2010. március 15. hétfő

márc. 15
14:39
Demszky: meg kell védeni a köztársaságot! (Alternatív Energia)
Demszky Gábor szerint március 15-ike üzenete 2010-ben az, hogy az 1989-es jogállami forradalmat és köztársaságot meg kell védeni.
márc. 15
14:39
Téma a válságkezelés - Budapestre jön a görög miniszterelnök (Kripto Akadémia)
A pénzügyi válság kezeléséről és a nyugat-balkáni országok uniós integrációjáról tárgyal a görög miniszterelnök kedden Budapesten - tájékoztatta a görög nagykövetség az MTI-t.
márc. 15
14:41
Három jelentkező a 2018-as téli olimpiára (Infostart)
Mindhárom jelentkező - München, a dél-koreai Pjongcsang és a franciaországi Annecy - elküldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz a 2018-as téli ötkarikás játékokra vonatkozó pályázati anyagát.
márc. 15
14:57
Tömegek érkeztek a Fidesz rendezvényére (Infostart)
Folyamatosan érkeznek az ünneplők a budai Fidesz-rendezvényre. Az Attila út környékére minden irányból áramlik a tömeg, sokan az Alagúton keresztül érkeznek. Az MSZP már megtartotta a budapesti rendezvényét. Mesterházy Attila, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje itt arról beszélt, hogy Magyarországon a progresszió, a szabadság és a szolidaritás utolsó bástyája a Magyar Szocialista Párt, ezért…
márc. 15
14:57
Letartóztatták az erdőkertesi emberrablás három gyanúsítottját (Gondola)
Az erdőkertesi emberrablás három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását, a negyediknek pedig a házi őrizetét rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság - közölte a Budapesti...
márc. 15
14:57
69 maffiózót tartóztattak le (HírTV)
Európa több pontján hatvankilenc, a gyanú szerint a grúz maffiához tartozó bűnözőket tartóztattak le egy összehangolt akcióban, csaknem egyéves nyomozás után - jelentette be a spanyol rendőrség hétfőn. Huszonnyolcat közülük Spanyolországban fogtak el, többségüket Barcelonában és Valenciában a Javának nevű akcióban.
márc. 15
14:57
Demszky: meg kell védeni a köztársaságot! (Alternatív Energia)
"Lágerbe!", "Szebb jövőt!" és "Demszky takarodj" felkiáltásokkal zavarták meg radikális tüntetők Demszky Gábor főpolgármester ünnepi beszédét a Petőfi-szobornál.
márc. 15
14:57
Clinton: hiányoznak a közös értékek az oroszokkal (Kripto Akadémia)
Az orosz-amerikai kapcsolatok csakis közös értékek alapján változhatnak meg alapvetően, ez pedig kizárt mindaddig, amíg Oroszországban nem valósul meg a jogállamiság - hangoztatta Hillary Clinton egy interjúban.
márc. 15
14:59
Ausztráliában él a világ legnagyobb lova (Gondola)
Ausztráliában él, több mint két méter magas, és puszta látványával sokakat megijeszt - ez Noddy, a világ minden bizonnyal legnagyobb lova. A pontosan 205 centiméter magas állat a földrésznyi...
márc. 15
15:01
Halálos lakástűz a XVI. kerületben (Gondola)
Egy idős nő megégett holttestét találták meg a tűzoltók, miután eloltottak egy lakástüzet Budapesten, a XVI. kerületben - tájékoztatta a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője az MTI-t. A Veres...
márc. 15
15:03
Demszky: a Jobbik a legrosszabbik + videó (ATV)
Ha túl jól szerepelnek a választáson, „Magyarország Európa szégyenpadjára kerül”.
márc. 15
15:15
Lángoló ruhában menekült a tűz elől a nő (Blikk)
márc. 15
15:15
Spanyolországból irányított grúz maffiacsoportot számoltak fel Európában (Gondola)
Nemzetközi rendőri együttműködéssel felszámoltak egy Spanyolországból irányított maffiacsoportot, amelyet főként grúziai származású bűnözők alkottak - jelentették be Madridban. A több mint egy...
