2010. április 2. péntek

ápr. 2
20:51
Hűtlen kezelés miatt feljelentették Tóth Gábort (HírTV)
Hűtlen kezelés miatt feljelentést tettek Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya ellen. A névtelen feljelentő a Központi Nyomozó Főügyészséghez juttatta el a feljelentést, ami szerint szakmailag indokolatlan volt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és az egyik polgárőr szövetség között létrejött szerződés, illetve hogy a polgárőrök a törvények szerint nem is kaphattak volna pénzt a munkájukért…
ápr. 2
21:06
USA: felvehetjük a rózsaszín szemüveget? - Csak lassan a testtel (Portfolio)
Bár az amerikai részvénypiacok (európai társaikhoz hasonlóan) zárva tartanak pénteken, a mai reakciók azt mutatják, hogy örülhetünk a hét legfontosabb makrogazdasági statisztikájának, ami három éve...
ápr. 2
21:09
Kósa: Idegen országok repülői úgy jönnek ide, mintha hazajönnének (+videó) (HírTV)
Egy nap alatt megbukott az ellenem indított lejárató akció – mondta el Kósa Lajos a hírTV Péntek 8 című műsorában. A politikus kijelentette: a Zuschlag ügyben született ítélet következtében Mesterházynak és Gyurcsánynak távoznia kell a politikából.
ápr. 2
21:09
Washingtont nyugtalanítja az afgán elnök vádaskodása (Gondola)
Washingtonban nyugtalanítónak tartják az afgán elnök kirohanását a külföldiek ellen, és magyarázatot kérnek - közölte pénteken a Fehér Ház szóvivője; a külügyminisztérium rövidesen be is jelentette, hogy az amerikai nagykövet Kabulban találkozott Hamid Karzaival
ápr. 2
21:27
Leszavazták az osztrákok a magyar javaslatot a BÉT közgyűlésén - hírösszefoglaló (Infostart)
Leszavazták az osztrák részvényesek a magyar tulajdonosok alapszabály-módosításra vonatkozó javaslatait a Budapesti Értéktőzsde közgyűlésén. A BKV szerint a szakszervezetek egymás közötti vitája miatt nincs megállapodás az idei bérfejlesztésről. Már használható a hitel- és lízingadatokat összehasonlító program a PSZÁF honlapján.
ápr. 2
21:27
Új biztonsági intézkedések az USA-ba utazók esetében (Infostart)
Új biztonsági intézkedéseket jelentett be az Egyesült Államokba utazók esetében pénteken az amerikai kormány: kiterjedtebb vizsgálatok lesznek a közvetlen amerikai járatok esetében minden nemzetközi repülőtéren az utazás előtti regisztrációnál és beszálláskor.
ápr. 2
21:27
Bundázással gyanúsítják Petryt (HírTV)
Bundázással gyanúsítják Petry Zsoltot, a magyar labdarúgó válogatott jelenlegi kapusedzőjét Törökországban.
ápr. 2
21:27
Új biztonsági intézkedések az USA-ba utazók esetében (Gondola)
Új biztonsági intézkedéseket jelentett be az Egyesült Államokba utazók esetében pénteken az amerikai kormány: kiterjedtebb vizsgálatok lesznek a közvetlen amerikai járatok esetében minden nemzetközi repülőtéren az utazás előtti regisztrációnál és beszálláskor
ápr. 2
21:27
Vona Gábor vitára hívta Orbán Viktort (Alternatív Energia)
Vona Gábor, a Jobbik elnöke vitára hívta Orbán Viktort. A Fidesz elnökének címzett, és az MTI-hez eljuttatott, pénteki nyílt levélében azt írta: szükségesnek és fontosnak tartaná kettőjük nyilvános beszélgetését, de kész részt venni a kormányfőjelöltek ötpárti találkozóján is.
ápr. 2
21:30
Rekord mértékben csökkent a szén-dioxid-kibocsátás Európában (ProfitLine)
A gazdasági válság hatására tavaly minden korábbinál nagyobb mértékben csökkent az üvegházhatást fokozó gázok kibocsátása az európai iparban. (MTI)
ápr. 2
21:45
Tömegesen vágták fel ereiket a börtönben (HírTV)
Legkevesebb 15 rab vágta fel az ereit a dél-oroszországi Szaratov régió egyik fegyenctelepén, a Volga parti Engels város mellett - jelentette az Interfax orosz hírügynökség pénteken. A régió ügyészségének közleménye szerint csupán tíz fogoly kísérelt meg öngyilkosságot, és mindegyiket kórházba vitték, ahol megmentették az életüket.
