2010. március 1. hétfő

márc. 1
17:09
A Vaterán debütál a digitális Rubik-kocka (Metropol)
Az első digitális Rubik-kockára március 1. és 10. között licitálhatnak az érdeklődők az egyik aukciós portálon, az árverésen befolyt összeggel az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt támogatják.
márc. 1
17:09
Nem történt jogsértés a Jobbik XX.-XXIII. kerületi ajánlószelvény-gyűjtésénél (Alternatív Energia)
A fővárosi testület még pénteken változtatta meg a Budapest 29-es számú egyéni választókerületi bizottság ezzel ellentétes határozatát, és mivel azt hétfő délután négy óráig nem támadta meg senki, jogerőre emelkedett.
márc. 1
17:11
BUX: +1,32 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,52 pontos, 1,32 százalékos emelkedéssel, 21.549,33 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 1,46 százalékkal 18.060 forintra erősödött, az OTP...
márc. 1
17:12
Vásáry André koponyát is tart ideális albérletében (Blikk)
Vásáry André emlékek között él. A Csillag születik döntőse szerint akkor otthonos egy lakás, ha tele van számára kedves holmival. Noha sokan azt mondják, egy albérletben nem tudja magát az ember igazán otthon érezni, az énekes szerint sikerült megteremtenie saját kuckóját.
márc. 1
17:12
50 embert ölt meg a Xynthia nevű szélvihar - képekkel! (hirado.hu)
Kilenc embert eltűntként tartanak nyilván
márc. 1
17:13
Debreczeni Józsefet elkaszálta a bíróság – kommentárral (Gondola)
Kínos ítélet született Gyurcsány Ferenc egyik legfőbb magyarországi csodálójáról ma délben a Budapesti II–III. kerületi Bíróságon. Rágalmazásban marasztalták el az UD Zrt.-ről írt cikke miatt. Mint ismert, a kormányzati üldözés és a csatlakozó sajtókampány tönkretette az addig virágzó céget.
márc. 1
17:14
Rendőrségi rajtaütés egy debreceni bulin: 45 drogteszt pozitív lett! (hirado.hu)
A rendőrség a szombat délelőtti rajtaütést követően 46 embert állított elő, a kábítószer-gyorsteszt egy 45 éves nő kivételével minden esetben pozitív volt
márc. 1
17:15
Megrázó videók: véresre verik az áruházi fosztogatókat (Pénzcentrum)
Súlyos földrengés rázta meg a napokban Chilét: a Richter-skála szerint 8,8-es erősségű földrengés halottainak száma hétfőre 711 lett, de az áldozatok száma valószínűleg emelkedni fog. A katasztrófa okozta anyagi kár elérheti a 30 milliárd dollárt: a lakosság az elmúlt napokban több boltot teljesen kifosztott....
márc. 1
17:15
„Az internetről is tűnjön el” Perrel fenyeget a TV2 ex-sztárja + videó (ATV)
Gyermetegnek tartják a feljelentést, nevet rajta a direktor.
márc. 1
17:16
Az USA használná atomfegyverét (hirado.hu)
Barack Obamának lassan döntenie kell országa új nukleáris stratégiájáról
márc. 1
17:18
Jövőre már hárman válogatnak a POSZT-ra (Infostart)
A Magyar Színházi Társaság Nyilvánosságra hozta az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó, azaz a POSZT versenyprogramját. 120 színielőadás megtekintése után 14 előadást válogatott a fesztivál műsorába Fáy Miklós újságíró, zenekritikus.
