2010. április 23. péntek

ápr. 23
20:20
Virág Rudolf szerint nem lesz gond az átjelentkezett szavazókkal (Infostart)
Nem számít a vasárnapi szavazásnál a két héttel ezelőtti zűrzavar megismétlődésére az Országos Választási Iroda vezetője. Virág Rudolf az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: reméli, hogy este hét órakor elindulhat a tájékoztatási rendszer. Az ötvenhét egyéni választókörzet közül legalább ötvenben.
ápr. 23
20:21
Egymilliót fújtak meg a kaszinóból (HírTV)
Betörtek a Csatári torokban található játékterembe, értesült a teol.hu.
ápr. 23
20:24
APEH: 13 adózó tartozik egymilliárd feletti összeggel (Gondola)
Az APEH 2010 első negyedévében 160 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt
ápr. 23
20:30
Egérfogó végezte ki a ritka faj utolsó példányát? (Infostart)
Új-Zéland egyik főszigetén, az Északin helyileg kihaltnak hitt gekkóra bukkantak: holtan. Az állattal egy egérfogó végzett.
ápr. 23
20:33
MDF: a Fejér megyei választmány teljes és gyors tisztújítást akar (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum Fejér megyei választmánya a teljes tisztújítás gyors lefolytatásának a híve, mert "az építkezést a demokratikus elvek betartásával, alulról kezdve kell elkezdeni, biztosítva, hogy legitim, választott testületek irányítsák a szervezeti életet" - közölte pénteken a párt helyi kampányának vezetője az MTI-vel.
ápr. 23
20:39
A kocsi oldalába hajtott a busz (HírTV)
Autóval ütközött egy távolsági busz péntek délután Székesfehérváron. A kocsi három utasát a tűzoltók szabadították ki a roncsból. A buszon senkinek sem esett baja.
ápr. 23
20:39
Világbank: nehéz évünk lesz (ProfitLine)
Nehéz év lesz 2010 az európai feltörekvő gazdaságok, köztük Magyarország számára - mondta Philippe Le Houérou, a Világbank európai és közép-ázsiai régióért felelős alelnöke pénteken Washingtonban.
ápr. 23
20:42
Világbank: nehéz év lesz 2010 a feltörekvő európai gazdaságoknak (Gondola)
Nehéz év lesz 2010 az európai feltörekvő gazdaságok, köztük Magyarország számára - mondta Philippe Le Houérou, a Világbank európai és közép-ázsiai régióért felelős alelnöke Washingtonban
ápr. 23
20:44
Holttestet találtak a tűzoltók egy kiégett házban Dévaványán (Gondola)
Egy idős férfi holttestére találtak a tűzoltók pénteken a Békés megyei Dévaványán, ahová egy családi házban keletkezett tűz oltásához riasztották őket - közölte a katasztrófavédelem Békés megyei ügyelete
ápr. 23
20:45
Lekörözte az Apple a Microsoftot (Portfolio)
A kirobbanó első negyedéves gyorsjelentés hatására komoly szárnyalásba kezdtek az Apple részvényei, ami azt eredményezte, hogy a cég piaci kapitalizáció tekintetében már megelőzte a Microsoftot. Az...
ápr. 23
20:48
A világ első teljes arcátültetését végezték Spanyolországban (Infostart)
A világ első teljes arcátültetése volt a műtétet végző kórház állítása szerint egy márciusi spanyolországi transzplantáció, amelyről az orvosok csütörtökön szolgáltak részletekkel.
ápr. 23
20:54
Nyugat felé kacsintgat az LMP (Infostart)
Az LMP választmánya javasolja, hogy a tömörülés legyen teljes jogú tagja az Európai Zöld Pártnak - mondta az InfoRádiónak Szombati Kristóf választmányi tag. Szerinte a tagság sok tapasztalatot adna a szavazóbázis megerősítéséhez is.