márc. 15
15:15
„Szabadságot, rendet!” - Az ország újjáépítésére szólított fel Kósa (HírTV)
Magyarországon csak akkor lesz szabadság és rend, ha a jogra támaszkodva megszabadulunk végre a kádárizmus örökségétől. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, és megkezdődhessen a haza újjáépítése, április 11-én minden magyar emberre szükség lesz – mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere a város főterén, a Kossuth téren tartott március 15-i ünnepi beszédében.
márc. 15
15:15
Hadművelet a WAP-pornó ellen Kínában (Kripto Akadémia)
Öt hónap alatt 14 ezer olyan WAP-oldalt blokkoltak a kínai hatóságok, amelyek pornográf tartalmakat kínáltak a mobiltelefonok előfizetőknek - tájékoztatott erről hétfőn az országos szakhatóság helyettes vezetője.
márc. 15
15:21
A Bazsalikom (Occimum basalicum L.) (Édenkert)
Az egykori, falusi parasztkertekből soha sem hiányozhatott egy csinos bokrocskát nevelő, illatos lombozatú, egynyári növény, a bazsalikom (Occimum basilicum L.) A hagyományokat híven őrző falvakban a lányok és a fiatal asszonyok (a menyecskék) ünnepnapokon egy szál bazsalikomot fogtak az imakönyv és a fehér keszkenő közé, és így indultak szép, suhogóra keményített öltözékükben, fonatba fűzött,…
márc. 15
15:21
Hová menekülnek előlünk a milliárdosok? (Pénzcentrum)
Legyen szó akármilyen híres sportolókról, színészekről vagy üzletemberekről, ők is emberek, vagyis nekik is néha elegük lesz a világból és egy kis pihenésre, egy kis magányra vágynak. Csak persze nem oda mennek ahová az egyszerű halandók. A Forbes magazin összeszedte a milliárdosok kedvenc üdülőhelyeit....
márc. 15
15:33
Bekiabálások, pfujolás, fütyülés a főváros ünnepi megemlékezésén - képek (Infostart)
Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármestert néhány száz tüntető folyamatosan bekiabálásokkal, pfujolással és fütyüléssel zavarta március 15-i ünnepi beszéde elmondásában.
márc. 15
15:33
Mélyütés Beckham számára (Infostart)
Fabio Capello szerint lesújtó hír David Beckham számára, hogy nagy valószínűséggel ki kell hagynia a nyári, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot, miután vasárnap este Achilles-ín-sérülést szenvedett az AC Milan Chievo elleni olasz bajnoki mérkőzésén.
márc. 15
15:33
Megkezdődött a Fidesz-KDNP nagygyűlése (Gondola)
Megkezdődött a Fidesz-KDNP március 15-i ünnepi megemlékezése és egyben kampánynyitó nagygyűlése hétfő délután a főváros I. kerületében, a Dózsa György-szobornál. A várhatóan másfél, kétórás...
márc. 15
15:33
Közösen ünnepeltek vidéken, összefogásra buzdítva (Alternatív Energia)
Szegeden a pártok közösen koszorúztak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepségen, míg Székesfehérváron a családosok domináltak az ünnepségen, valamint az összefogás fontosságát hangsúlyozta a székesfehérvári megyei közgyűlés fideszes elnöke és az MSZP és az SZDSZ támogatásával megválasztott polgármester.
márc. 15
15:33
Óriási tömeg a Fidesz rendezvényén (HírTV)
Április 11-e volt az a nap, amikor kivívták a szabadságot és a polgári demokráciát, „április 11-e tehát a mi napunk” – fogalmazott Kósa Lajos a Fidesz ünnepi rendezvényén. Óriási a tömeg az Attila úton, a Dózsa György-szobor környékén. Sem kordonok, sem biztonsági őrök nem akadályozzák a szabad mozgást.
márc. 15
15:35
Tizenegyezernél is többen az állami rendezvényeken (Infostart)
A kormányszóvivői iroda szerint 11 ezernél is többen vettek részt a március 15-i központi megemlékezéseken hétfőn délelőtt.
márc. 15
15:35
Nézze meg, kik kaptak Kossuth- és Széchenyi-díjat! (Alternatív Energia)
A magyar nemzet egységét mint kulturális nemzet egységét kell fenntartanunk és ápolnunk, ezt értessük meg Európával és a szomszéd országokkal is - mondta a köztársasági elnök hétfőn a Parlamentben.
