A jövő hétre halasztotta az Országgyűlés a családok támogatására vonatkozó, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosítása zárószavazását....
A lift előterében felhalmozott dobozok és lomok kaptak lángra egy budaörsi társasházban kedd reggel. A tűz miatt negyven embert kimenekítettek az épületből.
A Russel Investments friss felmérése szerint két-három éven belül alaposan átalakulhat egy tipikus intézményi portfólió, a részvények lesznek a legnagyobb vesztesek, míg a nyertesek között az...
Budapest — A végrehajtó emberei a kilakoltatás előtt hónapokig zaklatták az utcára tett ötgyermekes családot. Ezt maga az édesanya, Tauzin Krisztina (43) állítja, aki szerint csak utólag derült ki számukra, hogy az új tulajdonos jóhiszeműen vásárolta meg házukat, és nem tudott a fenyegetőzésről sem.
A jüan-felértékelés híre eufóriát hozott, hamarosan azonban csalódás következett, mikor megállapították, hogy Kína nem árult el konkrét részleteket a felértékelést vagy annak idöpontját illetöen. Ebböl is látszik, hogy továbbra is a feszült a helyzet a pénzpiacokon. Az EUR/USD 1,2467-es csúcsa után gyorsan 1,2304-re esett. Támogatások 1,2260-40-nél, míg ellenállás 1,2460-nál található. 10.00-kor…
Görögország kárpótolja azokat a külföldi turistákat, akiknek bármiféle kára, illetve többletkiadása keletkezett a sztrájkok, utcai zavargások miatt. Az ország idegenforgalmi miniszterének közlése s...
Kedden már látványosan erősödött a kínai nemzeti valuta a dollárral szemben, középárfolyamon az emelkedés mértéke 0,43 százalék, ami rekord az 5 éve kezdődött árfolyamreform óta.
Sajtónyilvános frakcióülésen hallgatja meg kedden a szocialisták államfőjelöltjét a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja. Lázár János frakcióvezető tájékoztatása szerint Balogh András mellett meghívták Lendvai Ildikó lemondott MSZP-elnököt is.
2010. június 17-20. között, Visegrádon, a Thermal Hotelben rendezték meg a Közép-Európa bor-iránytűjének tartott 11. VinAgora Nemzetközi Borversenyt, amelyre 552 borminta érkezett Magyarországgal együ...
Annak ellenére, hogy az MNB elnöke szerint az sértené a jegybank függetlenségét, a kormány mindenképpen határt szab a költségvetési szférában dolgozók fizetésének, a nemzeti bankot is beleértve - jelentette ki Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője kedd reggel az MTV reggeli műsorában.
Mínuszok röpködtek a foci-világbajnokság helyszínén, a valaha volt leghidegebb este volt Johannesburgban múlt héten. A hideget okolják, amiért a szexipar fellendülése elmaradt.
Az amerikai hadsereg nyomozati hivatala vizsgálja annak a belső, katonai dokumentumnak a valóságtartalmát, amely szerint afgán hadurak és a tálib lázadók hetente több millió dollárhoz jutnak az amerikai adófizetők pénzéből különféle afgán szállítmányozási vállalatok és biztonsági cégek révén.
A modern technológia robbanását nem tudta lekövetni a társadalmi szerkezet, ahogy az oktatás sem. Mivel sem az iskola, sem a család nem tanítja meg a fiatalokat a felelősségvállalásra, a viselkedés- illetve munkakultúrára, így az a munkáltatókra hárul. Szakemberek szerint az oktatás átalakítására, a munkaerő-piaci szereplők kapcsolattartására van szükség ahhoz, hogy magára találjon a kereslet és a…
Az euró gyengeségével és a csökkenő utasforgalommal magyarázza a Budapest Airport Zrt. azon intézkedési tervét, mely szerint idén novembertől átlagosan két százalékkal emelné a különféle repülőtér-használati díjakat Ferihegyen - derül ki a Népszabadság cikkéből....
Tegnap Amerikában már nem tudtak örülni a hétvégi kínai bejelentésnek, az indexek napon belül jelentősebb esést produkáltak. Ez ma reggel a hazai piacra is rányomja bélyegét, a BUX követve a külföldi...
