2010. április 12. hétfő

ápr. 12
17:38
Az első szerelmük után nyomoztatnak a japánok (Blikk)
ápr. 12
17:38
Lemondott az SZDSZ országos ügyvivője (Alternatív Energia)
Lemondott az SZDSZ-ben betöltött összes pozíciójáról Szentkuti Károly, a párt országos ügyvivője, Győr-Moson-Sopron megyei SZDSZ elnök. A politikus egyúttal párttagságát is megszüntette.
ápr. 12
17:38
Jelentős figyelmet kapott a Jobbik sikere az izraeli sajtóban (Kripto Akadémia)
A szélsőjobboldali Jobbik választási sikere jelentős figyelmet kapott és aggodalmat váltott ki az izraeli sajtóban.
ápr. 12
17:38
Kiterjesztették a látogatási tilalmat Zalaegerszegen (hirado.hu)
Calicivírus-fertőzés miatt a zalaegerszegi kórház négy osztályán nem lehet látogatni a betegeket
ápr. 12
17:39
Öt napig nem jár a Budavári Sikló (Pénzcentrum)
A korábbi évekhez hasonlóan a tavasszal esedékes karbantartási munkák miatt pár napig idén is szünetel a Budavári Sikló forgalma. Ezért a Budai Vár egyik legnagyobb turista-látványossága április 12-e és április 16-a között nem szállít utasokat....
ápr. 12
17:39
A Jobbik is gratulált: „Gyurcsány elbújhat Orbán mögött” (ATV)
A párt szóvivője szerint a Fidesz használta a törvénytelen listákat.
ápr. 12
17:39
Viharsziget Di Caprión túl (Metropol)
Feszültség-keltésből és történet-mesélésből ezen regénye alapján egészen biztosan ötösre vizsgázik a szerző.
ápr. 12
17:40
Lemondott Szentkuti Károly (hirado.hu)
Az SZDSZ országos ügyvivője párttagságát is megszüntette, döntését a sikertelen parlamenti szerepléssel indokolta
ápr. 12
17:42
Energia: elfújta a szél a németek elsőségét (Privátbankár)
Tavaly Kína megelőzte Németországot a szélenergia hasznosításában, s ezzel a második helyre került az Egyesült Államok után - tette közzé a nemzetközi szélenergia tanács (GWCE) hétfőn. A különbség ...
ápr. 12
17:48
Botrány a királyi családban: aktmodellt szeret a herceg (BorsOnline)
Svédország nem tartozik a prűd országok közé, de sem a királyi család, sem a lakosság nem tudja megemészteni, hogy Európa egyik legnépszerűbb és legsármosabb hercege, Károly Fülöp egy aktmodellre cserélte le barátnőjét.
ápr. 12
17:48
Ők döntik-e el a billegő körzeteket? (Infostart)
Az MSZP a második fordulóban számít az LMP-sek, az MDF-esek és az otthon maradottak szavazataira is - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, a párt elnöke. Az LMP képviselő-jelöltje azonban sehol nem lépnek vissza a második fordulóban, és igaz ez a Jobbik esetében is.
ápr. 12
17:54
Lemondott az SZDSZ országos ügyvivője (Metropol)
Lemondott az SZDSZ-ben betöltött összes pozíciójáról Szentkuti Károly, a párt országos ügyvivője, Győr-Moson-Sopron megyei SZDSZ elnök.
ápr. 12
17:54
Különleges gát védheti Szentendrét (Alternatív Energia)
Egyedülálló mobil árvízvédelmi fallal kívánja megvédeni Szentendre történelmi részét a Duna gyakori áradásának következményeitől a város vezetése. Az uniós pályázaton igényelt közel egymilliárd forintból a jelenlegi védművet is megerősítenék - közölte az önkormányzat kommunikációs munkatársa hétfőn az MTI-vel.
ápr. 12
17:54
Még nem döntött a távozásról az OVB elnöke (HírTV)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke még nem döntötte el, hogy távozik-e posztjáról, vagy a helyén marad. Szigeti Péter hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta az újságíróknak: „erre még alszom egyet”. Az országgyűlési választások első fordulóján egy törvénymódosítás miatt késő éjszakáig húzódott a voksolás. Szigeti Péter szerint az igazolással szavazásra végrehajthatatlan törvé...
ápr. 12
17:54
Egy helyben maradt a BUX (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,35 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 25.163,09 ponton zárt hétfőn
ápr. 12
17:56
Fejetlenség Szudánban: két nappal meghosszabbították a választásokat! (hirado.hu)
A jelek szerint a szudáni bürokrácia nem volt képes megbirkózni a választási feladatokkal
ápr. 12
17:57
Nap végére teljesen leeresztett a BÉT lufi (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX mindössze 9,35 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 25.163,09 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 27,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző kereskedési napi záráshoz képest.
