Új „fegyvert” alkalmaznak a tálibok ellen az amerikai különleges egységek az észak-afganisztáni Mardzsahnál, páncélozott járműveikből bömböltetik a heavy metált - tudósított az AFP francia hírügynökség kedden. Egy, a titkos pszichológiai hadműveletben részt vevő katona azt állítja, hogy az akár két kilométerre is elhallatszó zenét akkor kapcsolják be, amikor a lázadók rájuk lőnek.
Januárban tovább nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma a tizennégy legnagyobb magyarországi műsorterjesztő hálózatában - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kedden
A GBP/USD maga mögött hagyta minimumait, ezért az elemzök úgy vélik: a font árfolyamába beárazták a rövidtávú kockázatokat. A devizapár elötte 1,5130-ra esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Tíz román állampolgár ellen emelt vádat a román országos korrupcióellenes ügyészség, amely szerint a vádlottak hamis magyarországi gépkocsivezetői jogosítványokhoz jutottak
Rövidtávon jelentős beszűkülés történt az arany piacán, amiből tegnap lassan, bizonytalanul indult el felfele. A napi bontású grafikonon látszik talán ennek az oka, ami a sok ellenállás jelentette nyomás lehet egészen 1150-ig.
Több mint 40 cigányvajda rója le kegyeletét csütörtökön Marian Cozma szobránál Veszprémben - jelentette be kedden az országos fővajda. Kállai Csaba országos fővajda hívta meg az ország cigányvajdáit, hogy együtt tisztelegjenek Marian Cozma emléke előtt, a róla mintázott szobornál csütörtök délután fél négykor.
A gyorsan növekvő városok egészséget fenyegető ártalmaira irányítja a figyelmet az egészség világnapján, szerdán induló kampányában az Egészségügyi Világszervezet
Tíz román állampolgár ellen emelt vádat a román országos korrupcióellenes ügyészség, amely szerint a vádlottak hamis magyarországi gépkocsivezetői jogosítványokhoz jutottak.
Növelte létszámát a kormánykoalíció a romániai parlamentben, miután két liberális törvényhozó kilépett pártjából, és bejelentette, hogy a kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párthoz (PD-L) csatlakozik.
Az arany a dollár erössége ellenére is átlépte az 1.130-as értéket, és csúcsot ért el 1.137-nél. Ha hasonló tendenciát mutat a nemesfém árfolyama, és átlépik az 1.145-ös szintet, célba vehetik az 1.160-as értéket. Támogatás 1.123-nál található. Az aranyat 1.136-on jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az európai indexek mozgása vegyes képet mutat, a kezdeti optimista hangulatot a görög helyzet vetette vissza. A nemzetközi viszonylatban kimagaslónak számított a BUX 1.3%-os emelkedése. A hazai...
Ma este eldől, melyik két csapat játssza a labdarúgó Bajnokok Ligája egyik elődöntőjét. Az Internazionale a CSZKA Moszkva otthonába látogat egygólos előny birtokában, míg a Barcelona az Arsenalt fogadja, amellyel 2-2-es döntetlent játszott idegenben az első mérkőzésen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 335,30 pontos, 1,34 százalékos emelkedéssel, 25.322,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,9 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények m...
Ismét a görög események uralják a hireket. A görög kormány egyre kevésbé szeretné, ha az IMF-et is bevonnák a problémák megoldásába. A május 6-i brit parlamenti választások tulajdonképpen még erösíthetik is a fontot. Föként, ha a közvélemény-kutatások is stimmelnek, és a választáson biztos többség várható. A mai svájci adatokra való tekintettel nött a frank erösödésének esélye. A 1,4%-os drágulás…
A cigányság képviseletében cigányvajdák gyújtanak gyertyát és róják le kegyeletüket csütörtök délután Veszprémben, Marian Cozma emlékművénél - közölte Kállai Csaba országos cigány fővajda sajtótájékoztatón kedden Veszprémben
Egy nyugalmazott rendőr alezredes fosztott ki egy jakabszállási takarékszövetkezetet kedd délelőtt. A rablónak nem volt szerencséje, volt kollégái rövid idő alatt elfogták.
Továbbra is bizonytalan, hogy megtartják-e a Lufthansa pilótái a jövő hétre tervezett háromnapos sztrájkot; a legnagyobb európai légitársaság és a pilóták szakszervezete egyetért abban, hogy a munkajogi vitát döntőbíróság előtt kell folytatni, a részletekről azonban kedden sem tudtak megegyezni
Mintegy egymilliárd forintból felújítják a XIII. században épült kőszegi Jurisics-várat, a beruházás költségeinek jelentős részét uniós forrásból teremtik elő.
Az MSZP a foglalkoztatási helyzet megoldását összekapcsolná a családtámogatási rendszer átalakításával és folytatná az eddigi megkezdett lépéseket. A szocialisták a következő ciklusban 4-5 százalékkal csökkentenék az élő munka terheit.
Továbbra is a világ legkockázatosabb adósai között van az euróövezeti tag Görögország, törlesztéskockázati szempontból ugyanakkor az idei év eddigi szakaszában a feltörekvő Európa a világ legjobban te...
