2010. március 16. kedd

márc. 16
20:21
Az ÁKK 300 milliárd forint államkötvény kibocsátását tervezi (Infostart)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ez év április elejétől június végéig összesen 300 milliárd forint összegű államkötvény kibocsátását tervezi, ami a lejáratokhoz képest hozzávetőleg 87 milliárd forinttal kisebb összeget jelent - derül ki az ÁKK honlapján közzétett információkból.
márc. 16
20:24
Utoljára állhat a kamerák mögé a botrányhős sztár (Infostart)
Elképzelhető, hogy utoljára áll rendezőként a kamerák mögé Mel Gibson, aki az egyelőre csak Viking címen emlegetett filmjének előkészületein dolgozik.
márc. 16
20:24
Gasparovic Sólyom László vajdasági kijelentéséről (Infostart)
Ivan Gasparovic szlovák elnök szerint világos, ki bolygatja állandóan a szlovák-magyar kérdést, "ki játszik a szlovák, nem pedig a magyar kártyával".
márc. 16
20:24
David Beckham a visszatérésre készül (Infostart)
Annak ellenére, hogy a nyári labdarúgó-világbajnokságon nem vehet részt, David Beckham egy nappal az operációja után máris a jövőbe tekint, s reméli, minél hamarabb felépül.
márc. 16
20:24
Négyszeres áron - Szilvásy apósa jól járt az üzlettel (HírTV)
Négyszeres áron vette meg Szilvásy György apósának 5 festményét az állami tulajdonú Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Ezt állítja egy galériatulajdonos. Csáky Lajos képeiért 10 millió forintot fizetett a nemzeti vagyonkezelőhöz köthető cég. Vezetőjét az Index információi szerint pont Szilvásy György az MNV Zrt. humánpolitikai főigazgatójának javaslatára…
márc. 16
20:24
Bajnai: Magyarország elkötelezett Horvátország mielőbbi uniós tagsága mellett (Gondola)
Magyarország elkötelezett amellett, hogy a délkelet-európai térség országai közeledjenek az Európai Unióhoz, és Horvátország mielőbb a közösség tagja lehessen - erősítette meg Bajnai Gordon...
márc. 16
20:24
Tényői vérengzés - Az apa volt a gyilkos (Alternatív Energia)
A rendőrség szerint a pszichiátriai kezelés alatt álló férj ölte meg feleségét, két gyermekét, majd saját magát.
márc. 16
20:26
Újra akcióban a GMO-lobbi (Gondola)
Az elmúlt hetekben a tudományos kutatások eredményeit figyelmen kívül hagyó, a GMO-k melletti kampányhadjárat indult ismét útjára az online sajtóban.„A génmódosítás nem az ördög műve” és „Európa … egyelőre kimaradt … a fejlődésből” - tudhatta meg az olvasó két népszerű online hírportáltól.
márc. 16
20:42
Napi 12 ezer kalóriával a világ legkövérebbje címért (Infostart)
Miközben a világ a fogyókúrákról és az egészséges életmódról szól, az amerikai Donna Simpson más utat választ: minél több eszik, hogy ő lehessen a világ legkövérebb nője.
márc. 16
20:42
Mit ír a Ferencvárosról Európa egyik legtekintélyesebb futballmagazinja? (Infostart)
Idén az első hat között kellene végeznünk - összegezte a Fradi céljait Craig Short, a csapat szakmai vezetője a világ legtekintélyesebb labdarúgó-szaklapjának tartott World Soccernek. A magazin márciusi számában a klub várható jövőjét boncolgatja.
márc. 16
20:42
4 millió forintos bírságot kaptak a Budapest nyugdíjpénztárak (Portfolio)
Egyaránt 2 millió forintos bírságot szabott ki a PSZÁF a Budapest Bank csoporthoz kötődő két nyugdíjpénztárra az elszámolások hibái miatt. 2-2 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a...
márc. 16
20:42
„Meghatározhatatlan” Semleges nemű lett egy volt férfi (ATV)
Először nővé operáltatta magát, de úgy sem volt boldog.