ápr. 12
17:57
Mi történt? Másodállás után nézett a Barátok közt sztárja (ATV)
Új vállalkozásba fogott.
ápr. 12
17:59
Tanácstalanok az elemzők a márciusi inflációt illetően (ProfitLine)
Meglehetősen széles sávban mozgó, irányaikban is eltérő előrejelzéseket adtak londoni felzárkózó piaci elemzők a márciusi magyarországi inflációra, attól függően, hogy az egyes szakértők a gyorsító és lassító hajtóerőket milyen súllyal vették figyelembe. (MTI)
ápr. 12
17:59
Kirgizisztán: hadművelet a volt elnök ellen (ATV)
Bíróság elé akarják állítani.
ápr. 12
18:01
Koeman is örül Gera remek formájának (ATV)
A kapitány szerint nyitva áll számára a válogatott kapuja.
ápr. 12
18:06
Pucéran tankolt a benzinár miatt tiltakozó férfi (BorsOnline)
Felment a pumpa egy német férfiban az iszonyúan magas benzinárak miatt, amikor úgy döntött anyaszült meztelen megy tankolni (csak cipőt húzott a lábára).
ápr. 12
18:06
Leleplezés: budiban tárolták a ligeti pereceket! (Blikk)
Az Aktív rejtett kamerával leplezte le azokat az árusokat, akik a Városliget vécéiben tárolták az eladásra kínált pereceket.
ápr. 12
18:12
13 évesen akar feljutni a Mount Everestre (HírTV)
Egy 13 éves amerikai fiú meg akarja mászni a Mount Everestet - közölte hétfőn a BBC. Ha sikerülne neki, Jordan Romero lenne a legfiatalabb, aki feljut a Föld legmagasabb csúcsára, a Himalája hegységben lévő 8850 méteres Everestre, vagy a nepáliak nyelvén a Csomolungmára.
ápr. 12
18:12
Részegen autózott a börtönbe leülni ittas vezetésért kapott büntetését (Blikk)
ápr. 12
18:12
Nem szervezési mulasztás okozta a várakozást a választásokon (Metropol)
Nem szervezési mulasztás okozta vasárnap, hogy egyes, az igazolással szavazóknak kijelölt szavazókörök előtt hosszú sorok kígyóztak - mondta az országgyűlési képviselő-választás első fordulójának tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője hétfőn.
ápr. 12
18:12
A törvényt nem kerülheti meg senki (Alternatív Energia)
A törvény aprólékosan szabályozza a jegyzők lehetőségeit a szavazás gyorsítására, ezeket a korlátokat senki nem lépheti át, bármennyire is egyszerű döntésnek tűnik - mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
ápr. 12
18:12
Híradó, 2010. április 12. 16:35 (hirado.hu)
Hírek röviden
ápr. 12
18:14
Lendvai minden gesztusra nyitott az LMP-vel kapcsolatban (HírTV)
Az MDF-es és az LMP-s szavazók voksaira is számít a választások második fordulójában az MSZP.
ápr. 12
18:15
Horváth és Kolompár megbukott! Kik lesznek a jövő roma politikusai? (ATV)
Többen is bejutottak az Országgyűlésbe.
ápr. 12
18:30
Vatikán: az egyházi vezetők kötelesek feljelenteni a pedofil papokat (Blikk)
ápr. 12
18:30
Hanyatt-homlok menekültek a buszból (HírTV)
Megmenekült az összes utas, köztük több tucat gyerek abból a zsúfolt buszból, amely hétfőn kigyulladt a horvátországi Brodski Stupnik közelében, a Belgrád-Zágráb autópályán. A Tanjug hírügynökség közlése szerint az utasok vették észre, hogy a busz belül füstöl, ezért szóltak a sofőrnek, hogy azonnal álljon le.
ápr. 12
18:30
A Fidesz és az IMF közti tárgyalásokra figyelnek a befektetők (Metropol)
A Fidesz, valamint a Nemzetközi Valutaalap és az EU közötti egyeztetés lesz az első fontos esemény, amelyre a befektetőknek figyelniük kell majd a magyarországi parlamenti választások második fordulója után - hívta fel a figyelmet a hétfői The Wall Street Journal.
ápr. 12
18:30
MTV: Pálffynak döntenie kell (Alternatív Energia)
A nevesebb indulóknak felemásan sikerült a tegnapi választás: Pálffy István simán bejutott listáról, a jobbikos nagyágyúk viszont gyakran meg sem szorongatták az ellenfeleiket. Csalódást keltő volt Pörzse Sándor, Dúró Dóra, vagy akár Balczó Zoltán szereplése, akik egyaránt a pártjuk budapesti átlaga alatt teljesítettek.
