Tegnap amerikai tovább tudott emelkedni azokról a szintekről, ahol a haazi záráskor tartózkodott, ez pedig a ma reggeli ázsiai részvénypiaci emelkedéseel együtt további lendületet adott a BUX-nak. A...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,02 pontos emelkedéssel, 24.331,65 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,90 százalékkal erősödött. Az OTP nyitásban...
Görögországnak levegőre van szüksége, ezért az Európai Uniónak segítenie kell abban, hogy Athén is hozzájusson a Nemzetközi Valutaalap esetleges pénzügyi segítségéhez - jelentette ki Bajnai Gordon a...
A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerint az utóbbi években folyamatosan fejlődött a balatoni vendéglátás színvonala, a szállodák azonban túl olcsónak számítanak....
A magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, kilábalás, szerény növekedés csak a második félévben várható a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint. A GKI idei évre vonatkozó...
Magyarországon a cégek jelentős része nem tartotta be korábban a beszámoló letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó kötelezettséget, amelynek nemigen volt gyakorlati szankciója. Az új jogi...
Tartja árfolyamát a 264 forintos euró környékén a forint: szerdán délelőtt fél tíz után 264,18 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a kedd délután fél ötkor tartott 264,42 forintos jegyzés után. (MTI)
A KDNP és Fidesz indítványainak zömét napirendre sem engedte tűzni a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormányt dicsőítő csapat. De, mert „kötözött lábbal is tánc a tánc”, hosszú egyeztetésekkel, megpróbálták javaslataikat, vagy annak legalább az érdemi részét elfogadtatni. Így történt, történhetett, hogy az általuk fémjelzett 215 törvényjavaslatból 29-et mégis sikerült révbe juttatni.
Enyhén pozitív évet jósolnak a szakértők a részvénypiacokon 2010-ben. Az ING Alapkezelő vezérigazgatója 10 százalékos emelkedést vár idén; Benczédi Balázs szerint itt a kilábalás mellett a központi bankok kamatpolitikája lesz az irányadó. A korábbi stagnálás helyett a GDP 0,8 százalékos gyarapodását prognosztizálja a Kopint-Tárki. A kutatóintézet vezetője jövőre a gazdasági növekedés három…
Stílusgyakorlat? Gyakorlatstílus? Amikor egy zeneszerző azzal üti el alkotó óráinak egy jelentős részét, hogy a legnagyobb mestert házasítsa a filmzene fejedelmével annak a vége csak állatság lehet. Rózsaszín állatság…
Az euró továbbra is nyomás alatt áll, hiszen az eltérő vélemények a görög kérdésben a résztvevők tanácstalanságára utalnak. Az EUR/USD új 10 hónapos minimumot ért el 1,3408-náűl, az EUR/CHF pedig történelmi minimumot 1,4228-nál. Az SNB mégsem avatkozott be, miközben tegnap még bizonygatta intervenciós hajlandóságát. a font a dollárra szemben veszteségeket, míg az euróval szemben nyereségeket…
Hó/hó alapon 27%-kal nőtt februárban a Volvo által a vevőknek leszállított nehéz-tehergépjárművek száma. Az előző év azonos időszakához képest ez 10%-os növekedést jelent, ami 2008. augusztusa óta az...
A kilencvenes évek közepéhez viszonyítva másfélszeresére nőtt Németországban a nem hagyományos munkaviszonyban dolgozók száma - írta a Világgazdaság a szövetségi statisztikai hivatalra hivatkozva. Hasonló átrendeződést a legtöbb nyugat-európai ország átélt....
Nagy növekedés vár a biogáz alapú áramtermelésre, bár a biogáz-termelés még mindig messze az uniós átlag alatt van. A szektor további bővülését az alacsony átvételi árak és a megújuló energiák...
Ikvai-Szabó Imrét, az SZDSZ főpolgármester-helyettesét egy 2007-es, Demszky Gábor bizalmasának írott dokumentum miatt hallgatja meg ma újra a fővárosi BKV-vizsgálóbizottság. Az MSZP-s Horváth Csaba, volt főpolgármester-helyettes szerdán először áll a bizottság elé - írja a Magyar Nemzet.
Fennállásának második évében is tovább nőtt a Gazdahitel-Gazdakártya konstrukció népszerűsége - derül ki a Takarékbank szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. Az elsősorban egyéni és családi ga...
