Búvóhely, várbörtön, háremhölgyek temetőhelye, titkos találkák, randevúk helyszíne, netán illegális csoportok gyülekezőhelye: évek, évtizedek, sőt, évszázadok során mindezt, és sok minden mást is terjesztettek a ma Budavári Labirintusként ismert alagútrendszerről.
Folytatta volna az akciókat a Magyar Nyilai néven elhíresült állítólagos terrorszervezet a Fidesz hatalomra kerülése után, mert a csoport tagjai ugyanolyan ellenszenvet éreztek Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel szemben – számolt be az egyik kereskedelmi televízió.
2011-től három-négy százalékos gazdasági növekedésre számít a kormányfő. Magyarország tekintélyének helyreállításáról beszélt Európai Néppárt frakciójának ülésén a Fidesz elnöke. Újabb embert gyanúsít a BKV-t érintő korrupciós ügyekben a rendőrség.
A MSZP mellett kampányol Kuncze Gábor. Bár az SZDSZ országgyűlési képviselője korábban azt mondta, hogy kiszáll a politikából, most egy szocialista kampányrendezvényen mégis arra biztatta a józsefvárosi szavazókat, hogy az MSZP jelöltjeit támogassák.
Több mint ötven hajó, köztük utasokkal teli kompok ragadtak a jég fogáságba a Balti-tengeren, és arra várnak, hogy a jégtörők kiszabadítsák őket - közölte csütörtökön a svéd tengerészeti hatóság. A 14 éve nem látott jegesedés miatt jelentős késések voltak a balti-tengeri kompközlekedésben. Több hajót el sem indítottak.
Meg vannak jelölve a lámpaoszlopok, úgy látszik, visszakanyarodtak ’56 környékére – adott hangot rettegésének az egyik résztvevő Mesterházy Attila budapesti kampánykörútjának utolsó állomásán, a Kispesti Munkásotthonban tartott csütörtöki lakossági fórumon. A Bánó András vezette eseményen, melyen Hiller István is részt vett, körülbelül 70 év volt az átlagéletkor.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke arra kéri Orbán Viktort, mondja el nyíltan, mi a Fidesz terve Magyarországgal. Az MDF elnöke csütörtöki közleményében arra is felszólítja a Fidesz elnökét, hogy...
Végre el kell jutni oda, hogy olyan kormány alakuljon Magyarországon, amely nem a magánvagyonok gyarapítását tekinti elsődleges feladatának, hanem a közjó érdekében akar dolgozni - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy lakossági fórumon csütörtökön, a Veszprémhez tartozó Gyulafirátót községben.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője csütörtökön állami vezetők előtt azt mondta, hogy a Nyugat viszályt szít a szunnita és síita muszlimok között, és csak a mohamedánok egységével lehet eredményes az Izrael elleni küzdelem.
Oszkó Péter szerint az APEH és a VPOP szakszervezetei olyan problémák miatt igyekeznek a felelősséget rá hárítani, ami sokszor az ő mulasztásukból fakad. A pénzügyminiszter internetes naplójában...
Sokan a napi három főétkezés között éhségüket nassolással, édességekkel csillapítják, ahelyett, hogy egészséges ételeket tartalmazó tízórait és uzsonnát fogyasztanának. Azonban egyre szélesebb körben válik ismertté, hogy az egészséges táplálkozás milyen fontos szerepet tölt be az egészség megőrzésében.
Újra kell nyitni a most folyó hétéves európai uniós költségvetést, és a tagországok részéről újabb forrásokkal kell kiegészíteni - hangoztatta az MSZP két európai parlamenti képviselője, Herczog Edit és Göncz Kinga csütörtökön Brüsszelben sajtótájékoztatón.
Álláspontjuk szerint a törvény tiltja a munkahelyek (például éttermek, borozók, kávézók, élelmiszer- és könyvesboltok) bevonását a választási kampányba
Olyan reális célokat igyekezett megállapítani az Európai Bizottság a Európai Unió következő tízéves átfogó gazdaságpolitikai stratégiájára (EU 2020) tett javaslatában, amelyek a mai tudással és eszközökkel, a tagországok mai hozzáállását is figyelembe véve elfogadhatók és megvalósíthatók - hangoztatta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatás- és szociálpolitikáért, valamint a társadalmi…
Magukat hazafias politikusnak mondó, az utcai tüntetésekről is ismert civil szervezetek tagjai támogatták a terrorcselekményekkel kapcsolatba hozott Magyarok Nyilai nevű csoportot.
Az Egyesült Államokban egyre több Toyota-tulajdonos panaszkodik: kocsija azután is hajlamos önmagától felgyorsulni, hogy a szervizben elvégezték a probléma kezelését célzó javítást - tudósított csütörtökön az ABC News hírtelevízió.
Mesterházy Attila szerint káros és rossz politikai stratégia, ha valaki azt akarja elhitetni, hogy az elmúlt nyolc évben semmi nem történt, semmi fejlődés nem volt az országban. A szocialista...
Harminc éve tavaly csökkent a legnagyobb mértékben az illegális bevándorlók száma az Egyesült Államokban; a visszaesést a gazdasági válság és a szigorúbb hatósági fellépés magyarázza - tudósított csütörtökön a MSNBC hírtelevízió.
A kiflivel kapcsolatban az embernek nosztalgiája támad. A békebeli reggelek, a kakaós bögre köré kanyarodó péksütemény, az óvodában, iskolában kínált uzsonna, a hazafelé elmajszolt kiflik, az otthon sütött példányok.
Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben: a budapesti zsiráfcsapat legifjabb tagja szerda este, nem sokkal 6 óra után jött a világra. A kicsi és a Santana nevű anyaállat a...
Az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeit tisztázni kell, az erről készült nemzetbiztonsági jelentés nyilvánossá tételének igényét nem szabad feladni - így pozicionálta magát a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában Szili Katalin szocialista politikus.
Nyilvánosan agyonlőtt egy kivégzőosztag egy észak-koreai munkást, amiért az a törvényellenesen birtokában lévő mobiltelefonja segítségével híreket szivárogtatott ki a zárt kommunista államból -...
Az Amerikai Szív Társaság éves találkozóján ismertették azt a tanulmányt, amelyben genetikai teszttel állapították meg, hogy a túlsúlyos résztvevőket melyik diéta segíti a leginkább a fogyásban....
A Fidesz, a Jobbik, az LMP, az MDF és az MSZP márciusig összesen mintegy 400 millió forintot költött a kampányra – hangzott el a Transparency International, a Freedom House és az Eötvös...
Elfogta a rendőrség azt az 54 éves férfit, aki a gyanú szerint megszervezte a vasárnapi fővárosi tiltott állatviadalt, míg a rendezvény helyszínéül szolgáló telek tulajdonosa önként jelentkezett...
Ukrajna a tervezettnél néhány nappal korábban, már csütörtökön átutalta a februári orosz gázszállítás ellenértékét - jelentette be az ukrán gázipari cég, a Naftogaz.
Szombathely — Elmúlt a veszély, ma bajnoki meccsen hazai közönség előtt is bemutatkozhat régi-új csapatában Halmosi Péter (30), a Haladás labdarúgója, akit február 1-jétől május 31-ig adott kölcsön az angol élvonalban szereplő Hull City.
Magyarország — 39 ezer Suzuki Swiftet hívhat vissza az esztergomi gyár, ha bebizonyosodik, hogy hazánkban is rosszul gyártották az 1,3-as és 1,5-ös benzines típusok üzemanyagtöltőjét.