A görögöknek szánt nemzetközi mentőcsomag hétvégi bejelentése, illetve a magyar parlamenti választások eredménye nyomán csökkenő belpolitikai kockázatok összességében enyhe forinterősödést okoztak a...
Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke még nem döntötte el, lemond-e posztjáról, vagy a helyén marad. Szigeti Pétert hétfőn egy budapesti sajtótájékoztatón az OVB vasárnapi döntéseivel kapc...
Megszerzi a kétharmados parlamenti többséget a Fidesz, ha legfeljebb 9 egyéni választókerületben veszít a választás második fordulójában, sőt a párt akár 12 egyéni mandátum elbukásával is alkotmányozó többségre tehet szert - derül ki a Political Capital vizsgálatából.
A forint a térségbeli trendhez igazodva erősödött hétfőn, a várakozásoknak megfelelő választási eredmény nem befolyásolta árfolyamát: az eurót hétfőn délután fél öt előtt 265,06 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 266,67 forint után.
Mindenki Harry herceg vendége volt az elmúlt hét végén az egyik legmenőbb londoni éjszakai szórakozóhelyen, ahol a brit uralkodó unokája - a szerencsés vendégek becslése szerint - legalább 10 ezer fontért (csaknem hárommillió forintnyi összegért) hívta meg pezsgőre a luxuskocsma népét.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke még nem döntötte el, lemond-e posztjáról, vagy a helyén marad. Szigeti Péter az országgyűlési képviselő-választás első fordulójának tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón azt mondta: végrehajthatatlan törvényt alkotott az Országgyűlés az igazolással.
A Goldman Sachs a reálkamatok emelkedésére hivatkozva az unciánkénti 1.265 dollárról 1.165 szállította le hétfőn az arany 2010 évi árával kapcsolatos várakozásait, de úgy ítélte meg hogy a nemesfém ára a jövő évben rekord magasságokba emelkedik majd. (MTI)
Februárban a várt szerint 4,4%-kal emelkedett a mexikói pari termelés (elözö: 3,6%). Az USD/MXN 12,20-on keresztül 12,1857-re esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Több fronton is csatákat veszítettek az utóbbi időben az autós lapok. Az olvasottság évek óta folyamatosan csökken, a hirdetési piac pedig szinte összedőlt a fejük felett. Az idei év viszont akár némi bizakodásra is okot adhat a kiadóknak.
Végrehajthatatlan törvényt alkotott az Országgyűlés az igazolással szavazásra - mondta az országgyűlési képviselő-választás első fordulójának tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón az Országos Választási Bizottság elnöke hétfőn.
A Magyarországon kevéssé ismert osztrák kortárs szerző, Friedrich Christian Zauner Ó istenem, miért pont én? című komédiáját viszi színre szerdán a szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) Bernd von Bömches rendezésében.
Szigeti Péter és Virág Rudolf is sajnálkozását fejezte ki, amiért hosszú sorok kígyóztak egyes, igazolással szavazásra kijelölt szavazókörök előtt vasárnap az országgyűlési képviselő-választáson
Szóljon a vers! címmel versmaratont rendeztek hétfőn a költészet napja alkalmából Székesfehérváron, a Szabadművelődés Házában kétszáznál is többen mondtak el vagy olvastak fel egy-egy költeményt.
Beszédes eredményekkel zárult az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség (OMMF) február vége és március eleje között tartott, a minimálbér kifizetésre vonatkozó országos ellenőrzés sorozata. A 796 ellenőrzött munkáltató közel 70%-ánál találtak a felügyelők valamilyen munkaügyi szabálytalanságot 6906 munkavállalót érintően....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,35 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 25.163,09 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 0,71 százalékkal 21.000 forintra csökkent, az OTP részvények ára ...
Felfüggesztették egy brit férfi munkaviszonyát, miután „politikailag inkorrekt” megjegyzést tett egy színes bőrű kollégájára. Viccnek szánta, de a tréfa rosszul sült el, a fegyvere azonban nem.
A Parlamentből kiesett MDF, a hatalmát vesztett MSZP, és az ígért eredménytől elesett Jobbik érdeke lehet megkérdőjelezni a választás végeredményét a választás szervezetlenségek miatt - véli a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádiónak azt mondta: elegáns megoldás lenne ha az Országos Választási Iroda és az Országos Választási Bizottság vezetője lemondana.
Három közös gyereket nevelt az Ausztráliában élő perzsa házaspár. Most viszont a mamájuk miatt árvaházba kerülnek: apjuk meghalt, anyjukra sok év börtön vár.
