2010. április 13. kedd

ápr. 13
15:53
Nógrádi György: Titkosíthatják a lengyel tragédia vizsgálati anyagát (ATV)
A lengyel elnöki gép tragédiája - és vele a lengyel elit jelentős részének elvesztése - azért is van különös hatással Magyarországra, mert Lengyelország kulcsszereplő mind a visegrádi országok együttműködésében, mind egy észak-dél típusú közép-európai regionális együttműködésben - nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. A szakember nem tartja…
ápr. 13
15:54
Visszalépéssel kezdtek az USA piacok (ProfitLine)
Három napnyi emelkedés után kedden veszteségben nyitottak az amerikai piacok. Ennek elsődleges oka, hogy a hétfői kereskedés után az Alcoa alumíniumipari cég ugyan a szakértők által várt első negyedévi adózott eredményről számolt be, de a bevételei elmaradtak az elemzői becslésektől.
ápr. 13
15:54
Újabb támadás a budapesti rendőr-főkapitány ellen (hirado.hu)
Tóth Gábort Los Angeles-i tanulmányútja miatt is feljelentették
ápr. 13
15:56
Hivatalos bejelentés: az MSZP visszalépteti négy fővárosi jelöltjét (hirado.hu)
"Jobb ma egy nagy kompromisszum, mint holnap egy kontroll nélküli Orbán Viktor" - közölte Lendvai Ildikó
ápr. 13
15:57
Kérdezd Gregor Bernadettet! (Blikk)
Csütörtökön 11 órától a gyönyörű színésznő lesz szerkesztőségünk vendége
ápr. 13
16:00
Mesterházy Attila lehet a szocialisták új pártelnöke (Infostart)
Tisztújító kongresszust tarthat az MSZP nem sokkal a parlamenti választások második fordulója után. Lendvai Ildikó korábban azt ígérte, hogy a választásokig marad pártelnök. A Népszabadság szerint továbbra is Mesterházy Attila az egyetlen erős és konszenzusos jelölt, így elképzelhető, hogy ő lesz a szocialista párt új elnöke.
ápr. 13
16:06
EUR/JPY Impulzus nélkül (HírTV)
A hét eleji kedvezö tendencia után az EUR/JPY a short oldal került az elötérbe. A 127,08-as napi csúcs után csak a görög államkötvények sikeres kibocsátása hozott kisebb nyereségeket. Ezen felül gyengélkedik a devizapár, és a 127,35 valamint a 125,20-as ellenállások között mozog. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 13
16:06
Slota durván megtámadta Csákyt és Magyarországot (Gondola)
Durva támadást intézett Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke (MKP) és Magyarország ellen kedden Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke
ápr. 13
16:06
Pénteken búcsúztatják Varga Zoltánt (Metropol)
Pénteken a Szent István-bazilika altemplomában helyezik örök nyugalomra a múlt pénteken elhunyt Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgót.
ápr. 13
16:06
Négy MSZP-s visszalépett (Metropol)
Az MSZP egyoldalú gesztusként visszalépteti négy fővárosi képviselőjelöltjét az LMP javára: Avarkeszi Dezsőt, Hatvani Csabát, Bárándy Gergelyt és Szabó Zoltánt.
ápr. 13
16:06
A fiatalok kedveztek a Jobbiknak és az LMP-nek (Alternatív Energia)
A korábbi választásokon megszokottnál több fiatal vett részt a vasárnapi voksoláson - derül ki a Forsense kutatásából. Az intézet szerint ez az LMP-nek és a Jobbiknak kedvezett.
ápr. 13
16:06
Meghalt Koloss István (Spa Trend Online)
Elhunyt Koloss István, a budapesti Szent István-bazilika orgonaművésze; a neves egyházzenész-zeneszerzőt vasárnap, életének 78. évében váratlanul érte a halál - tudatta a Koloss András, az elhunyt fia kedden.
ápr. 13
16:06
Slota durván támadta Csáky Pált (hirado.hu)
"Csáky gyáva, s célja a szlovák államiság szétverése és a szoros együttműködés a félfasiszta Fidesszel és a neonáci Jobbikkal"
ápr. 13
16:06
Egyhelyben topognak az európai indexek (Portfolio)
Nincs határozott irány maaz európai kereskedésben, mindhárom irányadó nyugat-európai index gyakorlatilag stagnál. A tegnap kiemelkedően teljesítő görög index viszont ma lefelé korrigál, jelenleg...
ápr. 13
16:06
Hoppá! Eladó a salgótarjáni Győzike-villa! (Pénzcentrum)
Új építésű házak környezetében, csendes utcában, különleges belsőépítészeti, világítástechnikai és díszítőelemekkel rendelkező villa világos terekkel, teljes bútorzattal, kényelmi berendezések sorával (társas jacuzzi, szauna, hidromasszázs zuhany, teljesen felszerelt konyha) a legnézettebb valóságshow sztárjától....
