2010. április 1. csütörtök

ápr. 1
17:17
Bankadót vezetne be a Jobbik (Infostart)
Kormányra kerülése esetén a Jobbik bankadót vezetne be, parlamenti vizsgálóbizottságot hozna létre a pénzintézetek tevékenységének vizsgálatára, és megtiltaná a kilakoltatásokat.
ápr. 1
17:17
Egy csonka úttal kampányolt Botka és Ujhelyi (HírTV)
30 millióval többe kerül az M43 a kampányátadás miatt, Botka László és Ujhelyi István 3000 gyermek 1 havi étkeztetését kampányolta el csütörtök délelőtt – áll a szegedi Fidesz közleményében.
ápr. 1
17:17
Két kocsi ütött el egy gyalogost a zebrán Nyíregyházán (Gondola)
Két kocsi is elütött egy gyalogost a zebrán Nyíregyházán, a fiatal nő súlyosan megsérült - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön
ápr. 1
17:18
Erősödött a forint: 265 alatt az euró jegyzés (Infostart)
A javuló nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően erősödtek csütörtökön a térségbeli devizák: az eurót csütörtökön délután háromnegyed ötkor 264,72 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 265,50 forint után.
ápr. 1
17:18
Sokba került a tél a közútkezelőnek (Alternatív Energia)
Csaknem 10 milliárd forintot költött a közútkezelő az elmúlt télen síkosságmentesítésre és hóeltakarításra. EZ 23 százalékkal haladta meg az előző tél költségeit - közölte a társaság.
ápr. 1
17:18
USA - 200 éve nem volt ilyen árvíz (Kripto Akadémia)
Nem túlzás történelmi áradásokról beszélni az Egyesült Államok északkeleti régiójában, Új-Angliában: Rhode Island államban 200 éve nem volt olyan súlyos a helyzet, mint az utóbbi napokban - jelentette a CBS News hírtelevízió.
ápr. 1
17:19
Halálra ítélték az USA talán legveszélyesebb sorozatgyilkosát (Gondola)
Halálra ítélték az Egyesült Államok talán legveszélyesebb sorozatgyilkosát; Rodney Alcala 30 gyilkosságot vallott be, de lehet, hogy akár 130 áldozata is volt - írta csütörtökön az amerikai sajtó
ápr. 1
17:20
Közvélemény-kutatók szerint a Fidesz nyerhet az egyéni választókerületekben (Alternatív Energia)
Az egyéni képviselőjelöltek közül legfeljebb néhány mandátumot szerezhetnek nem fideszes politikusok, és azt is legfeljebb csak a második fordulóban - állapították meg egybehangzóan az Ybl Klub által szervezett csütörtöki budapesti választási konferencián részt vevő közvélemény-kutatók.
ápr. 1
17:24
Erősödő forint: 265 alatt az euró jegyzés (Privátbankár)
Az eurót csütörtökön délután háromnegyed ötkor 264,72 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 265,50 forint után
ápr. 1
17:24
Közel tízmilliárdba került a tél a közútkezelőnek (Infostart)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt télen 9,2 milliárd forintot költött síkosságmentesítésre és hóeltakarításra, ez 23 százalékkal haladta meg az előző tél költségeit - közölte a közútkezelő társaság.
ápr. 1
17:26
Két kocsi ütött el egy gyalogost a zebrán Nyíregyházán (Infostart)
Két kocsi is elütött egy gyalogost a zebrán Nyíregyházán, a fiatal nő súlyosan megsérült - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
ápr. 1
17:27
Eljutnak-e hozzánk a kedvező piaci változások? - vizsgál a PSZÁF (ProfitLine)
A Magatartási Kódex fogyasztóvédelmi szabályainak érvényesülését ellenőrzi 30, a lakosságnak hitelt nyújtó banknál a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - közölte a felügyelet az MTI-vel.
