Régi szamuráj klánból származott és harcos neveltetést kapott, felnőve azonban nem volt hajlandó katonai kiképzésben részt venni. Nyugati festészetet tanult, de foglalkozott filmmel, színházzal és irodalommal is, egy időben tagja volt a proletár művészek szövetségének.
Alig egy lépésre vannak lemaradva a legnagyobb riválisok az érintőképernyős táblagépek piacán a szegmenst meghódítani akaró Apple mögött, a Microsoft "kedvenc" táblagépe csupán néhány hónappal az...
Egy 35 éve nem látott Szinyei Merse Pál-festményre is lehet licitálni a Belvedere Galéria aukcióján. A Rokokó című kép kikiáltási ára 38 millió forint. Az aukción további 159 műalkotás találhat még gazdára.
A GM Daewoo dél-koreai autógyár visszahív több mint 58 ezer gépjárművet gyártáshiba miatt - jelentette be vasárnap a szöuli kormány. A General Motors amerikai óriáscég dél-koreai leányvállalatának...
Hamarosan indul a tőzsdei társaságok közgyűlési szezonja. A tőzsdén jegyzett cégeknek április végéig kell megtartaniuk az előző évet lezáró éves közgyűlésüket, amelyen döntenek az eredmény...
A március 7-i parlamenti választásokon leadott szavazatok újraszámlálását kérte vasárnap Núri al-Máliki iraki kormányfő.A politikus Jogállamiság listája sokáig vezetett, de a leadott szavazatok...
Pár évvel ezelőtt készült egy film Amikor a farok csóválja címmel Robert de Niro és Dustin Hoffman főszereplésével. A történet nagyon egyszerű: egy tévétársaság segítségével a regnáló amerikai elnök népszerűségének növelése érdekében megrendeznek egy műháborút egy ismeretlen országban. Hogy Miheil Szaakasvili elnök és a grúz Imedi tévétrásaság innen vette-e az ötletet, az örökre titok marad.
„Ez a párt csak kamu lehet" – ez az első gondolata annak, aki beleolvas az SMS Demokrata Párt programjába a világhálón. Ám a párt elnöke, Jáhni Csaba állítja, szó sincs jópofizásról, a kormányprogramjuk 42 pontját komolyan gondolják. A baj csak az, nincs elég jelöltjük.
Az olajárak gyorsan emelkedtek túlságosan magasra, az 1980-as évek óta a kereslet a legdrasztikusabban esett vissza, az olajkészletek ugyan bőven elegendőek, a "fekete arany" későbbi...
Összesen 10 kilogramm, több mint 20 millió forint értékű jó minőségű marihuánát találtak a röszkei vámhivatal munkatársai szombaton délután egy montenegrói rendszámú autó ellenőrzése során -...
A hátrányos helyzetű családból származó gyerek számára a mindennapi reggeli elérhetetlen luxusnak számít. Egy részük akár heti négy alkalommal is korgó gyomorral indul iskolába - derült ki a tajvani Child Welfare League Foundations kutatásából. Bár ma még nincsenek pontos adatok, egyes felmérések szerint naponta körülbelül húszezer magyar gyerek sem jut elegendő táplálékhoz.
Az ITD Vállalkozásfejlesztési Igazgatósága a terveknek megfelelően 2010 márciusára befejezte két éves projektjét, amelynek során az ágazati és regionális tanácsadók 2000 exportőr kis- és...
Egy újonnan előkerült, harmincöt éve nem látott Szinyei Merse Pál-festmény emelkedik ki a Belvedere Galéria szombati művészeti aukciójának anyagából: a Rokokó című képért 83 millió forintról indul a licit. A további 159 tétel még számos gyűjtői darabot tartogat és nem csak a milliós sávba sorolt tizenhat festmény érdemel különös figyelmet.
A fejlett országok számára nem lesz könnyű megoldani nagyfokú eladósodottságukból származó problémáikat - nyilatkozta John Lipsky, a Nemzetközi Valutaalap elnöke. A világ 7 legfejlettebb gazdasági...
A hátrányos helyzetű családból származó gyereknek a mindennapi reggeli elérhetetlen luxusnak számít. Egy részük akár heti négy alkalommal is korgó gyomorral indul iskolába. Ez a magyar gyerekek körében is előfordul.
A Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmados győzelmét - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke szombaton este egy veszprémi nagygyűlésen. Azt hallani ugyanis, hogy a Jobbik veszélyezteti a Fidesz kétharmados győzelmét, holott ez éppen fordítva van, fogalmazott a Jobbik vezére. A Veszprém Arénában kiderült: ha megnyerik a választást, megszüntetik a TV2 és az RTL Klub…
Az E-vitamin (vagy tokoferol) egy antioxidáns hatású zsírban oldódó vitamin, vagyis véd a szabad gyökök károsító hatásától. Főképp az egyes sejtek sejthártyáját védi, hozzájárul az öregedési folyamatok gátlásához.
