Több tucat olyan internetes oldalt nézett a tragédiát megelőző időszakban a tényői családapa, amelyek az öngyilkossággal, depresszióval foglalkoztak. Egyebek mellett ezt derítette ki a rendőrség a tragédia óta eltelt másfél hónapban. A nyomozás során több mint 10 szakértő elemezte a nyomokat. Az összes vizsgálat eredménye a rendőrség első verzióját támasztja alá: vagyis, hogy a családfő végzett…
A média- és a reklámtörvényben is pontosan deklarálni kell a családok és a házasság intézményének védelmét. Emellett lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a munkavállalás és a családalapítás közötti súlyos konfliktus mérséklődjön. A Népesedési Kerekasztal két munkacsoportja megtette javaslatait.
Ha lenne szépségverseny Szombathelyen, a Mediawave április 30-án kezdődő sokszínű zenei programjának kiegészítéseként, a portugál Terrakota zenekar egzotikus megjelenésű énekesnője, a káprázatos Romi nagy eséllyel indulhatna a koronáért.
A közigazgatás és az igazságügy mellett a kormányzati kommunikáció, a társadalmi integráció ügye, valamint a civil-, egyház- és kisebbségügyi kérdések is a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartoznak majd
Az ország első, automata, - személyzet nélkül működő - benzinkútját nyitotta meg csütörtökön a dunaújvárosi Park Centerben az egyik tevékenységeként diszkont benzinkutakat építő és üzemeltető Envirochem Kft
Barack Obama amerikai elnök átfogó kormányzati fellépést rendelt el a Mexikói-öbölben keletkezett olajszennyeződés felszámolására, kormányának három tagját is a térségbe küldi - közölte csütörtökön a Fehér Ház
A választók nagyobb arányban emlékeztek arra, hogy a győztes Fidesz-KDNP-re szavaztak, mint amekkora támogatottságot a győztes pártszövetség a területi listákon valójában kapott - olvasható abban a felmérésben, amelyet a Tárki Társadalomkutatási Intézet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
A gyalogátkelőn szabályosan közlekedő ötéves kisfiút gázolt el egy tehergépkocsi csütörtökön Kecskeméten; a gyerek nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség
Kapitális harcsát fogott a fehérvárcsurgói tározótónál zajló, 72 órás nonstop harcsaforgó verseny két gönyűi résztvevője; az óriás ragadozó 71,28 kilogramm súlyú, és 210 centiméter hosszú - mondta el csütörtökön Purger István, a Horgászegyesületek Fejér Megyei Szövetségének titkára.
A választók nagyobb arányban emlékeztek arra, hogy a győztes Fidesz-KDNP-re szavaztak, mint amekkora támogatottságot a győztes pártszövetség a területi listákon valójában kapott - olvasható a Tárki Társadalomkutatási Intézet felmérésben
(MTI) - Az ország első, automata, - személyzet nélkül működő - benzinkútját nyitotta meg csütörtökön a dunaújvárosi Park Centerben az egyik tevékenységeként diszkont benzinkutakat építő és üzemeltető Envirochem Kft.
A Móricz Zsigmond körtéri és a Keleti pályaudvari metróállomást látogathatják meg az érdeklődők vasárnap a DBR Metró Projekt Igazgatóság szervezte nyílt napon, de jótékonysági koncert, színházi...
Újabb és újabb napi csúcsokat állítanak be az amerikai részvénypiacok a mai kereskedésben, a befektetők fáradhatatlanul vásárolják a részvényeket, így azok már bő másfél százalékos emelkedést...
Kapitális harcsát fogott a fehérvárcsurgói tározótónál zajló, 72 órás nonstop harcsaforgó verseny két gönyűi résztvevője; az óriás ragadozó 71,28 kilogramm súlyú, és 210 centiméter hosszú - mondta el az MTI-nek csütörtökön Purger István, a Horgászegyesületek Fejér Megyei Szövetségének titkára
Az orosz központi bank csütörtökön újabb 25 bázisponttal 8,00 százalékra csökkentette irányadó kamatát, a refinanszírozási kamatot. A bank utoljára március 26-án hajtott végre kamatcsökkentést, akkor is 25 bázispontos mérséklést.
Megszavazták a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) közszolgáltatási szerződését, ami idén csaknem 6 milliárd forintot biztosít a társaság működésére, a személyi kérdésekről azonban egyelőre nem döntött a Fővárosi Közgyűlés.
