2010. június 15. kedd

jún. 15
11:03
Bemutatkoznak a szlovákok (BorsOnline)
Első vb-szereplésén nem pályázik rossz eséllyel a győzelemre Szlovákia, amely a világranglistán jóval mögötte álló, a tavalyi dél-afrikai Konföderációs Kupán mindhárom mérkőzésén vereséget szenvedő Új-Zélanddal méri össze erejét.
jún. 15
11:03
Ítéletidő Moszkvában: 15 fok és eső (Metropol)
Moszkvában a hét elején ítéletidő váltotta fel a szombat-vasárnapi 32 Celsius fokos kánikulát: a hőmérséklet hétfőre 15 fokra zuhant, szakadatlanul esik az eső és viharos erejű szél okozott jelentős károkat.
jún. 15
11:03
Vona Gábor még fizeti a diákhitelét (Metropol)
Az MSZP, a Fidesz és a KDNP elnökének alig változott a vagyoni helyzete az általuk legutóbb - idén februárban - leadott vagyonnyilatkozat óta; a Jobbik elnöke most először nyilatkozott a vagyoni helyzetéről: lakásán kívül semmilyen nagy értékű ingósága, még autója sincs és még fizeti a diákhitelét.
jún. 15
11:03
Belebukik a román kormány a bércsökkentésbe? (Kripto Akadémia)
Fölháborodott közalkalmazottak ezrei vonultak kedden délelőtt a román parlament épülete elé, hogy tiltakozzanak a kormány jövedelemcsökkentő törvénytervezetei ellen, miközben odabenn megkezdődött az ellenzék bizalmatlansági indítványáról szóló vita.
jún. 15
11:03
Araszolgatnak felfelé az európai indexek (Portfolio)
Mérsékelt csökkenésekkel indították a mai kereskedést az irányadó európai indexek, miután Görögország újabb leminősítése ismételten előtérbe helyezte az adósságproblémákat. Mostanra azonban minimális...
jún. 15
11:06
Elfogták az egyik legbefolyásosabb olasz maffiavezért (Infostart)
Őrizetbe vették a Camorra olasz bűnszervezet egyik legbefolyásosabb tagját Dél-Olaszországban - közölte kedden a helyi rendőrség.
jún. 15
11:06
Elvesztette a Tengeri Sárkány (HírTV)
A tajvani haditengerészet kedden bejelentette, hogy pénzjutalmat ajánlottak fel a sziget halászainak, ha megtalálnak egy torpedót, amelyet egy hadgyakorlat alatt vesztett el egy tengeralattjáró legénysége. Hét évvel korábban már történt egy ilyen eset Tajvanon, akkor az eltűnt fegyvert a tenger sodorta partra.
jún. 15
11:06
Az MSZP, a Fidesz és a KDNP elnökének alig változott a vagyoni helyzete (Gondola)
Az MSZP, a Fidesz és a KDNP elnökének alig változott a vagyoni helyzete az általuk legutóbb - idén februárban - leadott vagyonnyilatkozat óta; a Jobbik elnöke most először nyilatkozott a vagyoni helyzetéről: lakásán kívül semmilyen nagy értékű ingósága, még autója sincs és még fizeti a diákhitelét
jún. 15
11:06
Csehországban mehet az Axel-Ringier fúzió (Kreatív Online)
Engedélyezi az Axel-Ringier egyesülést a cseh versenyhivatal. Az ottani piacon kisebb a két cég súlya, mint Magyarországon, így továbbra is kérdés, hogy mi lesz itthon.
jún. 15
11:06
A Kroton (Codiaeum) gondozásának titka (Édenkert)
A Kroton (Codiaeum) örökzöld növény, előfordulása trópusi éghajlatú területeken, őserdőkben jellemző. Őshazája Dél-Ázsia, India és Indonézia. Lássuk, otthonunkban hogyan tartsuk, hogy szép, bokros növényünk legyen!
jún. 15
11:08
Irakiak lapultak a lengyel kamionban (HírTV)
Két iraki határsértőt találtak a vámosok egy ellenőrzésre megállított kamionban Répcelaknál – értesült a HavariaPress.