ápr. 13
16:08
Halácsy Péter és Somlai-Fischer Szabolcs - Arcok a liftben (videó) (HírTV)
A golyóstoll feltalálása után elég idő telt már el, hogy a magyarok ismét egy újszerű eszközt adjanak a dokumentumkészítés világának. Halácsy Péternek és Somlai-Fischer Szabolcsnak elege lett a hagyományos prezentációs programokból, ezért alkottak egy újat.
ápr. 13
16:08
OKSZ: már gyanú esetén sem árusítható veszélyes élelmiszer (Gondola)
Minden esetben eleget tesznek a magyarországi kereskedők annak a követelménynek, amely szerint már gyanú esetén is le kell venni a polcról az egészségre káros anyagokat tartalmazó élelmiszereket - áll az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményében
ápr. 13
16:08
Született szingli? - 45 évesen még mindig keresi az igazit! (hirado.hu)
Teri Hatcher nem adja fel a reményt, azt szeretné, ha összehoznák valakivel
ápr. 13
16:09
Tovább nőhet a rekord munkanélküliség (Privátbankár)
Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - állapította meg az Európai Bizottság
ápr. 13
16:10
10-20 perces késések a Déli pályaudvaron (HírTV)
Meghibásodott egy váltóberendezés kedd délután a Déli pályaudvaron, emiatt átmenetileg több vágányon nem közlekedhetnek a szerelvények.
ápr. 13
16:10
Forsense: a Jobbikot és az LMP-t segítette a fiatalok aktivitása (Gondola)
A korábbi választásokon megszokottnál több fiatal vett részt a vasárnapi voksoláson - derül ki a Forsense kutatásából
ápr. 13
16:10
Toplistás bűnöző csuklóján kattant a bilincs (hirado.hu)
A férfinak bőven van elszámolnivalója a hatóságokkal: a csalás, magánokirat-hamisítás, közokirat-hamisítás, sikkasztás, gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása, hamis vád és hamis tanúzás
ápr. 13
16:12
Nemzetközi szavalóversenyt rendeznek Nagy László emlékére (hirado.hu)
Korhatár nélkül, folyamatosan lehet jelentkezni a versmondó seregszemlére egészen július 14-ig
ápr. 13
16:14
Mesés nyeremény! Befizetésre váró számlák között hevert a nyertes lottószelvény (hirado.hu)
"Fogalmam sincs, mit kezdünk ennyi pénzzel" - mondta a nyertes
ápr. 13
16:15
Anthony Hopkinst bűnösnek találták több vádpontban (BorsOnline)
Anthony Hopkins egy alabamai prédikátor, aki azzal vált hírhedtté, hogy 2004-ben megölte a feleségét, majd a mélyhűtőben tárolta. A férfi most más vádpontban is bűnösnek találtatott.
ápr. 13
16:15
Dalmatára hasonlít a kispóni (Blikk)
ápr. 13
16:18
Gyapjahullató birkák? (Édenkert)
Önnyíró birkákat tenyésztett ki egy brit gazda, amelyek egyszerűen levedlik tavasszal gyapjukat.
ápr. 13
16:24
Az LMP-szavazók nem kérnek az MSZP-ből (HírTV)
A Forsense felmérése szerint az első fordulóban sokan az utolsó pillanatban döntötték el, melyik pártra szavaznak. A második körben várhatóan az LMP szavazók leszenek a legkevésbé aktívak, de ha elmennek akkor inkább a Fideszt választják, mint az MSZP-t.
ápr. 13
16:24
Kétgyermekes pár nyerte a mesés izraeli lottófőnyereményt (Gondola)
Középkorú, kétgyermekes pár nyerte minden idők legnagyobb, közel négymilliárd forintnak megfelelő izraeli lottófőnyereményét - derült ki kedden, csaknem négy hónappal a nyertes számok kihirdetése után
ápr. 13
16:24
Birkának öltözve bujkáltak (Metropol)
Birkának öltözve bujkált egy hétig két börtönszökevény Argentínában, ám végül a "juhászok" visszaterelték őket "karámjukba". A két férfi rablásért került rács mögé, 25 és 28 évesek.
ápr. 13
16:24
Sokat kér az izraeli katonáért a Hamász (Kripto Akadémia)
Gilád Salit izraeli katona csak "nagyobb számú", izraeli börtönökben fogva tartott palesztin elengedése fejében nyerheti vissza szabadságát - jelentette ki a Hamász palesztin iszlamista mozgalom egyik vezetőségi tagja kedden Damaszkuszban.
ápr. 13
16:24
A madarak szerelmi élete is meglehetősen bonyolult (hirado.hu)
A leglényegesebb felfedezés, hogy nagyon sok madár válik el önző okokból
ápr. 13
16:24
Leírták a profik Európát - A görögökre mutogathatunk (Merrill) (Portfolio)
A görög adósságválság megbélyegezte az eurózónát, legalább is ez derül ki a Merrill Lynch legfrissebb alapkezelői felmérésből. A több mint 500 milliárd dollárt megforgató szereplők új befektetési...
ápr. 13
16:24
Hoppá! Eladó a salgótarjáni Győzike-villa! Fotók (Pénzcentrum)
Új építésű házak környezetében, csendes utcában, különleges belsőépítészeti, világítástechnikai és díszítőelemekkel rendelkező villa világos terekkel, teljes bútorzattal, kényelmi berendezések sorával (társas jacuzzi, szauna, hidromasszázs zuhany, teljesen felszerelt konyha) a legnézettebb valóságshow sztárjától....