ápr. 12
18:30
"Nem egy Tarantino-mozi" (Spa Trend Online)
A húszas évek német némafilmjei, Murnau és Lang alkotásai ihlették a finn Jukka-Pekka Valkeapaa Látogató című filmjét, amelyet a Titanic fesztivál versenyprogramjában kedden mutatnak be Budapesten.
ápr. 12
18:30
Vatikán: kötelező jelenteni a pedofíliás eseteket (hirado.hu)
A Szentszék weboldalán tudatta, hogy a magas rangú egyházi vezetők kötelesek jelenteni a világi hatóságoknak, ha pedofíliás esetről értesülnek
ápr. 12
18:30
Fellebbez az OTP a GVH bírság miatt (ProfitLine)
Összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal(GVH) az OTP Bank Nyrt.-re és a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-re - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel. Az indoklás szerint a két vállalkozás fogyasztókat megtévesztően, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatva hirdette termékeit. Az OTP a bírósánál fellebbez, míg Magyar Posta Életbiztosító egyelőre…
ápr. 12
18:33
Bulgária egyelőre mégsem lesz tagja az eurózónának (ATV)
Ezzel elúszott a 2013-as euróbevezetés is.
ápr. 12
18:35
Szudán: gondot okoz a szavazólapok kitöltése, elhúzódhat a választás (ATV)
Az ellenzék bojkottálta a szavazást.
ápr. 12
18:36
A CDS-piacnak tetszik a választái eredmény (Privátbankár)
A londoni piacon hétfőn csökkent   a magyar szuverén adósságtörlesztés-biztosítási tranzakciók árazása, jelezve, hogy a piac kedvezően fogadja a választási eredményt. A legnagyobb londoni adósságpi...
ápr. 12
18:36
Koleszterin - "Magas értékek a diéta mellett! Mit tegyek?" (WebBeteg)
"El vagyok keseredve, nem eszem zsírosan, sok zöldséget és zabpelyhet naponta fogyasztok, mégis rosszak a koleszterin értékeim." - Válogatás a WEBBEteg orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
ápr. 12
18:38
GVH-bírság: jogi útra tereli az ügyet az OTP (Privátbankár)
Összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal(GVH) az OTP Bank Nyrt.-re és a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-re - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel. Az indoklás szerint a ...
ápr. 12
18:40
Voksturizmus-botrány: a törvény, az bizony törvény (Privátbankár)
A törvény aprólékosan szabályozza a jegyzők lehetőségeit a szavazás gyorsítására, ezeket a korlátokat senki nem lépheti át, bármennyire is egyszerű döntésnek tűnik - mondta Virág Rudolf, az Országos V...
ápr. 12
18:42
Az exnejek is támadják popkirály orvosát (BorsOnline)
Idén júniusban lesz egy éve, hogy elhunyta a pop koronázatlan királya, Michael Jackson. Az énekes halálának körülményeiről azonban naponta új pletykák kapnak szárnyra.
ápr. 12
18:42
A pénzszámlálás fájdalomcsillapító hatású (Privátbankár)
A pénzszámlálás csillapítja a fájdalmat - fedezték fel amerikai kutatók. A Minnesotai Egyetem tudósai a kísérleti alanyok felével kötegnyi pénzt számoltattak, egész pontosan 80 darab százdollárost (1...
ápr. 12
18:48
Garfield nyerte a választásokat (Kreatív Online)
A tévék összezavarodtak, az internet felpörgött a kampánycsend-kavarás miatt. Hol nézte a magyar lakosság a választásokat? Mit profitált az internetes média a tévék tehetetlensége miatt?
ápr. 12
18:48
Túlbecsülték a Fidesz támogatottságát a közvélemény-kutatók (Alternatív Energia)
Alapvetően jól vizsgáztak a közvélemény-kutatók: a választás előtti utolsó becslésében mind a hét intézet a Fidesz kétharmados többségét jósolta, ami az első forduló után valószínűsíthető is, noha a párt eredménye elmaradt az előre jelzettől. Egy kivétellel azt is eltalálták, hogy az MSZP végez a második helyen, és az MDF kiesése is igazolta őket. Az LMP támogatottságát azonban még azok a…
ápr. 12
18:51
2008 szeptembere óta először - 11 ezer pont felett zárt a Dow! (Portfolio)
A kereskedés végéig sikerült megtartaniuk mérsékelt erejüket a vezető amerikai részvényindexeknek, a Dow Jones mutató így 2008 szeptembere óta először került 11 ezer pont fölé. Nap közben a...
ápr. 12
19:06
Az OVB elnöke nem döntött arról, lemond-e (Blikk)
ápr. 12
19:06
Szombaton temetik Kaczynski államfőt (Metropol)
Szombaton lesz az oroszországi repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök temetése - közölte weboldalán a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.

Keresés