márc. 1
17:18
Megint megszabadul egy részlegétől az AIG (ProfitLine)
A brit Prudential biztosító 35,5 milliárd dollárért felvásárolja az amerikai AIG ázsiai részlegét, az AIA Group Ltd-t. Az ügylettel a Prudential a délkelet-ázsiai térség vezető életbiztosítója lesz. (MTI)
márc. 1
17:18
"Bevándorlómentes" nap Franciaországban (hirado.hu)
A megmozdulás célja rávilágítani a bevándorlók meghatározó szerepére a francia gazdaság működésében
márc. 1
17:20
Meg sem róbált gyengülni a forint (ProfitLine)
Erősödött kissé a forint, követve a jó gazdasági kilátásai miatt erősödő lengyel devizát: hétfőn délután háromnegyed ötkor 269,15 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 269,30 forint után.
márc. 1
17:21
A zlotyt követte a forint, nem az eurót (Privátbankár)
Erősödött kissé a forint, követve a jó gazdasági kilátásai miatt erősödő lengyel devizát: hétfőn délután fél ötkor 268,86 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 269,3...
márc. 1
17:22
Generali - óvatosabbá válhatnak a tőkepiaci szereplők (ProfitLine)
A 2010-es nehéz, ingadozó év lesz a globális tőkepiacokon, fennáll a veszélye, hogy a befektetők által prognosztizált V alakú kilábalás helyett duplaaljú recesszió lesz a Generali Alapkezelő részvényportfólió menedzsere szerint. (MTI)
márc. 1
17:23
Közel százezren már biztosan mennek üdülni (Privátbankár)
Már 95 ezer, szociálisan hátrányos helyzetű ember támogatásáról döntött a beérkezett kérelmek alapján a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, összesen több mint 2,2 milliárd forint összegben - közölte a ...
márc. 1
17:24
Mégiscsak a Centrum Parkoló Kft.-re írták ki a ferencvárosi parkolási tendert? (ProfitLine)
A fizető parkolóhelyek 10 éves üzemeltetésére a IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata által kiírt koncessziós tendert megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), az ajánlatkérőt 1 millió, az ellenjegyző ügyvédet pedig 100 ezer forintra bírságolta - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján található. (MTI)
márc. 1
17:27
USD/CAD Erősödő kanadai dollár (HírTV)
A kanadai dollár tovább erősödött a zöldhasúval szemben, és az USD/CAD 1,0454-re esett. A kanadai GDP a 4. negyedévben éves szinten a várt 4,2% helyett 5,0%-kal emelkedett (előző: 0,%). A devizapár célba veheti az 1,0360-as értéket. Ellenállás 1,0500-10-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 1
17:27
"Bevándorlómentes" napot tartottak Franciaországban (Gondola)
"Bevándorlómentes" napot tartottak hétfőn Franciaországban. A 24 óra nélkülünk elnevezésű kollektíva még tavaly ősszel gazdasági bojkottra, azaz a fogyasztás és a munka beszüntetésére...
márc. 1
17:27
Nagy leépítések várhatók a BBC-nél (Kreatív Online)
A BBC hatszáz munkahelyet szüntetne meg. A hivatalos bejelentést megelőzték érdekképviseleti szakszervezetek.
márc. 1
17:27
Jogsértő Ferencváros parkolási koncessziós tendere (Metropol)
A fizető parkolóhelyek 10 éves üzemeltetésére a IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata által kiírt koncessziós tendert megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), az ajánlatkérőt 1 millió, az ellenjegyző ügyvédet pedig 100 ezer forintra bírságolta - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján található.
márc. 1
17:27
Kouchner: Szerbia helye az EU-ban van (Kripto Akadémia)
Szerbia helye az EU-ban van - jelentette ki hétfőn Belgrádban Bernard Kouchner francia külügyminiszter.
márc. 1
17:29
Az internet az amerikaiak harmadik számú hírforrása (Gondola)
A helyi és az országos televíziós csatornákat követően az internet a harmadik számú hírforrás az amerikaiak számára - derült ki egy felmérésből, amelynek eredményét hétfőn ismertették. A Pew...
márc. 1
17:29
Hogy dönt a NAÜ Irán ügyében? (Kripto Akadémia)
Továbbra sem tudni biztosan, hogy békés célokat szolgál-e az iráni atomprogram - jelentette ki hétfőn újságírók előtt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.