ápr. 23
20:57
Szemet huny Ribéry botránya felett a Real Madrid? (HírTV)
Bár Florentino Pérez elnök korábban többször hangoztatta, a Real Madridba csak olyan futballisták jöhetnek, akik makulátlanok, úgy tűnik, a Franck Ribéry körül kialakult prostibotrányra ez nem vonatkozik. A nyáron szinte biztosan a spanyol fővárosba érkezik a gall nagyágyú.
ápr. 23
20:59
Orbán: Megvalósulhat a nemzeti egység vasárnap (+videó) (HírTV)
Kötélhúzás helyett egy irányba húzásra van szükség – mutatott rá Orbán Viktor a hírTV Péntek8 című műsorában. A Fidesz elnöke úgy látja, hogy a legfontosabb választói motívum a nemzeti egység gondolata. „Az a Magyarország, amelynek a nevében beszélek, rendet és tiszteletet követel, összetartozásra vágyik” – tette hozzá.
ápr. 23
21:06
Puska helyett vadakkal irtják a "kártékony" madarakat (Infostart)
Borztoborzó után megkezdődött a hadművelet az Egyesült Államok Idaho államában a pelikánok ellen.
ápr. 23
21:09
Simicskó: panelfelújítási programra és a rendőrök számának növelésére van szükség (Alternatív Energia)
A panelházak felújítását, a rezsiköltségek csökkentését, a helyi rendőrőrs visszaállítását, a rendőrök számának növelését és a négyes metró minél gyorsabb befejezését említette a megoldandó feladatok között Simicskó István, a Fidesz-KDNP főváros 16. választókerületében induló jelöltje pénteki, Kampányzáróra című rendezvényén.
ápr. 23
21:12
Ez az igazi kulcsszó az MSZP részéről (Infostart)
Egyezkedés az LMP-vel; tisztújítás a második forduló után; a párt nevét fel sem tüntető szocialista plakátok - néhány elem az MSZP elmúlt két hetéből. Az igazi kulcsszó az MSZP részéről a demokratikus kontroll volt az elmúlt időszakban. Nagy Tamás összeállítása.
ápr. 23
21:12
Nem vagy képben? Ez történt ma (ProfitLine)
Kétnapi zuhanás után a vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken visszafordultak az emelkedő pályára, miután Görögország végre hivatalosan kérte az EU és az IMF pénzügyi mentőövét.
ápr. 23
21:15
Középpontban a sűrített levegő (HírTV)
A sűrített levegővel foglalkozik a hétvégén a 100 csoda kiállítás. Az április 23-24-i programsorozat célja, hogy felkeltse az érdeklődést az új, környezetbarát technológia iránt, valamint népszerűsítsék az idén harmadszor megrendezésre kerülő pneumobil versenyt. A 2009. decemberében megnyílt 100 csoda kiállítás száz magyar feltaláló találmányát mutatja be.
ápr. 23
21:17
Ódzkodnak a görögök megsegítésétől (HírTV)
A nemzetközi pénzügyi segítséget kérő Görögország nem kap automatikusan segélyt, Athénnek előbb hiteles takarékossági tervet kell bemutatnia, amely az eurózóna stabilitását szolgálja - jelentette ki a német kancellár pénteken. „A közös pénz stabilitása az elsődleges” - hangsúlyozta Angela Merkel, miután a görög kormányfő televíziós beszédében kért segítséget.
ápr. 23
21:18
Hazaszállították Lengyelországba a légikatasztrófa utolsó áldozatait (Gondola)
Hazaszállították Lengyelországba pénteken a lengyel elnöki különgép oroszországi katasztrófája utolsó 21 áldozatának holttestét
ápr. 23
21:20
Hír TV: több száz kiló kormányzati iratot találtak egy szeméttelepen (Gondola)
A Hír TV értesülései szerint több száz kiló kormányzati dokumentumot talált a Fidesz lakossági bejelentés alapján egy XX
ápr. 23
21:21
Nem akar kibékülni apjával a magyar sztár! Meg sem akarja hallgatni (ATV)
Unokáját sem akarja megmutatni édesapjának.