ápr. 1
17:28
Súlyosan megsérült egy magára kávéfőzőt rántó érpataki gyermek (Infostart)
Másodfokú égési sérüléseket szenvedett egy magára kávéfőzőt rántó kétéves érpataki gyermek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
ápr. 1
17:29
MOL: stabil kilátások (ProfitLine)
Stabilra javította a leminősítés lehetőségre utaló eddigi negatívról a Molra érvényben tartott kilátását csütörtökön a Standard and Poor's, arra a várakozására hivatkozva, hogy az idén javul iparág működési környezete. (MTI)
ápr. 1
17:30
Mentelmi joga felfüggesztését kérte Szilvásy + videó (ATV)
Jelezte az OVB elnökének, hogy ügyészségi megkeresés esetén függessze fel mentelmi jogát.
ápr. 1
17:31
Erősödött a forint - de nem a svájci frankkal szemben (ProfitLine)
A javuló nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően erősödtek csütörtökön a térségbeli devizák: az eurót csütörtökön délután háromnegyed ötkor 264,72 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 265,50 forint után.
ápr. 1
17:32
70 éve nem látott árvíz a Pawtuxet folyó miatt (ATV)
Óriási árvizet okozott Rhode Islanden, az Egyesült Államok keleti felén a napokban végigvonuló viharos szél és heves esőzés.
ápr. 1
17:33
Óriási baki a szocialista reklámanyagon (Gondola)
Egy erzsébetvárosi MSZP-s pártlapon az országgyűlési választásokon használt cédulák helyett parlamenti szavazólapokat tüntették fel.
ápr. 1
17:33
Távozik Rényi Ádám az RTL-től és nem lesz Mónika Show (Kreatív Online)
Az RTL Klub megszüntette a kommunikációs igazgatóságot, ezért a vezetői posztot betöltő Rényi Ádám távozott a csatornától. A Mónika Show is megszűnik.
ápr. 1
17:33
Öt évig ismét Rudas Imre vezeti az Óbudai Egyetemet (HírTV)
Rektori kinevezést adott át március 23-án Sólyom László köztársasági elnök Dr. Rudas Imre egyetemi tanárnak, aki így április 1-jétől 2015. március 31-éig vezeti az Óbudai Egyetemet. Az intézmény január 1-én jött létre a Budapesti Műszaki Főiskolából (BMF), melyet 2006-tól a rektori posztért egyedül induló Rudas Imre vezetett.
ápr. 1
17:33
Drága telünk volt (ProfitLine)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt télen 9,2 milliárd forintot költött síkosságmentesítésre és hóeltakarításra, ez 23 százalékkal haladta meg az előző tél költségeit - közölte a közútkezelő társaság az MTI-vel csütörtökön.
ápr. 1
17:35
Európai záró kommentár - www.globalfx.hu (HírTV)
Hajnalban az 1,3560-at is tesztelte a jegyzés. Innen aztán rövid korrekció indult, ami 1,3460-ig vitte a jegyzést. Innen aztán sikerült felállni és jelenleg az 1,3540 körüli ellenállási területtel küzd az árfolyam. A feldolgozó ipar EU-s márciusi beszerzési menedzserindexe 56,6 pontos értéket hozott (előrejelzés: 56,3, előző érték: 56,3). A német februári kiskereskedelmi forgalmak -0,9 %-os ért...
ápr. 1
17:35
Újra pályázhatnak telephelyfejlesztésre a vállalkozások (ProfitLine)
Idén is pályázhatnak a vállalkozások telephelyfejlesztésre az Új Magyarország Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjának keretében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI-vel csütörtökön.
ápr. 1
17:36
Vértezzük fel magunkat, durva meglepetések várnak a boltokban! (Alternatív Energia)
Az üzletek, piacok és csarnokok vásárlói rohama még javában tart, éppen ezért nem árt a körültekintő és tudatos fogyasztói magatartás - hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelmi szakemberek. Jó hír, hogy a hatósági vizsgálatok eredményei szerint a húsvéti ünnephez tartozó élelmiszerek minősége javult, de egyéb területeken bizony akadnak még kifogások.
