Tavaly májusban az AEGON Magyarország 1095 kárbejelentés után 48,1 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek, ez az összeg idén májusban a legfrissebb adatok szerint 525 millió forint volt, csaknem tíze...
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a saját részvényeire 2010. júniusi határidőre nyitott 210 darab (2.100.000 darab törzsrészvénynek megfelelő) vételi kontraktust 2010. június 17-én 100,5 forintos részvényenkénti átlagáron továbbgörgette 2010. szeptemberi határidőre - olvasható a BÉT honlapján.
Pozitív fordulatot vett a befektetői hangulat a nemzetközi piacokon a csütörtöki spanyol kötvénykibocsátás jó fogadtatásának, két és félszeres túljegyzésének köszönhetően. (MTI)
Zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső és viharos szél várható az ország jelentős részén pénteken, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat narancsszínű riasztást adott ki. A Dél-Alföldre a legmagasabb piros színű riasztás van érvényben, és elképzelhető, hogy azt kiadják az ország keleti részére is. A jövő hét elején is jelentős mennyiségű csapadék várható egész Magyarországon.
Új helyszínen mutatkozik be a hét végén a Red Bull Air Race. A speciális műrepülő-világbajnokság idei ötödik versenyét – Abu Dzabi, Perth, Rio de Janeiro és Windsor után – New Yorkban, a Hudson folyó felett rendezik meg.
Milyen feltételekkel lehet építkezni egy folyó árterében? Szabad-e egyáltalán? Jó döntés volt-e a Felsőzsolca és Miskolc között bevásárlóközpontokat építeni a Sajó árterébe?
Úgy tűnik, hogy a többnyire rossz hírek ellenére sem tud elromlani a hangulat a nemzetközi piacokon. Mindez azt jelenti, hogy a feltörekvő piaci devizák, így a forint sem tud gyengülni, gyakorlatilag...
Arjen Robbennek sérülése miatt ki kellett hagynia a vb első holland meccsét. A játékos a szombaton esedékes, Japán elleni derbi előtt nyilatkozott a fifa.com-nak a reményeiről.
Megközelítőleg 20 százalékkal több pénzt kell utalnia Kalifornia államnak a közalkalmazottak nyugdíjalapjába a július elsejétől kezdődő üzleti évben, a 200 milliárd dollárt kelező CalPERS vezetői...
Napközben a keleti, északkeleti országrészben erősen megnövekszik a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, zivatar, jelentősebb mennyiségű csapadékkal. Az Alföldön kialakuló heves zivatarokat felhőszakadás, jégeső és hevesebb szélvihar kíséri.
A tegnapi, napon belüli amerikai fordulat lendületet adhat ma reggel a hazai piacnak, index szinten 1-1.5%-os emelkedésre számít a hét utolsó kereskedési napján Éder Tamás, a Solar Capital...
Egy asszonyt halálosan megszúrt, 11 embert megsebesített a nyílt utcán egy 19 éves férfi. Kínában egyre gyakoribbak a hasonló bűncselekmények, ezeket - szakértők szerint - a médianyilvánosság gerjesztheti
A Múzeumok Éjszakáján, június 19-én a Magyar Nemzeti Bank is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. A jegybank este 6-tól hajnal 2-ig tartó nyitva tartással, változatos kulturális programokkal,...
Az egyik legnépesebb foglalkoztatási ágazat, a vagyon és biztonságvédelem olyan szakmai, működési és pénzügyi válságba került, amelyből csak egy jó törvény tudná kihúzni. A képzés felpuhult, a visszásságok miatt a feketegazdaság ebben a szegmensben is gyarapodik, a kötelező kamara EU-s szempontból támadható, az illegális biztonsági őrökkel szemben pedig a rendőrség tehetetlen.
