Ezen a héten sem változnak az üzemanyagárak - értesült piaci forrásból a holtankoljak.hu. A benzin literenkénti átlagára így 336 forint marad, a gázolajé pedig 313 forint.
Megrongálta a vulkáni hamu a NATO több F-16-os vadászgépének hajtóművét, amikor átrepültek az Európát beborító pernyefelhőn - közölte hétfőn egy magas rangú nyugati diplomata.
A MÁV Zrt. értékesíti a székesfehérvári székhelyű MÁV Vagon Vasúti Jármű Gyártó és Javító Kft.-t nyilvános egyfordulós pályázaton, a felhívás hétfőn jelent meg több napilapban. (MTI)
Az Erasmus ösztöndíj eddig a külföldi egyetemi tanulást jelentette egyetemistáknak, főiskolásoknak. Kevéssé ismert, hogy 2008-ban az Európai Bizottság elindította az ösztöndíj vállalkozókra szabott programját, amelyen vállalkozást tervező fiatalok vagy már céget működtetők vehetnek részt. Bár a pályázás és az elbírálás nem zökkenőmentes, mégis érdemes nekifutni, mert jövőbeli üzleti…
A várakozásokat felülmúló első negyedéves eredményről számolt be az USA legnagyobb bankja, a Citigroup, miután csökkentek a rossz hitelekkel kapcsolatos költségei. A bank 4,43 milliárd dolláros nyereségről számolt be, a negyedik negyedévben elért 7,58 milliárd dolláros vesztesége, és a harmadik negyedévben jelentett 1,59 milliárd dolláros nyeresége után.
A magyar utazók 47 százaléka belföldi szálláshelyen pihen a téli hónapokban, a megkérdezettek 44 százaléka kihagyhatatlannak tartja a síelést, és a válaszadók mindössze 9 százalékának szerepel tervei ...
Miközben a rákot túlélők statisztikái javulnak a világban, a legfrissebb felmérések szerint Magyarország még mindig utolsóként kullog. Az ebből adódó költségek a nemzetgazdaságot megterhelik
Péntek dél óta viszonylag meredek csökkenö trendben mozog a GBP/USD, és 1,5212-re esett. A brit Rightmove-házárindex áprilisban éves szinten +6,0%-os értéket hozott (elözö: 5,3%), ami azonban csak átmeneti enyhülést jelentett a deviza számára. A csökkenö trendvonal az órás chartban 1,5280-nál fut. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Magyarország úttörő szerepet játszott, amikor 1997-ben törvénybe foglalta a betegjogokat, azonban európai összehasonlításban azok érvényesítésében elmaradásban vagyunk - mondta Kapócs Gábor, a Lege Artis Medicinae (LAM) főszerkesztője, az Európai Betegjogi Nap alkalmából a témában rendezett konferencián.
A vulkáni hamu megrongálta a NATO több F-16-os vadászgépének hajóművét, amikor átrepültek az Európa nagy részét beborító vulkanikus hamufelhőn - közölte hétfőn egy magas rangú nyugati diplomata.
Szanyi Tiborhoz hasonlóan az MSZP fővárosi elnöke, Burány Sándor és Kiss Péter társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszter szerint is voksturisták befolyásolták a választások első fordulójának eredményét.
Aláírták a támogatási szerződést, így megkezdődhet Celldömök közelében a Kemenes Vulkánpark építése, melynek megvalósítását a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretében 430 millió forinttal támogatta az Európai Unió - tájékoztatta az MTI-t pénteken Ratatics Anita, a regionális fejlesztési ügynökség kommunikációs munkatársa.
Július 13-án Seal ad koncertet Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában - jelentette be a város fideszes polgármestere, Páva Zsolt és Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsmentközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn. A rendezvényre 10 ezer embert várnak. A világsztár 150 ezer euróért vállalta a fellépést.
A Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű, múlt hét szerdán történt földmozgás romba döntötte Jüsu prefektúra százezer lakosú székhelyén az épületek mintegy 85 százalékát
Daniel Hammondot már jól ismerik a telefonos segélykérő szolgálatnál. A brit férfi folyton hívogatja őket és elképesztőbbnél elképesztőbb történetekkel hívja fel magára a figyelmet. Legutóbb azért jelentkezett, mert – állítása szerint – megerőszakolta őt egy bálna.
A "cuki" kisbabás netreklámok úgy terjednek a világhálón, mint a futótűz. A bébitéma Hollywoodot sem hagyja nyugodni: idén egy sor "pelenkás film" várja a nézőket a mozikban.
A múlt pénteki, Goldman Sachs ellen benyújtott tőzsdefelügyeleti kereset meghozta a régóta várt indokot a részvénypiacok csökkenéséhez. Erre a negatív hangulatra erősített rá a görög...
A MÁV Zrt. értékesíti a székesfehérvári székhelyű MÁV Vagon Vasúti Jármű Gyártó és Javító Kft.-t nyilvános egyfordulós pályázaton, a felhívás hétfőn jelent meg több napilapban. A MÁV Zrt. az MTI ér...
Az utóbbi években a nyelvkönyvkiadók is rájöttek, hogy a modern technológia segítségével a nyelvtanulást is hatékonyabbá tehetik. Orzói Zsuzsannát, a Manhattan Nyelviskola oktatási vezetőjét kérdeztük a magyarországi tendenciákról és a hazai piacon elérhető internetes nyelvtanulási lehetőségekről.
Közbeszerzési eljárást hirdetett a fővárosi önkormányzat hirdetéseinek elhelyezésére a nyomtatott sajtóban. A határidő június elseje, a szerződést július 16-án kötnék.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 377,07 pontos nyitás után tovább gyengült hétfőn kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 24.000,28 ponton állt, ami a pénteki záró értékéhez képest 600,64 pontos, 2,44 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 223,57 ponttal alacsonyabb.
Összesen egymilliárd euróval több uniós forráshoz juthat Csehország, Lengyelország és Szlovákia a következő három évben az eddig tervezettnél, mert gazdaságuk a 2007-2009-es időszakban kiugróan jól teljesített - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn. (MTI)
A Malév hétfőn elindítja varsói, prágai, zágrábi és bukaresti járatait azt követően, hogy hétfőn 12 órától éjfélig feloldotta a HungaroControl a magyar légtér zárlatát - közölte Hegedűs Ádám, a légitársaság szóvivője hétfőn.
Angliában most ért véget a húsvéti tanítási szünet, amelynek során iskolások ezreit vitték külföldi kirándulásra, és sok ezer család is kihasználta az alkalmat. Így - miután az Izlandban kitört tűzhányónak a Brit-szigetek fölé sodródott hamufelhője miatt lehetetlenné vált a légi közlekedés - 150 ezer brit rekedt külföldön és eddig egymillió jegytulajdonos maradt le tervezett repülőútjáról.
A pénteki amerikai korrekciót követte az ázsiai piacok és az európai indexek esése is, miközben az amerikai határidők is a negatív tartományban járnak, így minden jel arra utal, hogy az amerikai...
A vállalatok többsége szerint a közeljövőben is csak a jelenlegi, szigorúbb feltételekkel juthatnak banki hitelhez, míg a bankok közel fele a szigor enyhülésére számít
Hétfőn 12 órától éjfélig oldották fel a légtérzárat Magyarország felett, ami pénteken 19 órától volt érvényben - közölte Fehér Imre, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. kommunikációs vezetője. Hozzátette: a meteorológiai változások függvényében hozzák meg a további intézkedéseket. A légitársaságoktól nem jár kártérítés az elmaradt utazások miatt
Márciusban éves szinten 4,8%-kal emelkedtek a lengyel bruttóbérek (elörejelzés. 2,8%, elözö: 2,9%). Havi szinten a várt 3,9% helyett 6,2%-os emelkedés mutatkozik (elözö: 1,8%). Az EUR/PLN 3,90 felé esett az adatok hatására. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Nem jár kártérítés a légitársaságoktól az elmaradt utazások miatt, mivel a szerdán kitört izlandi vulkánból származó hamufelhő okozta európai légtérzárak vis major szituációnak minősülnek.
A Bódva tizennyolc órával ezelőtt tetőzött, azóta csupán 12 centimétert apadt a vízszint. A többi észak-magyarországi folyón szintén levonulóban van az árvíz, de árvízvédelmi készültséget még mindig 125 kilométer hosszúságban kell fenntartani. Vízátfolyások hat útszakaszon nehezítik, vagy teszik lehetetlenné a közlekedést.
Csak addig ismerik az autósok a KRESZ szabályait, amíg levizsgáznak. A Bors a legjellemzőbb hibákat gyűjtötte össze, a sofőröknek nem árt elfelejteniük: már kisebb vagyonokat fizethetnek büntetésként.
A légtérzár feloldása után az egyiptomi Hurghadára repülő charterjárat már felszállt Ferihegyről, és a Malév is bejelentette, hogy hétfőn négy járatot indít.