A konzervatív német napilap cikkírója szerint Orbánnak legalábbis részben folytatnia kell az eddigi miniszterelnök, Bajnai Gordon konszolidációs programját
Csalódnom kellett. Nincs egy hónapja, hogy ?bankot váltottam?, és már megint váltáson töröm a fejem. Az még hagyján, hogy megpróbálom felvenni a számlán lévő pénzemet, amit ?számlafedezetlenségre?...
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a nyugdíjbiztosítási alap első negyedévre vonatkozó bevételeit és kiadásait tartalmazó konszolidált mérlegét. Jó hírnek tűnhet a költségvetési bevételek és kiadások 2,65 milliárd forintos pozitív egyenlege, ami ugyanakkor csak a mérlegfőösszeg kevesebb, mint egy ezrelékének felel meg....
Nincs megállás, a csaknem egy évtizede tartó terjeszkedés folytatódik, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz, a Lánchíd Rádió és Hír Televízió után múlt hét óta az RTL Klubban is tulajdonosok lettek a jobboldalhoz köthető befektetők.
A szerencsejáték törvény legutóbbi módosítása értelmében póker típusú kártyajáték csak játékkaszinóban vagy kártyateremben űzhető. A bevétel 40 százalékát az állam viszi
Ha egy gyerek valamelyik szülője öngyilkosságot követ el, jelentősen nagyobb a valószínűsége annak, hogy később a gyermek is ugyanúgy végzi - állapították meg amerikai kutatók, akiknek tanulmánya az American Academy of Child and Adolescent Psychiatry májusi számában jelenik meg.
A Jobbik 80-90 millió forintot költött a 2010-es országgyűlési választási kampányára - a pénzt elsősorban kis- és közepes vállalkozások támogatásaiból teremtették elő
Elemzők szerint a gazdasági növekedés még nem olyan erős, hogy a munkahelyek számának lényeges, a statisztikai mutatókban is érezhető növekedését vonná maga után
Orbán Viktor szerint bár a választóktól kapott felhatalmazás kétségkívül jelentős, hiszen több mint kétharmados, a Fidesz elnökének szándékai szerint a leendő kormány Magyarország háromharmadát fogja ...
Az EUR/CHF ismét visszaesett 1,4325-re, ahol az SNB vélt intervenciós határa fut. A bank nem kíván nyilatkozni az esetleges intervenciókat illetöen. 1,4325 alatt megközelíthetik az 1,4149-es szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A kormány megbízatása az új Országgyűlés megalakulásával - várhatóan május 14-én - megszűnik, de ügyvezetőként hivatalban marad az új kabinet megalakulásáig.
Több lövést adott le egy végzős középiskolás fiú kedd este Mátészalkán, mikor - állítása szerint - megijedt egy feléje közeledő társaságtól. Az engedély nélkül tartott riasztópisztolyt a rendőrség lefoglalta - értesült a HavariaPress.
Sokkal valószínűbb, hogy az euróövezetből a problémás tagok kirekesztése helyett inkább az Unió állandó megmentőjeként emlegetett Németország lép ki - piaci berkekben legalább is inkább ettől tartanak. Magyarország 2015-re kerülhet be a kétsebességes Európa elit klubjába - de lehet, hogy addigra már legnagyobb exportpiacunkon márkával fognak fizetni?
Nincs háromezer frissen végzett rendőr, pedig az új kormány ennyivel növelné a létszámot. Így a megoldás a pályaelhagyók visszacsábítása lehet, ehhez azonban jelentős fizetésemelés szükséges - nyilatkozta a Magyar Rádiónak a Magyar Tudományos Akadémia rendészettudományi bizottságának elnöke.
A földgázárak emelkedésének hatására 2010. július 1-től átlagosan 6,7%-kal növekedik a budapesti távfűtéses lakások éves távhőköltsége. Egy átlagos lakás esetén - a kedvezmények figyelembe vételével - az éves távhőköltség így 200.000 Ft lesz. A díjemelkedés ellenére a távfűtés a legolcsóbb fűtési mód marad Budapesten, a FŐTÁV Zrt. pedig már idén olyan fejlesztésekbe kezd, amelyek révén közép- és…
1220 a pénteki pozitív zárás ellenére is kemény diónak bizonyult és hétfőn már nem tudott mit kezdeni vele az index. A lefordulásban ismét megmutatkozott a piac viselkedésének változása, tegnap már a megszokott lassú mozgással ellentétben hónapok óta nem látott mértékű – negatív – elmozdulást láthattunk ismét. (Solar Capital)
A minőség-frissesség, az ár és a választék hármasa a legfontosabb a boltválasztásnál, de emellett a vásárlások típusai is meghatározóak - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet Shopping Monitor 2009/2010. című tanulmányából. (MTI)
Fernando Alonso meg van győződve arról, hogy Lewis Hamilton nem ússza meg büntetés nélkül a következő versenyeket, hacsak nem szedi össze magát, miután az elmúlt két futamon két figyelmeztetést is kapott.