A Nemzeti Közlekedési Hatóság négy munkatársa ellen fegyelmi eljárás indult, a légügyi osztály igazgatóját pedig felfüggesztették az izraeli gépek berepülésével összefüggésben - közölte a szakminiszter az MR1 Kossuth Rádió reggeli műsorában. Hónig Péter a 180 percben megismételte: a hatóságok nem tartották be a szabályokat az engedélyezéskor, de az ország biztonságát nem veszélyeztette a légi…
A szőlő az egyik legfinomabb, legegészségesebb, legtáplálóbb gyümölcsünk, de a mindennapi tapasztalat alapján bizony olyan növény, amit csak nagyon komoly növényvédelemmel lehetséges megfelelő minőségben termeszteni. Igen csábítóak a zöldséges üzletekben a messze földről érkezett, csodálatos kék, vagy fehér színű, hatalmas bogyókkal rakott kilós fürtök, de az emberben mégis ott motoszkál a kérdés:…
Megjelent a szociális és munkaügyi miniszter 5/2010. (III. 9.) SZMM rendelete a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet módosításáról.
2011-ben is Dél-Amerikában (Argentínában és Chilében) rendezik meg a világ legismertebb tereprali-viadalát a Dakar-ralit - tudatta Etienne Lavigne versenyigazgató kedden.
Több mint 300 ezer euró összeget is kifizethettek kenőpénzként magyar kormánytisztviselőknek 2005-ben a Volánbusz egy buszvásárlási ügylete kapcsán - szerepel abban a keresetben, amelyet a Daimler német autógyár körüli megvesztegetési botrány ügyében nyújtott be az amerikai igazságügy-minisztérium.
Több fejlett országban is alkalmazzák valamilyen formában a családi jövedelemadózást, amely a Fidesz adóterveinek egyik központi eleme lehet - olvasható a Világgazdaságban, amely a német és a francia gyakorlatot mutatja be.
Morvai Krisztina radikális nőmozgalmár jogvédőből lett radikális jobbmozgalmár jogvédő. Előző életének szép darabját ásta elő a mandiner.hu. Mindenki végigmehet a damaszkuszi úton. Egyszer. Mi pedig tűnődhetünk: jó dolog-e a radikalizmus, a radikális túllihegés?
Az előzetes adatok szerint 2010 januárjában bár kevesebb gyermek született, mint 2009 első hónapjában, de a halálozások száma is jóval alacsonyabb volt, így a természetes fogyás is csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai gyorsjelentéséből.
A jelenlegi lakáspiacon újra csend honol, miután lecsengett az illetékcsökkenés miatti érdeklődési hullám. Manapság csak az akciókra és a kényszereladásokra lenne jelentkező - mondta Nagy Balázs, a Palace Ingatlan-tanácsadó tulajdonos-vezetője....
Frankfurtból Prágába helyezi át több száz alkalmazottját a Deutsche Börse, amellyel évente 100 millió eurós megtakarítást érhet el - közölte a cég. A hírre a társaság részvényei több mint 4%-ot...
Tegnap éjszaka szolgálati autójával üldözött egy fejér megyei családot Törő Gábor, a megyei közgyűlés fideszes alelnöke, Fejér megye 5-ös választókörzetének képviselőjelöltje, tájékoztatták az atv.hu-t.
Megegyezés körvonalazódik Görögország megsegítése ügyében a küszöbön álló európai uniós csúcskonferencia előtt - értesültek a szerdai német lapok, amelyek a Vasladynek nevezett Margaret Thatcher volt brit miniszterelnökhöz hasonlítva a német kancellárt "Vaskancellárnak" keresztelték el. (MTI)
„A majdnem biztos túlélés kulcsa a bérlők megtartása. Sokan mondták, sokan tudják, de annak, aki ezeket a gyakorlatba is szeretné átültetni, először is meg kell értenie a bérlők igényeinek rangs...
Egyre több allergiát okozó növény virágzik, és az allergiásoknak számolniuk kell a megváltozott időjárási viszonyok okozta kellemetlenségekkel is. A pollennaptárok már nem segítenek sokat, mert az időjárás teljesen felrúgta a "szabályokat".
Összevonja a közép-kelet-európai térség öt országában, köztük Magyarországon működtetett vállalkozásait a német Axel Springer és a svájci Ringier lapkiadó vállalat.
Jó hír a brit betegek számára: a hátul megkötős és meglehetősen sokat feltáró hálóing helyett előnyösebb viseletet kaphatnak a szigetország kórházainak páciensei. Divattervezők 25 ezer fontot...
Kommandósok fogtak el korrupt rendőröket Békésben - írja a Békés Megye Online. Az egyenruhások márciusban Gyulán igazoltattak egy Csongrád megyei férfit. Miután kiderült, hogy ittasan vezetett, jogosítványa meghagyásáért cserébe pénzt kértek tőle.