Tilos Németországban munka közben focit nézni - szögezte le a német munkaadók szövetsége a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság kapcsán közzétett hétvégi állásfoglalásában.
Tavaly még elutasították, a napokban viszont már tudomásul vette a rendőrség a szeptember 4-ére meghirdetett hetero büszkeség napi vonulást az Andrássy útra. A menet forgatókönyve ugyanaz, mint a melegparádékon. Az ötletgazda, Koletár Csaba szerint a rendezvény célja, hogy megmutassák, nemcsak az azonos neműek, hanem a különböző neműek viszonya is figyelemre méltó – írja a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet szerint a sajtóhírekkel szemben a Fidesz elnökségében még élénk vita folyik arról, hogy ki lehet a párt köztársaságielnök-jelöltje; a Népszabadság szombaton, majd a lapra hivatkozva a Magyar Hírlap, illetve a Népszava hétfőn Schmitt Pált nevezte befutónak.
A jogszabály még mindig nem teszi lehetővé, hogy tájékozódhassunk, hogy az adott számlatömb kié, abból a számlakibocsátást jogosult személy végzi-e? Az áfatartalma, a kiállítási módja és az ellenőrizhetetlensége miatt a legproblémásabb adózási terület továbbra is a számlázás.
A kicsi gyerekek érzékelik a szellemvilágot, míg a felnőtt szem semmit sem lát a kísértetekből, addig az apróságok félelem nélkül próbálnak beszélni velük. A Bors több szülőt is talált, akik állítják: gyermekük látja az asztráltesteket.
Jóval olcsóbb is lehetne a földgáz hazánkban - közölte a Napi Gazdaság. A lapnak magyar szakemberek azt mondták: ehhez jelentős, döntően magánforrásból megvalósuló fejlesztésekre lenne szükség.
Még a nyáron új vezetőket nevez ki az adóhivatal élére Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Ugyanakkor a Szikora János jelenlegi APEH-elnök távozása körüli jogértelmezési kérdés továbbra sem oldódott meg.
Az EU-ban távolról sincs egyetértés a költségvetési fegyelem erősítésének módozataiban: ez derült ki vasárnap, miután a múlt héten az EU elnöke már bizakodva nyilatkozott az együttműködés esélyéről.
Idén októbertől indulhat az adatszolgáltatás a BISZ Zrt. a pozitív adóslista nyilvántartás rendszerében. A Credit Reference szolgáltatás révén Magyarország első, önkéntes csatlakozáson és hozzájáruláson alapuló pozitív adóslista rendszere jön létre. Erre építve előnyben részesülnek azok a hitelkérelmezők, akik korábbi tartozásaikat rendben törlesztették, továbbá azok, akik bár korábban nem voltak…
A közelmúlt megrázkódtatásai után a forint nyugodt szakaszba került, némi erősödése valószínű, ahogyan ismertté válnak a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycélt követő kormányzati akcióterv részletei, és...
A várakozások szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 negyven pont körüli emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 ötven pont körüli javulással nyithat hétfőn a nyugodtabb, óvatosan bizakodó nemzetközi hangulatban. (MTI)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a lehető legkorábbi időpontban hajt végre személycseréket az APEH élén - közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére a tárca sajtóosztálya.
Egy belga bíró gyakorlatilag illegálisság nyilvánítaná a cigaretta gyártását és forgalmazását. Mindeközben az EU is bekeményítene: a többi közt egyendobozba rakná a bűzrudakat
Nem lett sokkal szűkmarkúbb magához az új kormány: a meghatározott körbe tartozó vezetők nagyjából ugyanolyan juttatásokra számíthatnak, mint eddig, kivéve az egészségügyi ellátást - írta szombati számában a Népszabadság.
Öt éven belül olyan földimogyorót is lehet majd vásárolni az élelmiszerüzletekben, amely az allergiásoknál sem vált ki légzési nehézséget - állítják amerikai kutatók.
Orbán Viktor alighanem évek óta nem beszélt olyan meggyőző erővel, mint 29 pontja előadásakor - jelentette ki Tölgyessy Péter a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A politikai elemző kifejtette: egyelőre a szimbolikus ügyek forradalma, a hatalom teljes kézbevétele folyik. A nagy ugrás elmaradt: már biztosan nem lesz a roosevelti első száz nap törvényeihez fogható nagyszabású társadalom-átalakító…
Hétfőn és kedden kétnapos ülést tart a parlament. A honatyák szavaznak többek között a nemzeti együttműködést rögzítő politikai nyilatkozatról, folytatódik az Országgyűlés létszámának csökkentési folyamata, valamint hatóságilag rögzíthetik a lakossági energiaárakat. Bejelentik az államfőválasztás napját is.
A franciák 84 százaléka szerint "jó dolog" lenne a miniszteri fizetések csökkentése - derül ki az IFOP közvélemény-kutatóintézet vasárnap közzétett felméréséből.
A világbajnokság eddigi legjobb játékát nyújtva a német válogatott 4-0-ra legyőzte az előzetesen többre taksált Ausztráliát. A találkozón Podolski juttatta vezetéshez a Nationalelfet, a szünetig Klose növelte az előnyt, majd a második játékrészben Müller és a csereként beállt Cacau is feliratkozott a gólszerzők közé. Joachim Löw tanítványai ezzel az élre álltak a D-csoportban.
Vizsgálatot indított a Zala megyei önkormányzat, miután egy bejelentés szerint a bázarekettyei Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézete vezetője gondozottakkal újíttatta fel a lakását - írta hétfői számában a Népszabadság.
A Marketprog Quote egyedülálló megoldást nyújt a tőzsdei árfolyam-szolgáltatás területén: ehhez hasonló széles körű tőkepiaci realtime adatszolgáltatás eddig csak lényegesen nagyobb költséggel volt elérhető (x)
Folytatódik a negatív elemzői vélemények áramlása az OTP piacán, ezúttal a UBS hajtott végre egy méretes célárcsökkentést a bankadó miatt. A befektetési bank az eddigi 7,000 helyett már csak 5,500...
Egy jól diverzifikált, elsősorban intézményi befektetőknek kialakított portfólióval, egy klasszikus részvény - kötvény portfólióhoz képest akár 20-40 százalékos hatékonyság javulás érhető el. A...
Hiába a számos plasztikai beavatkozás, Pamela Anderson rettenetesen fest smink nélkül. A negyvenkét éves színésznő a napokban egy gálán jelent meg természetes valójában, és öreg, ráncos, megviselt arcával mindenkit megdöbbentett.
A pénteki, vártnál gyengébb makroadatok csak átmeneti megingást okoztak az ameriaki részvénypiacokon, a főbb indexek mindegyike pluszban zárta a kereskedést. A Dow és az S&P 0.4, a Nasdaq pedig 1...
Az EUR/JPY 34 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 111,99 és 111,65 között. Támogatás 111,50-nél, míg ellenállás 112,00-nél található. A GBP/USD 46 pipes sávban ingadozott, 1,4613 valamint 1,4567 között. Támogatás 1,4525-40-nél, miközben ellenállás 1,4625-nél helyezkedik el. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt