A Standard&Poor's amerikai hitelminősítő intézet (A-)-ra minősítette Portugália besorolását. A kilátások is negatívak. A kormány az S&P szerint nem tudja elérni a 2013-as megtakarítási célokat. Az S&P szerint 2010-ben a GDP 8,5 %-át is elérheti a költségvetési mínusz az előző évi 9,4 % után. A piacok világszerte gyengülni kezdtek. (Odor Tamás
A kelet-afrikai elefántok rettegnek a méhektől, amelyek közeledtére képesek "riadót" fújni, hogy figyelmeztessék társaikat - derítették ki brit tudósok, akik a felfedezésükről a PLoS ONE nyílt internetes tudományos portálon számoltak be.
A belvárosi dugódíj jelenthet megoldást Budapest közlekedési problémáira? Mennyit kellene fizetnie annak, aki autóval hajtana be a belső kerületekbe? Kell -e népszavazást kiírni a dugódíj...
A Fidesz alelnöke, Varga Mihály irányítja a kormányfői kabinetet, neki referálnak majd a csúcsminisztériumok vezetői - tudta meg az atv.hu fideszes forrásból.
A Standard&Poor's amerikai hitelminősítő intézet (A-)-ra minősítette Portugália besorolását. A kilátások is negatívak. A kormány az S&P szerint nem tudja elérni a 2013-as megtakarítási célokat. Az S&P szerint 2010-ben a GDP 8,5 %-át is elérheti a költségvetési mínusz az előző évi 9,4 % után. A piacok világszerte gyengülni kezdtek. (Odor Tamás
A Standard&Poor's amerikai hitelminősítő intézet (A-)-ra minősítette Portugália besorolását. A kilátások is negatívak. A kormány az S&P szerint nem tudja elérni a 2013-as megtakarítási célokat. Az S&P szerint 2010-ben a GDP 8,5 %-át is elérheti a költségvetési mínusz az előző évi 9,4 % után. A piacok világszerte gyengülni kezdtek. (Odor Tamás
Gyógyszerek vagy megfelelő étrend elősegítheti egy olyan fehérje termelődését, amely helyreállítja a szervezet természetes védekezőképességét az emésztőrendszeri fertőzésekkel szemben, ezzel új kezelési lehetőséget kínál a ma még gyógyíthatatlan bélbetegségekre, például a Crohn-betegségre.
Más országokban a közigazgatási államtitkárok segítik a választások után a hatalom átadásának-átvételének a folyamatát, ám Magyarországon jelenleg nincs ilyen tisztség - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lövétei István alkotmányjogász. Szólt arról is, a Fidesz nagyarányú támogatottsága miatt nem kell konszenzust kötni a parlamenti pártoknak, ha az úgynevezett kétharmados törvényekhez…
A Standard&Poor's amerikai hitelminősítő intézet (A-)-ra minősítette Portugália besorolását. A kilátások is negatívak. A kormány az S&P szerint nem tudja elérni a 2013-as megtakarítási célokat. Az S&P szerint 2010-ben a GDP 8,5 %-át is elérheti a költségvetési mínusz az előző évi 9,4 % után. A piacok világszerte gyengülni kezdtek. (Odor Tamás
Várhatóan egy hónapig takaréklángon működik majd az ORTT, miután nem lesz elegendő delegált a döntéshozatalhoz. A testületbe ugyanis a frakciók küldhetnek jelölteket, azonban a képviselőcsoportok megalakulásáig csak a korábbi tagok tehetik le az esküjüket az Országgyűlés alakuló ülésén. Frekvenciaügyekben viszont a Fidesz egyedül nem tudna dönteni, így a párt érdekelt a médiatörvény mielőbbi…
Az ellenzéki amerikai republikánus szenátorok a második egymást követő napon meggátolták, hogy a törvényhozás felsőháza megkezdje a plenáris vitát a bankok működési szabályait szigorító törvénytervezetről. A plenáris vita megkezdéséhez 60 támogató szavazatra lett volna szükség, de a hétfő esti voksoláshoz hasonlóan a keddi szavazáson is csak 57 szenátor támogatta a javaslatot.