ápr. 13
16:26
Orvoshiány várható az Egyesült Államokban (Gondola)
Jelentős orvoshiány várható az Egyesült Államokban, ahol az újonnan elfogadott egészségügyi reformtörvény következtében az elkövetkező években milliókkal fog bővülni a betegek száma - írta a keddi The Wall Street Journal
ápr. 13
16:26
Lengyel rejtély - Sem robbanás, sem tűz nem volt az elnöki gépen (Kripto Akadémia)
Nem volt robbanás és tűz a szombaton lezuhant lengyel elnöki repülőgépen, és a Tu-154-es hajtóművei, valamint fedélzeti berendezései rendben működtek egészen a földhöz csapódásig - közölte kedden Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására létrejött kormánybizottság ülésén Moszkvában.
ápr. 13
16:27
2006-hoz képest a cégek duplája nem tud fizetni (Privátbankár)
Nőtt a felszámolási eljárások száma az első negyedévében: 4.211 cég ellen indult ilyen eljárás, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 3.670-nel
ápr. 13
16:27
ACCA - Megtorpant a világgazdasági felledülés (ProfitLine)
A világgazdasági fellendülés megtorpanni látszik, a biztos gazdasági növekedés pedig még várat magára, állítja a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) 2010. első negyedéves Globális Gazdasági Kondíciók c. tanulmányában.
ápr. 13
16:27
Jim Carrey bedurvult: beszólt Woods feleségének! „Egy nő sem ilyen vak!” (ATV)
Carrey véleménye szerint Elin Nordegrennek tudnia kellett férje afférjairól.
ápr. 13
16:29
Újabb rekordot dönthet a munkanélküliség (Privátbankár)
Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - állapította meg az Európai Bizottság
ápr. 13
16:29
OKSZ - már a gyanú is elég, hogy lekerüljön egy termék a polcokról (ProfitLine)
(MTI) - Minden esetben eleget tesznek a magyarországi kereskedők annak a követelménynek, amely szerint már gyanú esetén is le kell venni a polcról az egészségre káros anyagokat tartalmazó élelmiszereket - áll az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) keddi közleményében.
ápr. 13
16:36
Karácsony Gergely: Nincs szó alkuról, az LMP nem lépteti vissza a jelöltjeit (Infostart)
Kéretlen segítséget nem kell megköszönni - reagált az InfoRádiónak a Lehet Más a Politika kampányfőnöke arra, hogy az MSZP a második fordulóban néhány körzetben visszalépteti a képviselőjelöltjét az LMP javára. Karácsony Gergely azt mondta: nincs szó semmilyen alkuról, tehát az LMP nem lépteti vissza jelöltjeit.
ápr. 13
16:39
Miért nem nő a hajam? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Nem értem, miért nem nő a hajam! Lassan 10 éve növesztem és mégis alig nőtt valamicskét. Már több mindent kipróbáltam, milyen probléma állhat a háttérben?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
ápr. 13
16:42
Botrány után: kedden jelentheti be lemondását az OVB-elnök (+videó) (HírTV)
Az Országos Választási Bizottság keddi ülése után jelenti be a testület elnöke, hogy lemond-e a választások első fordulójában történt botrányok miatt.
ápr. 13
16:42
Obama: katasztrófa lenne, ha az al-Kaida atomfegyverhez jutna (Gondola)
Katasztrófa lenne, ha az al-Kaida atomfegyverhez jutna - figyelmeztetett Barack Obama amerikai elnök kedden Washingtonban a nemzetközi nukleáris biztonsági csúcsértekezleten
ápr. 13
16:42
Magyar díj a New York-i Andy Awards-on (Kreatív Online)
Magyar kreatívot díjaztak a New York-i Andy Awards kreatívfesztiválon. A fiatal reklámos egy okostelefon applikáció tervéért kapott arany fokozatot.
ápr. 13
16:42
Birkának öltözve bujkáltak (Blikk)
ápr. 13
16:42
Orvoshiány várható az USA-ban (Metropol)
Jelentős orvoshiány várható az Egyesült Államokban, ahol az újonnan elfogadott egészségügyi reformtörvény következtében az elkövetkező években milliókkal fog bővülni a betegek száma.
ápr. 13
16:42
Van Persie öt hónapos kihagyás után tér vissza (Metropol)
Öt hónapos kihagyás után tér vissza Robin van Persie, az Arsenal labdarúgócsapatának holland válogatott támadója, aki szerdán, a Tottenham elleni bajnoki mérkőzésen már tagja lesz a keretnek.
ápr. 13
16:42
Kevés az orvos az USA-ban (Kripto Akadémia)
Jelentős orvoshiány várható az Egyesült Államokban, ahol az újonnan elfogadott egészségügyi reformtörvény következtében az elkövetkező években milliókkal fog bővülni a betegek száma - írta a keddi The Wall Street Journal.

Keresés