodalmak hatására. Alapvetően pesszimista hangulat uralkodik a nemzetközi piacokon, miután a Fed tegnap a kétnapos kamatdöntő ülése után a korábbiaknál komorabb hangvételi nyilatkozatot adott ki a gazdaság alakulásával kapcsolatba.
jún. 24
16:27
Kilenc törvényjavaslatról zárószavaz a Ház (Metropol)
Jövő hétfőn kilenc törvényjavaslat zárószavazását tartja az Országgyűlés, ezek között szerepel két alkotmánymódosítás, és kettő, a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvény újbóli elfogadása - derül ki az előzetes napirendből.
jún. 24
16:27
EBESZ - Piros lámpa a médiacsomagnak (Kripto Akadémia)
A médiacsomag jövő hétre parlamenti szavazásra kitűzött részének leállítására hívta fel a magyar kormányt csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője - közölte a tisztségviselő irodája egy közleményben.
jún. 24
16:27
Aggódik az EBESZ a magyar médiacsomag miatt (hirado.hu)
Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet nyilvános egyeztetést szorgalmaz, mert aggasztónak tartja a tervezet célját
jún. 24
16:27
Újra a világ legkockázatosabb országa Görögország! (2.) (Portfolio)
Új történelmi csúcsra ugrott a mai kereskedésben a görög államcsőd piaci szereplők által megítélt kockázata, miután a tegnapi 100 bázispontos ugrást ma további 150 bázispontos szárnyalás követte a...

Keresés