Befejezte az ügyészség az érdemi nyomozást Budaházy György és a Magyarok Nyilai szervezettel kapcsolatos, terrorizmus és más bűncselekmények gyanúja ügyében.
Befejezte az ügyészség az érdemi nyomozást Budaházy György és a Magyarok Nyilai szervezettel kapcsolatos, terrorizmus és más bűncselekmények gyanúja ügyében - írta keddi számában a Népszava a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjére hivatkozva
Exkluzív interjút adott a Magyar Nemzetnek Pintér Sándor belügyminiszter, aki az árvízi védelem értékelésén túl a tulajdon ellen vétők elzárásáról, a 2006. őszi események kivizsgálásáról és a felügyelete alatt álló szervezetek jelenlegi vezetőinek teljesítményértékeléséről is nyilatkozott. Utóbbi kapcsán jelezte: nem gondolkodik politikai váltásokban, de a jelek szerint nem minden vezető…
Visszavette az állam az Országos Cigány Önkormányzattól az alig két éve haszonbérbe adott balatonlellei üdülőt, az OCÖ-nek szeptemberben ki kell költöznie - írta keddi számában a Magyar Nemzet
Ma ér véget a 2009/2010-es tanév az ország legtöbb iskolájában; az árvízi helyzet miatt azonban több helyen, így többek között Edelényben és a borsodi régió más településein már a múlt hét elején befejeződött a tanítás. A több mint 1,4 millió diák a két és fél hónapos szünidőben számtalan tábor és színes program közül választhat
A nemzeti légitársaság rendbetétele három év alatt legalább ötvenmilliárd forintba kerül majd - írta keddi számában a Népszabadság pontosan meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva
Közel tizennégy és fél millió amerikai követte figyelemmel a televízió képernyőjén a labdarúgó világbajnokságon múlt szombaton játszott amerikai-angol csoportmérkőzést: focimeccsre 1994 óta nem voltak ennyien kíváncsiak az Egyesült Államokban - derült ki a Nielsen intézet adataiból
Iránytalan, a jelenlegi szint környékén ingadozó árfolyamokra számítanak kedden a térségbeli devizák körében; korán reggel az euró 278,93 forint volt a nemzetközi devizapiacon a hétfő éjszakai 278,85 után.
Az Omega is fellépett a StarGarden fesztiválon. Az első napon az Eric Burdon vezette Animals és a Deep Purple között adtak koncertet. Kóbor Jánossal, a lassacskán 50. évébe lépő zenekar énekesével beszélgettünk zenéről és fociról.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Uszka községben egy óra alatt 69 lakóház sérült meg. Eddig több mint kétezer épület rongálódott meg Szabolcsban. Hajdú-bihari gyorsmérleg: 1686 megrongálódott építmény. Hatszáz épületben keletkezett kár Geszteréden. Tégláson szinte minden család károsult. Szakolyban 150 milliós a kár.
Az elmúlt hetek viharai és az áradó vizek miatt fokozottabb figyelmet ajánl a fürdőzőknek és a kirándulóknak a tűzoltóság; a kánikulai meleg és a vakáció beköszöntésének alkalmából a tűzoltóság idén is felhívja a figyelmet a szükséges óvintézkedésekre - tájékoztatta Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője tavaly négy szántót is vásárolt, így már 12 ingatlan tulajdonosa, Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetőjének továbbra is kilenc ingatlana van, Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének három, Vona Gábornak, a Jobbik és Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének pedig egy-egy ingatlan van a tulajdonában
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő egyelőre nem tervezi rontani Görögország adósi besorolását - jelentette ki a cég egyik vezető elemzője hétfőn. (MTI)
Részletes vizsgálat vár a sanghaji expón való magyar részvétel szerződéseire, az ellenőrzés azt kívánja kideríteni, hogy a teljesítések arányban álltak-e a kifizetett összegekkel – tudta meg a Magyar Nemzet.
Mélységes aggodalmát hangoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egy dél-koreai hadihajó sok halálos áldozatot követelő elsüllyesztése miatt, miután külön-külön meghallgatta Dél-Korea és Észak-Korea képviselőit az ügyben
Egy hitelminősítő a tegnapi napon is gondoskodott arról, hogy a befektetők továbbra is észben tartsák az európai adósságválságot. Ugyan az amerikai piacok emelkedéssel indultak a tegnapi kereskedési napon, miután a legfrissebb európai makroadatok optimizmusra adtak okot, azonban a Moody's délutáni lépése, melyben rontotta a görög adósbesorolást alapjában megváltoztatta a piacok irányát, melyek…
Legalább 17 ember meghalt és hatan eltűntek Kínában, miután építőmunkásokra omlott egy hegy egy része kedden - közölte a Szecsuán tartomány kormányzata. A katasztrófa egy építési területen történt. A földcsuszamlás maga alá temette a munkások viskóit.
