Nyilvánosságra hozták a jelöltek névsorát, többek között kollégánk, Veiszer Alinda, Moldova György, Dévény Anna, Rubik Ernő és a Csík Zenekar is a jelöltek között
Átlépte a négyezret az Erasmusszal külföldön tanuló hallgatók száma, 560 hátrányos helyzetű fiatal vesz részt a Leonardo mobilitásban, és minden eddiginél több pedagógus szeretné továbbképezni magát a Comenius program támogatásával - néhány adat a Tempus Közalapítvány idei eddigi pályázati eredményeiből.
Lemondott a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöki tisztségéről Rozgonyi Krisztina, aki június végén távozik az intézmény éléről. Ezzel együtt az NHH Tanácsi tagságáról is lemondott.
Mi a kellemetlenebb: cikis ruhadarabban büszkén feszíteni vagy megmondani az illetőnek, hogy ez inkább riasztó, mint vonzó? Lássuk, mi az idei nyár legelrettentőbb női és férfi öltözéke az ellenkező nem szerint.
Megnevezte hat jelöltjét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségébe Csányi Sándor, akit várhatóan egyedüli jelöltként választanak meg a szervezet élére a július 6-i rendkívüli, tisztújító közgyűlésen.
Megtarthatja kaliforniai működési engedélyét a Michael Jackson popsztár halála miatt vád alá helyezett orvos, mert az illetékes bíró arra a megállapításra jutott, hogy nincs jogalapja az engedély visszavonásának.
Az Egyesült Államok elleni 2001-es terrortámadáshoz hasonlította, s „a környezetszennyezés szeptember 11-éjének” nevezte a Mexikói-öbölben bekövetkezett mélytengeri kőolajszivárgást Barack Obama amerikai elnök, aki hétfőn és kedden újra a helyszínen tájékozódik a kárelhárítási műveletekről. Tizenhét ország ajánlott fel segítséget Washingtonnak.
Valótlanul állította Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke két éve Tombor Andrásról, hogy a párt 2008-as tisztújításával kapcsolatban rá, illetve pártjára terhelő adatok akár titkosszolgálati eszközökkel történő gyűjtésére adott utasítást az UD Zrt.-nek - mondta ki nem jogerősen a Fővárosi Bíróság kedden.
Konzervatív, de komfortos tervvel nyerte meg Mányi István építész a Magyar Nemzeti Múzeum bővítésének tervpályázatát. A mintegy 8000 négyzetméteres új épület jóformán láthatatlan marad. Az udvarokat üvegtetővel fednék be, az épület falait a pinceszinten raktár öleli majd körbe, a Múzeum körút felől, a park alatt étterem, múzeumi bolt létesül, az Arany János szobor alatt pedig infópont lesz. 40…
Ma nyílik az első magyarországi Starbucks kávézó a WestEnd bevásárlóközpontban. A sajtótájékoztatón csak úgy hemzsegtek a kávéra szomjas újságírók, PR-osok és egyéb egybegyűltek, az "elkészült a karamellás frappuccino"-tól alig lehetett hallani a menedzserek szavát. Azért a Bukarest szóra többen felkapták fejüket....
Már megint semmi ehetőt nem találsz az irodai büfében? Készíts könnyű, de laktató főételt pillanatok alatt! Az idényzöldségekből készített ételek ráadásul nem egészségesek, hanem finomak is.
A Fidesz elnöksége június 25-én jelöl köztársasági elnököt a frakció számára - mondta Kósa Lajos, a párt alelnöke. A politikus elmondta azt is, hogy a párt alkotmánybírának jelöli Bihari Mihályt, az alkotmánybíróság volt elnökét, volt szocialista képviselőt.
Újraindult a nyomozás egy tíz évvel ezelőtti jogerős bírósági ítélettel zárult gyilkosság ügyében. 2000-ben a Baranya megyei Vókány községben brutális kegyetlenséggel megöltek egy 34 éves férfit. A tettes egy rendőr őrnagy volt, akit 8 évvel később 18 év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla.
Franciaország folytatja a sort a megszorítócsomagok bejelentésében - a következő három évben 100 milliárd eurót szeretnének megspórolni adóemeléssel, az állami kiadások visszafogásával, valamint a nyugdíjkorhatár emelésével. Közben a francia elnök és a német kancellár közös uniós gazdaságpolitikát sürget.
A minimális biztonsági tőke nagyságáig, legfeljebb fél év alatt kell feltöltenie a TIR Biztosító Egyesületnek a szavatoló tőkéjét - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) határozata a ha...