A Digital Festival és a Nagy Kreatív Nap közös konferenciáján Piers Guilar, a londoni Siegel+Gale stratégiai igazgatója szerint a Nike, Amazon, Volkswagen, Google Earth többek között azok a márkák, amelyek meghatározóak lesznek a jövőben is.
Az MSZP a második fordulóban számít az LMP-sek, az MDF-esek és az otthon maradottak szavazataira is. Lendvai Ildikó a hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az LMP-vel kapcsolatban minden gesztusra, minden megoldásra nyitottak és minden típusú megegyezésre készek.
Nem szervezési mulasztás okozta vasárnap, hogy egyes, az igazolással szavazók számára kijelölt szavazókörök előtt hosszú sorok kígyóztak - mondta az országgyűlési képviselő-választás első fordulójának tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője hétfőn.
Iránt semmire sem kötelezi a hétfőn megnyíló washingtoni nukleáris biztonsági csúcsértekezlet, amelyre meg sem hívták, és amelynek a döntései "előre ismertek" - hangsúlyozta hétfőn Ali Asgar Szoltaníje, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) akkreditált iráni nagykövet az ISNA iráni hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
Újabb rangos elismerésben részesült Meryl Streep, akit az Amerikai Művészeti Akadémia (American Academy of Arts and Letters) tiszteletbeli tagjává fogadtak.
Miután meggyült a baja az 1,0085-ös értékkel, az USD/CAD 1,0019 felé indult. A kereskedök szerint ennek oka a BoC negyedéves jelentésében keresendö, mely pozitív hangot ütött meg a kilátásokat illetöen. Ha ismét a paritás alá megy a jegyzés, támogatás 0,9990-nél és 0,9970-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A piaci hangulatot ma a Görögországnak szánt mentöcsomaggal kapcsolatos megegyezés határozta meg. Februárban éves szinten 2,7%-kal emelkedet az olasz ipari termelés (elözö: -0,5%). A GBP/USD erösödése az 1,5400 és 1,5500 közti ellenállásig tartott. A kanadai megkezdett építkezések márciusban a várt 200.000 helyett 197.300-as értéket hoztak (elözö: 196.600). Az EUR/USD ázsiai kereskedésben elért…
Kivárás uralkodott ma az európai tőzsdéken, s ez a magyar tőzsdére is hatással volt. A BUX lendületesen kezdte a napot, amit egy kisebb megbicsaklás követett, a hazai benchmark végül ugyanott fejezte...
Egyelőre nincs hír magyar áldozatokról, illetve sérültekről az olaszországi vonatbalesetben - közölte Hetényi Géza milánói főkonzul. A budapesti Külügyminisztérium tájékoztatása szerint egy szárnyvonalon történt a szerencsétlenség hétfőn reggel, amikor földcsuszamlás miatt kisiklott egy vonat az észak-olaszországi Bolzano város közelében.
A General Motors (GM) a Financial Times Deutschland hétfői számának jelentése szerint nem Európában fogja gyártani tervezett elektromos autójának európai verzióját. A lap értesülése szerint az Opel...
Almát rágtam hajdanán, mert az alma volt a mániám... énekli az Alma együttes, az új kedvencünk. Az almát, mint gyümölcsöt eddig is nagyon szerette az egész család, de most a fent idézett együttes megismerése révén az ALMA szó új értelmet nyert a szótárunkban. :-)
A Jobbik vezetői múlt héten még azt mondták, hogy hétfőtől a radikális párt irányítja az országot, mert kétharmados győzelmet aratnak az országgyűlési választás első fordulójában. Ehhez képest a szélsőjobboldali mozgalomra és komplett árnyékkormányára április 11-én kevesebben szavaztak, mint az MSZP jelöltjeire.
Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy a fogyásnak számos előnye van, többek között csökken a vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának az esélye is kisebb. Amerikai szakemberek azt tapasztalták, hogy az inkontinencia gyógyításában is jelentős szerepe van.
Országa elhagyására ösztönzik Kurmanbek Bakijevet, Kirgizisztán hatalomból elmozdított elnökét az ország új irányítói - derült ki hétfőn Roza Otunbajevának, az átmeneti kormány vezetőjének nyilatkozatából.
A jelenlegi kormányfő változatlanul összeegyeztethetőnek gondolja a megszorításokat a gazdasági növekedéssel. Bajnai Gordon egy üzleti ebéden arról beszélt: a következő öt évben sokkal rosszabb világgazdasági környezetben kell helyt állnia Magyarországnak, mint az elmúlt tíz évben.
Azzal, hogy megismertük az adójóváírásra vonatkozó legfontosabb szabályt az adóelőlegnél, mindjárt havi 15 100 forinttal több lehetett a nettó fizetésünk. További 10 ezreket jelenthet pluszban a pénztárcánknak a májusi adóbevalláskor.