Nagyobb a szívroham kockázata azoknál a nőknél, akik sok nagy glikémiás indexű, gyorsan felszívódó szénhidrátot, például fehér kenyeret vagy cukros ételt esznek - közölték hétfőn megjelent tanulmányukban olasz kutatók.
Minden korábbinál nagyobb átrendeződés várható a közszférában: nemcsak a felső vezetőket, hanem az alsóbb szinteken dolgozókat is meneszthetik, így nem csoda, hogy megjelentek a közszolgák az álláspiacon, írja a Népszabadság.
Csökkent a munkahelyi csapatépítő tréning népszerűsége a válság miatt. Ahol azonban továbbra is részét képezi a válságkezelésnek, ott jó, ha tisztában vannak vele: ez a módszer sem hat azonnal, írja a Népszabadság.
Nagyobb a szív- és érrendszeri kockázata azoknak, akiknek kevesebb saját foguk van - állapították meg svéd kutatók, akik a Journal of Periodontology című szaklapban megjelent tanulmányukban arról számoltak be, hogy a tíznél kevesebb saját foggal rendelkező embereknek hétszer nagyobb a koronáriás szívbetegség miatti halálozási kockázatuk, mint a velük egyidős, azonos nemű, ám 25-nél több foggal…
Minimális gyengüléssel indult a kereskedés kedden a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken. A befektetők óvatosak, az amerikai negyedéves vállalati jelentési szezon beindulására és a délután megjelenő makrogazdasági adatokra várnak az elemzők szerint. Elsőként, még hétfőn az Alcoa jelentett az idei első negyedévről.
A Kirgizisztánt irányító átmeneti kormány kedden megfosztotta mentelmi jogától a hatalomból elűzött elnököt. Arra figyelmeztették Kurmanbek Bakijevet, hogy le fogják tartóztatni, ha nem adja meg magát. Az átmeneti kormány eddig azt mondta, hogy nem próbálják őrizetbe venni Bakijevet, hogy megelőzzék a további vérontást. Az elűzött elnök az ország déli részén keresett menedéket.
A Hírek Média három nevezése bejutott a Xipax.com reklámverseny tíz shortlistes munkája közé. Eddig a felhasználók szavaztak, most a nemzetközi zsűri jön.
Legkevesebb egy palesztin fegyveres meghalt és három másik megsebesült kedd reggel a Gázai övezetben, izraeli katonák és az Iszlám Dzsihád katonai szárnyának tagjai közti tűzpárbajban - közölték palesztin kórházi források és az izraeli hadsereg.
Három rekord is megdőlhet az idei hegymászószezonban a Mount Everesten, a világ legmagasabb hegycsúcsán, amelyet egy 70 éves nő, egy 13 éves fiú és egy sokat látott serpa is különleges célból akar meghódítani.
Orbán Viktor erős hatalma nagy problémát jelent Szlovákia számára - írja a Pravda című független szlovák napilap. Úgy véli, hogy Szlovákiának ezzel összefüggésben háromféle problémával kell megküzdenie.
Európa minden részéből mutatkozik érdeklődés a csak állami segítséggel megmenekült Allied Irish Banks lengyel leánybankja, a varsói tőzsdén is forgó Bank Zachodni WBK iránt. A Wirtschaftsblatt...
A nyomtatott sajtóban megjelent tájékoztatásaival az Euro Correct Consulting Kft. megtévesztette a fogyasztókat - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozásnak emiatt 41,6 millió forint bírságot kell fizetnie....
A kutatók azt vizsgálták a tápláléklánc alján lévő növények miként fejlesztettek ki olyan mechanizmusokat, amelyek szintén befolyásolják az ökoszisztéma dinamikáit
7 éves futamidejű kötvényt bocsát ki a MOL, mely euróban lesz denominálva - írja a Reuters. A kötvénykibocsátás során megszerzett forrást a működésre a tőkeszerkezet optimalizálására kívánja a MOL...
Budapest — Az avatára valójában nem más, mint a hinduizmusban az istenség, elsősorban Visnu megtestesülése, amikor a legfelsőbb lény állati vagy emberi alakot ölt, s úgy jelenik meg a halandók között.
Az USD/CAD 0,9977 fölött konszolidál. 0,9977 és 1,0100 között alakul a sáv. Ha átlépik a felsö oldalt, megtörik a csökkenö trend. Jelenleg felfelé tart a devizapár. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A kórházba szállítás után belehalt sérülésébe egy 19 éves fiatalember, akit hétfőn vita közben sebesített meg egy hasonló korú férfi Dunaújvárosban; a késelőt előállították, folyik a kihallgatása.
A vonzó hozamok mellett komoly túljegyzés mutatkozott a mára meghirdetett 6 és 12 hónapos görög kincstárjegy aukciókon, amelyeken végül a terveknek megfelelően 1.6 milliárd eurónyi rövid távú forrást...
Az EUR/CHF a hét elején még profitált a görög mentöcsomaggal kapcsolatos megegyezésböl, majd az 1,4467-es csúcs után csaknem 100 pipet vesztett. Múlt pénteken még úgy vélték, hogy az emelkedés mögött az SNB intervenciói állnak. Az EUR/CHF 1,4320 felé indulhat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Megjelentette a Wildlife Conservation Society nevű amerikai természetvédelmi szervezet a legveszélyeztetettebb állatfajok listáját, amelyen a "ritkák legritkábbjai" találhatók.
Április 14-én 10 órakor startol hazánk legnagyobb állásbörzéje. A Műegyetemi Állásbörze két napig várja az állás illetve a szakmai gyakorlatot kereső látogatókat nem csak műszaki területekről, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Tereskova retteg a betegségektől. A botrányhősnő a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban döbbentette meg a jelenlévőket: nem ült be sminkbe, fertőtleníteni kellett a mikroportot és kezet sem fogott senkivel.
(MTI) - Átmenetinek tekintik a londoni felzárkózó piaci elemzők a magyarországi infláció váratlan mértékű márciusi gyorsulását, s a következő hónapokban a dezinfláció - valamint a jegybanki kamatcsökkentési ciklus - folytatódására számítanak, igaz, arra is, hogy az infláció az idén a célszint felett marad.
Kína dömpingellenes vámokat vetett ki az Egyesült Államokból és Oroszországból importált elektromos acél termékekre - jelentette be a kínai kereskedelemi minisztérium (MOC) kedden. A széles körben felhasznált elektromos acél többnyire szilíciummal ötvözött acélféleségeket takar. (MTI
A Goji bogyó gyógyhatásairól már írtunk. Akik ismerik, tudják, hogy szinte csodaszernek számít az egészségmegőrzés szempontjából. A Goji bogyóból készült termékek ugyan beszerezhetők a gyógynövény szaküzletekben, de a legjobb mégis a saját termés, vagyis ha a kertünkben is van ebből a csodás növényből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 45,20 pontos nyitás után tovább csökkent kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 24.788,26 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 374,83 pontos, 1,49 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 329,63 ponttal alacsonyabb.
A lakásárak 40-50%-ot zuhantak az elmúlt két évben, de ennek ellenére a lakóházak teraszai tele vannak "eladó" táblákkal a román fővárosban, írja a román Ziarul Financiar. De vajon mit tehetnek a...
A nyugdíjellátás területén dolgozó állami szervek munkája kiemelten fontos. Ahhoz, hogy a végigdolgozott évtizedek után a jogszabályok alapján járó nyugdíjellátást mindenki megkaphassa, szükséges a megfelelő háttér. A nyugellátás alapja így szükségképpen egy évtizedekre visszamenően pontos és részletes nyilvántartás, adatbázis, amely tartalmazza a különböző nyugdíjbiztosítási ellátások…
A BoJ állítólag 0,0%-ra módosíthatja a 2011-re vonatkozó inflációs elörejelzését. Ezzel 2012 márciusig a kamatpolitika sem változhat. Az irányvonal lazítása ellen szól, hogy a BoJ elnöke, Shirakawa, szerint a bank tovább harcol az infláció ellen. Az USD/JPY 92,80 fölött állapodott meg. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Warren Buffett számos lépést tesz annak érdekében, hogy jövőbeli visszavonulása minél kisebb károkat okozzon, azonban a befektetők továbbra is aggódnak az utód személye miatt, továbbá a biztosítási...
A Renault egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore cáfolta azokat a feltételezéseket, melyek szerint elismerte volna személyes bűnösségét a szingapúri csalásügyben, miután alkut kötött az irányító testülettel.
Ismét New York és ismét divat. Most azonban szó sincs Carrie Bradshaw-ról, és szingli nőkről. Van viszont két huszonéves srác, akik a fejükbe veszik, hogy betörnek a divatbizniszbe.