Több ezer munkahely megszűnését jelentheti Lengyelországban, hogy a Fiat Olaszországba viszi az új Pandák gyártását, miután az olasz szakszervezetek megállapodtak a Fiat vezetésével a feltételekről.
Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök megbeszéléseket kezdeményezett a hétvégi választások nyomán a parlamentbe bejutott pártok elnökeivel: kedden Mikulás Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), valamint Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt elnöke hivatalos egy-egy órás megbeszélésre az elnöki palotába
Az OECD tagországaiban áprilisban stagnált a munkanélküliség az előző hónaphoz képest és 8,7 százalék maradt - jelentette be hétfőn a párizsi székhelyű szervezet.
Az elmúlt hetek viharai és az áradó vizek miatt fokozottabb figyelmet ajánl a fürdőzőknek és a kirándulóknak a tűzoltóság; a kánikulai meleg és a vakáció beköszöntésének alkalmából a tűzoltóság idén is felhívja a figyelmet a szükséges óvintézkedésekre - tájékoztatta Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője az MTI-t
Mintegy ezer dolgozó lépett sztrájkba hétfőn a romániai Daewoo hajógyárban, béremelést követelve. Szakszervezeti források szerint az alkalmazottak havi 300 lejjel (71,50 euró) magasabb bért akarnak kiharcolni, valamint éves prémiumot, miközben a vezetés csupán 40 lejt szeretne emelni.
Aki nem csak a poggyászát szeretné biztosíttatni, illetve nem csak baleset esetére szeretné bebiztosítani magát, ha mediterrán, vagy távoli egzotikus országba utazik, de igazán biztonságban szeretné érezni magát, annak fontos tájékozódnia a megfelelő védőoltásokról is.
Az európai munkáltatók nagy valószínűséggel csak 2011 második felében kezdenek újra létszámbővítésbe, addig várhatóan nem fog csökkenni a jelenlegi magas munkanélküliség - vélik az európai munkaadói szövetség elemzői.
A társadalom elsöprő többsége támogatja az Orbán Viktor kormányfő által a múlt héten ismertetett új gazdaságpolitikai akcióprogramot a Századvég Alapítvány adatai alapján; a vizsgált intézkedésekkel a szavazók átlagosan 84 százaléka egyetért.
Pozsony — Nem tud emelt fővel veszteni Fico és Slota! A korábban kormányzó szlovák párost a hét végén vélhetően leváltották a szavazók, de mindkettőnek sikerült még egy-egy belpolitikai vihart kavarnia.
Több száz lakóház teteje sérült meg, vagy repült le teljesen az orkánszerű szélben, fák dőltek az utakra, vasúti sínekre, illetve szakítottak le elektromos vezetékeket, több településen van/volt áramszünet emiatt.
Minden bizonnyal javította Oszkó Péter politikai befolyásoktól független szakértői megítélését, hogy Orbán Viktor 29 pontos csomagja bejelentését követő napon a miniszterelnök beszédét zseniális...
Johannesburg — Feszültek a brazil labdarúgó-válogatott játékosai, akik ma (m1, 20.30) az észak-koreaiak ellen kezdik meg vb-szereplésüket: már a második, csapaton belüli összetűzésről érkeztek hírek.
Többségében felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, úgy tűnik, hogy Görögország újabb leminősítése nem tudta elrontani a hangulatot. A Nikkei minimális, 0.1%-os...
Az USD/JPY 91,70-röl 23 pippel 91,42-re esett. Eddig nem ment a 91,50-es támogatás alá az árfolyam, a kereskedök szerint azonban próbálkozások várhatók. Ellenállás 91,75-80-nál van. A GBP/USD 1,4730-ról 39 pippel 1,4769-re emelkedett. Még nem érték el a tegnapi 1,4809-es csúcsot, azonban eddig emelkedhet az árfolyam. Fölötte 1,4825 és 1,4840 között található ellenállás. Támogatás 1,4720-nál…
Ma ér véget a 2009/2010-es tanév az ország legtöbb iskolájában; az árvízi helyzet miatt azonban több helyen, így többek között Edelényben és a borsodi régió más településein már a múlt hét elején befejeződött a tanítás
Brescia ‒ Magyar labdarúgó nevétől (is) hangos Brescia. Az olasz város csapata öt év után jutott vissza az élvonalba, s a sikerben elévülhetetlen érdemei vannak Vass Ádámnak (21) is.
Jól indult a tegnapi kereskedés az amerikai tőzsdéken, ám a felszedett pluszokat Görögország leminősítésének hírére az indexek végül vissza is adták. A Dow és az S&P 0.2%-os csökkenéssel zárt, míg a...