Bejelentette a stratégiai együttműködést a Daimler, a Renault és a Nissan, amelynek keretein belül szimbolikus részesedést is szerez egymásban a három autógyártó. A Renault és a Nissan együttesen 3...
A thaiföldi hadsereg kommandósai helikopterrel menekítettek ki parlamenti képviselőket a bangkoki törvényhozás épületéből, miután "vörös inges" tüntetők egy csoportja a rendőrkordont áttörve behatolt szerdán annak udvarára - közölte a kormány biztonsági szolgálata.
Továbbra sem teszi egyértelművé nukleáris politikáját Izrael – közölte szerdán az ország helyettes védelmi minisztere, aki szerint az Egyesült Államok támogatja ebben országát. Nyugati katonai szakértők szerint Izraelnek több száz atombombája lehet.
Ne higgyük, hogy a válságnak vége - figyelmeztet Robert Shiller. A Yale Egyetem professzora szerint az eddigi tapasztalatokból kiindulva a következő évek kiábrándítóan rosszak lesznek, hacsak nem...
Plakátokról riogat Tomis Károly körzeti megbízott. A rendőr törzszászlós így népszerűsíti magát körzetében, és lehet, hogy ötletével új divatot teremt.
Szakemberek szerint az OVKO-ban talált szerrel az a probléma, hogy a rákkeltő hatása a tudomány jelenlegi álláspontja szerint ismert hosszú távra, ha tehát valaki hosszasan fogyaszt belőle, felnőtt korban okozhat gondot
Amikor már unalmasak a táskák, egyik sálunk sem dobja fel az öltözékünket, a cipők és az ékszerek sem ejtenek lázba, akkor itt az ideje annak, hogy a legújabb divatőrületnek hódoljunk: a dizájner kontaktlencséknek.
Várhatóan ma ér véget a Hamburger Dunaújváros Kft. dunaújvárosi papírgyárának egyhetes termelési szünete, melyre a nyugati versenytársakénál jelentősen magasabb költségszint miatt kényszerültek -...
Felmérések szerint a magyar átlagnyugdíj körülbelül 30%-kal kevesebb annál, mint amennyi a kényelmes öregkorhoz elegendő lenne. Ettől még a szlovákoknál és a lengyeleknél is jobb a helyzet, náluk 5-16% közötti a hiány....
Három, adminisztrációs hiba folytán gyakorlatilag "munkanélküli" BKV-vezető távozhat hamarosan a vállalattól - tudtuk meg. Az autóbusz-trolibusz, a villamos és a HÉV-metró területekért felelős üzemeltetési vezetők még az Antal Attila korábbi vezérigazgató idején végrehajtott átszervezéskor kerültek "légüres térbe".
A vezetőknek is szükségük van támogatásra, de alig veszik igénybe a külső segítséget, mert gyengeségnek vélik, ha coach-hoz fordulnak. Kevesen számíthatnak erős középvezetői rétegre, így a vezetők egyedül érzik magukat a döntéshozásban. Hogyan motiválhatják mégis csapatukat a pozitív változás érdekében?
A keddi kereskedésben tovább meneteltek az indexek mind Európában, mind az Egyesült Államokban, bár az európai kereskedés kellős közepén komoly pánikot okozott egy Görögországról szóló pletyka, mely szerint az athéni kormány elégedetlen a nemrégiben az EU és az IMF által felkínált pénzügyi segítség feltételrendszerével és újra kívánja tárgyalni azt. A részvényárak kemény lejtmenetbe kezdtek a hír…
Lopottak voltak azok az autók, amelyek eddig tisztázatlan körülmények között gyulladtak ki az éjszaka Felsőpakonyban. Az eset körülményeit a dabasi rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják.
A szezonálisan kiigazított adatok alapján havi szinten februárban a kiskereskedelmi értékesítés 0,6 százalékkal emelkedett Svájcban, míg éves szinten a bővülés mértéke 3,1 százalékos volt - közölte a szövetségi statisztikai hivatal (FSO).
Nagyobb ütemre kapcsolt a növekedés az euróövezet szolgáltatási szektorában márciusban: a Markit kutatóintézet szerdán ismertetett beszerzési menedzser indexe 54,1 pontra nőtt a februári 51,8 pontról, és ezzel immár hetedik hónapja áll az 50 pontos értékhatár fölött, az ágazat bővülését jelezve. Az elemzők 53,7 pontot vártak márciusra. Ilyen magas szinten az index 2007 novembere óta nem…
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi tartalékai március végén újabb csúcsra emelkedtek, 33,852 milliárd eurót tettek ki, február végéhez képest 992 millió euróval emelkedtek - közölte szerdán az előzetes adatot a jegybank a honlapján.
A kormányszóvivő szerint a gazdasági válság enyhülését jelzi, hogy a magyar ipari termelés februárban 8,4 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához képest. Már látszik a fény az alagút végén - értékelte a helyzetet Szollár Domokos szerdán az MTI-nek.
Márciusban 53,7 pontról 54,1 pontra emelkedett az EU-s szolgáltatási index (elörejelzés. 53,7 pont). Az EUR/CAD nem tudta átlépni az 1,3375-ös ellenállást. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A vendéglátók számára elfogadhatatlan, hogy nem alanyi jogon jár minden étteremnek a lehetőség, hogy eldöntse, kíván-e üdülési csekk-elfogadóhely lenni
A Németországban jegyzett IVG Immobilien ingatlan vállakozás eladta hosszúlejáratú londoni érdekeltségét a britanniai székhelyű vagyongazdálkodó cégnek az Aviva Investorsnak, írja a PropertyEU. A...
Akut tüneteket nem okoz a rákkeltő növényvédőszerrel szennyezett bébiétel, azonban kumulálódhat a hatása és felnőtt korban még allergia kialakulásához is hozzájárulhat - mondta Tóthné Lippai Edit, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója.
Akut tüneteket nem okoz a rákkeltő növényvédőszerrel szennyezett bébiétel, azonban kumulálódhat a hatása és felnőtt korban még allergia kialakulásához is hozzájárulhat - mondta Tóthné Lippai Edit, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója az MTI-nek.
Bombariadó miatt kiürítették a városi bíróság épületét Kecskeméten. A nyomozók egyúttal már megkezdték a telefonáló azonosítását is, közveszéllyel való fenyegetés gyanújával.
Továbbra is a 265 körüli ingadozásra számíthatunk a forint piacán. Hacsak a görögök nem jönnek elő újabb világrengető ötlettel a mentőcsomag négyszáztizenhatodik változatával kapcsolatban - írja napi...
A hatvanas-hetvenes években válságban lévő toszkán bortermelés mára a világ élvonalába került annak köszönhetően, hogy a hagyományokat össze tudta egyeztetni az új hatásokkal. Az olasz borászatot megváltoztató szupertoszkán mozgalom egyik elindítója és vezéralakja, Piero Antinori márki szerint ez lehet a magyar bor felemelkedésének útja is.
A világ tőzsdéit, tőzsdeindexeit bemutató cikksorozatunk legújabb részében a világ egyik legrégebbi parkettjére látogatunk el: a frankfurti tőzsde története egészen a középkorba nyúlik vissza
Indonéziában, Thaiföldön és Malajziában is lefújták a cunamiriadót, amelyet a térség országaiban rendeltek el, mert nagy erejű, a Richter-skálán mérve 7,8-as fokozatú földrengés rázta meg az Indonéziához tartózó Szumátra szigetét szerda reggel.