ápr. 23
21:23
Kiss: „megfordítható a második fordulóban az eredmény” + videó (ATV)
Nem voltak tétlenek az MSZP politikusai.
ápr. 23
21:30
Orbán Viktor ennél többet gondolt a szocialistákról (Infostart)
Kötélhúzás helyett egy irányba húzásra van szükség - mutatott rá Orbán Viktor a HírTV péntek esti műsorában. A Fidesz elnöke úgy látja, hogy a legfontosabb választói motívum a nemzeti egység gondolata. Az a Magyarország, amelynek a nevében beszélek, rendet és tiszteletet követel, összetartozásra vágyik - tette hozzá. Orbán az ellene szóló kampányról elmondta, hogy ennél többet gondolt a…
ápr. 23
21:32
Nem számít káoszra a választási iroda - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Az Országos Választási Iroda vezetője szerint felkészültek a második választási forduló törvényes lebonyolítására. A Fidesz elnöke szerint a nemzeti ügyek végigviteléhez van szükség a kétharmados többségre. Az MSZP listavezetője ismét a Fidesz kétharmados többsége ellen emelte fel szavát.
ápr. 23
21:33
Férgek az óvoda vízében (HírTV)
Hétvégén fertőtlenítik az egyik abonyi óvoda vízvezetékét. Az óvodások már napok óta palackozott vizet isznak, mert az ellenőrző mérések rossz eredményt mutattak.
ápr. 23
21:39
Kína húzza ki a válságból az autógyártókat (Portfolio)
Kifelé tart a válságból a globális autószektor, elsősorban a növekvő kínai keresletnek köszönhetően - nyilatkozta a CNBC-nek a Nissan-Renault vezetője, Carlos Ghosn, aki hozzátette, a társaság arra...
ápr. 23
21:45
Gyermekeket zaklatott egy sakkoktató Egerben (Alternatív Energia)
Tanítványait zaklatta egy sakkoktató Egerben, a férfit előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
ápr. 23
21:45
Kilószámra hevertek kormányzati iratok egy XX. kerületi szeméttelepen (ProfitLine)
A Hír TV értesülései szerint több száz kiló kormányzati dokumentumot talált a Fidesz lakossági bejelentés alapján egy XX. kerületi szeméttelepen. (MTI)
ápr. 23
21:51
Orbán Viktor - Péntek8 (videó) (HírTV)
Kötélhúzás helyett egy irányba húzásra van szükség – mutatott rá Orbán Viktor a hírTV Péntek8 című műsorában. A Fidesz elnöke úgy látja, hogy a legfontosabb választói motívum a nemzeti egység gondolata.
ápr. 23
21:53
Igazi ritkaságok voltak az illegális „bevándorlók” (HírTV)
Illegális „bevándorlókra” csapott le a bolgár határőrség pénteken: négy kalitkában 107 jákópapagájt, más néven szürkepapagájt találtak. A ritka és védett madarak egy libanoni gépen érkeztek. Egy libanoni születésű, bolgár állampolgárságú férfi akarta a papagájokat megfelelő papírok nélkül az országba vinni.
ápr. 23
21:57
Botránymentes második fordulót ígér az OVB + videó (ATV)
7 órakor mindenképp elindítják az adatközlést.
ápr. 23
22:03
Tényői gyilkosság: heteken belül lezárulhat a nyomozás (Alternatív Energia)
Heteken belül lezárulhat a március közepén történt tényői gyilkosság nyomozása - mondta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitány pénteken.
