Különös hang- és fényjelenségeket tapasztaltak vasárnap éjszaka azok, akik feltekintettek az égboltra Észak-Magyarország egyes részein, illetve Szlovákiában; katasztrófavédelmi szakemberek...
Félidejéhez érkezett az ajánlószelvények gyűjtésének ideje. A pártok egy része már mostanra összeszedte az összes egyéni választókerületben a jelöltséghez szükséges ajánlószelvényeket.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint 723 regisztrált halálos áldozatot szedett a szombati, kivételes erejű földrengés Chilében, de magyar áldozatról nem tudni.
A vizsgálatok szerint negyvenöt embernél igazolódott be, hogy kábítószert fogyasztottak a hétvégén egy zártkörű debreceni rendezvényen. A buliról 46 embert állítottak elő a rendőrök szombat este. Ketten lettek rosszul közülük, őket rövid időre kórházba vitték. Kábítószerrel való visszaélés miatt indult eljárás a negyvenöt ember ellen. Akár két év szabadságvesztésre is ítélhetik őket. Szabadlábon…
Hétfő este fél 11-kor érkezik meg rendőri kísérettel Ferihegyre Farkas Péter, a drogügyben gyanúsított, majd távollétében elítélt olimpikon Andorrából. A Független Hírügynökség úgy tudja, a férfit a rendőrség terrorelhárító szolgálata kíséri majd a börtönbe.
Talmácsi Gábor megtette első köreit idei versenymotorjával, a SpeedUp csapat hatszáz köbcentis Moto2-es gépével. A magyar versenyző a huszonhatodik helyen végzett a valenciai teszten.
Az MSZP a nemzeti modernizáció jövőképét kínálja a választóknak, azt az utat, amelynek segítségével a rendszerváltás összes álma beteljesülhet - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt...
Az MSZP a nemzeti modernizáció jövőképét kínálja a választóknak, azt az utat, amelynek segítségével a rendszerváltás összes álma beteljesülhet - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn, Budapesten egy V. kerületi lakossági fórumon.
Szerbia helye az EU-ban van - jelentette ki hétfőn Belgrádban Bernard Kouchner francia külügyminiszter. Szerbia természetes, történelmileg, kulturálisan és politikailag meghatározott helye az...
A korábbiaktól sok tekintetben eltérő, a következő hetekben pedig egyre intenzívebbé váló országgyűlési választási kampányra számítanak a Nézőpont Intézet és a Political Capital munkatársai. Mráz...
Határozottan cáfolta Emil Boc román miniszterelnök hétfőn, hogy az általa vezetett Demokrata Liberális Párt (PD-L) felbontaná a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) tavaly decemberben megkötött kormánykoalíciós megállapodást.
A német high-tech ipar várhatóan nem kerül ismét növekedési pályára 2011-ig - nyilatkozta a BITKOM német szövetségi információs technológiai, távközlési és új média szakmai szervezet elnöke...
Az andorrai hatóságok átadták Farkas Péter olimpiai bajnok birkózót Magyarország képviselőinek - jelentették be hétfőn este a fővárosban, Andorra la Vellában.
Az orosz légierőnél tíz éven belül 1500 új repülőgépet és helikoptert, továbbá mintegy 200 rakétakomplexumot állítanak hadrendbe - jelentette be hétfőn Vlagyimir Putyin orosz kormányfő.
Egy üzleti elszámolási vita során felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a rendőrség - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei...
A szocialista miniszterelnök-jelölt kijelentette, hogy pártja meglepetést fog okozni a választásokon, mert Magyarországnak látnia kell, hogy a baloldal erős, és a nemzet javát akarja
Hétfőn késő este hazahozták Magyarországra Andorrából Farkas Pétert. Az olimpiai bajnok birkózót kábítószerrel való visszaélés miatt ítélték hét év fegyházbüntetésre, a sportoló azonban még az ítélethirdetés előtt kisétált a bíróságról.
Az utóbbi néhány évben sorra nyílnak a japán éttermek Budapesten. Nagyrészt a diplomáciai munka vagy egyéb elfoglaltságok miatt Magyarországon élő japánok számára kínálják az otthon ízeit, de nem titkoltan szeretnék becsábítani a kíváncsi, újra nyitott magyar vendégeket is.
Briginek van egy táska alakú sütője, amiben eszméletlen finom húsokat szokott sütni. Mindegy, mit tesz bele, minden nagyon szaftos, puha lesz, és csíkokban barnára sül - az illat pedig, ami a "retikülből" jön, valami mennyei...
Nem változott a munkanélküliség az euróövezetben és az Európai Unióban januárban az előző hónaphoz képest; az eurót használó 16 tagállamban 9,9 százalék, a huszonheteknél 9,5 százalék volt a...
Az ukrán parlament szerdán tartja a bizalmi szavazást Julija Timosenko miniszterelnök kormányáról - jelentette be a törvényhozás szóvivője. Timosenko, a februári 7-i elnökválasztás vesztese a...
Büntető feljelentést tett Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgató-helyettese hétfőn Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója ellen hamis vád miatt. A volt...
Valószínűleg emberrablást tervezett a Baszk Haza és Szabadság (ETA) spanyolországi szakadár szervezet legfőbb parancsnoka, Ibon Gogeascoetxea Arronategui, akit a hét végén fogtak el...
Amit ma sok esetben tesznek a hatóságok, az teljesen ellentétes a józan ésszel - mondta Szepessy Zsolt, Monok polgármestere, az Összefogás Párt elnöke annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság...
Több mint 5 ezer ember vetkőzött meztelenre Spencer Tunick New York-i fotóművész kedvéért a sydneyi Operaház előtt hétfőn. Az ausztráliai ősz első napján, egy hűvös, borongós reggelen tartott...
South Lake Tahoe — Beperelte a próbaidős bűnözőket ellenőrző hatóságot Jaycee Lee Dugard (29), amiért emberei éveken keresztül nem vették észre, hogy elrablója, Phillip Garrido és neje, Nancy fogva tartja.
"Bevándorlómentes" napot tartottak hétfőn Franciaországban. A 24 óra nélkülünk elnevezésű kollektíva még tavaly ősszel gazdasági bojkottra, azaz a fogyasztás és a munka beszüntetésére kért fel minden külföldi származású és más francia állampolgárt, aki tiltakozni akar a francia kormány bevándorlási politikája ellen.
Úgy látszik, hogy a tél végre elbúcsúzik tőlünk. A hirtelen változást azonban a hosszú hideg hónapok miatt lemerült szervezetünk bizony nem mindig viseli jól. Dr. Rusz Edit pszichológus tanácsaival fitten vészelhetjük át a tavaszi fáradtság időszakát.
London — Eddig inkább sci-fi ihlette öltözékekben jelent meg Lady Gaga (23), jobbára ufóként láthattuk, most azonban a tengerek élővilágát hívta segítségül.