A vb-újonc Szlovákia a második világbajnokságán szereplő Új-Zélanddal csatázott. A meccs érdekessége, hogy az idei vb-n itt láthattuk az első mezlevételes gólörömöt.
A Fidesz elnöksége június 25-én teszi meg javaslatát a frakciónak a köztársaságielnök-jelölt személyére; Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz-frakció találkozót kezdeményez Balogh Andrással, az MSZP államfőjelöltjével. A Fidesz Bihari Mihályt jelöli az Alkotmánybíróság egyik tagjának.
Júniusban emelkedett ugyan a New York-i Fed feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke, de a vártnál kisebb mértékben. Az index értéke júniusban 19.6 pont volt, a májusi 19.1 pont után. ...
Nehezményezi a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VKDSzSz), hogy a sajtóból és a kormányszóvivői tájékoztatókból értesült az öt regionális víziközmű szolgáltató cégre is vonatkozó 15 százalékos bértömeg csökkentésről. (MTI)
A minimális biztonsági tőke nagyságáig, legfeljebb fél év alatt kell feltöltenie a TIR Biztosító Egyesületnek a szavatoló tőkéjét - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) határozata a hatóság honlapján jelent meg.
Megyeri Balázs a görög Olympiakosz Pireusz csapatában folytatja pályafutását. Az FTC kapusa 3 éves szerződést kötött új egyesületével, amellyel hétfőn kezdi meg a felkészülést. Csütörtökig Görögországban edz a csapat, majd Németországba utazik edzőtáborba.
Egyre több pénzt menekítenek Görögországból külföldre az államcsőd veszélye miatti aggodalmak hatására. Az év első négy hónapjában 18,5 milliárd euró áramlott ki az országból a görög nemzeti bank adatai szerint.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) vezető közgazdásza, Pier Carlo Padoan hétfőn úgy nyilatkozott, hogy jobb az 1,2 dolláros euró árfolyam, mint az 1,5-ös.
Szekeres Imre szerint Orbán Viktor kormányfő 29 pontja egy beismerő vallomás arról, hogy a gazdasági körülményeket figyelembe kell venni és arról, hogy a Fidesz szembe fordult az elmúlt 8 évben általa hangoztatott szólamokkal.
Tizenhét ország és négy nemzetközi szervezet ajánlott fel segítséget az Egyesült Államoknak a mexikói-öbölbeli olajszennyezés elleni küzdelemben - jelentette be közleményben a washingtoni külügyminisztérium.
Szekeres Imre szerint már csak azért is egy beismerő vallomás, mert teljesen szembemegy a Fidesz által az elmúlt 8 évben hangoztatott "hol lázító, hol ígérgető szólamokkal"
Minimális optmimizmus uralkodik a tengerentúlon a nyitást megelőzően, a Dow futures 40 pontos emelkedést mutat. A befektetőket egyelőre nem lombozta le a várakozásoktól elmaradó New York-i Fed index....
A Gamma Home Entertainment (GHE) 2010. június 18-án, jelenteti meg az Újholdat DVD-n és Blu-ray lemezen. A hatalmas érdeklődésre és várakozásra való tekintettel a kiadó vámpírpartira várja a rajongókat a Media Markt WestEndbe, ahol az elsők között juthatnak hozzá a filmhez.
Az MKP bukása volna a Fidesz első választási kudarca? Az elemzők és a felvidéki bloggerközösségek egyaránt megosztottak: egy részük a két magyar párt viszályának számlájára írja, hogy a Híd Párt bejutása mellett az MKP kiesett a szlovák parlamentből, mások viszont a magyar kormány beavatkozását okolják. Egy biztos: a szlovákoknak elegük van a konfrontációból.
Kirgizisztánban nincs szükség külföldi békefenntartókra, és a véres erőszakcselekmények ellenére is megtartják június 27-én az alkotmányról kiírt népszavazást - mondta kedden Biskekben Roza Otunbajeva, a közép-ázsiai ország ügyvezető államfője.
Első fokon félmillió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság annak a vak embernek, akit az egyik Match élelmiszerboltba nem engedtek be vakvezető kutyájával.
Az Európai Parlament keddi ülésén az EP alelnökévé választotta Tőkés Lászlót, aki Schmitt Pált váltja a poszton – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a képviselő keddi közleményében.
A Bors megtudta, hogy az X-Faktor zsűrijének utolsó kiadó helyére egy, a tengerentúlon már szép karriert befutó honfitársunk, ifjabb Malek Miklós ülhet.