ápr. 23
22:09
Katonadolog - Célpont (videó) (HírTV)
Gengszterszervezetek a Honvédelmi Minisztériumban. Közpénzen felújított parancsnoki terepjárók, visszaosztás, pénzbehajtó ezredesek. A dandártábornok mint keresztapa és a megfutamodó miniszter. Célpontban a végrehajtott feladat avagy fizetnek a katonatisztnek.
ápr. 23
22:11
Hamisított családokkal csábítanak (HírTV)
Brit madárvédők furcsa kísérletbe kezdtek pénteken a szigetország déli részén, Dorsetben. Azt szeretnék elérni, hogy a környéken telepedjenek meg a halászsasok. Ennek érdekében pedig hamisított madárcsaládokat és műanyag fészkeket tettek ki.
ápr. 23
22:12
Kamatcsökkentésre számítanak a londoni elemzők a választások második fordulója után (Infostart)
További kamatcsökkentésre számítanak a londoni felzárkózó piaci elemzők a magyarországi választások második fordulója után.
ápr. 23
22:21
Péntek éjféltől kampánycsend (Infostart)
Országos szintű kampánycsend lépett életbe péntek éjféltől. Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője elmondta: ez azt jelenti, hogy abban a 7 megyében is érvényes a tilalom, ahol nem tartják meg az országgyűlési képviselő-választás második fordulóját. A kampánycsend vasárnap este 7 óráig tart.
ápr. 23
22:24
Divízió I-es jégkorong-vb: Nem sikerült a magyar bravúr (Infostart)
A magyar jégkorong-válogatott 4-1-re kikapott a házigazda szlovén csapattól a ljubljanai divízió I-es világbajnokság záró mérkőzésén, így jövőre utóbbi együttes szerepelhet a világ legjobbjait felvonultató szlovákiai vb-n.
ápr. 23
22:33
Orbán: „engem vonzz a kétharmados többség terhe” + videó (ATV)
A választók szerint meglesz a kétharmad.
ápr. 23
22:39
A többség szerint káros a Fidesz kétharmada (Alternatív Energia)
A Népszava Online nem reprezentatív felmérése szerint a válaszadóknak valamivel több mint a fele gondolja úgy, hogy a Fidesz kétharmada veszélyezteti a demokráciát. A szavazók 42 százaléka viszont úgy látta: előnyös lehet az országnak, mert így könnyebb lenne az átalakításokat, változásokat végrehajtani.
ápr. 23
22:48
Orbán Viktor: Még idén lesz adócsökkentés (Gondola)
Az igazi demokrácia, ha a nép eldöntheti, mi legyen az országban. Ettől csak az retteg, akinek vaj van a fején – jelentette ki Orbán Viktor
ápr. 23
22:51
Tíz billegő körzetben lehet nagyon szoros a küzdelem + videó (ATV)
Itt képzelhető el, hogy megfordul az eredmény.
ápr. 23
23:15
Orbán Viktor: "Hurrá, ezt is túléltem!" (Infostart)
Orbán Viktor a Facebook közösségi oldalon adta közre a kampány-időszak szubjektív statisztikáját. A bejegyzésből kiderül, hány kilométert utazott a Fidesz elnöke, és eközben hány kávét, továbbá hány pogácsát fogyasztott el.
ápr. 23
23:15
Holttestet találtak a tűzoltók (Alternatív Energia)
Egy idős férfi holttestére találtak a tűzoltók pénteken a Békés megyei Dévaványán, ahová egy családi házban keletkezett tűz oltásához riasztották őket - közölte a katasztrófavédelem Békés megyei ügyelete.
ápr. 23
23:33
Billentyűsök Éjszakája másodszor (Spa Trend Online)
A két évvel ezelőtti koncert után ismét megrendezik a Billentyűsök Éjszakáját; a szombati eseményen a Papp László Budapest Sportarénában Benkő László, Berkes Gábor, Gidófalvy Attila, Jankai Béla, Pálvölgyi Géza, Závodi Gábor és Lerch István lép fel hangszerével.

Keresés