márc. 16
20:51
Fed - Továbbra is rekord alacsonyan marad az alapkamat (ProfitLine)
az amerikai jegybank (Fed) szerdán nem változtatott alapkamatán, a várakozásoknak megfelelően. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt.
márc. 16
20:53
ÁKK -300 milliárd forint államkötvény kibocsátás a II. negyedévben (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ez év április elejétől június végéig összesen 300 milliárd forint összegű államkötvény kibocsátását tervezi, ami a lejáratokhoz képest hozzávetőleg 87 milliárd forinttal kisebb összeget jelent - derül ki az ÁKK honlapján közzétett információkból.
márc. 16
21:00
Mourinho Intere továbbjutott a Stamford Bridge-en (Infostart)
Két mérkőzést játszottak ma a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Londonban a Chelsea az Interrel, Sevillában a helyi csapat a CSZKA Moszkvával játszott. Győztek és továbbjutottak a vendégcsapatok: Chelsea-Inter 0-1, Sevilla-CSZKA 1-2.
márc. 16
21:00
Tiger Woods visszatér! (HírTV)
A magánéleti botrányai miatt ideiglenesen visszavonult golfsztár, Tiger Woods a BBC keddi híradása szerint bejelentette, hogy várhatóan az április 8-án kezdődő US Masters rendezvényen visszatér az aktív golfversenyzéshez. A 34 éves Woods a legutóbb tavaly november 15-én vett részt golfversenyen, amikor megnyerte az ausztráliai Masters viadalt.
márc. 16
21:00
Csak hergeli az embereket a Jobbik (Alternatív Energia)
Az egyik oldalon az ígérgető MSZP, a másikon a "hergelő" Jobbik van, és nagyon könnyű az embernek utat téveszteni, mert már nem a probléma a fontos, hanem a megoldás - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a párt nagygyűlésén kedden Salgótarjánban azzal kapcsolatban, hogy az előrejelzések szerint három párt lesz, amelyik biztosan bejut a parlamentbe.
márc. 16
21:00
Az ÁKK 300 milliárd forint államkötvény kibocsátását tervezi április-júniusban (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ez év április elejétől június végéig összesen 300 Mrd forint összegű államkötvény kibocsátását tervezi. Az adatsorok szerint az ÁKK emellett még összesen 840...
márc. 16
21:00
Bajnai: támogatni fogjuk Görögországot Brüsszelben + videó (ATV)
A görög miniszterelnök EU-reformokat sürgetett Budapesten.
márc. 16
21:02
A Pali Búcsúpohara Vidám Politikai Párt indul a választásokon (HírTV)
Egyetlen tagja van a júniusi választásokon induló Pali Búcsúpohara Vidám Politikai Pártnak - Pali Vass homonnai mozdonyvezető, aki egyben pártelnök is. Őt három szimpatizáns támogatja.
márc. 16
21:02
Kopogtatócéduláért adott "segélyt" az Új Szociáldemokrata Néppárt (Alternatív Energia)
Sérti a választási alapelveket az Új Szociáldemokrata Néppárt (ÚSZNP) - honlapján is olvasható - felhívása, amely a párt segélyprogramját az ajánlószelvények átadásával kapcsolja össze - határozott az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén; az OVB az ügyben feljelentést is tesz.
márc. 16
21:18
Varga Mihály: van az ígérgető MSZP és a "hergelő" Jobbik (Gondola)
Az egyik oldalon az ígérgető MSZP, a másikon a "hergelő" Jobbik van, és nagyon könnyű az embernek utat téveszteni, mert már nem a probléma a fontos, hanem a megoldás - mondta Varga...
márc. 16
21:18
Vasszigor? - Zöld övezet (videó) (HírTV)
Adás: 2010. március 16. kedd 17.30 és 23.30 2010. március 19. péntek 14.05
márc. 16
21:18
Sportolás és hidratálás – Víz és sportitalok (WebBeteg)
Az, hogy mikor és mit igyon a sportoló, az a testmozgás időtartamától és intenzitásától függ.