Síneket, talpcsavarokat és lemezeket loptak a Baranya megyei Sumony vasútállomásán, a Pécs-Sellye vonalon. Ezen a szakaszon nem szűnt meg a közlekedés, a tolvajok a kitérő sínpárt bontották meg.
Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek, jelölőszervezetek hétfőtől kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét, amennyiben ezt kérik és fizetnek érte.
Hétfőtől kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek, ha kérik ezt és fizetnek érte. Az adatszolgáltatásra a választást megelőző 20. naptól, azaz március 22-étől van lehetőség.
Csapody Miklóstól függ az MDF budapesti listája - a politikus azzal fenyegetőzik, hogy visszalép, ha nem kerül be az országos lista első tíz helyének valamelyikére.
Még nehéz megjósolni, hogy milyen eredményt ér el az amerikai novemberi időközi választásokon a konzervatív Tea Party mozgalom, de jelenleg ez a harmadik legnagyobb támogatottságú politikai erő az Egyesült Államokban.
Sima győzelmet arathat Tolna megyében a Fidesz–KDNP szövetség a történelmi múlt és a jelenlegi erőviszonyok alapján. A megye soha nem tartozott a baloldal erős területei közé, mivel még 1994-ben sem sikerült nagyon fölényes győzelmet aratniuk. Tolnában a jobboldal pozíciói 1998-óta megingathatatlanok.
Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek, jelölőszervezetek hétfőtől kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét, amennyiben ezt kérik és fizetnek érte....
A pezsgő hazájában, a franciaországi Champagne tartományban környezetbarátabb üvegekre cserélik a pezsgők töltésekor eddig használt palackokat - írja a decanter.com....
Orosz hordozórakéta állított pályára egy amerikai távközlési műholdat vasárnap - jelentette a moszkvai Hrunyicsev űrközpont. Az EchoStar 14 műholdat egy Proton-M hordozóeszköz emelte a magasba...
Több millióan érzik magukat túl kövérnek vagy csúnyának ahhoz, hogy a valódi fényképüket töltsék fel a Facebookra, így sokan inkább háziállatuk, vagy jóképű barátjuk képét teszik közzé a saját...
A német kancellár szerint a március 25-26-i EU-csúcs napirendjén nem születik döntés Görögország uniós megsegítéséről. A Deutschlandfunk rádióadón, "A hét nyilatkozata" című műsorban...
Elhunyt Bilek István nemzetközi sakknagymester – közölte a család vasárnap. A Magyar Nemzet sakkrovatának vezetőjét szombaton érte a halál, 78 éves volt.
A tűzoltók a vakoktól tanulnak a sötétben tájékozódni, felkészülve arra az eshetőségre, amikor már semmilyen technikai eszköz nem tudja segíteni munkájukat. A fővárosi tűzoltók által nemrég kidolgozott új módszer iránt már kilenc ország érdeklődik.
15 hónapos csúcsra erősödött a lassan hátunk mögött hagyott héten a forint az euróval szemben, amely már a jegybank egyik vezetőjének reakcióját is kiváltotta. Mivel a görögök tovább feszítették a...
A többféle gyógyszerrel szemben ellenálló (multidrogrezisztens, MDR) tbc gyakori Oroszországban, Tádzsikisztánban, Kínában és Indiában, és a betegség egy különösen nehezen kezelhető formája, az XDR-rel jelzett fertőzés is terjed.
BUDAPEST – Tizenhárom forduló óta tart a Videoton futballcsapatának veretlenségi sorozata, de a tegnapi, a Honvéd otthonában elért 0-0-s döntetlennek csak részben örülhettek a fehérváriak. Ugyan sorozatban hatodik bajnokijukon nem kaptak gólt, ez ezúttal nem volt elég ahhoz, hogy megtartsák az NB I-es tabella első helyét a pénteken Szombathelyen diadalmaskodó Debrecennel szemben.
Egyenes út vezet a drogfüggőséghez a családi kapcsolatok és a bizalmi kötődés hiánya miatt. Ezért elengedhetetlen a szülők megfelelő felkészítése ahhoz, hogy egészséges lelkű gyermekek nőjenek fel - figyelmeztetett Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus.
Kommandósok fogtak el a családi vállalkozásban prostituáltakat futtató két férfit Kiskunhalas közelében - a 24 és a 40 éves férfiakat még csütörtökön vették őrizetbe. A rajtaütéskor két nő is volt a kocsijukban, akiket tanúként hallgattak ki.
Összesen 14 új atomerőmű építését tervezi Japán a következő húsz évben. A "Nikkei" című japán gazdasági lap híre szerint a kormány júniusban határozza meg pontosan, hogy milyen...