ápr. 2
21:51
A gének megmondják, meddig élünk - és milyen betegen (Infostart)
Kiderült, hogy az öregedés ütemén és a várható élettartamon kívül az immunitással és a környezeti stresszhez való alkalmazkodási képességgel is szoros kapcsolatba hozható az a gén, melyet brit kutatók a laboratóriumi modellállatként használt C. elegans fonálféreg több fajánál tanulmányoztak.
ápr. 2
22:03
Sötétbe borult a Szpari stadionja (HírTV)
Egy órán át vártak a szurkolók és a csapatok arra, hogy a Nyíregyháza-Debrecen kelet-magyarországi rangadó elkezdődjön, ám mivel a meccs előtt lekapcsolódott reflektorokba nem költözött élet, a találkozót elhalasztották.
ápr. 2
22:03
USA - szigorúbb biztonsági intézkedések (Kripto Akadémia)
Új biztonsági intézkedéseket jelentett be az Egyesült Államokba utazók esetében pénteken az amerikai kormány: kiterjedtebb vizsgálatok lesznek a közvetlen amerikai járatok esetében minden nemzetközi repülőtéren az utazás előtti regisztrációnál és beszálláskor.
ápr. 2
22:18
Nagyobb idén a húsvéti forgalom, mint amilyen tavaly volt + videó (ATV)
Viszont általában az olcsóbb termékeket keresik.
ápr. 2
22:39
Majd a választók eldöntik kivel (Gondola)
Szijjártó Péter szerint az MSZP-Jobbik-LMP-MDF kezdeményezésről a választásokig nem időszerű beszélni.
ápr. 2
22:57
Katona Tamás csontvázszakértő üvegszekrény politikus (Gondola)
ápr. 2
23:15
Tuti siker lesz: a "Gyarapodó Magyarország 2002-2010" (Gondola)
ápr. 2
23:24
Fejsérülések rejtett veszélyei (WebBeteg)
Az agyat számos esetben érheti sérülés, amelyek után mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni. Ilyen események a stroke (gutaütés), a belélegzett mérgező toxinok, az áramütés, villámcsapás, autóbalesetek során bekövetkezett fejsérülések, fizikai támadások, vagy a sport közben elszenvedett fejet ért ütések.
ápr. 2
23:51
Majd a választók eldöntik, kivel (Gondola)
Szijjártó Péter szerint az MSZP-Jobbik-LMP-MDF kezdeményezésről a választásokig nem időszerű beszélni.

2010. április 3. szombat

ápr. 3
0:09
IMF: Görögország saját erejéből akarja kezelni az adósságválságot (Gondola)
Görögország nem kérte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét a szervezet képviselőivel tartott washingtoni találkozón
ápr. 3
0:27
Embercsempész bandát leplezett le a Nemzeti Nyomozó Iroda (Gondola)
Embercsempész bandát leplezett le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), a csoport a Dráván keresztül, csónakon juttatott el koszovói albánokat Magyarországra, majd Budapestre utaztatták őket és a fővárosból Ausztriába vitték a migránsokat
ápr. 3
0:31
Új U2 koncert-DVD jelenik meg (Gondola)
Új U2 koncert-DVD jelenik meg június 7-én: a U2 360 At The Rose Bowl című anyagot a tavaly kiadott No Line on the Horizon albumhoz kapcsolódó turné Los Angeles-i állomásán rögzítették
ápr. 3
0:35
Meghalt a korai személyi számítógépek amerikai kifejlesztője (Gondola)
68 éves korában Georgiában elhunyt Henry Edward Roberts, a Bill Gatest a Microsoft megalapítására ösztönző korai személyi számítógép kifejlesztője, miután több hónapon keresztül küzdött a tüdőgyulladással
ápr. 3
0:45
Megújulást hirdet a német katolikusok vezetője (Gondola)
A gyermekekkel, fiatalokkal szemben elkövetett szexuális bűncselekmények kapcsán elismerte az egyház által elkövetett hibákat a német katolikusok vezetője
ápr. 3
1:03
Az Legfőbb Ügyészség kezdeményezte Leinemann mentelmi jogának felfüggesztését (Gondola)
A Legfőbb Ügyészség kezdeményezte a ScienNet-ügy gyanúsítottja, Leinemann Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését
ápr. 3
1:27
Meghalt Daróczi Dávid (Blikk)
Szombatra virradó éjjel meghalt Daróczi Dávid, volt kormányszóvivő. A mentősők negyven percen keresztül küzdöttek az életéért, sikertelenül.