márc. 15
15:35
Sorozatlövést adtak le a helyi járatra (HírTV)
Továbbra sem megnyugtatóak a Dél-Afrikából érkező hírek, legalábbis ami a közbiztonságot illeti. Péntek este több sorozatlövést adtak le egy helyi járatra, a busz annak az új tömegközlekedési hálózatnak a része, amelyet a közelgő világbajnokságra (június 11.-július 11.) építettek ki a helyiek.
márc. 15
15:51
Orbán Viktor: "Üzenjük, ideje csomagolni!" (Infostart)
Befejeződött a Fidesz-KDNP március 15-i ünnepi megemlékezése és egyben kampánynyitó nagygyűlése hétfő délután a főváros I. kerületében, a Dózsa György-szobornál. "Azért hívtam ma ide önöket, hogy közösen indítsuk meg az utolsó nagy hajrát" - mondta Orbán Viktor. - Évek óta készülünk erre a pillanatra. Nagyon hosszú utat kellett megtennünk, csak róttuk a köröket becsülettel. Már csak huszonhét nap,…
márc. 15
15:51
Rakétacsapás érte a legnagyobb afganisztáni támaszpontot (Gondola)
Rakétacsapás érte hétfőn a legnagyobb afganisztáni katonai támaszpontot, és egy ember halálát okozta - közölte a NATO. A fővárostól északra lévő hatalmas bagrami támaszpontot érte rakétatámadás,...
márc. 15
15:51
Rakétacsapás érte a legnagyobb afganisztáni támaszpontot (Kripto Akadémia)
Rakétacsapás érte hétfőn a legnagyobb afganisztáni katonai támaszpontot, és egy ember halálát okozta - közölte a NATO.
márc. 15
15:51
Sokan elmentek az állami rendezvényekre (Alternatív Energia)
A kormányszóvivői iroda szerint 11 ezernél is többen vettek részt a március 15-ei központi megemlékezéseken hétfőn délelőtt.
márc. 15
15:53
A "halál órája" mutatja az elhunyt dohányosok számát (Gondola)
A "halál óráját" leplezte le az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a svájci Genfben; az óra azt mutatja, hogy világszerte hányan halnak meg a dohányzás miatt. A vasárnap beüzemelt órát a...
márc. 15
15:53
Grúz maffiacsoportot számoltak fel Nyugat-Európában (Kripto Akadémia)
Nemzetközi rendőri együttműködéssel felszámoltak egy Spanyolországból irányított, európai szintű maffiacsoportot, amelyet főként Grúziából származó bűnözők alkottak - jelentették be hétfőn Madridban.
márc. 15
15:57
Fidesz, Jobbik, MIÉP: Szabadságharc bitóval, tollal - Körkapcsolás (ATV)
Tudósítóink jelentik a Fidesz, a Jobbik és a MIÉP gyűléséről.
márc. 15
15:59
Kitüntették az ATV műsorvezetőjét (ATV)
A Szabad Sajtó Alapítvány díját kapta meg Kálmán Olga.
márc. 15
16:09
Sorozatlövést adtak le a helyi járatra (HírTV)
Továbbra sem megnyugtatóak a Dél-Afrikából érkező hírek, legalábbis ami a közbiztonságot illeti. Péntek este több sorozatlövést adtak le egy helyi járatra, a busz annak az új tömegközlekedési hálózatnak a része, amelyet a közelgő világbajnokságra (június 11.-július 11.) építettek ki a helyiek.
márc. 15
16:09
Tizenegyezernél is többen a március 15-i állami rendezvényeken (Gondola)
A kormányszóvivői iroda szerint 11 ezernél is többen vettek részt a március 15-ei központi megemlékezéseken hétfőn délelőtt. A MTI-hez eljuttatott közlemény szerint több mint ötezren voltak...
márc. 15
16:09
Folytatják a zsidó telepek építését Kelet-Jeruzsálemben (Kripto Akadémia)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök leszögezte vasárnap, hogy a nemzetközi, közte amerikai tiltakozás ellenére folytatják a zsidó telepek építését az arab többségű Kelet-Jeruzsálemben.