márc. 16
21:20
Madonna Dolce & Gabbana napszemüvegeket tervez (Gondola)
Madonna, a világhírű popsztár legújabban a Dolce & Gabbana olasz divatcéggel együttműködve kezdett napszemüvegek tervezésébe. Az új MDG elnevezésű kollekció első hat darabja májustól lesz...
márc. 16
21:20
Csütörtöktől elkezdődik a Fidesz gazdasági tényfeltárása (HírTV)
Csütörtökön tartja első ülését a Fidesz tényfeltáró bizottsága, amelytől a gazdaság egészére vonatkozó megállapításokat vár iránymutatóként a párt.
márc. 16
21:22
Le akarta lőni korábbi élettársát egy férfi Hódmezővásárhelyen (Gondola)
Bántalmazta korábbi élettársát egy férfi, sőt megpróbált rálőni kedden délután Hódmezővásárhely belvárosában a nyílt utcán; a nő kórházba került, a gyanúsítottat elfogták - közölte a rendőrség. A...
márc. 16
21:24
Megbírságolta a PSZÁF a Budapest nyugdíjpénztárakat (ProfitLine)
Két-két millió forint bírságot szabott ki a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztárra és a Budapest Magánnyugdíjpénztárra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A büntetések a kiszabható bírságtartomány alsó negyedébe esnek. (MTI)
márc. 16
21:36
Génkezeléssel a morfiumtermelés ellen (Infostart)
Kanadai kutatóknak sikerült beazonosítaniuk a mák azon génjeit, amelyek a fájdalomcsillapító hatású kodein- és morfiumtermelésnél játszanak fontos szerepet.
márc. 16
21:36
Csütörtöktől elkezdődik a Fidesz gazdasági tényfeltárása (HírTV)
Csütörtökön tartja első ülését a Fidesz tényfeltáró bizottsága, amelytől a gazdaság egészére vonatkozó megállapításokat vár iránymutatóként a párt.
márc. 16
21:54
A tengerek savasodását vizsgálják brit kutatók (Infostart)
A tengerek savasodásának okait vizsgálja az északi sarkvidéken három brit kutató. Ann Daniels, az akció vezetője azt mondta: olyan adatokat gyűjtenek majd, amelyeket a tudósok máshogy nem szerezhetnének meg.
márc. 16
21:54
Pszichiátriai kezelés alatt állt a tényői családgyilkos - hírösszefoglaló (Infostart)
Családi tragédia áll a tényői gyilkosságok hátterében; a 36 éves családfő ölte meg feleségét és két kislányát. Mintegy 10 milliárd forintos pénzmosást és 3 milliárdos adócsalást derítettek fel a hatóságok. Üsztöke Botondot választották a Magyar Turizmus Zrt. elnökévé.
márc. 16
21:54
Nőtt a tébécések száma Nagy-Britanniában (Infostart)
Nagy-Britanniában 5 és fél százalékkal több új tébécés esetet diagnosztizáltak tavaly, mint egy évvel korábban; ez a legmagasabb megbetegedési szint az 1980-as évek óta.
márc. 16
21:54
Nyílt utcán lőtt rá volt élettársára (HírTV)
Futva menekült a rendőrök elől az a férfi, aki kedden, a nyílt utcán lőtt rá volt élettársára Hódmezővásárhelyen. Mivel a fegyver nem sült el, fojtogatni kezdte az asszonyt, aki sokkos állapotba került. A támadót pár utcával arrébb fogták el a rendőrök és emberölés kísérlete miatt eljárást indítottak ellene.
márc. 16
21:56
Tényleg a fénymásoló-tanulmányból fizették ki Abát? (HírTV)
A valódi ár többszöröséért kötöttek szerződést a fénymásoló-állomány felmérésére a BKV-nál az azóta fantomizálódott Optimismo Kft.-vel, a különbözetből fizették ki Aba Botond végkielégítését - tudta meg a hírTV BKV közeli forrásból.
