Nem Hagyó Miklós sajtósa az egyetlen városházi alkalmazott, akit MSZP-s főnökének köszönhetően fővárosi cégben is foglalkoztattak, értesült a Magyar Nemzet. Horváth Csabának, a szocialisták másik volt főpolgármester-helyettesének tanácsadója a közelmúltig a Fővárosi Egészségközpont Egészségügyi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatói posztját is betöltötte.
Az elkövetők bosszújától tartva csak egy héttel az ellene elkövetett bűncselekmény után tett bejelentést a rendőrségen egy kazincbarcikai fiatalember, akit március végén megvertek, majd kiraboltak. A rendőrség a három elkövetőt elfogta. A nyomozók javasolták a fiút bántalmazó férfi előzetes letartóztatását, míg két társa szabadlábon védekezhet.
Gyurcsány Ferenc és Miroslav Topolánek, a volt magyar és cseh kormányfő politikai karrierje közötti közös vonásokat elemzi a Sme című szlovák liberális napilap csütörtökön.
Tizenhárom kerületben, majdnem negyven helyszínen tart kitelepülést az MSZP pénteken Budapesten, a Fidesz elnöke televíziós és rádiós interjúkat ad, és a Jobbik, illetve az LMP is rendezvényeket hirdetett a kampánycsendet megelőző napra; az áprilisi országgyűlési választáson induló politikai erők országos kampányukat egyébként csütörtökön zárják.
Kína ott lesz az iráni nukleáris kérdés rendezését szolgáló hathatalmi egyeztetésen - jelentette be hivatalosan a kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.
Az MSZP több tucat fővárosi helyszínen, Orbán Viktor a Ma Reggel című műsorban, a Jobbik vidéken, az LMP köztereken szól még a választókhoz a kampánycsend előtti órákban
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mai végzésében ideiglenes intézkedésként - az üggyel kapcsolatos vizsgálatának lezárásáig - megtiltotta, hogy a QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. és annak ügynöke, a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zrt. a Befektető-védelmi Alap (BEVA) helytállására vonatkozóan a jogszabályi előírásokat megsértve tájékoztassa az ügyfeleket a QUAESTOR…
Robert Fico készen áll a tárgyalásokra az új magyar kormányfővel, bárki legyen is az. „Ha lehetőség lenne rá a szlovák parlamenti választások előtt, belemennék a találkozóba. Kérdéses azonban, hogy lesz-e rá igény” - jelentette ki a szlovák miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban.
A következő kormánynak marad mozgástere az európai uniós források felhasználására az operatív programokon belül - mondta Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejlesztéspolitikai államtitkára.
Várhatóan egy hónapon belül a kozigbirsag.police.hu oldalon keresztül is befizethető a gyorshajtás miatt kiszabott bírság összege - közölte Takács Tibor, a Vas megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti i...
Az LMP bejuthat, az MDF-nek azonban csekély az esélye a parlamentbe kerülésre a Forsense közvélemény-kutatása szerint. Az intézet 60 százalékos részvételre és 60 százaléknyi Fidesz-szavazóra számít.
Az MSZP "joggal igényli", hogy a köztársasági elnök szólaljon meg és mondjon néhány iránymutató mondatot a Kubatov Gáborról nyilvánosságra került hangfelvétel miatt kialakult helyzetben - közölte Kovács László
Soros György egy córdobai konferencián kijelentette, hogy Európában a romák isszák meg a gazdasági válság levét. A magyar születésű pénzember és filantróp csütörtöki nyilatkozata szerint a gazdaság...
A Fidesz kemény politikai ellenfél lesz, a rend elszánt és tántoríthatatlan híve - jelentette ki Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes elnöke a Fidesz-KDNP kampányzáróján.
Májustól az RTL Klub Reggelijét vezeti a show-jától megfosztott Erdélyi Mónika. Lilu is visszatér a képernyőre, így viszont megy Peller Mariann és Horváth Éva.
Automata fegyverek szűnni nem akaró ropogása hallatszott csütörtök éjjel a kirgiz fővárosban. A lövöldözés néhány órával azután robbant ki, hogy Kurmanbek Bakijev elnök, aki a szerdai zavargások elől vidékre menekült, közölte: nem mond le a hatalomról.
Megszerezheti a parlamenti mandátumok kétharmadát a Fidesz – ezt állapította meg legfrissebb kutatásában a Forsense. A felmérés szerint az MSZP megelőzheti a Jobbikot és az LMP-nek is van esélye, hogy átlépje a parlamenti küszöböt.
Míg korábban a városközpontok irodaházai uralták a vállalati ingatlan-eladási piacot, az elmúlt években ez jelentősen megváltozott. 2009-ben első alkalommal a kiskereskedelmi szektor dominálja a...
