Különösebb fordulatot egyik ünnepi beszéd sem hozott, ez volt a lapunknak nyilatkozó politikai elemzők egybehangzó álláspontja. A legtöbb politológus kiemelte Mesterházy bocsánatkérését a korrupciós botrányok miatt, arról azonban már megoszlottak a vélemények, hogy kinek szólt Orbán Viktor beszéde: a radikálisoknak vagy a középen elhelyezkedő szavazóknak?
Sikeresebben kezelte a szívritmuszavart egy kísérleti ablációs terápiás rendszer, amely ballonos katéterezéssel fagyasztja el a szív szöveteit, mint a korábbi, gyógyszeres terápia - közölték hétfőn amerikai kutatók.
Tovább csökkent a ma megtartott 3 hónapos (D100623) diszkontkincstárjegy aukción az átlaghozam, miután erős vételi túljegyzés jellemezte a kibocsátást. Az Államadósság Kezelő Központ által ma...
A magyar elnök azon kijelentésére reagált Robert Fico kormányfő, hogy a délszláv állam, Románia és Szlovákia kisebbségi iskoláiban idegen nyelvként kellene oktatni az államnyelvet. Szlovákia diplomáciai úton és Ivan Gašparovič államfő révén is tiltakozni fog Sólyom szavai ellen, amelyek "brutális módon beavatkoznak a kölcsönös viszonyba".
Az idén először lesznek többen az Európai Unióban a nyugdíjasok, mint az újonnan munkát vállaló fiatalok - áll az Allianz biztosító elemzésében. Az Allianz adatai szerint a 60-64 évesek száma az idén 200 ezerrel haladja meg a pályakezdőkét, a különbség 2030-ban már meghaladhatja a 8 milliót
Elmegy a BKV-s ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság szerdai ülésére Hagyó Miklós. A volt szocialista főpolgármester-helyettes azt mondta: 23 kérdést kapott írásban a testület elnökétől, és az ülésen mindegyikre válaszolni is fog.
Több derűlátó nyilatkozat hangzott el európai pénzügyminiszterek részéről a görög kilátásokat illetően kedden Brüsszelben. Az euróval fizető 16 uniós ország pénzügyminiszterei hétfő este tárgyaltak a fizetési nehézségekkel szembekerült Görögországról, az EU mind a 27 tagállamának pénzügyminiszterei pedig kedden délelőtt kezdődött tanácskozásukon vették napirendre az Athén által hozott…
Biztosnak tartja az újabb lakáspiaci visszaesést, és a jelzálog-fedezetű értékpapírok, állampapírok piacának jelentős korrekciójára számít Amerikában Meredith Whitney, a piaci buborékokat az elmúlt...
Késsel fenyegetőzve rabolt ki egy járókelőt két támadó Pécsett. A rövid idő alatt elfogott rablóknál kábítószert is találtak a rendőrök - értesült a HavariaPress.
A múlt hetivel megegyező meghirdetett összeg, magasabb túljegyzés és megegyező kibocsátás mellett, 9 bázisponttal 5,37 százalékra csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Akárcsak Európában, a régióban is mérsékelten pozitív hangulatban telik a kereskedés, az élen ezúttal is a magyar piac halad 1% feletti emelkedésével. A BUX-ot továbbra is az OTP húzza, a bankpapírok...
Magyarország is felkerült arra a térképre, amelyen a világ legjobb vendéglői találhatóak. A Sziget Fesztivált is szervező Gerendai Károly Costes étterme tavaly itthon már a csúcsra jutott, most pedig első magyarként Michelin-csillagot is kapott.
A lengyel kormány 2012-ig a GDP 3 %-a alá szeretné tolni a költségvetési deficitet. Az IMF szerint ez nem lehetséges. A Lengyel Jegybank már a múlt héten is utalt arra, hogy a zlotyi további erősödése ártalmas lenne a növekedésre nézve. Könnyebb lenne ugyan elérni az inflációs célt, de az erősebb növekedés segítene a deficit csökkentésében. Az EUR/PLN eddig 3,8700-ig jutott de célba veheti a...