jún. 15
11:08
GKI: a GDP egy százalékkal nő az idén, a hiány négy százalék lesz (Gondola)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. új előrejelzése szerint a magyar gazdaság az idén egy százalékkal nő, a GDP-arányos államháztartási hiány 4 százalék lesz
jún. 15
11:10
Tovább nő a belföldi úti célok népszerűsége (Gondola)
Tovább nőtt a belföldi úti célok népszerűsége Magyarországon, az idén ismét a Balaton és Horvátország a "sláger" - derül ki a Magyar Turizmus Zrt
jún. 15
11:12
A "piszkos zsidó" (Gondola)
A gondolkodás és előrelátás képessége vagy nem igazán adatott meg a magyaroknak, vagy önként lemondtak róla és másokra hagyták.
jún. 15
11:21
Genetikusok kutatják Ozzy titkát (BorsOnline)
Hogyan élhetett évtizedekig drog- és alkoholmámorban Ozzy Osbourne? Ezt a rejtélyt szeretnék megfejteni amerikai tudósok az énekes génjeinek vizsgálatával.
jún. 15
11:21
Napi szexpóz: tehenészfiú (Blikk)
Fel akarod dobni a szexuális életeteket? Adunk egy nagyszerű ötletet, hogyan kényeztethetitek egymást a partnereddel.
jún. 15
11:21
Az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt (Metropol)
Fölháborodott közalkalmazottak ezrei vonultak kedden délelőtt a román parlament épülete elé, hogy tiltakozzanak a kormány jövedelemcsökkentő törvénytervezetei ellen, miközben odabenn megkezdődött az ellenzék bizalmatlansági indítványáról szóló vita.
jún. 15
11:21
Földrengés rázta meg Kaliforniát (Kripto Akadémia)
5,7-es erősségű földrengés volt helyi idő szerint hétfő este Kalifornia déli részén - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS). A földmozgást enyhe ringásnak írták le a térségben.
jún. 15
11:21
Vészhelyzetben betiltanák a fedezetlen shortolást (Portfolio)
Az Európai Bizottság javaslatai alapján vészhelyzetben korlátozhatnák, vagy betilthatnák a fedezetlen shortolást és egyes CDS-ügyleteket az eurozóna tagállamok felügyeletei. A koordinációt egy új...
jún. 15
11:21
Lakáshitelek: melyik banknál mennyit vesz fel a magyar? (Pénzcentrum)
A válság hatására az elmúlt másfél évben jelentősen átalakult a lakáshitelezés rendszere Magyarországon. A devizahitelek visszaszorításával egyre nagyobb teret nyernek a forintalapú termékek, bár a márciusi (hitel/fedezet) és a júniusi (hitelezhetőségi limit) szigorításokkal a bankok többsége a volumen csökkenésére számít....
jún. 15
11:23
Elfogták az egyik legbefolyásosabb olasz maffiavezért (Metropol)
Őrizetbe vették a Camorra olasz bűnszervezet egyik legbefolyásosabb tagját Dél-Olaszországban - közölte kedden a helyi rendőrség.
jún. 15
11:23
Fico jövő szerdáig próbálkozhat (Kripto Akadémia)
Jövő szerdáig kapott lehetőséget a szlovák parlamenti választáson legtöbb szavazatot elért Robert Fico a kormányalakítási tárgyalásokra Iván Gasparovic köztársasági elnöktől. Ha addig nem tud koalíciót alakítani, négy párti kormány alakulhat a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd-Most részvételével.
jún. 15
11:23
Meglepő hangulatromlás Németországban (Portfolio)
Az adósságválság félelmek miatt jelentősen romlott a gazdasági hangulat Németországban. A mannheimi székhelyű ZEW Intézet gazdasági hangulat indexének értéke 45.8 pontról 28.7 pontra csökkent...
jún. 15
11:24
Egyszerűsít a Fidesz a foglalkoztatásban (Infostart)
Életszerűbb, alkalmazhatóbb szabályok megfogalmazása a célja az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló javaslatnak, mivel az április 1-jén hatályba lépett szabályok rendkívül megnehezítik a foglalkoztatást, elsősorban a mezőgazdasági ágazatban - hangzott el az előterjesztés expozéjában kedden, a parlamentben.
