A fővárosban a Nagykörút által határolt területen és a Budai rakparton indul jövőre a kerékpárkölcsönző rendszer, amelyben az első fél óra kerékpárhasználat ingyenes lesz - mondta a Magyar Hírlapnak Gyarmati Zoltán, a rendszer kiépítésével és üzemeltetésével megbízott Parking Kft
Lendvai Ildikó hétfő reggel az ATV műsorában kijelentette: senkinek sem fogja javasolni, hogy a második fordulóra visszalépjen annak javára, "akinek a pártja komcsilistát állított"; ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy az MSZP támogatja-e a Fideszt a Jobbikkal szemben olyan módon, hogy jelölteket léptet vissza.
A felmérések szerint jelenleg egyetlen fekvőbeteg-ellátó intézmény sincs, amelyik maradéktalanul teljesíteni tudná a júliustól érvényes új minimumfeltételeket - írta a Magyar Nemzet
Lendvai Ildikó hétfő reggel az ATV műsorában kijelentette: senkinek sem fogja javasolni, hogy a második fordulóra visszalépjen annak javára, "akinek a pártja komcsilistát állított"; ezt arra a kérdésr...
Elképzelhetetlennek tartja az MSZP elnöke, hogy a Jobbik olyan javaslatot tegyen az Országgyűlésben, amit a szocialisták támogatni tudnak. Lendvai Ildikó az InfoRádiónak azt mondta, felelős ellenzék lesznek, de nemet mondanak több olyan javaslatra, amelyre már a Fidesz utalt a kampányban. A pártvezető szerint "a legnagyobb ellenzéki párt" szerepkör legalább akkora felelősséggel jár, mint a…
Megoszlik a magyarországi áruházláncok véleménye a vasárnapi nyitva tartás korlátozásáról, a CBA és a Coop mellette van, a Tesco és az Auchan azonban ellenzi, szerintük a szigorítás ellentétes a vásárlók érdekeivel.
Életük során az emberek folyamatosan egyre magabiztosabbak lesznek, nyugdíjas koruk elérésével azonban hirtelen lecsökken az önértékelésük. A magasabb jövedelemmel rendelkező és egészségesebb emberek azonban idősebb korban is megőrzik magabiztosságukat, állapították meg kutatók.
Budapest — Összesen több mint 25 kilótól szabadult meg Rákóczi Feri és Abaházi Csaba, miután a Class FM Morning Show-jában egy hónapja fogadást kötöttek.
A korrekt partneri kapcsolatok folytatását és érdemi társadalmi párbeszédet várnak az új kormánytól az első hivatalos választási eredményeket kommentálva nyilatkozó szakszervezeti vezetők. A Munkástanácsok szerint az új kormány jobb környezetet teremt a munkavállalók számára.
Hétfőn hajnali negyed kettőkor fejeződött be a 2010-es országgyűlési választások első fordulója. Ekkor adta le ugyanis szavazatát az utolsó választó Budapesten a XI. kerületben. A 719-es sorszámú fiatalember még vasárnap este hét óra előtt állt be a sorba a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében.
Egy buszra nyitottak tüzet hétfőn az Afganisztánban állomásozó külföldi katonák, és 4 embert megöltek, 18-at megsebesítettek - közölte egy afgán illetékes
A legtöbb ázsiai részvénypiac emelkedéssel reagált arra a hírre, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei vasárnap meg tudtak állapodni a Görögországnak nyújtandó segélycsomag technikai feltételeiben.
A gazdaság, a versenyképesség, valamint a kis- és középvállalkozások megerősítését várják az új kormánytól a munkaadói szervezetek, amelyek vezetői a választási eredményeket kommentálták.
Az USD/CHF árfolyama 75 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,0524 és 1,0601 között. A kereskedök szerint hamarosan elérhetik az 1,06-os szintet, mely fölött 1,0674-nél található ellenállás. Támogatás 1,0446-nál van. Az EUR/GBP kurzusa 39 pipes sávban ingadozott, 0,8850 valamint 0,8811 között. Jelenleg nem egyértelmü a mozgás iránya. 10.00-kor teszik közzé a februári olasz ipari…
A várttal összhangban lévő első fordulós magyar választási eredmények után a befektetők a hétvégén külföldön történt jelentős piacbefolyásoló fejleményekre figyelhetnek, illetve azt vizsgálhatják,...
A budapesti 2-es metró vonalára szánt francia szerelvények augusztus vége körül állhatnak forgalomba, s bár a mai orosz kocsik még bírják három-négy évig, de átfogó javításuk hárommilliárd forintot igényelne....
Kedden róhatják le kegyeletüket a gyászolók a szombaton elhunyt lengyel államfő, Lech Kaczynski ravatalánál - közölte a PAP lengyel hírügynökséggel Jacek Sasin, a varsói államfői hivatal egyik munkatársa. Mint mondta, azért a keddet választották az elnök már vasárnap hazaszállított holttestének felravatalozására, hogy hivatalának legyen ideje felkészülnie a nyilvános megemlékezésre.
Nyilvánosan felravatalozzák kedden a repülőgép-balesetben elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök koporsóját - jelentette be Jacek Sasin, a lengyel elnöki hivatal helyettes vezetője
Április 30-án, 10 órától tartja éves rendes közgyűlését a Humet, a helyszín: 3932 Erdőbénye, Mátyás király u. 49. A társaság emellett közzétette az egyes napirendi pontokhoz tartozó határozati...
Az erősödés felé mozdult a forint euróval szemben ma délelőtt a reggeli bizonytalankodás után. A forintpiaci reakciókban egyszerre három fontos fejlemény hatása keveredik, ez hullámzó kereskedést, de...
SZMOLENSZK ‒ A lengyel államfő, Lech Kaczynski (†60) utasíthatta a szombaton lezuhant lengyel kormánygép pilótáját, hogy a nagy köd ellenére szálljon le.
Őrizetbe vettek egy dél-koreai férfit azzal a gyanúval, hogy Phenjan javára kémkedett és Kínába szökött észak-koreaiak után nyomozott - jelentette be a szöuli központi ügyészség.
Székesfehérvár — Ha nehezen is, de hozta a kötelezőt a Videoton futballcsapata, a listavezető hazai pályán tegnap 1-0-ra verte a Nyíregyházát a 22. forduló záró mérkőzésén.
Hétfőn véget érhet első fokon az MTV-székház ostromlóinak pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A köztelevízió székházát 2006. szeptember 18-án éjjel támadta meg a tömeg, emiatt 40 ember ellen emeltek vádat. Egyikük, Ekrem Kemál György időközben meghalt, több mint 30 vádlottat pedig jórészt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság első fokon. Két vádlott ügyében még hátra volt a…
A thaiföldi kormánykoalíció nem mérlegeli a választások októberre való előrehozatalának lehetőségét - közölték hivatalosan hétfőn, két nappal a kormányellenes tüntetők és a rendfenntartó erők 21 halálos áldozatot követelő összecsapása után
A Synergon közzétette az április 26-án tartandó éves rendes közgyűlésére vonatkozó határozati javaslatokat. Az 1. napirendi ponthoz: "A Közgyűlés az Igazgatótanács 2009. évi jelentését elfogadta"....
A Lufthansa szárnyai alatt működő Eurowings légitársaság Düsseldorfból érkezett járatával szombaton délben újból megnyitotta kapuit a sármelléki FlyBalaton repülőtér, amely ezen a napon Frankfurtból és Hamburgból is fogad gépeket....
Felemás képet mutat az Európai Bizottság adatai szerint a 2007 és 2013 közötti időszakban rendelkezésre álló uniós fejlesztési támogatások eddigi felhasználásának statisztikája Magyarország esetében....
Egyetlen kulcskérdés van a mai napra, mégpedig az, hogy napon belül tudunk-e új csúcsra menni és azt zárásig megtartani. Ehhez most minden adott, ha mégsem jönne össze, akkor a jelenlegi szintekről...
A tervek szerint halad a Mercedes kecskeméti gyárának építése, ahol már százan dolgoznak, a kulcsemberek keresésének folytatásával együtt a jól képzett szakmunkások és technikusok válogatását is hamarosan megkezdik - írja a Népszabadság.
Fél éve nem volt olyan hónapja a fedezeti alapszektornak, mint márciusban, azonban üröm az örömben, hogy a részvénypiacok a 2.7 százalékos átlagos hozam felett tudtak teljesíteni. Szakértők szerint a...
Felfelé vették az irányt az ázsiai részvényindexek, de Kína a kedvező makrogazdasági hírek ellenére nem tudott emelkedni. A többi ázsiai tőzsdén a pozitív hangulatot elsősorban a kedvező kínai adatok...
A Központi Statisztikai Hivatal felmérései szerint évente egyre kevesebben kötnek házasságot Magyarországon, ezzel egy időben nő az élettársi kapcsolatok száma. Az okokról az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Bagdi Emőke klinikai szakpszichológus, tanszékvezető egyetemi tanár.