ápr. 3
2:33
Ő doppingolja Jenson Buttont (Blikk)
SEPANG – Még csak nem is titkolja Jenson Button (30), hogy „doppingszer" repíti a tegnap kez dődött malajziai Forma–1-es versenyhétvégén. Sőt azt is bevallotta, a legtöbb futamon a különleges teljesítményfokozó segíti, még a tavalyi világbajnoki címét és az egy héttel ezelőtti ausztráliai győzelmét is neki tulajdonítja.
ápr. 3
2:37
Első idei sikerére készül a Diósgyőr (Blikk)
MISKOLC – Újabb sorsdöntő mérkőzésre készül az NB I-ben a Diósgyőr focicsapata. Az NB I-ben sereghajtó miskolciak a 21. fordulóban a Vasas otthonában lépnek pályára abban a reményben, hogy megszerzik első tavaszi győzelmüket.
ápr. 3
2:39
Parádés Pálinger (Blikk)
LUND — Pompásan sikerült Pálinger Katalin (31) visszatérése a nemzeti csapatba. A válogatottságot tavaly ősszel ideiglenesen lemondó, így a decemberi kínai világbajnokságot is kihagyó kézilabdázó remek teljesítményt nyújtott csütörtökön, a Svédország elleni 27-26-ra megnyert idegenbeli Európa bajnoki selejtezőn. A kapus 46 százalékos hatékonysággal védett, és akkor sem esett kétségbe, amikor a…
ápr. 3
2:43
Kettős győzelem a Veszprém célja (Blikk)
VESZPRÉM – Kettős győzelemmel akar a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutni az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata. Ehhez az kell, hogy a bakonyiak az idegenbeli 27-23-as  siker  után  ma  (Viasat3, 17.15) hazai pályán is nyerjenek a román Constanta ellen.
ápr. 3
2:51
Előnyt szereztek Gera Zoltánék (Blikk)
ápr. 3
2:57
Bundával vádolják Petry Zsoltot (Blikk)
ISZTAMBUL–BUDAPEST – A Vatan nevű török lap állítja, Ilhan Cavcav (74), a Genclerbirligi klub elnöke öt éve azt vallotta egy parlamenti bizottsági meghallgatáson, hogy Petry Zsolt (43) a labdarúgó-válogatott tagjaként „eladta" 25 ezer dollárért (akkori áron 3,34 millió forintért) a törökök elleni idegenbeli EB-selejtezőt, amelyet együttesünk 2-0-ra elvesztett 1995. szeptember 6-án.
ápr. 3
3:09
Elhantolták a traktorom! (Blikk)
HÍMESHÁZA — Bár ideiglenes engedély birtokában, de átadták szerdán az M6/M60as sztráda Dunaújváros–Szekszárd–Pécs szakaszát, ám a munkálatokat nem fejezték be.
ápr. 3
3:34
Újabb miskolci panel füstölt (Blikk)
MISKOLC — Tűz ütött ki az augusztusi tragikus paneltűz szomszédságában. A riasztást követően azonnal két tűzoltóautó és egy emelőkosaras daru, valamint rendőrök és városőrök rohantak a Középszer utcába.
ápr. 3
3:38
Mennyire vagy elégedett az életeddel? (Blikk)
Úgy érzed, hogy teljes az életed, vagy épp az ellenkezőjét gondolod, és valamit mindig hiányolsz? Talán fantáziálsz arról, hogy mi lett volna, ha más döntéseket hozol, vagy inkább élvezed azt, ahogyan alakulnak a napjaid? Töltsd ki dr. Rusz Edit pszichológus tesztjét, és kiderülhet, hogy mennyire vagy elégedett!
ápr. 3
4:09
Ripityára tört Robert Pattinson hintója (Blikk)
BUDAPEST — Kosztümös szuperprodukció forgatásról igyekezett hazafelé az a hintó, amely a Petőfi hídon végül akciófilmbe illő jelenetbe csöppent. A hintóban nem sokkal a tragédia előtt még az Alkonyat című film sztárja, Robert Pattinson forgatta új moziját, a Bel Amit.
ápr. 3
4:27
A lányok majd fele szexelne a tandíjért (Blikk)
BUDAPEST – Hová lesznek az erkölcsös fiatalok? Komoly vitát váltott ki tegnapi írásunk, amelyben az egyik budapesti egyetemen rendezett „rúdavató" buliról írtunk. Az egyetemisták magukból kifordulva csókolgatták a megrendelt sztriptíztáncoslány mellét és fenekét, s bizony a hölgy szerint az egyetemeken rendszeres az ilyen szórakozás.
ápr. 3
4:31
Tőkés László apja kiborult fia válásától (Blikk)
KOLOZSVÁR — Megrázta Tőkés László (58) családját a püspök válási botránya! A királyhágómelléki református püspök és európai parlamenti képviselő Tőkés felesége, Joó Edith a héten jelentette be: elválik urától, mégpedig – állítása szerint – azért, mert férje több évtizeden keresztül csalta és megalázta őt és gyerekeiket. Tőkés László édesapja a Blikknek nem tagadta: őt is megrendítette a válási…
ápr. 3
4:39
Debreceni darabolós gyilkos: Csak álmomban öltem (Blikk)
DEBRECEN  – „Minden  éjjel rémálmom van. Felriadok. Mintha  csak  egy  horrorfilm szereplője lennék. Újra és újra átélem a véres jeleneteket" – ezt nyilatkozta a Blikknek R. Zsolt (35), akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy két emberrel végzett, utolsó áldozatát pedig 10 centis darabokra vágta fel.
ápr. 3
4:43
Mindent visz a Fidesz? (Blikk)
BUDAPEST – Nem sok egyéni választókerületben lesz igazi harc a jövő vasárnapi választáson, állítják a közvéleménykutatók.
ápr. 3
4:45
Magyar újságírók jártak Tóásónál (Blikk)
LA PAZ – Bejutott az egy éve bolíviai börtönben raboskodó Tóásó Elődhöz (29) két magyar újságíró.
ápr. 3
5:03
Pázsit vagy gyep? Melyiket válasszuk a kertünkbe? (Édenkert)
Az összefüggő zöld szín a kertünkben nem csak a szemünket gyönyörködteti, de othont ad a fáinknak, cserjéinknek, a virágágyainknak. A pázsitban helyezhető el az úszómedence, a kerti tó, a pihenő. Egyetlen hátránya, hogy gondos ápolást kíván. A gyep a párologtatásával fokozza a környezet levegőjének a páratartalmát, megköti a port, szabályozza a hőmérsékletet, sőt még a zajt is csökkenti. De mi a…
ápr. 3
5:12
Munka nélkül az RTL sztárműsorvezetője! Nem tudja, mi lesz ezután (ATV)
Egyelőre csak annyit tud, hogy számítanak rá.
ápr. 3
5:14
Mesterházy: az a kisebbik baj ha az LMP és az MDF is bejut a parlamentbe (ATV)
A nagyobbik baj az, ha elvesznek a rájuk leadott szavazatok.
ápr. 3
5:39
Álomduett! Tabáni együtt énekel Máté Péterrel (Blikk)
BUDAPEST – Teljesülhet Tabáni István (32) régi vágya: duettet énekelhet az elhunyt Máté Péterrel (†37)! A Csillag születikben felfedezett énekes azt gondolta, csupán álmában énekelhet együtt nagy kedvencével, nem hitte volna, hogy a közös dalolás egyszer majd megadatik neki a technika segítségével.
ápr. 3
5:39
Bomba formára gyúrta magát Bencsik Tamara (Blikk)
BUDAPEST – Újra bomba formában van Bencsik Tamara (22).
ápr. 3
5:41
Kukori és Kotkodának öltöztek a sztárcsemeték (Blikk)
BUDAPEST – Sztárpalánták mutatták be a szüleikkel a Sugarbird legújabb tavaszi-nyári mesekollekciójának, a Kukori és Kotkodának a modelljeit.
ápr. 3
5:43
Paul Ankának nagyon hiányzik a magyarok mosolya (Blikk)
BUDAPEST – Paul Anka (68) júniusban másodszor ad koncertet Budapesten, az örökifjú, líbiai származású, Kanadában nevelkedett sztárénekes telefonon adott interjút a Blikknek.
ápr. 3
5:51
A Verticalnak dolgozott a fideszes jelölt (Alternatív Energia)
Nem hallgatta meg tanúként sem a rendőrség Bohács Zsoltot, aki 2003-ban négy hónapig annál a Vertical Invest Ingatlanhasznosító szövetkezetnél volt megbízásos jogviszonyban, amelynek vezetőit tavaly 800 milliós, mintegy 500 rendbeli csalás miatt ítélte el a bíróság.

Keresés