jún. 15
11:24
A világ leggazdagabbjai segítik Latin-Amerika egészségügyét (Gondola)
A világ két leggazdagabb embere, a Microsoft-alapító Bill Gates és a mexikói telekommunikációs mágnás Carlos Slim 50-50 millió dollárt, azaz egyenként közel 11 és fél milliárd forintot ajánlott fel Latin-Amerika egészségügyi fejlesztésére
jún. 15
11:24
Német ZEW-index: 28,7 pont- elörejelzés: 48,7 pont (HírTV)
Júniusi német ZEW-index: 28,7 pont- elörejelzés: 48,7 pont- elözö havi érték: 45,8 pont. Részletek következnek
jún. 15
11:24
Lezárult az Exit felvásárlása (Kreatív Online)
Pont került annak a folyamatnak a végére, melynek során a Sanoma megvált az Exit programmagazintól, eladva azt az EMG által résztulajdonosként jegyzett KJ Publishingnek.
jún. 15
11:24
Russel2000 - Az irány még mindig lefelé mutat (ProfitLine)
Nem látni az S&P500-hoz hasonló határozott sávot, a közepes kapitalizáció indexének jelentősen negatívabb a mozgása, hiszen alacsonyabb csúcs és mélypontok sorozatát látni továbbra is. Ráadásul a tegnapi nap igen csúnya negatív fordulós jelzés volt. (Solar Capital)
jún. 15
11:24
Veszélyesebb éjszaka szülni (WebBeteg)
Több újszülött hal meg vagy kerül intenzív részlegre az éjszakai, mint a nappali szülések után - állapították meg holland kutatók.
jún. 15
11:26
Elfogták az egyik legbefolyásosabb olasz maffiavezért (Gondola)
Őrizetbe vették a Camorra olasz bűnszervezet egyik legbefolyásosabb tagját Dél-Olaszországban - közölte kedden a helyi rendőrség
jún. 15
11:26
EU-s külkereskedelmi mérleg: 1,8 Mrd EUR- elörejelzés: 2,8 Mrd EUR (HírTV)
EU-s külkereskedelmi mérleg: 1,8 Mrd EUR- elörejelzés: 2,8 Mrd EUR - elözö havi érték: 4,5 Mrd EUR. Részletek következnek
jún. 15
11:26
Hatalmasat esett a német üzleti bizalom - ZEW (ProfitLine)
Irdatlan nagyot esett a ZEW gazdaságkutató intézet júniusi német konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója. Az index értéke 17,1 ponttal 28,78 pontra csökkent a májusi 45,8 pontról. Az elemzői várakozások 42,8 pontra történő csökkenésről szóltak. Ilyen alacsony szinten 2009 áprilisa óta nem volt.
jún. 15
11:27
Addig nyújtózz, amíg a kereted ér... - Munkaidőkeret a gyakorlatban (HR Portál)
A munkaidőkeretnél is ugyanazokat az adatokat kell nyilvántartani, mint a hagyományos jelenléti íveknél - gondot általában az elszámolás és a jogszabályok betartása okoz.
jún. 15
11:28
Változatlan a politikusok vagyoni helyzete (Gondola)
Az MSZP, a Fidesz és a KDNP elnökének alig változott a vagyoni helyzete az általuk legutóbb leadott vagyonnyilatkozat óta.
jún. 15
11:28
Elvették az OCÖ-től az üdülőt (HírTV)
Visszavette a balatonlellei üdülőt az Országos Cigány Önkormányzattól a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. A Magyar Nemzetnek a vagyonkezelő kommunikációs irodája megerősítette, hogy a roma szervezetnek szeptember közepéig kell kiürítenie az ingatlant - a döntés indoklását azonban nem közölték.
jún. 15
11:30
Támad a természet? (Gondola)
Az utóbbi hetek csapadékos időjárása csökkentette ugyan az allergiát okozó pollenek számát, de kedvez a gyomnövények növekedésének.
jún. 15
11:39
Vízbe fojtották a megerőszakolt arát (BorsOnline)
Ez a bizarr történet Indonéziából érkezett és bejárta a világsajtót. Szó van benne egy tehénről, egy fiatalemberről és egy igen rövidre sikeredett házasságról.
