Két fő javaslattal él az IMF minap közzétett Globális Pénzügyi Stabilitási Jelentése a bankrendszer nemzetközi reformjával kapcsolatban. Az egyik szerint a nagyobb bankoknak pótlólagos...
A soul dívája Whitney Houston megkezdte világ körüli turnéját Nagy-Britanniában. Az énekesnő súlyos hangszál- és torokproblémák miatt turnéjának első három előadását törölte, de a legelső fellépése sem sikerült túl fényesre. Az aranytorkú dívának még mindig gondjai vannak.
Sem a "rezidenstörvény" ügyében tett népszavazási kezdeményezést, sem a betegellátást végző szakorvosjelöltek hallgatói státuszának bevezetését nem tartja elfogadhatónak a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) és több más, orvost képző karok hallgatói önkormányzata, írja a Magyar Nemzet.
Örökös dilemma a vállalati HR-szakemberek mindennapjaiban, hogy melyik ujjunkba harapjunk, ha elhangzott a bűvös szó: költségcsökkentés. Leggyakoribb kérdéseink ilyenkor, hogy hogyan maradhatnak a HR funkciók és a cég továbbra is hatékonyak, mik a legjobb gyakorlatok másoknál. Nos e kérdésekre immár van / lesz válasz.
Előzetesen kiszivárgott adatok alapján Kína bruttó hazai terméke (GDP) 11,9 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a Reuters szerdán.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) gyakorlatában kiugróan magas, 45 millió forint bírsággal sújtotta a MÁV Zrt.-t, mivel a KDB megállapítása szerint a vasúttársaság jogsértően hosszabbította meg gép...
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint "még vonzóbbá válhat" a forint a befektetők számára, amikor az ország túljut a választások második fordulóján, és ha az új kormány nem keveredik konfliktusba a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val az államháztartási hiánycél ügyében
Újfent lebukott egy olyan autós Borsod megyében, akinek teherautójában étlen-szomjan összezsúfolva, soktucatnyi sertést találtak; ebben a hónapban nem ez volt az első eset; a rendőrök maguk között MalacTournak nevezik ezeket a szállítmányokat, a sofőr ellen ezúttal is állatkínzás miatt indult eljárás.
Bármi történjék is Kirgizisztánban, az az ország belügye - jelentette ki Vlagyimir Putyin az orosz kormány szerdai ülésén, és gazdasági segélyt ígért a biskeki ideiglenes kormánynak.
A Heti Válasz szerint nagyjából összeállítható a leendő Orbán-kormány névsora: a vagyongazdálkodási tárca vezetője Fellegi Tamás üzletember lehet, a földművelésügyet Fazekas Sándor karcagi polgármeste...
Az EUR/SEK megállapodott a 9,6800-as támogatás fölött, miután a görög helyzet megoldódni látszik, így némiképp csillapodtak a kedélyek a piacon. A mérsékelt 1,2%-os svéd drágulási ráta mozgásteret ad a Riksbanknak a kamatemelés húzására. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Barack Obama amerikai elnök elutazik a repülőgép-szerencsétlenségben meghalt Lech Kaczynski lengyel elnök és felesége vasárnapi temetésére Krakkóba - jelentette be szerdán a Fehér Ház
Az amerikai Energia Információs Hivatal jelentése szerint a múlt héten a nyersolajkészletek 2.2 millió hordóval kerültek lejjebb, a benzinkészletek pedig 1.1 millió hordóval apadtak. A dízelt és...
Először lépte át a hárommilliót a hétvégi látogatók száma az internet hazai történetében a 2010-es országgyűlési választás napján. Ezt a rekordot hétfőn egy újabb követte: ekkor a Medián internetes au...
A Heti Válasz szerint nagyjából összeállítható a leendő Orbán-kormány névsora: a vagyongazdálkodási tárca vezetője Fellegi Tamás üzletember lehet, a földművelésügyet Fazekas Sándor karcagi polgármester kaphatja, a humán csúcstárcát pedig valószínűleg Réthelyi Miklós, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora irányítja majd
A TvNetWork bejelentette, hogy 2010. április 12-én megállapodott a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft-vel több elektronikus hírközlő hálózat értékesítéséről. A társaság az alábbi elektronikus...