A Standard&Poor's amerikai hitelminősítő intézet (A-)-ra minősítette Portugália besorolását. A kilátások is negatívak. A kormány az S&P szerint nem tudja elérni a 2013-as megtakarítási célokat. Az S&P szerint 2010-ben a GDP 8,5 %-át is elérheti a költségvetési mínusz az előző évi 9,4 % után. A piacok világszerte gyengülni kezdtek. (Odor Tamás
Hiába ígéri Bajnai Gordon leköszönő kormányfő, hogy az elmúlt 20 év legteljesebb és legátláthatóbb kormányzati átadás-átvételét készítik elő, a jelek szerint nem hisz neki az ország irányítását átvevő Fidesz, hiszen képviselőjük lemondta a tegnapra e témába hirdetett egyeztetést.
A Standard&Poor's amerikai hitelminősítő intézet (A-)-ra minősítette Portugália besorolását. A kilátások is negatívak. A kormány az S&P szerint nem tudja elérni a 2013-as megtakarítási célokat. Az S&P szerint 2010-ben a GDP 8,5 %-át is elérheti a költségvetési mínusz az előző évi 9,4 % után. A piacok világszerte gyengülni kezdtek. (Odor Tamás
Önkényesnek és példátlannak nevezte, valamint jogelvonónak minősítette a lapunknak nyilatkozó alkotmányjogász azt a döntést, amelyet az Alkotmánybíróság (Ab) hozott az új Polgári törvénykönyv hatályba léptetése ügyében. A taláros testület szerint alkotmányellenes, hogy részben május 1-jétől, illetve 2011 januárjától lépett volna életbe a kódex.
Érdekesen alakult a parlamenti helyekért vívott csata néhány egyéni választókerületben, de az új Országgyűlés összetételében is találni meglepő adatokat. A most mandátumhoz jutott képviselők mintegy fele például még sosem dolgozott a T. Házban, de az átlagéletkor is alaposan megváltozott. Egyvalami viszont maradt: a nők parlamenti szerepvállalásának rendkívül alacsony aránya.
Magyarországon a könnyűszerkezetes házak az ingatlanpiaci állomány 10-12 százalékát teszik ki, ez azonban csupán becslés, mivel nincs statisztika, illetve semmilyen nyilvántartás az ilyen technológiával készülő épületekről
Mindenki megszólalt, aki tud valamit Daróczi Dávid életéről és haláláról, de a vallomások nem nyugtatták meg az édesapát, Choli bácsinak mindenki gyanús. Claudiát tegnap hallgatta ki a rendőrség.
Az újonnan felálló Belügyminisztérium alá rendelné Orbán Viktor a polgári titkosszolgálatokat és társszerveit is. Ezzel amerikai mintájú belbiztonsági tárca alakulhat ki - várhatóan Pintér Sándor irányításával. A Népszava erről a tervről elsőként tavaly szeptemberben számolt be, s csupán Demeter Ervin cáfolta, ő is csak egy alkalommal. A legfrissebb hírek szerint a titkosszolgálati vezetőket nem…
Lehetőséget és nem veszélyt lát a Fidesz kétharmadában az OTP-vezér, aki szerint a költségvetési deficitet csak reformok miatt szabad növelni, és az esély ugyan kevés, de a kormánynak el kell érnie, hogy meghosszabbítsák a külföldiek földvásárlási moratóriumát. Laphír szerint egyébként Csányi Sándor elvállalja az MLSZ-elnökséget
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Eltűnt a Himalájában Várkonyi László hegymászó, társa, Klein Dávid pedig megsérült, amikor egy lavina elsodorta őket. A két férfi oxigénpalack nélkül ostromolta a világ legmagasabb hegyét.
A Fidesz kormányalakításra való felkérésével búcsúzhat az államfőségtől Sólyom László, aki ma találkozik Orbán Viktorral - derült ki tegnap. A kormányalakítás kérdése eddig is egyértelmű volt, ám Sólyom utódlásáé csak tegnap tisztázódott. A Fidesz alelnöke, Pokorni Zoltán tegnap ugyanis közölte: nem hinné, hogy a következő években, vagy 2-3 év múlva Sólyom lesz a köztársasági elnök.
Felcsúton tanácskozott a következő hetek, hónapok teendőiről, a parlament valamint a frakció megalakulásával kapcsolatos kérdésekről és a kormányzati munka előkészítéséről a Fidesz elnöksége. Értesülésünk szerint az ülésen véglegesítették a leendő kormány névsorát és ezúttal a miniszterek mellett már a lehetséges államtitkárokat is megnevezték.
