Az afgán kormány tagadta azt a keddi sajtóban megjelent értesülést, hogy éppen titkos tárgyalásokat folytatott a tálibok egyik csúcsszintű vezetőjével, amikor az illetőt februárban elfogták Pakisztánban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 726,80 pontos, 3,13 százalékos emelkedéssel, 23.936,99 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,72 százalékkal 20.390 forintra erősödött, az OTP...
Támogatta az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága kedden az Európai Számvevőszékbe jelölt új tagok, köztük a magyar kormány által delegált Fazakas Szabolcs kinevezését. A titkos...
Az Európai Uniónak szolidárisnak kell lennie Görögországgal a válságkezeléssel összefüggésben - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök kedden Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt görög partnerével. Jeórjiosz Papandreu a találkozó után kiemelte: országa nem kér pénzügyi mentőövet az EU-tól.
A forint hétfőn, a magyar bankok devizapiaci távolléte alatt áttörte a 265 forintos euró árfolyam küszöböt, és azóta tovább erősödött, az eurót kedden délután négy órakor 263,68 forinton...
A februári francia fogyasztói árak +1,3 %-os értéket hoztak a várt 1,1 % helyett. A török februári fogyasztói bizalom mutatója 81,9 pontra emelkedett a várt 79,0 pontos érték helyett. Az előző havi érték is 79,0 ponton állt. A januári cseh kiskereskedelmi forgalmak -5,0 %-os értéket hoztak a várt -2,5 % helyett. A februári fogyasztói árak +1,2 %-os értéket hoztak. Az előző havi érték is 1,2...
Korrupciós botrány előszelei fújdogálnak az orosz belügyminisztériumban: a katonai ügyészség már vizsgálja, hogy a belügyi erőknek éveken át kétes úton és túl magas áron szereztek be páncélmellényeket - jelentette a Moszkovszkij Komszomolec című lap kedden.
Bejuthat a parlamentbe az LMP, amennyiben minden területi listán szerepelne és a legtöbb helyen tudna egyéni jelöltet állítani - ez derül ki a Forsense elemzéséből. A párt támogatottsága a kutatás szerint az EP-választás után ugrott meg, most a teljes lakosságot tekintve 3 százalékos, a biztos szavazók körében pedig 5 százalékos a szavazóbázisa.
A Fidesz elnöke kedden arról biztosította a horvát államfőt budapesti találkozójukon, hogy Magyarország stratégiai partnerének tekinti Horvátországot. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője...
A kiemelkedően eredményes negyedik negyedévnek köszönhetően, a válság ellenére is növelni tudta árbevételét és sikeres évet zárt a Tetra Pak. A világ vezető élelmiszer-feldolgozóipari rendszer- és csomagolóanyag gyártója, az előző üzleti évhez képest 1,2 százalékkal 8,95 milliárd euróra (kb. 2.416 milliárd forint) növelte értékesítése árbevételét a 2009. üzleti évben. Az árbevétel struktúráján…
A forint hétfőn, a magyar bankok devizapiaci távolléte alatt áttörte a 265 forintos euró árfolyam küszöböt, és azóta tovább erősödött, az eurót kedden délután négy órakor 264,02 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a péntek délutáni 265,87 forint után.
Túlzottak a magyarországi államháztartással kapcsolatos piaci aggodalmak - áll az egyik vezető londoni befektetési ház helyzetértékelésében, amely szerint a magyar jegybanknak van mozgástere a további kamatcsökkentésekhez. (MTI)
Az econet.hu csoporthoz tartozó EST Media Group (EMG) megállapodást írt alá a Sanoma Budapesttel az Exit programmagazin és az ahhoz kapcsolódó eszközök és vagyoni értékű jogok átruházásáról - olvashat...
A fővárosi A38 állóhajón lép fel az új magyar szupergroupként emlegetett The Twist; Szűcs Krisztián (Heaven Street 7) frontember és csapata két másik zenekar, a Cowabunga Go-Go! és a Beat Dis mellett ad koncertet csütörtökön.
Athén nem pénzügyi támogatást kér európai partnereitől, hanem segítséget ahhoz, hogy végre lehessen hajtani az elhatározott reformokat - mondta Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő kedden a...
A hatékonyabb, átláthatóbb, gazdaságosabb üzemeltetés érdekében indítja el mintegy 275 millió forintos projektjét a győri Széchenyi István Egyetem (SZE). Az új szervezeti kultúra megalapítását célul kitűző fejlesztést 244 millió forinttal támogatja a Társadalmi Megújulás Operatív Program - jelentették be a március 11-ei nyitórendezvényen. A SZErvice21 projekt keretein belül kívánják fejleszteni a…
Fordulóponthoz érkeztünk az Allianz szerint, a biztosítóóriás becslései alapján ugyanis 2010-ben fordulhat elő először, hogy a munkaerőpiacot elhagyók tábora meghaladja a munkaerőpiacra belépők...
Kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 22 éves pátrohai fiatalember ellen, aki egy átalakított szekrényben 28 tő vadkendert nevelt.
Kínai felhasználók kínai nyelvű twitteres regisztrációján dolgoznak a közösségi portál alkotói, jóllehet a mikroblog-szolgáltatás továbbra sem érhető el Kínából. Jack Dorsey, a Twitter társalapítój...
Biztosan volt pszichológiai előzménye a hétfői tényői családi tragédiának, amelyben az apa meggyilkolta feleségét és két gyermekét, majd magával is végzett - mondta az InfoRádió által megkérdezett agressziókutató. Münnich Iván szerint, bár a férfi csupán letörtségre és álmatlanságra panaszkodott, lehetett benne egyfajta rejtett agresszió, ami végül kitört.
Támogatta az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága kedden az Európai Számvevőszékbe jelölt új tagok, köztük a magyar kormány által delegált Fazakas Szabolcs kinevezését. A...
Olaszországban a rendőrök elfogtak egy maffiavezért, akit gyilkossággal, fegyverkereskedelemmel, és zsarolással gyanúsítanak. A keddi híradások szerint a 33 éves férfi Pasquale Manfredi a Keresztapa című film alapján „sebhelyes arcúnak” hívatta magát, és szerepelt a 100 legkeresettebb olasz bűnöző listáján.
Emlékülést, rendhagyó irodalomórát, prózamondó versenyt és emléknapot rendeznek iskolájuk névadója születésének centenáriuma alkalmából a székesfehérvári Tatay Sándor Alapítványi Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola diákjai és pedagógusai.
A Pesti Est tulajdonosa felvásárolja legnagyobb budapesti riválisát, az Exitet. Tetemes erőfölénybe kerülhet így az EMG az ingyenes programmagazinok piacán.
A Forsense legfrissebb kutatása szerint, ha a LMP-nek sikerülne az ajánlószelvényeket a közeli határidőig összegyűjtenie és minden területi pártlistán szerepelne, valamint a legtöbb egyéni választókerületben lenne jelöltje, akkor a jelenlegi adatok alapján az LMP áprilisban nagy valószínűséggel, negyedikként átlépné a parlamenti bejutási küszöböt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 726,80 pontos, 3,13 százalékos emelkedéssel, 23.936,99 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 46,5 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Az amerikai gazdaság már túl van a pénzügyi válság nehezén, de hosszú ideig tartó magas munkanélküliség várható a súlyos recesszió miatt - állapították meg Barack Obama elnök vezető gazdasági tanácsadói kedden.
A lett kormány 2014. január 1-ét jelöli meg az euróbevezetés stratégiai céldátumaként: a legújabb gazdasági előrejelzések szerint addig teljesíthetők a maastrichti kritériumok.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 726,80 pontos, 3,13 százalékos emelkedéssel, 23.936,99 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 46,5 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények e...
A Jobbik várhatóan jövő héten kezdi el televíziós és rádiós kampányát, amely mellett továbbra is erős közvetlen jelenlétet tart fent a választópolgárok között - mondta Dúró Dóra, a párt szóvivője
Az Egyesült Államok elkötelezett Izrael biztonsága iránt, a két ország közötti kapcsolat "szoros, megingathatatlan" - mondta az amerikai külügyminiszter kedden újságíróknak, az előző napok éles Izrael-ellenes washingtoni bírálatai után szokatlanul barátságos hangnemet használva.
Az Egyesült Államok elkötelezett Izrael biztonsága iránt, a két ország közötti kapcsolat "szoros, megingathatatlan" - mondta az amerikai külügyminiszter kedden újságíróknak, az előző...
Különlegesen kialakított szekrényben termesztett vadkendert egy 22 éves pátrohai fiatalember, aki ellen kábítószerrel való visszaélés miatt indult eljárás - közölte Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője kedden.
A SYMA csarnokban tartja pénteki rendezvényét a Magyar Demokratikus Charta, amelyen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mond értékelő beszédet - tudta meg kedden az MTI. Az MTI információi szerint a re...
A Facebook üzemeltetői a közösségi portálról eltávolítanak minden olyan alkalmazást, amellyel állítólag azt lehet megnézni, hogy kik figyelik egy adott felhasználó profilját. Az utóbbi napokban...
Levette a tavaly december óta érvényben tartott, negatív kihatású figyelőlistáról Görögország szuverén adósbesorolásait kedden a Standard & Poor´s, amely szerint a görög kormány költségvetési konszo...
Támogatta az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága az Európai Számvevőszékbe jelölt új tagok, köztük a magyar kormány által delegált Fazakas Szabolcs kinevezését.
Meir Lau, a náci haláltáborokat túlélő egykori izraeli főrabbi arra kérte kedden a brazil államfőt, hogy szervezzen meg számára egy találkozót a holokauszttagadó iráni elnökkel, Mahmúd Ahmadinezsáddal.