A rendszeres fizikai aktivitás, a rostban gazdag táplálkozás, a sok folyadékfogyasztás és egyes esetekben székletlágyító szerek alkalmazása mind hozzájárulhat a székrekedés elkerüléséhez.
A heti vesztőszámok: az 56-os és az 59-es – legalábbis a vasárnapi első forduló után ezt dobta ki a választási lottósorsoló-gömb az MSZP-frakció létszámaként.
Az első osztályú európai bérleti díjak stabilizálódtak 2010 első három hónapjában, a legtöbb országban változatlanok maradtak, vagy kissé felfelé mozdultak
Szerdán délután több ezer ember jelenlétében eltemették Daróczi József Dávidot a Csepeli Köztemetőben. A Gyurcsány-kormány volt kormányszóvivőjének temetésén jelen volt Bajnai Gordon jelenlegi és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, Lendvai Ildikó az MSZP elnöke, Mesterházy Attila az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Kóka János volt gazdasági miniszter, a kormány több tagja, valamint a Miniszterelnöki…
Kína bruttó hazai terméke (GDP) 11,9 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - idézett név nélkül két kínai illetékest a Reuters
A Boros-Bochkor páros a leghallgatottabb egy átlag márciusi hétköznap reggel a 18-49 évesek körében- derül ki abból a GfK-Ipsos felmérésből, amit az MR, a Neo FM és a Class FM triumvirátusa adott ki.
Csaknem 320 millió forint értékben, mintegy 7,2 kilométer hosszúságban épülnek kerékpárutak Békéscsabán, illetve a város külterületein - közölte sajtótájékoztatón a város polgármestere szerdán.
A Heti Válasz szerint nagyjából összeállítható a leendő Orbán-kormány névsora: a vagyongazdálkodási tárca vezetője Fellegi Tamás üzletember lehet, a földművelésügyet Fazekas Sándor karcagi polgármester kaphatja, a humán csúcstárcát pedig valószínűleg Réthelyi Miklós, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora irányítja majd. Kövér László várhatóan házelnök lesz.
Dávid Ibolya legnagyobb bűne az SZDSZ-szel kötött szövetség volt - mondta a Figyelőnek adott interjúban Boross Péter, az MDF egykori miniszterelnöke, aki Orbán Viktorban Tisza Kálmán és Bethlen István örökösét látja.
Az Egyesült Államokban az üzleti készletek február folyamán havi szinten a vártnál nagyobb (2008 júliusa óta nem látott) mértékben, 0,5 százalékkal emelkedtek a januári felülvizsgált 0,2 százalékos emelkedés után, igaz éves szinten 7,7 százalékos csökkenés mutatkozott. Az elemzői várakozások havi szinten 0,3 százalékos emelkedésre számítottak.
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán a várakozásokkal ellentétben 2,2 millió hordóval, 0,6 százalékkal 354 millió hordóra csökkent az EIA által ma közzétett adatok szerint, mely 3,5 százalékkal elmarad az egy évvel ezelőtti szinttől. Az elemzői várakozások 1,4 millió hordós növekedésre számítottak a korábbi 2 millió hordós bővülés után.
Ben Bernanke Fed-elnök értékelése szerint az idén folytatódik az amerikai gazdaság mérsékelt ütemű növekedése, amelyet jelentős mértékben visszafog a magas munkanélküliség és a gyenge építőipari kereslet.
A javuló nemzetközi befektetői hangulatban erősödtek a térségbeli devizák, velük együtt a forint is: az eurót szerdán délután ötkor 262,62 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délután négy órai 264,65 után. Péntek délután a jegyzés még 266,67 forint volt. (MTI)
Görög katolikus szertartással, cigány szokás szerint zeneszó mellett, több ezer ember kíséretében vettek végső búcsút Daróczi Dávid volt kormányszóvivőtől a Csepeli Köztemetőben szerdán. A ravataln...
Palesztin állítás szerint izraeli telepesek megrongáltak egy mecsetet a megszállt területen, és ez csak egy a hasonló támadások közül az utóbbi napokban