márc. 1
17:30
Tini partnernőjével csalja feleségét a Megasztár (BorsOnline)
Botrány van kialakulóban Angliában, miután kiderült, hogy Gareth Gates, a brit megasztár egyik felfedezettje, a Nyomorultak című musical sztárja 19 éves partnernőjével csalja meg feleségét.
márc. 1
17:30
Izmosodott a forint hétfőn (hirado.hu)
Délután fél ötkor 268,86 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben
márc. 1
17:31
Jogsértő Ferencváros parkolási koncessziós tendere (Gondola)
A fizető parkolóhelyek 10 éves üzemeltetésére a IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata által kiírt koncessziós tendert megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), az ajánlatkérőt 1...
márc. 1
17:32
Befagyasztják a nyugdíjakat Görögországban (hirado.hu)
Görögországban hatalmasra, GDP-arányosan 12,7 százalékra duzzadt az államháztartási hiány tavaly
márc. 1
17:33
Ma este Portfolio Klub! Forint, részvény és kötvény - Mi vár ránk a választások után? (Portfolio)
2010. március 11-én kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, ami napjaink legtöbbeket izgató közéleti kérdéseiről, illetve ezek gazdasági vonatkozásairól szól majd. Lakner Zoltán és...
márc. 1
17:33
Miért esett szét az SZDSZ? Horn felfedte a titkot + videó (ATV)
Nem csak frakció, SZDSZ, mint párt sincs- szerinte.
márc. 1
17:33
Már 46 ezer hektárt borít belvíz Észak-Magyarországon (Gondola)
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) működési fennhatósága alatt az elöntött és átnedvesedett terület nagysága Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében - a...
márc. 1
17:34
Híradó, 2010. március 1. 16:25 (hirado.hu)
Hírek röviden
márc. 1
17:35
A GdF Suez csatlakozik az Északi Áramlathoz (Portfolio)
A GdF Suez csatlakozik az Északi Áramlathoz, jelentette be a francia cég és a projektet vezető orosz Gazprom. A két társaság közötti megállapodás értelmében a francia cég 9%-os tulajdonrészt szerez a...
márc. 1
17:37
Megvették ma is a piacokat (Portfolio)
Hiába jött vártnál gyengébb makroadat az USA-ból, emelkedés volt tapasztalható az európai és régiós részvénypiacokon egyaránt. A BUX index ilyen környezetben 1.3%-kal került feljebb, a forgalom jóval...
márc. 1
17:39
Korrupciós ügy pattant ki az EBRD-nél (Portfolio)
Korrupciós ügy miatt vizsgálódik a londoni rendőrség az EBRD-nél (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) - írja a Reuters. Két alkalmazottat őrizetbe vettek. A rendőrség információi szerint két...
márc. 1
17:45
Chilei földrengés: egy 12 éves kislány mentette meg egy szigetcsoport lakóit (Gondola)
Egy 12 éves kislány mentette meg a chilei Juan Fernandéz-szigetek lakóinak többségét a szombati pusztító chilei földrengés keltette szökőártól. Martina Maturana - akit nagyapja riadóztatott...
márc. 1
17:45
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EU-s beszerzési menedzserindexet 54,1 pontról 54,2 pontra igazították ki (előrejelzés: 54,1 pont). A munkanélküliségi ráta januárban 9,9%-ra esett, (előrejelzés: 10,1%). Az előző havi értéket 10,0%-ról 9,9%-ra módosították. Az amerikai egyéni bevételek januárban a várt 0,4% helyett 0,1%-kal emelkedtek (előző: 0,4%). Januárban éves szinten a várt 2,2% helyett 2,1/%-os értéket hozott az amerikai…
márc. 1
17:45
Magyarországon nincs igazán színvonalas reklámos képzés (Kreatív Online)
Dalszöveget írt Zoltán Erikának, a Pannonon dolgozott az Ogilvy szövegírójaként. Aradi Nóra jelenleg a brit Five by Five ügynökség junior stratégiai tervezője. Portfólióját a brit D&AD versenyen az egyik legjobbnak választották, de stratégiai feladatra szívesen hazajönne.