Kóka János szerdai kijelentései megerősítik azt a gyanút, hogy a volt SZDSZ-es politikus segítette az LMP kampányát. Ezért is szükséges az etikai vizsgálat, amelyet az első választási forduló után a párt indít az ügyében - írta közleményében az SZDSZ. Az LMP és Kóka János állítása szerint semmilyen kapcsolatban nem állnak egymással.
Egy magyar és három koszovói albán kábítószercsempészt tartóztattak le az északnyugat-koszovói Merdare határállomáson - jelentette be csütörtökön a koszovói rendőrség szóvivője.
Az LMP bejuthat, az MDF-nek azonban csekély az esélye a parlamentbe kerülésre a Forsense közvélemény-kutatása szerint. Az intézet 60 százalékos részvételre és 60 százaléknyi Fidesz-szavazóra számít
Nem esett jól Beleznay Endrének, hogy megkérdőjelezték a modern idők vívmányaihoz fűződő szakértelmét. A műsorvezető nem hagyta annyiban, továbbképzésre ment.
Jóval 3 százalék feletti, robusztus ütemre kapcsolt a világgazdaság éves szintű növekedése az egyik vezető londoni befektetési csoport által összeállított globális összágazati beszerzőmenedzser-index (PMI) tanúsága szerint.
Orbán Viktor szerint a történelem megtette a magáét, most "rajtunk a sor, hogy cselekedjünk, ítéljünk jó és rossz felett, vagyis válasszunk". A Fidesz elnöke pártja csütörtöki fővárosi kampányzáró rendezvényén azt mondta: annak tudatában kell választani, hogy vasárnap több minden dől el, mint egy egyszerű választásnál szokott.
Márciusban éves szinten 4,97%-os értéket hoztak a mexikói fogyasztói árak (elörejelzés. 4,98%, elözö: 4,83%). Havi szinten 0,71%-os drágulás mutatkozik (elörejelzés 0,73%). Az USD/MXN 12,2568-ra esett az adatok hatására. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Olyan géncsoportot azonosítottak amerikai kutatók, amely különösen aktív a tüdőrákos pácienseknél még egészséges szöveteikben is, így megjósolható lehet e gének tesztelésével, hogy a dohányzók közül kiket fenyeget inkább a tüdőrák kialakulása.
A Görögországgal kapcsolatos félelmek továbbra sem csillapodnak, ami ma is rányomta a bélyegét a kereskedésre a globális részvénypiacokon. Az európai tőzsdék 1% körüli csökkenést mutatnak jelenleg és...
A főbb adónemek egy részéből a tervezettnél több adóbevétel folyt be az év első három hónapjában az államkasszába, ezért az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség (VP) dolgozói április elején megkapták első negyedéves jutalmaikat - nyilatkozta Oszkó Péter egy ma délelőtti pénzügyminisztériumi sajtóbeszélgetésen....
Választási csalásról beszél Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója azon a felvételen, amelyet a Jobbik pártlapja, a kuruc.info hozott nyilvánosságra csütörtökön.
Statáriális intézkedéseket jelentett be csütörtökön az ideiglenes kirgiz belügyminiszter. Bolot Szernijazov azt közölte az állami tévében, hogy utasította a biztonság erőket: a helyszínen lőjék le a fosztogatókat. Közben a fővárosból elmenekült államfő közleményben tudatta, hogy nem mond le.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 826,67 pontos, 3,27 százalékos csökkenéssel, 24.480,67 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 4,27 százalékkal 20.200 forintra csökkent, az OTP részvény...
A forint ma gyengélkedik. A devizát megviselte, hogy csökkent a görög államkötvényekbe vetett bizalom, mely miatt alábbhagyott a magas kamatú devizák kereslete. Az EUR/HUF 268,82-re emelkedett. 266,80 fölött újabb nyereségeket várhatunk. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az EKB kamatdöntése után az EUR/USD napi csúcsot ért el 1,3363-nál. A kereskedök nyereség-kivéteket emlegettek az euró-shortoknál, melyeket zártak, miután nem ment 1,3281 alá a jegyzés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Eljön az igazság pillanata Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön a Fidesz kampányzáró eseményén. A párt miniszterelnök-jelöltje a 2010-es parlamenti választást 1956-hoz és 1989-hez hasonlította.
A legújabb közvélemény-kutatások alapján az elvileg esélyesnek tartott kis pártok közül a most vasárnapi országgyűlési választások első fordulója után a választók is kiírhatják az MDF-et a magyar törvényhozásból. Szakértők ezt leginkább a párt elmúlt négy év politizálásával, balra tolódásával, a sorozatos kizárásokkal és botrányokkal magyarázzák.
Hatalmas földterületeket és több száz épületet foglaltak le a hatóságok Olaszországban - közölte csütörtökön a rendőrség. A közlemény szerint az ingatlanok Dante Passarelli maffiavezér örököseié voltak.