ápr. 1
17:37
Rejtélyes női holttest Budapesten (HírTV)
Egy nő holttestét találták meg Budapesten reggel, a IX. kerületi Boráros tér közelében. Azt egyelőre nem tudni, pontosan mi történhetett. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.
ápr. 1
17:38
A többség szerint háromnál több párt kell a parlamentbe (Alternatív Energia)
"Hány párti Parlament lenne az ország számára a legjobb?" - ezt kérdezte a Népszava Online az olvasóktól a legutóbbi, nem reprezentatív felmérésében. A válaszadók több mint kétharmada szerint négy vagy annál több párt parlamenti bejutása jelentené a legjobb megoldást.
ápr. 1
17:39
Orbán Merkel és Berlusconi társaságában - Újabb fotók a Facebookon (+képek) (HírTV)
Fotóösszeállítással bővült Orbán Viktor Facebook-oldala. Országjárás, a Fidesz születésnapja, Merkel, Berlusconi...
ápr. 1
17:40
Hiller: a tanév végéig csaknem 250 iskola újul meg (Alternatív Energia)
Az idei tanév végéig csaknem 250 iskola újul meg szerte az országban a Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében - közölte Hiller István oktatási és kulturális miniszter a felújított nyírbátori általános iskola átadási ünnepségén csütörtökön a nyírségi kisvárosban.
ápr. 1
17:42
A Fidesz tarolni fog az egyéni helyeken? (Privátbankár)
Az egyéni képviselőjelöltek közül legfeljebb néhány mandátumot szerezhetnek nem fideszes politikusok, és azt is legfeljebb csak a második fordulóban - hangzott el egy konferencián
ápr. 1
17:44
A közszfére dolgozói húsvét előtt pénzt kapnak (Privátbankár)
A húsvéti ünnepek előtt kézhez kapják áprilisi fizetésüket a közszférában dolgozók - közölte Szollár Domokos az MTI-vel csütörtökön. A kormányszóvivő kiemelte: mivel a hivatalos fizetésnap a húsvéti ü...
ápr. 1
17:46
Boszniában fejleszt a Mol-INA páros (Privátbankár)
Az INA-Mol konzorcium 48 millió eurót (95 millió márkát) utalt át közös vállalatuk, a boszniai Energopetrol kúthálózatának korszerűsítésére - írta csütörtöki számában Nezavisne novine. Az összeg beérk...
ápr. 1
17:48
Érdemes előre megvenni az autópálya matricát (Privátbankár)
A közelgő húsvéti hosszú hétvége idején az autópálya matricák forgalmának jelentős növekedésre számít az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.
ápr. 1
17:48
Újabb bányarobbanás Kínában: legalább 8 halott (ATV)
Hiába zárták egyszer be, illegálisan tovább működtették a bányát.
ápr. 1
17:51
XVI. Benedek: Krisztus nem a kard, hanem a kereszt által győz (HírTV)
A Vatikánban megkezdődtek a nagyheti szertartások. A délelőtt tartott, úgynevezett krizmaszentelési misén XVI. Benedek elítélte a vallás nevében gyakorolt erőszakot. A katolikus egyházfő este a Lateráni Szent János-bazilikában mutat be szentmisét, ahol Krisztus utolsó vacsorájára emlékezve megmossa 12 pap lábát.
ápr. 1
17:51
Húsvét előtt megkapják április fizetésük a közszférában dolgozók (Gondola)
A húsvéti ünnepek előtt kézhez kapják áprilisi fizetésüket a közszférában dolgozók - közölte Szollár Domokos csütörtökön
ápr. 1
17:53
Érdemes előre megváltani az e-matricákat az Autópálya Kezelő szerint (Gondola)
A közelgő húsvéti hosszú hétvége idején az autópálya matricák forgalmának jelentős növekedésre számít az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt
ápr. 1
18:00
Néhány szó a szénhidrátmentes diétáról (Blikk)
Napjainkban már számtalan fogyókúrás módszer áll a fogyni vágyók rendelkezésére
ápr. 1
18:00
Csúcson a feldolgozóipar beszerzési menedzser indexe Amerikában (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban 2004 júliusa óta a legmagasabb szintre nőtt a beszerzési menedzser index a feldolgozó iparban márciusban.