Aknavetős támadás sebesített meg két katonát a thaiföldi főváros egyik laktanyájának területén, miközben több mint százezer tüntető sikertelenül követelte a kormány távozását egy másik, Bangkok külvárosában lévő katonai támaszpontnál, ahol a kabinet ideiglenesen berendezkedett.
A főpolgármester elégedetlen a BKV finanszírozására vonatkozó pénzügyminisztériumi szerződéstervezettel - értesült az egyik kormányközeli napilap. A liberális politikus több ponton is módosítást szeretne elérni.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is közel 8 ezer hektár nagyságú a belvíz által elöntött terület - közölte Dajka István, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság főmérnöke.
Izrael és az Egyesült Államok túl fog lépni az izraeli telepépítések miatt köztük kialakult diplomáciai válságon - bizonygatta kedden az izraeli külügyminiszter. A válság közepette az amerikai elnök különmegbízottja elhalasztotta e heti közel-keleti útját. Amerikai szenátorok szintén az ügy elsimítását szorgalmazták.
A sok munkát és az folyamatos újrakezdést tartja a színészi szakma legfontosabb követelményeinek Bezerédi Zoltán, akit kimagasló színészi és rendezői tevékenysége, izgalmas alakításai és sokszínű színpadi műfajokban való magas színvonalú alkotói közreműködéséért Kossuth-díjjal tüntettek ki.
Mintegy 10 milliárd forintos pénzmosást és 3 milliárd forintos adócsalást derített fel a Vám- és Pénzügyőrség (VP), az eddigi nyolc gyanúsítottból heten már előzetes letartóztatásban vannak, egy...
Beszélgetős műsor, híradó és rajzfilmek kerültek az erőszakos tévéműsorok listájának élére Romániában a román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) és az UNICEF felmérése alapján.
Magyarország és Horvátország a jövőben is a legszorosabban kíván együttműködni mind a politikában, mind a gazdaságban - mondta Sólyom László a horvát elnöknek Budapesten.
Egy különleges szerkezet segítségével ismét képes valamennyire látni egy veterán brit katona, aki három évvel ezelőtt vakult meg - közölte hétfőn a brit média. A szerkezet egy sajátos nyalóka, amit értelemszerűen a páciens nyelvére helyeznek.
A nemzeti ünnep után folytatódik a forinterősödés, újabb éves csúcsot ért el az árfolyam. Kritikus szinten jár az EURUSD , és az USDHUF is érdekes képet mutat. Jelen cikkünkben e 3 devizapárral...
A magyarországi munkavállalók figyelemreméltó rugalmassággal viselik az ország nehéz gazdasági helyzetét, és egynegyedük "teljes mértékben elkötelezettnek" vallja magát jelenlegi munkaadója iránt - ez derül ki a világ egyik vezető munkaerő-közvetítő és kölcsönző cégének számító Kelly Services által készített felmérésből....
Második napja tartanak az összecsapások az izraeli fővárosban. A Hamasz azzal vádolja Izraelt, hogy újjá akarják építeni a jeruzsálemi zsidó templomot. Közben Obama elnök különmegbízottja lemondta izraeli utazását. Az Egyesült Államok a zsidó államot teszi felelőssé a kiújult konfliktusért. Egy izraeli diplomata szerint az izraeli-amerikai kapcsolatok 1975 óta a legmélyebb szintre süllyedtek
Távollétében ítélték el 2 és fél év letöltendő börtönbüntetésre másodfokon Weiszenberger László volt szocialista kiskunhalasi önkormányzati képviselőt és kistérségi megbízottat a Szegedi Ítélőtáblán. A tárgyaláson a védő sem árulta el, hogy a vádlott hol van.