márc. 15
16:11
Lángoló ruhában rohant az utcára (HírTV)
Meghalt egy idős asszony hétfőn a fővárosban, amikor valószínűleg be akart gyújtani egy vegyes tüzelésű kazánba, és közben meggyulladt a ruhája.
márc. 15
16:11
Nem jár a HÉV Szigetcsépnél Budapest felé (Gondola)
Nem jár a HÉV Szigetcsépnél, mert a Budapest felé tartó szerelvény elgázolt egy fiatalembert hétfő délután, és még tart a helyszínelés - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. Az...
márc. 15
16:13
Átadták az állami kitüntetéseket a Parlamentben (HírTV)
Átadták az állami kitüntetéseket március 15-e alkalmából hétfőn a Parlament Kupolacsarnokában. Kossuth-díjat 19-en, Széchenyi-díjat 20-an kaptak idén, a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit pedig 27-en vehették át. Az államfő a béke, az értékek és az állandóság szigetének nevezte az ünnepséget, amely a nemzet egységét fejezi ki. Az állami elismerések átadásakor a protokollt nem sértették…
márc. 15
16:13
Netanjahu: folytatják a zsidó telepek építését Kelet-Jeruzsálemben (Gondola)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök leszögezte vasárnap, hogy a nemzetközi, közte amerikai tiltakozás ellenére folytatják a zsidó telepek építését az arab többségű Kelet-Jeruzsálemben....
márc. 15
16:15
Világhírű lett a magyar vizsla (HírTV)
Egy északnyugat-angliai magyar vizsla nyerte meg a világ legnagyobb és legrangosabb kutyakiállítását, a Cruftsot vasárnap az angliai Birminghamben - jelentették be a verseny szervezői.
márc. 15
16:16
Szívroham végzett a 80-as évek egyik sztárjával (ATV)
Lánya megpróbálta, de nem tudta újraéleszteni.
márc. 15
16:27
Markó: igazi demokráciát kell teremteni Erdélyben, Romániában (Gondola)
Szabad, egyenlő, testvéri életet, igazi demokráciát kell teremteni Erdélyben, Romániában, és fel kell tárni a múltbeli események hátterét - ezt a gondolatot fogalmazta meg hétfőn Marosvásárhelyen...
márc. 15
16:27
Feloszlatta magát a pedofilpárt (Blikk)
márc. 15
16:27
Orbán: Csak a Fidesz képes a változtatásra (+videó) (HírTV)
Ideje, hogy Magyarország a saját lábára álljon, saját útját járja, saját tengelye körül forogjon – jelentette ki Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédében. A Fidesz elnöke szerint a magyar nép a kapuk előtt áll, azt üzeni a „helytartótanácsnak, hogy ideje csomagolni”. A Fidesz nagygyűlésén csaknem százezren vettek részt.
márc. 15
16:27
Orbán: április 11. az igazság pillanata (Alternatív Energia)
Becsöngettek az utolsó körre, azt üzenjük a reszkető helytartótanácsnak: "ideje csomagolni!" - harsogta hétfő délután Orbán Viktor a Dózsa-szobornál. A Fidesz elnöke több tízezer híve előtt azt mondta: "Azért hívtam ma ide önöket, hogy közösen indítsuk meg az utolsó nagy hajrát".
márc. 15
16:27
Idegengyűlölővé váltak a finnek (Kripto Akadémia)
Mindössze három év alatt szinte homlokegyenest ellenkezőjébe fordult a bevándorlókkal kapcsolatos közhangulat Finnországban egy közvélemény-kutatás szerint.
márc. 15
16:27
Az IMF vezérigazgatója a román parlamentben mond beszédet (ProfitLine)
Március végén Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a román parlamentben fog beszédet mondani - adta hírül hétfőn a Mediafax román hírügynökség. (MTI)
márc. 15
16:29
Átadták az idei Márciusi Ifjak Díjakat (Gondola)
Új kiegyezésre és talán új reformkorra van szüksége Magyarországnak - hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök a Márciusi Ifjak Díj átadásakor hétfőn a Parlamentben. Az elismerést tizenöt...
márc. 15
16:29
Megölte 98 éves férjét a 92 éves asszony (Blikk)

Keresés