A Standard&Poor's amerikai hitelminősítő intézet (A-)-ra minősítette Portugália besorolását. A kilátások is negatívak. A kormány az S&P szerint nem tudja elérni a 2013-as megtakarítási célokat. Az S&P szerint 2010-ben a GDP 8,5 %-át is elérheti a költségvetési mínusz az előző évi 9,4 % után. A piacok világszerte gyengülni kezdtek. (Odor Tamás
Ratifikálta kedden az ukrán parlament és az orosz alsóház az ukrán-orosz flottaszerződést. A megállapodás értelmében Oroszország tíz évre mintegy 30 százalékkal csökkenti az Ukrajnának szállított gáz árát, s cserébe az orosz Fekete-tengeri Flotta az érvényes szerződés lejárta után újabb 25 évig, vagyis 2042-ig használhatja a Krím-félszigeten a szevasztopoli haditengerészeti támaszpontot.
Magyar filmtörténeti jelentőségű lelet kápráztatta el az európai filmarchívumok munkatársait nemrég egy szakmai rendezvényen. Amszterdamban már be is mutatták Kertész Mihály majd száz éve Magyarországon forgatott egyik első néma nagyjátékfilmjét, ami nemrégiben került elő Amerikából. A tolonc az egyetlen mozgókép, amely megőrizte a korszak legjelentősebb némafilmsztárjain kívül Jászai Mari…
A Standard&Poor's amerikai hitelminősítő intézet (A-)-ra minősítette Portugália besorolását. A kilátások is negatívak. A kormány az S&P szerint nem tudja elérni a 2013-as megtakarítási célokat. Az S&P szerint 2010-ben a GDP 8,5 %-át is elérheti a költségvetési mínusz az előző évi 9,4 % után. A piacok világszerte gyengülni kezdtek. (Odor Tamás
A két év múlva esedékes orosz elnökválasztás lehetséges forgatókönyve attól a pillanattól kezdve foglalkoztatja a politológusokat és a médiát, hogy Dmitrij Medvegyev elfoglalta az elnöki széket. Medvegyev most azonban okot is adott arra, hogy újabb találgatások lássanak napvilágot.
Máthé Zsolt, az egyik legtehetségesebb fiatal színész, az Örkény Színház tagja. Most éppen operát írt, "Eljövök érted"- A kezdet címmel, amit a Spinozában mutattak be. A nyáron, Zsámbékon pedig róla szól majd egy előadás, Máthé Zsolt címmel, amit a volt osztálytársaival, és a volt osztályfőnökével, Máté Gáborral állít színpadra.
A szerencsejáték törvény legutóbbi módosítása értelmében póker típusú kártyajáték csak játékkaszinóban, vagy kártyateremben űzhető, a módosítás május 1-jén lép hatályba.
Harry Potterként vált világhírűvé és dúsgazdaggá Daniel Radcliffe, de szeretne megszabadulni a skatulyától. Sorozatunk harmadik részében legszexibb szerepéről olvashatnak.
A Standard&Poor's amerikai hitelminősítő intézet (A-)-ra minősítette Portugália besorolását. A kilátások is negatívak. A kormány az S&P szerint nem tudja elérni a 2013-as megtakarítási célokat. Az S&P szerint 2010-ben a GDP 8,5 %-át is elérheti a költségvetési mínusz az előző évi 9,4 % után. A piacok világszerte gyengülni kezdtek. (Odor Tamás
A Standard&Poor's amerikai hitelminősítő intézet (A-)-ra minősítette Portugália besorolását. A kilátások is negatívak. A kormány az S&P szerint nem tudja elérni a 2013-as megtakarítási célokat. Az S&P szerint 2010-ben a GDP 8,5 %-át is elérheti a költségvetési mínusz az előző évi 9,4 % után. A piacok világszerte gyengülni kezdtek. (Odor Tamás
Hat év óta - amióta részese volt egy izraeli határőr meggyilkolásának - "vadászott" az izraeli terroristaellenes egység Ali Ahmed Szavili Hamász-vezetőre.
Feloldották Kínában azt a beutazási tilalmat, amelynek értelmében az utóbbi 20 évben nem léphetett az ország területére AIDS betegségben szenvedő vagy HIV-vírussal fertőzött személy - jelentette a kín...
Havas Henriket elvarázsolta Falusi Mariann érzéki kisugárzása. Olyannyira, hogy a Story tévén futó Esti sztori című műsor felvételén a Tanár úr ajánlatot tett az aranytorkú énekesnőnek.