Annak ellenére, hogy az MNB elnöke szerint az sértené a jegybank függetlenségét, a kormány mindenképpen határt szab a költségvetési szférában dolgozók fizetésének, a nemzeti bankot is beleértve - jelentette ki Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője kedd reggel az MTV reggeli műsorában.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel közölt interjút a Krónika kedden, az erdélyi napilapnak a politikus egyebek között a kettős állampolgárságról beszélt.
Még a bűnözőktől sem tartanak annyira az európaiak, mint a munkanélküliségtől. Leginkább a spanyolok, legkevésbé a hollandok félnek az állástalanságtól - derül ki a GfK Association kutatásából, amelyet a Népszabadság közöl.
Az árverési moratórium meghosszabbítása óta több magánárverező vállalkozás is azon gondolkodik, hogy abbahagyja a tevékenységét. A licitálós vállalkozások az eddigi adósvédő intézkedések következtében alkotmánybírósági beadványt fontolgatnak. Közben a bírósági végrehajtók szerint részben a magánárverezések idézték elő a magyarországi hitelezés kaotikus viszonyait....
Lemond Ország Péter, a Fehér Ház költségvetési ügyekért felelős vezetője - írja a Wall Street Journal. A lap információi szerint Ország jövő hónapban távozik a hivatalból. A Wall Street Journal...
Az egyiptomi hatóságok több napos titkolózás után elismerték, hogy szivárog az olaj egy olajfúró platformból a Vörös-tengeren, nem messze a népszerű üdülőhelytől, Hurghadától.
Brazíliában több mint ezren tűntek el az árvizekben. A hivatalos adatok szerint 38-an haltak meg, 40 ezren földönfutóvá váltak. Ennél is több embernek pedig el kellett hagynia otthonát.
Azoknál a nőknél, akiknél korán jelentkezik a menopauza, kétszer nagyobb a kardiovaszkuláris problémák, a szívroham és a szélütés kockázata - állapították meg hétfőn közzétett tanulmányukban amerikai kutatók.
Számtalan oka lehet annak, ha a kellemetlen hasmenéssel kell megküzdenünk. Mitől alakulhat ki, mit ajánlatos ilyenkor enni, inni, mikor kell orvoshoz fordulni?
Akár hat embert is megfertőzhetett az a HIV-pozitív férfi, aki egy berlini felvonuláson beleharapott a körülötte állókba. A 43 éves harapdáló a német Big Brother meleg sztárjaként vált híressé.
Öt embert szállítottak füstmérgezés gyanújával kórházba, miután Budapest III. kerületében a Viziorgona utcában egy lakóépület egyik lakásában tűz ütött ki - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Az Omega frontembere élete első szólólemezét készíti és könyvet ír emlékeiről; a hangfelvételek keveréséhez többek között a legendás Abbey Road Stúdióból érkeznek szakemberek, a könyv pedig az év végén vagy jövő év első felében kerül a boltokba.
Az államilag támogatott egyetemek, főiskolák vezetői havi 750 ezer és 3,5 millió forint között keresnek, a Blikk keddi számában megjelent lista szerint a 29 intézmény vezetője összesen havi bruttó 57,06 millió, vagyis évi 684 millió forintra jogosult.
Egyetlen óvodában sem lehetne nyári szünetet tartani - a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint - egy hónapos bezárásuk ugyanis törvénysértő, miután az állami költségvetés 251 munkanapot finanszíroz számukra....
A június elején a kormány elé terjesztett versenyképességet javító program "5.1 százalékos minimális deficitszintből indult ki", miközben az Európai Unió vezetői a korábbi kétszeri deficittúllépés...
Öt embert szállítottak füstmérgezés gyanújával kórházba, miután Budapest III. kerületében a Viziorgona utcában egy lakóépület egyik lakásában tűz ütött ki kedden - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Egyre inkább veszít vonzerejéből az euró a jegybankok körében - írja a Bloomberg. A központi bankok diverzifikációs törekvései pedig az ausztrál és kanadai dollárnak kedveznek, miután alternatívát...