jún. 15
11:39
Ellenzéki "Nem" - Apróbb módosítások a médiacsomagban (Alternatív Energia)
Nem támogatta a médiacsomag alkotmánymódosító részéhez benyújtott ellenzéki indítványokat a parlament kulturális bizottsága keddi budapesti ülésén. Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselő múlt pénteken adta be javaslatát az új médiatörvényre.
jún. 15
11:39
Az ipari szektorral pörög fel az ingatlanpiac (Portfolio)
Az iroda, a kiskereskedelem, a logisztika, és a befektetési ingatlanpiac jelenéről és várható jövőjéről tartott sajtótájékoztatót a King Sturge ingatlantanácsadó cég képviseletében Rémi Couture, a...
jún. 15
11:39
Új hatósági igazolványok - utazási kedvezmény igénybevételéhez (Pénzcentrum)
A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet értelmében utazási kedvezmény igénybevételére jogosult - többek között - aki vakok személyi járadékában, aki fogyatékossági támogatásban, valamint aki vagy aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül. Az utazási kedvezmény igénybevételéhez a Magyar Államkincstár igazolja a felsorolt…
jún. 15
11:39
545 ezret keresett polgármesterként a Fidesz frakcióvezetője (ATV)
Lázár 12, Mesterházy 9, Harrach, Schiffer és Vona egy-egy ingatlannal rendelkezik.
jún. 15
11:42
Véres hétfő Mexikóban (HírTV)
Összesen 43 ember halt meg Mexikóban több, droggal kapcsolatba hozott támadásban hétfőn – közölték mexikói tisztségviselők. A halottak között van 28 elítélt, akiket egy börtönlázadás közben gyilkoltak meg egy rivális banda tagjai, valamint 12 rendőr, akik egy reggeli rajtaütés áldozatai lettek. A mexikói elnök 2006-ban indított harcot a drogkartellek ellen. Azóta majdnem 23 ezer embert öltek...
jún. 15
11:42
Kirgizisztánban viszonylagos nyugalomban telt az éjszaka (Gondola)
Viszonylagos nyugalomban telt a keddre virradó éjszaka Kirgizisztánban, mindazonáltal az etnikai alapú erőszakos cselekmények halálos áldozatainak száma keddre 170-re, a sebesülteké több mint 1700-ra növekedett
jún. 15
11:44
Jobbik: ne kelljen befizetni a vevő által ki nem fizetett áfát (Gondola)
Egy jobbikos képviselő által benyújtott törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy az adózó befizetendő áfáját csökkenthesse azzal az összeggel, amelyet vevője neki nem fizetett meg
jún. 15
11:45
Eljött a feltöltődés hónapja (Privátbankár)
Újra itt a nyár, a szünidő és nyaralások ideje! A szabadság alatt is figyeljünk oda családunk táplálkozására, a rendszerességre és a változatosságra
jún. 15
11:46
Nemzetközi bűnbandát fogtak el számos országban, köztük Magyarországon (Gondola)
Tizenkét országban 178 embert állítottak elő a rendőrök azzal a gyanúval, hogy részét képezték egy bűnbandának, amely jelentős részben Spanyolországban működött
jún. 15
11:48
Ismét a Balaton és Horvátország a sláger (Metropol)
A Magyar Turizmus Zrt. kutatása szerint tovább nőtt a belföldi úti célok népszerűsége Magyarországon, az idén ismét a Balaton és Horvátország a sláger.
jún. 15
11:57
Nemzetközi bűnbandát fogtak el Magyarországon is (Blikk)
Tizenkét országban 178 embert állítottak elő a rendőrök azzal a gyanúval, hogy részét képezték egy bűnbandának, amely jelentős részben Spanyolországban működött.
jún. 15
11:57
A fehér rizs növeli a diabétesz kockázatát (Metropol)
Összefüggést talált a fehér rizs fogyasztása és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának nagyobb kockázata között egy hétfőn közzétett amerikai tanulmány.
jún. 15
11:57
A választás eredménye a Fidesz csődje (Kripto Akadémia)
"Nagyon kellemetlen csalódás" a Fidesz számára a szlovákiai magyar kisebbség szavazásának eredménye - vélekedett kedden a Sme című szlovák liberális napilap.

Keresés