Szexszimbólumként robbant be Kim Basinger, és sokkal később ismerték csak el tehetségét. A harmadik részből kiderül: első férje botránykönyvet írt afférjairól.
Spanyolországban értelmiségiek és szakszervezetek tiltakoztak a Baltasar Garzón vizsgálóbíró elleni vádemelés miatt. A bíró korábban azzal vált ismertté, hogy a Franco-diktatúra éveiben elkövetett mintegy 100 ezer emberölés ügyében indított eljárást.
Barack Obama a Washingtonban tegnap befejeződött nukleáris biztonsági csúcstalálkozó után azt mondta: Izrael Indiához és Pakisztánhoz hasonlóan még nem írta alá a dokumentumot, és így elkerülheti a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrzését.
Dmitrij Medvegyev a washingtoni nukleáris biztonsági csúcsértekezlet után tartott előadásában úgy fogalmazott: a közép-ázsiai ország a polgárháború szélén áll, és valós a veszélye annak, hogy Kirgizisztán egy északi és egy déli területre szakad ketté, miután múlt héten elűzték a hatalomból Kurmanbek Bakijev elnököt, és átmeneti kormány jött létre.
Négy éven belül minden nukleáris anyagot biztonságba helyeznek azok az államok, amelyek részt vettek a Washingtonban megrendezett kétnapos nukleáris biztonsági csúcsértekezleten. Az erről szóló zárónyilatkozatot az Egyesült Államok elnöke ismertette.
Az új sztráda és az EKF rendezvényei 3-5 éven belül jelentős lökést adhatnak a város fejlődésének. Biztató jelek már vannak, ám nagy üzletek eddig nem születtek
Bíró Vencel kerülhet a Magyar energia Hivatal élére, de akár a Fidesz által létrehozni tervezett központi közműhivatalt is vezetheti - írja a Népszabadság, mely az MVM vezetői posztjára három esélyes jelöltet nevez meg
Szélsőséges csoportosulások többször is megfenyegették Rieb Györgyöt, az FTC elnökét. Céljuk, hogy beleszólhassanak a stadion biztonságának irányításába.
A teljes külügyi apparátust érinti a kormányváltás, a felsőbb vezetői szinteken mindenhol személycsere várható - írja a Népszabadság, mely szerint Martonyi János csak a magyar EU-elnökség végéig vezeti a tárcát
Az InfoRádió értesülése szerint a rendőrség elfogott egy pedofil amerikai tanárt Budapesten, a hetedik kerületben. John D. Clark fényképe közvetlenül Oszama bin Ladené alatt volt az FBI listáján.
Vannak-e cukorbetegek számára lehetőleg kerülendő, illetve különösen ajánlható foglalkozások? Úgy gondoljuk, igen fontos az, hogy a cukorbeteg fiatal idejekorán gondolkodjék a pályaválasztásáról.
Az országgyűlési képviselők második fordulójában leadott szavazatok már nem befolyásolják az országos listát; az április 25-én leadott voksokból már csak a "győztes" mandátumszerző profitálhat
Elfogott a rendőrség Budapesten egy pedofil tanárt, akit kiemelt szökevényként körözött az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Az 1954-es születésű férfi egy budai elit gimnáziumban tanított, a VII. kerületi Akácfa utcában fogták el névtelen bejelentés nyomán.
Tájékoztatás helyett szavakkal játszadozik a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky kórház főigazgatója. Pedig Kálmán Sándornak arról kellene magyarázatot adnia a Magyar Nemzetnek, hogy intézménye miért nem alkalmas eszközt használt betegein a H1N1 vírus kiszűrésére, és hogyan adhatott ki a Diagon Kft. alkalmatlan tesztjéről referenciaigazolást, amikor ehhez nincs jogosultsága. A súlyos botrány ellenére az…
Kevésbé érzik kiszolgáltatottnak magukat a feltörekvő piacokon működő alapkezelőknek a kockázatitőke-befeketők, részben a fejlett piacokhoz képest arányaiban sokkal fontosabb sikerdíjaknak, részben...
A bankszektor tavaly 306 milliárd forint - az előző évinél 5,5%-kal több - adózás előtti eredményt ért el az előzetes adatok szerint. Az adózás előtti profit fele az OTP Bankcsoportnál termelődött - derül ki a Nemzetközi Bankárképző Központ (NBK) elemzéséből....
Két 30 év körüli férfi ápolót őrizetbe vettek, akik a gyanú szerint orális csoportszexre kényszerítették a betegeket a kiskunhalasi fogyatékosok intézetében.
A rászedett vállalkozók egy része elfogadhatatlannak tartja, hogy a jogosan kiszámlázott összegnek csupán a töredékét fizessék ki, ezért folytatja a jogi küzdelmet a pénzéért
Tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot egy szakmai egyesület ajánlása
Őrizetbe vette a nyomozó hatóság a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának két férfi ápolóját, akiket különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértéssel és szemérem elleni erőszakkal gyanúsítanak. A vezető ügyész szerint további gyanúsítások is várhatók az ügyben - írja a Magyar Nemzet.
Nap mint nap használjuk, de nem figyelünk rá. Nem mindenki tudja, milyet érdemes vásárolnunk. Legyen gazdaságos vagy inkább gyengéd, esetleg tartós? Színes, illatos? Mind egyszerre? Több szempont is segíthet a toalettpapír kiválasztásánál.
Harc folyik az ősök csontjaiért a Hajdú-Bihar megyei Szentpéterszegen, miután az önkormányzata eladta a falu lezárt, régi temetőjét, ahová az 1940-es években temettek utoljára.
A tárca teljes apparátusát átfogó személyi-szervezeti változások várhatók a Külügyminisztériumban az új kormány megalakulása után. Ezt vetíti előre Martonyi János is. A jövőbeni külügyminiszter szerint "sokkal elkötelezettebb apparátus kell és egy világosabb szerkezet" - írta a Népszabadság.
Habár a szocialisták által támogatott Babinszky László rektor igyekezett rózsaszínűre festeni a Kaposvári Egyetem helyzetét, a Magyar Nemzet birtokába került intézkedési tervből kiderül: a csőd szélén áll az egyetem.
Az elmúlt héten jelentette be a sokszoros bajnok teniszező, Martina Navratilova, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála.Mint a BBC-nek adott interjúban kifejtette, a vizsgálat pozitív eredményét már februárban tudta, de sokáig nem szánta rá magát arra, hogy a nyilvánosság elé álljon.
A tárca teljes apparátusát átfogó személyi-szervezeti változások várhatók a Külügyminisztériumban az új kormány megalakulása után. Ezt vetíti előre Martonyi János is. A jövőbeni külügyminiszter szerint „sokkal elkötelezettebb apparátus kell és egy világosabb szerkezet”
Továbbra sincs gyanúsítottja a kormányszóvivői portál kapcsán indított nyomozásnak - értesült a Magyar Nemzet, mely szerint mindez azt jelentheti, hogy megszüntetik az eljárást. A portálra annak idején 200 millió forintot költöttek
Két százalékot meghaladóan, csaknem háromezerrel csökkent márciusban a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió megyéiben az előző hónaphoz képest - közölte a regionális munkaügyi központ kedden.
Stabilizálódott a forint szerdán kora reggel: az eurót 263,12 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben, míg kedden későn este 263,25 forint/euró volt az árfolyam. A kereskedők szerint ...
Szükség esetén az ellenzék támogatása nélkül is megvalósítja a kisebb parlamentet és csökkenti az önkormányzati képviselők számát a Fidesz - ehhez kérik a kétharmadot
Miközben a First Lady holttestét is felravatalozták Lech Kaczynski, lengyel elnök koporsója mellett, a Tu-154-es repülő pilótájának szülei is nyilatkoztak.
Egy évvel ezelőtt ezen a napon jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy Bajnai Gordon lesz az utódja a miniszterelnöki székben. A volt gazdasági miniszter az IMF hitelével és egy 1200 milliárd forintos megszorítással kezelte a gazdasági válságot. A kabinet fontosabb intézkedéseit Herczeg Zsolt foglalja össze.
Történetének legjobb első negyedéves eredményét könyvelte el a világ első számú chipgyártója, az Intel: kedden közzétett gyorsjelentése szerint 44 százalékos bevétel-növekedésre tett szert, felülmúlva az elemzők előzetes várakozását.
(MTI) - Hatályba lépett a lakásárverezést módosító kormányrendelet, amely szerint a lakásokat ezentúl csak az APEH Elektronikus Árverési Felületén lehet árverezni, de nem olcsóbban, mint a becsérték 70 százaléka.