márc. 16
22:12
A Fradi nem bírt a Haladással (HírTV)
A Ferencváros kezdőcsapatában kapott helyet Dragóner Attila, és Lipcsei Péter, így még akkor is garantált volt a jó játék, ha olyan játszótársakat kaptak, mint például Carlos Alcantara, vagy éppen Joaquin Martinez.
márc. 16
22:12
NATO-vezetés alá kerül az amerikai katonák többsége Afganisztánban (Gondola)
Átszervezik az Afganisztánban állomásozó szövetséges erőket: a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) kötelékébe helyezik át a Kelet-Afganisztánban szolgáló amerikai katonák túlnyomó...
márc. 16
22:21
Hogyan hat a nikotin? (WebBeteg)
A kutatók összehasonlították 13 függő és 10 nemfüggő dohányos adatait, meglepetten tapasztalták, hogy a függő dohányosoknál lassabban halmozódik fel a nikotin az agyban.
márc. 16
22:48
Kiverte az Inter a Chelsea-t (Blikk)

2010. március 17. szerda

márc. 17
0:18
Michelin-csillagos lehet a Costes, hivatalos értesítés még nem érkezett (Gondola)
Bár a tulajdonos hivatalos értesítést még nem kapott, sajtóértesülések szerint Magyarországon elsőként kapott Michelin-csillagot a Ráday utcai Costes étterem. Gerendai Károly, az étterem...
márc. 17
0:22
Segítséget kér az ajánlószelvény-gyűjtéshez az MDF (Gondola)
Az MDF a választók segítségét kéri az ajánlószelvény-gyűjtésben annak érdekében, hogy a párt képes legyen fővárosi listát állítani. Csapody Miklós - egyike azoknak az MDF-es képviselőjelölteknek,...
márc. 17
0:26
Derűlátóak az EU-pénzügyminiszterek a görög kilátásokat illetően (Gondola)
Több derűlátó nyilatkozat hangzott el európai pénzügyminiszterek részéről a görög kilátásokat illetően kedden Brüsszelben. Az euróval fizető 16 uniós ország pénzügyminiszterei hétfő este...
márc. 17
0:27
Betegségre hajlamosít a szundikálás? (WebBeteg)
Az elemzés szerint valószínűtlen, hogy a cukorbetegség okoz nappali álmosságot, inkább a szundikálás emeli a cukorbetegség kockázatát.
márc. 17
0:36
Nyomozást rendeltek el a kiszivárgott ügyészségi jegyzőkönyv miatt (Gondola)
Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kedden, mert egy internetes portál nyilvánosságra hozta Borovszky Tímea gyanúsítotti jegyzőkönyvét. A KNYF közokirattal visszaélés...
márc. 17
0:54
Eddig 40 hazai település regisztrált az idei Föld Órája akcióra (Gondola)
Már 40 hazai település és közel száz intézmény regisztrált a világszerte március 27-én tartandó Föld Órája klímavédelmi akcióra - közölte a szervező WWF Magyarország kedden. A résztvevők...
márc. 17
1:12
Sólyom László a magyar és a horvát együttműködést hangsúlyozta (Gondola)
Magyarország és Horvátország a jövőben is a legszorosabban kíván együttműködni mind a politikában, mind a gazdaságban - mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, miután...
márc. 17
3:36
Messire repítené a Barcát (Blikk)
A támadó idén is szeretné megnyerni a Bajnokok Ligáját spanyol csapatával.
márc. 17
3:37
Az agresszió magyarázata (WebBeteg)
A kokain, az alkohol és a nikotin is hatással van az agy dopamin egyensúlyára, de az utóbbival kapcsolatba hozható több diszfunkció is, például az autizmus, a szkizofrénia és a figyelemzavaros rendellenesség (ADHD).
márc. 17
3:40
Páholyban érzi magát a Bordeaux (Blikk)
márc. 17
3:54
Futballozhat-e Beckham valaha? (Blikk)
Az Achilles-ín-szakadást szenvedő focista műtétje sikerült, de hónapokra kidőlt.

Keresés