Gyurcsány Ferenc a blogjában meghirdette, miként képzeli el a választások utáni politikai stratégiáját. Mint írja, dolgozik az MSZP elmúlt időszakának alapos kritikáján, ám ehhez előbb begyűjti a párt tagjainak, a baloldal támogatóinak reakcióit.
Az IMF további 5-10 milliárddal növelné a Görögországnak szánt tökeinjekciót. Szükség esetén készek még nagyobb összeget rendelkezésre bocsátani a piacok megnyugtatásának érdekében, közölte az IMF egyik képviselöje. A gondokkal küszködö Görögország számára a május 10-i EU-csúcs az utolsó szalmaszál, melybe kapaszkodhat. Az EUR/USD újabb éves minimumot ért el 1,31341-nél, azonban nem alakult ki...
Angol nyelvű hírcsatornát indít a Kínai köztévé, mely látványosan terjeszkedik a nemzetközi médiapiacon. Egyesek a CNN és más nemzetközi hírtévék kihívóját vélik felfedezni az új kínai csatornában.
Térfigyelő kamerákat telepítenek augusztusban Nyíregyháza több pontjára, a technikai eszköz arc és rendszám felismerésére egyaránt alkalmas - írta szerdai számában a Kelet-Magyarország.
Nir Barkat jeruzsálemi polgármester amerikai látogatása során, helyi idő szerint kedden Washingtonban úgy nyilatkozott, hogy tovább folytatódnak az építkezések a szent város keleti részén.
Elfogták Pest megye Top 1-es bűnözőjét - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A 30 éves férfit egy éve körözték fegyveres rablásért, azzal gyanúsítják, hogy valószínűleg lőfegyverrel megfenyegette, majd a bevétel átadására kényszerítette egy érdi kaszinó alkalmazottját, még tavaly áprilisban.
Az ausztráliai Melbourne város önkormányzata szerdán nem győzött bocsánatot kérni amiatt, hogy a város egy takarítóbrigádja eltüntette a világhíres brit garffitiművész, Banksy egyik alkotását egy falról. Az ejtőernyővel ereszkedő patkányt ábrázoló stencilt 2003-ben festette fel a művész, és feltehetően az volt az utolsó megmaradt alkotása az ausztrál városban.
Jobb és bal lábbal, valamint fejjel is eredményes volt Ivica Olic a Lyon ellen, így a Bayern München nyolcadik döntőjére készülhet a legrangosabb európai kupasorozatban. A horvát támadó élete meccsének nevezte a keddi találkozót, de kiemelte, hogy a mesterhármasához az egész csapat kellett. A bajor együttesnél többen is kijelentették, az Interrel szeretnének összecsapni a május 22-i döntőben.
Az eddig elkészült médiakoncepciókban mindig felmerült a hatósági konvergencia kérdése – reagált Szalai Annamária, az ORTT fideszes tagja arra az értesülésre, hogy a testületet és az NHH-t összevonná az új kormány.
Minden álma a Premier League-ben szerepelni Steve Mandandának, az Olympique Marseille kapusának. A 25 éves, afrikai származású futballista az egyik francia lapnak elmondta: örülne, ha ő lehetne Edwin van der Saar utódja a Manchester Unitednél.
Gumilövedékekkel lőttek a thaiföldi biztonsági erők szerdán Bangkok északi részén a kormányellenes tüntetők felé, hogy megakadályozzák a vörös ingeseket demonstrációjuk kiterjesztésében.
Az EKB tanácsának tagja, Weber szerint Görögország kimentése nem jelent veszélyt az euróra nézve. Görögország magának köszönheti a helyzetet, és a mentöcsomag helyreállíthatja a monetáris unió stabilitását. A német konjunktúra további erösödést mutat. Gond nélkül csökkentik a nagyfokú likviditást, a hitelkorlátozás azonban nem zárható ki teljesen, mondta Weber. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt…