Egy bírósági ellenkérelem tanúsága szerint Pécs fideszes polgármestere 10 évre titkosítaná azt a 3500 oldalas átvilágítási anyagot, amely 60 millió forint közpénzből készült. A dokumentumra számtalanszor hivatkoznak az önkormányzati átalakítások alkalmával, de jóformán senki sem látta. Azok a képviselők sem, akik folyamatosan szavaznak azokról az intézményátalakításokról, amelyeket elvileg az…
A Népszava szerint Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter neve is szóba került, mint egy olyan főpolgármester-jelölt, aki mögött több párt, szervezet is felsorakozna. Csakhogy az LMP- akár az országgyűlési kampányban - most sem kíván együttműködni a szocialistákkal. Saját jelöltet állítanak, úgy hírlik, Jávor Benedek lesz az
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság fináléjának hetedik, mindent eldöntő mérkőzésén a Los Angeles Lakers diadalmaskodott a Boston Celtics ellen, ezzel a győzelmével pedig története során 16. alkalommal nyerte meg az NBA-t.
Összekapcsolódott a Szojuz TMA-19 orosz űrhajó a Nemzetközi Űrállomással, amelynek fedélzetén így most módon ismét hatfős legénység dolgozik - közölte a Moszkva melletti földi repülésirányító központ. A Szojuz péntekre virradó éjszaka, automata üzemmódban kapcsolódott az ISS-hez.
Belső harcok miatt feloszlathatják a Fidesz újbudai szervezetét - derül ki egy lapunk birtokába jutott dokumentumból. Az Orbán Viktor által jegyzett irat szerint másként ugyanis nem állítható helyre a szervezet működése, és az önkormányzati választási esélyek is romolhatnak. A háttérben Kupper András és Schneller Domonkos polgármester-jelöltségért folyó csatája állhat. Nevető harmadikként Simicskó…
Hollywood legbájosabb szőkeségének tartották, sikert sikerre halmozott, ám Meg Ryan mára teljesen tönkrement, csak árnyéka egykori önmagának. Sorozatunk utolsó részében Meg problémáiról olvashatnak.
Lapunk partnerei tizenegyedik alkalommal hajóztak együtt a Vígszínház társulatával, amely az Európa hajón tartotta évadzáró társulati ülését. Eszenyi Enikő igazgató elmondta, hogy a Vígszínház sikeres évadot zár: három játszóhelyen és a vendégjátékokat is beleszámítva 554 előadást tartottak, amelyekre több mint 353 ezer néző volt kíváncsi. Eddig a következő évadra 17644 bérletet adtak el.
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Gasztronómia sorozatunkban Rákóczi Feri, a Bors főszakácsa segítségével a konyhatündéreknek, no és a kevésbé ügyes séfeknek szolgálunk tippekkel, ételreceptekkel.
A Budapesti Wagner Napok szerda este a Trisztán és Izolda előadásával véget ért a Művészetek Palotájában. Nemzetközi léptékkel mérve is fontos már az eseménysorozat. Jönnek miatta külföldiek jónéhányan.
Pellengérre állították és a felelősség elöli kitéréssel vádolták meg amerikai törvényhozók a Mexikói-öbölben történt mélytengeri olajkitöréssel kapcsolatban a BP brit olajcég vezetőjét kongresszusi meghallgatásán. Az is kiderült, hogy a katasztrófa óta kevesebb amerikai tartja hatékony vezetőnek Barack Obama elnököt.
2010 a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem európai éve, ám a LÁT-LAK Alapítvány már tavaly ősszel előbb ötven-hatvan hajléktalant sétahajózni vitt, azután meg tizenkét hajléktalan kezébe eldobható fényképezőgépet nyomtak, hogy azt örökítsék meg, ami számukra fontos. Az elkészült alkotásokból nyílt kiállítás a Gödör Klub lépcsőjének tetején. A tárlat július 9-ig látható.
Kültagnak jár-e béren kívüli juttatás? Vissza lehet kérni az üdülési csekket a távozó munkavállalótól? Mit kell tudni az internetutalványról? Az olvasók kérdéseire az Adózóna cafeteria-szakértője, a Sodexo válaszol.
Éveken át megingathatatlanul vezette a hazai rádiós piacot a Sláger Rádió Bumerángja a reggeli műsorsávban. Egy internetes oldal szerint a híres trió felett eljárt az idő. A hallgatók reggel inkább a fiatalosabb humorú Class FM Morning Show-jára szavaznak.
Pénzügyi vitába keveredett a hét bázist, nyolc helikoptert működtető Magyar Légimentő Nonprofit Kft. a sármelléki repülőtér üzemeltetőjével - sz-mol be a Népszabadság
Évek óta a VIVA Comet-gála a magyar könnyűzenei élet és a celebvilág egyik legrangosabb eseménye. A tegnap este megtartott 10. jubileumi díjkiosztón ezúttal is tiszteletét tette a hazai sztárvilág színe-java. A gálán, amelyre nemcsak a fellépők, hanem a meghívottak is hetek óta készülődtek, a tinik taroltak a komoly presztízst jelentő gömbökért folyó versenyben.
Felfüggesztik az egészségügyi intézményekre vonatkozó új minimumfeltételeket, megszüntetik a rezidensek röghöz kötöttségét, pontosítják az ápolók kompetenciáit szabályozó rendeletét - mondta Szócska Miklós államtitkár
Lecserélik a Magyar Posta Zrt. vezetését – erősítették meg a Magyar Nemzet kormány közeli forrásai. Már zajlik az átadás-átvétel, Nyitrai Zsolt államtitkár szerint a társaságnál alapos átvilágítást kezdenek el az elmúlt nyolc év ügyeinek feltárása érdekében. A most távozó postai vezetéshez számos botrány fűződik, így a kis posták bezárása, a postapalota elkótyavetyélése és a kerékpártender.
Ahol lehetséges, a települések visszakapják bezárt tanintézményeiket, mert azok nem jelentenek túl nagy terhet az oktatás összköltségvetésének - nyilatkozta az oktatási államtitkár
Közleményben ismerte be tegnap az APEH, hogy 2008 októberében Szikora János, a szervezet most is pozícióban lévő elnökének levele nyomán vonták vissza a Malévval szemben kiadott adóhatósági inkasszót. Ezzel a hatóság alátámasztotta a Magyar Nemzet tegnapi cikkét. A Nemzetgazdasági Minisztériumban közölték: Matolcsy György tárcavezető tájékozódik az ügyben.
A hazai autópiacon tapasztalt drasztikus visszaesés még inkább kiélezi a biztosítók között versenyt. Az árszintet már aligha lehet lejjebb nyomni, az innovatívabb csomagoké a jövő
Konszenzusos jelölt esetén kész visszaléptetni Horváth Csabát a budapesti MSZP - a Népszava információi szerint szűk körben Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter neve is szóba került
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapján közzétette a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatban júliusban alkalmazható üzemanyagárakat. Az adóhatóság tájékoztatás...
Nem számít a politikai hovatartozás - erről Pintér Sándor belügyminiszter beszélt a korrupcióval összefüggésben a Népszabadságnak adott interjújában, amelyben azt hangsúlyozta: egyik oldalon sem ajánlja senkinek, hogy kenőpénzt fogadjon el.
Hamar kifogynak az idén az önkormányzatok a szúnyogirtásra elkülönített keretükből, így sorra fordulnak az államhoz segítségért - írja a Napi Gazdaság.
Már nyolc kórházfenntartó önkormányzat jelezte, hogy nem kívánja vagy nem tudja tovább működtetni a területén lévő intézményt, s szívesen átadná állami fenntartásba – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Szócska Miklós.
Az MSZP frakcióvezetője szerint a Fidesz se az ellenzéki véleményekre, se az érdekképviseletekre, szakszervezetekre, civil szervezetekre nem figyel, így szükséges egyfajta korrekció
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak vezetői csütörtökön a szervezet 2011-2020-as átfogó gazdaságpolitikai stratégiájáról, valamint az úgynevezett gazdasági kormányzás keretében teendő lépésekről, köztük az államháztartási fegyelem szigorításáról, valamint egy banki adó- és egy illetékfajta uniós bevezetéséről. (MTI)
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon tartózkodó játékosok körülbelül fele használja a különböző internetes közösségi portálokat, így a twittert és a facebook-ot, de vannak csapatok, amelyeknél ezt megtiltották a futballistáknak.
A Mexikói-öbölben történt mélytengeri olajszivárgás óta kevesebb amerikai választópolgár tartja Barack Obama elnököt hatékony vezetőnek - derült ki egy közvélemény-kutatásból.
Gyakorló repülés közben a tengerbe zuhant a dél-koreai légierő egyik harci gépe pénteken, a két pilóta holttestét megtalálták - közölte a légierő egyik tisztségviselője.
Sajnos egyre gyakoribbak az olyan esetek Afganisztánban, amelynek Hende Csaba honvédelmi miniszter küldöttsége is tanúja lehetett tegnap az egyik útja során. A magyar konvoj vonulási útja mentén egy kiégett teherautó roncsait kellett eltakarítani, amely feltehetőleg egy incidens nyomán kapott lángra – írja a Magyar Nemzet.
A Richter-skála szerinti 6.3-as erősségű földrengés rázta meg Japán északi részét pénteken. A földmozgás középpontja a vitatott fennhatóságú Kuril-szigetek déli részének közelében volt, 58 kilométerrel a víz felszíne alatt.
A hazai autópiacon tapasztalt drasztikus visszaesés még inkább kiélezi a biztosítók között versenyt. Az árszintet már aligha lehet lejjebb nyomni, az innovatívabb csomagoké a jövő
Az utóbbi két hétben a Duna magas vízállása miatt egy sor szállodahajó nem tudta utasait továbbszállítani, ezért a vendégeket pesti négy- és ötcsillagos szállodákban helyezték el - írja a Napi Gazdasá...
Az egykori hűvösvölgyi laktanya területén álló kadétiskola 113 éves épületének, valamint a trafóház felújításával és átépítésével megkezdődött a pasaréti Akadémia Park fejlesztése. Az első ütemben 30 ...
Több szállodahajó megrekedt a magas vízállás miatt, utasaik négy- és ötcsillagos hotelekben találtak menedéket, de az árvízi menekülteknek is köszönhető, hogy nőtt a szállodák forgalma
Közzétette az AAA Auto a nagytulajdonos legutóbbi részvénytranzakcióit, Anthony J. Denny június 16-án további 2,891 darabot vásárolt a társaság részvényeiből. Tovább veszi az AAA Auto részvényeit...