A 2010-től érvényes adócsökkentéssel kapcsolatosan sem az adóhatóság sem a munkáltatók általában nem tettek eleget maradéktalanul tájékoztatási kötelezettségüknek. Ennek következtében a magánszemélyek jelentős körét kár érte: a várt adócsökkentés helyett a nettó jövedelmük csökkent.
Mintegy 10 milliárd forintos pénzmosást és 3 milliárd forintos adócsalást derített fel a Vám- és Pénzügyőrség (VP), az eddigi nyolc gyanúsítottból heten már előzetes letartóztatásban vannak, egy személy - Katzenbach Imre, az MTK volt labdarúgója ellen - pedig körözést adtak ki.
A pártok ünnepi rendezvényén a szónokok a közelgő országgyűlési választásokat helyezték március 15-ei beszédük középpontjába. A fővárosban rendbontás nem történt
Fabio Capello, az angol válogatott szövetségi kapitánya állást ajánlott a futballsztárnak, amíg lábadozik. De az az amerikai ESPN sportcsatorna alelnöke is bejelentette, hogy kommentátorként számítana Beckhamre a vb-n. A focistát hétfőn megműtötték. Az operáció jól sikerült, azonban a beavatkozás során kiderült, hogy bal lábában teljesen elszakadt az Achilles-ín, így nagyobb a baj mint azt…
Kínában kampányol a szocialista párt. A Magyar Nemzet információi szerint több szocialista politikus is Sanghajban koszorúzta meg Petőfi Sándor szobrát a nemzeti ünnep előtt. Az InfoRádió megkeresésére Ujhelyi István szerdára ígért tájékoztatást.
Indulnak az április 4-éig tartó kiemelt húsvéti élelmiszerellenőrzések - mondta Süth Miklós, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a Magyar Húsiparosok Szövetsége...
Nem tartható az idei évre kitűzött hiánycél, legalább 7-8%-os lehet a GDP-arányában - véli Járai Zsigmond, aki szerint a 3.8%-os cél tarthatóságát jól bevette a piac és a nemzetközi szervezetek is. A...
Mintegy 10 milliárd forintos pénzmosást és 3 milliárd forintos adócsalást derített fel a Vám- és Pénzügyőrség (VP), az eddigi nyolc gyanúsítottból heten már előzetes letartóztatásban vannak, egy személy - Katzenbach Imre, az MTK volt labdarúgója ellen - pedig körözést adtak ki....
A fővárosban és országosan is az MR1-Kossuth Rádiót hallgatják a legtöbben a GfK Hungária-Ipsos februári mérése alapján. A "180 percre" ébrednek a legtöbben és a Déli Krónika az a műsor, amelyet egyszerre a legtöbben hallgatnak.
Bár a tulajdonost hivatalosan még nem tájékoztatták, sajtóértesülések szerint Magyarországon elsőként kapott Michelin-csillagot a Ráday utcai Costes étterem
Az esküvő mindenki számára kiemelkedően fontos esemény, amikor szeretne egy kicsit (vagy nagyon) ragyogni, és szívesen veszi, ha mindenki csak rá figyel. Természetesen, a hírességeknél sincs ez máshogyan... Mi ezeket a celeblagzikat tartjuk a legemlékezetesebbeknek.
A több ezer munkatársat foglalkoztató, piacvezető vállalat kétszáz fős humán erőforrás területe az Év HR csapatának járó Aranyhíd díjat nyert a társadalmi felelősségvállalás terén mutatott professzionális, komplex és rendkívül aktív tevékenységének elismeréseként.
Összesen 346,5 millió eurónyi szabálytalanul felhasznált agrártámogatást vissza kell fizetniük az Európai Unió tagországainak. Magyarországgal nincs nagy baj
A Unique énekesnője és párja már lassan nyolc éve él ebben a lakásban, amely amennyire kicsi, annyira hangulatos. Völgyesi Gabi és Kovacsics Ádám régóta fontolgatja a költözést, de igazán még nem szánták el magukat arra, hogy valóban továbblépjenek. Érthető is, hogy fájó szívvel hagynák el ezt a kedves kis szerelmi fészket.