Pozitív lett a tavalyi kötöttfogású világbajnokság magyar aranyérmesének, Kiss Balázsnak a doppingtesztje - közölte a Magyar Birkózó Szövetség. A szakemberek anabolikus szteroid származékot találtak a vizsgált mintában. Kiss Balázs abban bízik, hogy a B próba „ezt az egészet úgy elsöpri, mint egy rossz álmot”.
A 2008-as összetett győztes osztrák Hannes Arch nyerte a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnoki sorozat idei második versenyét, amelyet az ausztráliai Perth-ben rendeztek.
A MÁV-Start Zrt. megerősítve közlekedteti egyes nemzetközi vonatait az izlandi vulkánkitörés miatt meghosszabbított légtérzárlat idején is - közölte a társaság vasárnap. Több kocsival közlekednek a Románia irányába induló szerelvények, valamint a Zürich, München, Berlin és Bukarest irányába tartó éjszakai vonatok.
Szigorúbban ellenőrzik a Pilisben motorozókat a rendőrök, hogy felhívják a figyelmet a veszélyekre. Tavaly 17-en, idén kedden haltak meg Pest megyében motorbalesetben.
Negyedórás vastaps köszöntötte a betegségéből felépült Placido Domingót a milánói Scalában. Másfél hónappal vastagbélrákműtétje után péntek este újra közönség előtt énekelt a spanyol sztár.
Vissza nem térítendő állami támogatással segítené a Lungo Drom a roma vállalkozókat. A szervezet elnöke szerint ugyanis elsősorban így orvosolható a romák körében nem egy helyen 90-100 százalékos munkanélküliség a leggyorsabban. A Fidesszel szövetséges Lungo Drom a választások második fordulójára készülő Füzesabony térségében tartott fórumot.
Az északnyugat-kínai Csinghajban történt pusztító erejű földrengés helyszínén már 1700 felett van a halottak száma, a mentés folyamatos, érkeznek a segélyek; vasárnap a helyszínre utazott Hu Csin-tao államelnök és megkezdte a mentés ellenőrzését.
Az északnyugat-kínai Csinghajban (Qinghai) történt pusztító erejű földrengés helyszínén már 1700 felett van a halottak száma, a mentés folyamatos, érkeznek a segélyek; vasárnap a helyszínre utazott Hu Csin-tao (Hu Jintao) államelnök és megkezdte a mentés ellenőrzését.
A dollár és a jen, a hagyományos "befektetési mentsvár" devizák erősödése adta meg a nemzetközi devizapiaci kereskedelem alaphangját péntek délután és kora este, a "Goldman Sachs-bomba" robbanását követően.
Egy hét múlva lesz az országgyűlési képviselő-választás második fordulója: szavazást csak abban az 57 egyéni választókerületben tartanak, ahol az április 11-ei első fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint felét
Nem tudtak megegyezni a tervezett bankadó kivetéséről a hétvégén az Európai Unió Madridban tanácskozó pénzügyminiszterei. A héten a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a G20-ak elé terjeszti saját...
Származékos termékek is elhelyezhetők tartós befektetési számlán, vagyis akár határidős deviza ügyletre is adhat tőzsdei megbízást a számla tulajdonosa
Szeptemberben Tőkés László meghívására két napra Erdélybe utazik a dalai láma – jelentette be az EP-képviselő szombaton Csomakőrösön, a Kőrösi Csoma Sándor Napokon.
A totális diktatúrák tapasztalatát nem törölhetjük ki közös múltunkból, közösen kell emlékeznünk a tragédiákra, hogy ezzel megerősítsük immunrendszerünket - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója vasárnap Budapesten.
Harmadik amerikai turnéjára készül a The Moog. 2007 és 2009 után a zenekar ismét visszatér az Egyesült Államokba, hogy a második albumuk dalait élőben is bemutassa az ottani rajongóknak.
A totális diktatúrák tapasztalatát nem törölhetjük ki közös múltunkból, közösen kell emlékeznünk a tragédiákra, hogy ezzel megerősítsük immunrendszerünket - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója vasárnap Budapesten. A holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja alkalmából tartott rendezvényen felszólalt Erdő Péter bíboros, Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi…
A krakkói Mária-templomban vasárnap délután befejeződött a lengyel elnöki pár gyászmiséje, és megindult a gyászmenet az egykori királyok útján a Wawel dombjára, a királyi várhoz, amelynek székesegyházában Lech Kaczynskit és hitvesét, Mariát végső nyugalomra helyezik.
A 80. percig 2-0-ra vezetett, a hazaiak parádés hajrája miatt mégis pont nélkül távozott a Wigan otthonából az Arsenal az angol labdarúgó Premier League 35. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén.
Fokozatosan oldják fel az európai országok a múlt heti vulkánkitörés után elrendelt légtérzárat, Magyarország ma délelőtt közölte, hogy az átrepülő forgalomnak már megnyitották a légteret, ezt...
Megnyugodott, illetve beletörődött kényszerű Pekingben maradásába az a 15 fős magyar turistacsoport, amely szombaton a kínai fővárosban rekedt; azóta nőtt a hazautazni nem tudók száma Kínában - tudta meg az MTI vasárnap Pekingben.
Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból betalált a Groningen kapujába a holland labdarúgó-bajnokság 33. - utolsó előtti - fordulójában, csapata, a PSV Eindhoven azonban győzelme ellenére sem végezhet már a harmadik helynél előrébb, azaz csak az Európa Ligában indulhat a következő idényben.
A második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal valósággal kiütötte honfitársát, Fernando Verdascót a vasárnapi döntőben, ezzel rekordot jelentően sorozatban hatodik diadalát aratta a 2,5 millió euró összdíjazású, monte-carlói férfi salakpályás tenisztornán.
Pásztor Anni munkái mind egyedi darabok, a textil, a bőr és a szőrme különleges kombinációi. Használ például krokodil- és kígyóbőrt, valamint olyan értékes prémeket, mint a nerc, a róka, a csincsilla vagy a hiúz.
Akár hetekig, vagy talán hónapokig is eltarthat az izlandi vulkán kitörése, amely miatt a második világháború óta a legnagyobb leállást szenvedi el az európai légi közlekedés - közölte néhány szakértőre hivatkozva vasárnap az egyik dán televízió, amelynek munkatársai a vulkánnál forgattak. Más szakértők viszont azt állítják, hogy a kitörés napokig, de nem hetekig tarthat.
Az AC Milan 2-1-re kikapott Genovában, a Sampdoria otthonában, míg a Fiorentina Atalantában szenvedett ugyancsak egygólos vereséget az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Erősödtek vasárnap a hamukilövelléseivel légi utasok ezreit fenyegető izlandi Eyjafjöll vulkánból kiinduló rezgések. A hamufelhők délkelet felé, az európai kontinens felé áramlanak, megkímélve a v...