márc. 1
17:45
Katonai rendfenntartást vezettek be két chilei tartományban (Metropol)
Tízezer katona vonult be hétfőn a chilei Concepción és Maule tartományba, miután Michelle Bachelet elnök elrendelte, hogy a két tartományban a hadsereg vegye kezébe a rend fenntartását és vessen véget a földrengés után elszaporodott fosztogatásoknak.
márc. 1
17:45
Mesterházy: az MSZP csak demokratikus pártokkal fog össze (Alternatív Energia)
Egy demokratikus pártnak összefogni csak demokratikus párttal lehet, visszalépni egy demokratának csak olyan javára lehet, aki demokrata - jelentette ki Mesterházy Attila egy lakossági fórumon.
márc. 1
17:45
A román szenátus is jóváhagyta a Nabucco-egyezményt (Kripto Akadémia)
A román szenátus hétfőn ratifikálta a Nabucco gázvezeték megépítéséről szóló egyezményt, miután korábban a parlament "alsóháza", a képviselőház is áldását adta a megállapodásra.
márc. 1
17:45
A Kogart Kortárs Művészeti Gyűjtemény második éve (Spa Trend Online)
Tavaly 91 művész 130 alkotásával gyarapodott a Kogart Kortárs Művészeti Gyűjtemény. A kollekció új darabjait keddtől láthatja a közönség a budapesti Kogart Ház kiállításán, amelyen szerepel az a 20 műtárgy is, amelyet március közepén jótékonysági árverésen adnak el.
márc. 1
17:47
Zuschlag-per: a baloldali politikai vezetés nélkül nem ment volna? (+videó) (HírTV)
Rövidnek tartja a vádlottak padját a Zuschlag-per egyik védője. Az ügyvéd szerint a bűncselekmény-sorozatot a baloldali politikai vezetés tudta és beleegyezése nélkül nem követhették volna el a Fiatal Baloldal egykori vezetői. A védő ezzel megkérdőjelezte Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila tanúvallomását is. Az ifjúsági tárca egykori vezetője és politikai államtitkára egyaránt tagadta, hogy a…
márc. 1
17:47
Új főszerkesztő a Duna tévénél (Kreatív Online)
Főszerkesztőváltás történt a Duna tévé híradójának élén. Házon belülről érkezett új vezető.
márc. 1
17:47
Egy 12 éves kislány mentette meg egy szigetcsoport lakóit (Metropol)
Egy 12 éves kislány mentette meg a chilei Juan Fernandéz-szigetek lakóinak többségét a szombati pusztító chilei földrengés keltette szökőártól.
márc. 1
17:47
Görögországban egységesen befagyasztanák a nyugdíjakat (Kripto Akadémia)
Görögországban befagyasztanák minden nyugdíjas ellátmányát az idén az ország munkaügyi miniszterének a javaslata szerint.
márc. 1
17:48
Tünci elárulta fogyókúrás receptjét! (BorsOnline)
Kiszel Tünde új mosolyra vágyott, a megújuló fogsor mellé azonban karcsúbb derekat is kapott. A képlet nagyon egyszerű. Addig ugyanis, amíg a műsorvezető végleges fogai nem készülnek el, nem eszegethet kedvére.
márc. 1
17:48
Elhunyt a fotóművészeti monográfiák úttörője (hirado.hu)
Anna Fárovát 81 éves korában érte a halál
márc. 1
17:49
Megújult a RSS24.hu (Kreatív Online)
Vizuálisan és struktúrájában is megújult az RSS24.hu. Módosult rovatszerkezet, „narancsos” színek.

Keresés