A Facebook közösségi portálon toboroz papokat a francia katolikus egyház. A Miért is ne én? elnevezésű kampány május 5-ig tart, az egyház ötvenmillió forintnak megfelelő összeget fordított a toborzásra, amelynek a népszerű közösségi portálon létrehozott fórum is része
Autóbuszokat, trolibuszokat újíthat fel, illetve használt villamosokat vehet a BKV a 10 milliárd forintos fővárosi tőkepótlásból. Erről mai ülésén határozott a Fővárosi Közgyűlés.
Tapírbébi született a győri állatkertben csütörtökön. A kicsi néhány órája látta meg a napvilágot és máris kíváncsian tekint mamája mellől a nagyvilágba. Testvérei, Gesztenye és Dió után a csütörtökön született kicsi a harmadik győri tapírbébi, Mandula és Mogyoró gyermeke. Ő is, ahogy testvérei, hím. Már a mérlegre is ráállt, súlya 6,35 kg. A győri állatkertben szinte már hagyomány, hogy az…
Fizetés nélküli szabadságra megy a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatója; Bielek Péter erről csütörtök este küldött elektronikus levélben tájékoztatta Tiba Zsolt főjegyzőt.
Nem bontják tovább a mezőgazdasági utakat az M7-es autópálya zalakomári szakasza közelében, mert több órás egyeztetés után csütörtökön este megállapodást kötött a generálkivitelező Porr Építési Kft. és az utak építésének ellenértékét követelő társaság.
Fizetés nélküli szabadságra megy a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatója; Bielek Péter erről csütörtök este küldött emailben tájékoztatta Tiba Zsolt főjegyzőt
Szükségállapotot hirdetett csütörtökön az amerikai Louisiana szövetségi államban Bobby Jindal kormányzó, a partvidéket fenyegető olajfolt miatt. Közben az amerikai belbiztonsági miniszter „nemzeti jelentőségű” katasztrófának nyilvánította a Mexikói-öbölben történt olajszennyezést, amely még csütörtökön elérheti a partokat.
Barack Obama amerikai elnök átfogó kormányzati fellépést rendelt el a Mexikói-öbölben keletkezett olajszennyeződés felszámolására, kormányának három tagját is a térségbe küldi - közölte a Fehér Ház.
A belga parlament képviselőháza csütörtökön megszavazta azt a törvényt, amely megtiltja a muzulmán nők arcát elfedő hagyományos öltözet, a burka és a nikáb viselését nyilvános helyeken.
Csütörtökön már második napja erősödött az euró a dollárhoz képest, a szerdán egy éve legalacsonyabb szintről, egyebek között azokra a reményekre, hogy a Görögország megsegítését célzó pénzügyi támogatás nagyobb lesz a korábban vártnál
Hetek óta a kocsijuk tetejére szerelt kék vödörrel jár Moszkvában az autósok egy része. Nem valami furcsa divat terjedt el az orosz fővárosban, hanem egy újabb tiltakozási hullám. Az úrvezetők a megkülönböztető jelzéseket használók visszaélései miatt dühösek.
Tíz Hajdú-Bihar megyei Új Magyar Gárda Mozgalom vezető ellen emelhet vádat a Debreceni Városi Ügyészség. A nyomozást végző Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya mindannyiukat az egyesülési joggal való visszaéléssel gyanúsítja.
(MTI) - Nem bontják tovább a mezőgazdasági utakat az M7-es autópálya zalakomári szakasza közelében, mert több órás egyeztetés után csütörtök megállapodott a generálkivitelező Porr Építési Kft. és az utak építésének ellenértékét követelő társaság.
Csütörtökön már második napja erősödött az euró a dollárhoz képest, a szerdán egy éve legalacsonyabb szintről, egyebek között azokra a reményekre, hogy a Görögország megsegítését célzó pénzügyi támogatás nagyobb lesz a korábban vártnál.
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a kizárólagos tulajdonában álló radiocafé Tömegkommunikációs és Kulturális Szolgáltató Kft. a NeoFM országos kereskedelmi rádiót üzemeltető FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt.-ben meglévő 75 százalékos részesedését az econet.hu Nyrt. kizárólagos tulajdonában álló EST Media Group Vagyonkezelő Kft. részére átruházta - olvasható a BÉT…
Az econet.hu Nyrt. tulajdonában álló EST Media Group Vagyonkezelő Kft. (EMG) értékesítette a kizárólagos tulajdonában lévő radiocafé Tömegkommunikációs és Kulturális Szolgáltató Kft