Több milliárd font értékben törölt beruházási és szociális programokat csütörtökön a konzervatív-liberális kormány a kezdődő költségvetési megszorító intézkedéssorozat egyik első lépéseként. A leállított programokat és fejlesztéseket még az előző, munkáspárti kormány hagyta jóvá. (MTI)
Az RFV Nyrt. tájékoztatása szerint 2010. június 17-én a lehívástól számított 10 éves lejáratú, összesen 1.653.800.000,- Ft forintos hitelkeret-szerződést írt alá a Raiffeisen Bankkal Zrt-vel. Az RFV számára ez a forrás biztosítja a Fejér megyei projekt két fázisának megvalósítását - olvasható a BÉT honlapján.
Egy nappal élete legfontosabb estéje előtt szörnyű merénylet áldozata lett a Miss Kolumbia szépségverseny egyik döntőse. Maria Fernanda Nunez arcába azonban savat öntött egy merénylő, és ezzel örökre elcsúfította.
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: A NAP VÉGÉRE ÚJRA PLUSZBA KERÜLTEK A RÉSZVÉNY-INDEXEK ...
Az UBS AG-nak jót tehet, ugyanakkor hosszú távon a svájci pénzügyi szektorra kevésbé lehet jó hatással a svájci parlament alsóházának azon döntése, mely szerint nem engedik a svájci bank 4450 ügyféladatának az Egyesült Államok számára való kiszolgáltatásáról szóló népszavazás megtartását....
Míg a forint jegyzése az euróval szemben szemben többnyire oldalazott, addig a svájci frankkal szemben határozottan gyengült, a nap folyamán, áttörte a 202,50-es ellenállási szintet és a 208 forintról indult csökkenés trendvonalát is.
2011 júliusától Vietnamban a halálra ítéltek méreginjekciót kapnak. Az országban főként gyilkosságért és a kábítószer-csempészetért szabnak ki halálos ítéletet
A gyorsütemű eladósodás miatt finanszírozási problémái lehetnek az USA-nak, éppen ezért szorosabbra kell húznia a költségvetési nadrágszíjat - véli Alan Greenspan. A hosszú kötvényhozamokban nem...
A gazdasági növekedés ütemének visszaesését jósolta a második félévben a kínai jegybank egyik főtanácsadója és a Világbank legfrissebb jelentése is mérsékeltebb bővülésre számít Kínában, miközben az ország devizatartaléka az év végére várhatóan eléri a 2.800 milliárd dollárt - derült ki egy pénteki sanghaji pénzügyi fórumon.
Szlovákiában sokan szívesen látnák a Smer és a Kereszténydemokrata Mozgalom koalícióját. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek 45 százaléka támogatná Robert Fico és Jan Figel megállapodását, az Iveta Radicsová vezette négyes koalíciót ugyanakkor csak 30 százalék tartja ideális megoldásnak.
A Phylaxia bejelentette, hogy Dr. Tóth Péter, a társaság igazgatótanácsának elnöke, és stratégiai igazgató 2010. június 17-én 10,000 darab Phylaxia törzsrészvényt vásárolt tőzsdei forgalomban a...
Baranyai Lászlót nevezte ki a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Az eddigi vezető, Erős János közös megegyezéssel távozott a pénzintézet éléről.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,37 pontos emelkedéssel, 21.661,36 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 1,16 százalékos erősödést jelent. Egymás után sorban a nyolcadik kereskedési napja erősödő indexekkel nyitottak a főbb európai tőzsdék is.
Egyre aktívabbak az amerikai vállalatok a saját részvény vásárlások tekintetében, a múlt héten ugyanis közel 20 milliárd dollár értékben jelentettek be új saját részvény vásárlási programokat, amire...
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek az első négy hónapban 4,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 10,9 százalékkal nőttek, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 5,9 százalékos növekedése mellett - 4,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,37 pontos emelkedéssel, 21.661,36 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záróértékéhez képest a mutató így 1,16 százalékkal erősödött. Előz...
A nagy izgalmak elmaradtak a tegnapi kereskedés során, a legtöbb index ott zárt, ahol egy nappal korábban bezártak a piacok. A hetet az S&P500, a BUX, az OTP és Egis részvények grafikonjaival zárjuk....