Egy, a hírTV birtokába került hangfelvétel szerint 2004 óta folyamatosan zsarolta Zuschlag János a szocialista párt vezetőit. A korábban a holokauszt áldozatain viccelődő politikus alkudozott az MSZP elöljáróival, majd milliókat kapott a párttól azért, hogy visszaadja parlamenti mandátumát. Zuschlag a 2006-os választások előtt közalapítványi tisztséget kért a párttól. Az MSZP tagadja, hogy…
Súlyosan bántalmaztak több medgyesi magyar fiatalt, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szeben megyei és medgyesi városi szervezetének rendezvényén vettek részt - adta hírül kedden az RMDSZ sajtóirodája
Négy színpadon tíz külföldi fellépő és csaknem hatvan könnyűzenei produkció várja az érdeklődőket a Pécsi Egyetemi Napokon(PEN). Április 21-től négy napon át többek között olyan sztárok mutatkoznak be a kulturális fővárosi év egyik kiemelt könnyűzenei rendezvényén mint a japán DJ Krush vagy a francia La Fanfare en Pétard.
Ötvenmilliárd euró bevételt is jelenthetne az Európai Unióban a bankok válság miatti különadóztatása - állapította meg egy kedden ismertetett jelentésében az Európai Bizottság
Példátlanul szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak Prágában, ahol Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz államfő csütörtökön aláírja a nukleáris leszerelésről szóló új szerződést (START-III
Nemsokára újra elkezdik gyártani a Pannónia motorkerékpárt Várpalotán. Ezt a típust 1975 óta egyáltalán nem gyártják, a Magyar Motorkerékpár Kft. azonban úgy gondolta, a mai kornak megfelelően átalakítva, most is lenne rá igény.
Részvényenként 2.100 forint osztalékot tervez fizetni az Elmű, ha a részvényesek az április 28-ra összehívott éves rendes közgyűlésen megszavazzák azt, hogy a 2009. évi 7,36 milliárd forint adózott nyereséget kiegészítsék az eredménytartalékból további 5,399 milliárd forinttal - olvasható a BÉT honlapján.
A budapesti kötéltáncos címmel terjedelmes riportot közölt a magyar választási kampányról legfrissebb számában a Der Spiegel című német hetilap, megállapítva, hogy a kampányt a „szélsőséges” Jobbik pártja határozza meg.
Sztrájkot tart a Mozdonyvezetők Szakszervezete szombaton a MÁV Trakció Zrt.-nél, ha legkésőbb 2010 április 9-én nem jön létre megállapodás a kollektív szerződés helyi függelékei ügyében - jelentette b...
Sztrájkot tart a Mozdonyvezetők Szakszervezete szombaton a MÁV Trakció Zrt.-nél, ha legkésőbb 2010 április 9-én nem jön létre megállapodás a kollektív szerződés helyi függelékei ügyében - jelentette be a szakszervezet.
A fekélyek, reflux betegség kezelésének alapköve a savas pH normalizálása. Enyhe esetben elegendő lehet a táplálkozással bevitt károsító anyagok kerülése: kerüljük a túl savanyú, fűszeres ételeket, az alkoholt, kávét, csokoládét, sőt, még a dohányzást is.
(MTI) - Továbbra is a világ legkockázatosabb adósai között van az euróövezeti tag Görögország, törlesztéskockázati szempontból ugyanakkor az idei év eddigi szakaszában a feltörekvő Európa a világ legjobban teljesítő térségei között volt - áll az egyik vezető londoni adatszolgáltató csoport kedden ismertetett negyedéves összesítésében.
A kőolaj ára 18 havi csúcsra emelkedett kedden délután New Yorkban, már a hatodik egymást követő napon nőtt, miközben a befektetők a szerdán nyilvánosságra kerülő múlt heti amerikai olajtartalék-adatra várnak. (MTI)
Nem kizárt, hogy öngyilkos lett az a gyalogos, akit egy kamion gázolt halálra Szentes közelében. Szemtanúk szerint a férfi a neki szemből érkező vontató elé feküdt az útra.
Kenedi János történész szerint van esély arra, hogy aprólékos, történészi munkával megállapítsák, hány hálózati személy tevékenykedett 1944 és 1990 között Magyarországon
Ötvenmilliárd euró bevételt is jelenthetne az Európai Unióban a bankok válság miatti különadóztatása - állapította meg egy kedden ismertetett jelentésében az Európai Bizottság. (MTI)
Költségtérítés formájában hozná vissza az MSZP a népszavazáson eltörölt felsőoktatási tandíjat - derül ki a szocialista párt miniszterelnök-jelöltjének programjából. Mesterházy Attila csak a legjobb teljesítményt nyújtó hallgatók tanulmányait finanszírozná költségvetési forrásból.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 335,30 pontos, 1,34 százalékos emelkedéssel, 25.322,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,9 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző kereskedési napi záráshoz képest.
Nagyhét után "kis hét": a múlt heti, látványos előretörés után ezen a héten - jelentősebb piacmozgató makroadatok híján - nyugodtabb, de továbbra is pozitív üzletmenetre számítanak a vezető nyugat-európai tőzsdéken. Kedden a kamatemelési félelmek miatt elbizonytalanodott New York-i piacok is fékezték a nyugat-európai javulást. (MTI)
Amikor a hiénák "nevetnek", kutatók szerint rengeteg mindent elárulnak magukról: a kiadott hangok alapján a fajtársak értesülnek a másik koráról, helyzetéről és valószínűleg a rangsorban elfoglalt helyéről is.