ápr. 1
18:02
Szexi-e a színész szoknyában? (Blikk)
Sam Worthington angol színész szerint, aki a Terminátor - A megváltás című filmmel vált ismertté, a szoknya lendíti fel a férfiszínészek karrierjét.
ápr. 1
18:09
Nem fogadta el a BKV ajánlását a szakszervezetek többsége (Infostart)
Nem fogadta el a BKV béremelési ajánlatát csütörtökön a szakszervezetek többsége, így továbbra sincs megállapodás a 2010-es bérfejlesztésről.
ápr. 1
18:09
Újabb botrányra keveredett a Kadhafi-fiú (Gondola)
Újabb botrányba keveredett Hannibal Kadhafi: a líbiai vezető másodszülött fia Isztambulban betért egy előkelő bárba, és a látogatás tettlegességhez vezetett
ápr. 1
18:09
Leforrázta magát a kétéves kisfiú (HírTV)
Másodfokú égési sérülésekkel került a nyíregyházi kórházba egy kétéves érpataki kisfiú, aki az eddigi információk szerint magára rántotta a kávéfőzőt - az eset még kedd este történt, de csak csütörtökön hozta nyilvánosságra a rendőrség.
ápr. 1
18:11
Nem indít nyomozást a rendőrség a pécsi főtér felújítása ügyében (Infostart)
Nem indít nyomozást a rendőrség a pécsi Széchenyi tér felújítása ügyében. Jekyné Wohlfarth Zsuzsanna, a városi rendőrkapitány helyettese elmondta: a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem történt bűncselekmény az Európa Kulturális Fővárosa programban folyó térfelújítással összefüggésben.
ápr. 1
18:11
Tragikus vonatbaleset Szlovákiában (HírTV)
Szlovákia keleti részén hárman meghaltak, 12-en megsérültek, amikor az iglói vasútállomáson álló személyvonatnak ütközött egy próbaúton lévő szerelvény mozdonya.
ápr. 1
18:18
BKV és a szakszervezetek: újra egymásnak gyűrkőznek? (Privátbankár)
Nemes Gábor szakszervezeti alelnök nem is érti, hogy a BKV miért a bértárgyalásokon kívül ajánlotta fel a bérfejlesztést
ápr. 1
18:24
Léket kapott a vállalkozói jelzálog (Portfolio)
Az Alkotmánybíróság (AB) ezen a héten egy, az irodánk közreműködésével benyújtott indítvány nyomán meghozott határozatában gátat szabott a vállalkozói jelzálog érvényesítésének: az AB megsemmisítette...
ápr. 1
18:24
150 gyereket fertőztek meg HIV-vírussal: börtönben az orvosi kar (ATV)
Alapvető orvosi műszerekből és gyógyszerekből is hiány van Üzbegisztánban.
ápr. 1
18:26
Két nap alatt 3 milliót dobtak össze az LMP-nek (ATV)
Magánszemélyektől érkeztek a felajánlások.
ápr. 1
18:27
Nemzetközileg körözött fegyvercsempészt fogtak el Ártándnál (Infostart)
Nemzetközi körözés alatt álló fegyvercsempészt fogtak el az ártándi határátkelőnél a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Bihor Megyei Rendőr-főfelügyelőség csütörtöki közös akciójában.
ápr. 1
18:27
II. Erzsébet idős alattvalóit ajándékozta meg nagycsütörtökön (Gondola)
II. Erzsébet a krónikák szerint nyolcszázéves hagyomány részeként idén nagycsütörtökön is ezüstérmékkel ajándékozta meg idős alattvalóit, akik sokat tettek az egyházért és közösségükért

Keresés