2010. március 7. vasárnap

márc. 7
10:30
Köddé válhat a szocialisták stabil pozíciója (HírTV)
A 2010-es választás nagy tétje, hogy sikerül-e az 1998-óta meglévő világos megosztottságot megszakítani Nógrádban. A tavalyi Európai Parlamenti választás és a jelenlegi támogatottsági adatok alapján megvan a Fidesznek az esélye, hogy mind a négy körzetben diadalmaskodjon, de ez a salgótarjáni körzetben lesz a legnehezebb.
márc. 7
10:30
Az államfő nyerte a togói elnökválasztást (Metropol)
A hivatalban lévő államfő nyerte meg a csütörtöki elnökválasztást a nyugat-afrikai Togóban a szombat este bejelentett hivatalos adatok szerint.
márc. 7
10:33
Ismét lehet síelni Bánkúton (Metropol)
A hétvégén annyi hó esett a bánkúti sípályákra, hogy vasárnap kilenc órakor ismét beindítottak egy felvonót - közölte a Bánkút Síklub honlapján.
márc. 7
10:33
Baleseteket okoz a havazás Szabolcsban (Alternatív Energia)
Két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült azokban a balesetekben, amelyek a havazás miatt csúszóssá vált utakon történtek vasárnap hajnalban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
márc. 7
10:33
Kicsit javul a belvízhelyzet Szabolcsban (hirado.hu)
A vízügyi szervezet jelenleg négy nagyobb kiterjedésű területen tart fenn másodfokú belvízvédelmi készültséget: Felső-Szabolcs három védelmi szakaszán és a Szamos-Krasznaközben
márc. 7
10:42
Pesten pókerezett a Casino Royale szereplője (Blikk)
BUDAPEST —  „Örülök, hogy végre láthatom Budapestet, de annak is, hogy hosszú idő után újra van időm részt venni egy pókerversenyen" – mondta Mads Mikkelsen (44), aki a Casino Royale című James Bond-film  révén vált világhírűvé.
márc. 7
10:45
Kevésbé vallásos, de optimista, demokrata és tetovált a legképzettebb generáció (Infostart)
Bá az amerikai fiatalok kevésbé vallásosak az idősebbeknél, az egyes vallási hiedelmekhez való hozzáállásukban nem különböznek annyira tőlük - derült ki abból az átfogó kutatásból, amelyet a Pew Research Center készített.
márc. 7
10:45
Zsidó származású festők kiállítása a Holokauszt Emlékközpontban (Infostart)
Budapesten a két világháború között zsidó származásuk miatt külföldre menekült festőművészek munkásságát bemutató kiállítást rendeznek Késői hazatérés címmel a Holokauszt Emlékközpontban április 16-tól nyár végéig.
márc. 7
10:45
Magyar iroda nyílt Csunkingben (Infostart)
Új magyar külképviseleti iroda nyílt a kínai Csunkingben a magyar-kínai külkereskedelem élénkítse érdekében - közölte az ITD Hungary. A magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség szerint a magyar vállalatoknak az egyedi fejlesztésű termékek, a speciális szaktudás, a technológia-transzfer területén vannak lehetőségeik.
márc. 7
10:48
A földdel vált egyenlővé a lakóház – 12 halott (HírTV)
Tizenketten meghaltak, nyolcan megsérültek, amikor egy hatalmas robbanás a földdel tett egyenlővé egy lakóházat Bagdadban vasárnap, nem sokkal azután, hogy megnyíltak a szavazóhelyiségek Irakban a parlamenti választások miatt - közölték helyi illetékesek.
márc. 7
10:50
Megpecsételődött a sorsa a hideg szobában (HírTV)
Feltehetően a hideg miatt halt meg egy 45 éves férfi a Csongrád megyei Sándorfalván. A holttestét szombaton találták meg háza pincéjében kialakított lakószobájában.
márc. 7
10:51
Több ezer hektár van víz alatt Szabolcsban (Metropol)
Az időjárásnak és a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően 8400 hektárra mérséklődött a belvízzel borított területek nagysága Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
márc. 7
10:51
Télies időre számítsunk a jövő héten (hirado.hu)
Hétfőn még lehet némi napsütés, de keddtől erősen felhős, borult időre kell számítani és csapadék is várható
márc. 7
10:53
Mínusz 10 fok is lehet hétfőtől (Metropol)
Télies időre kell számítani a következő héten, hétfőre virradóan akár mínusz 10 fok is lehet az ország egyes területein - közölte vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat.
márc. 7
10:55
Halálos lakástüzek Budapesten 2009-től (Metropol)
Bennégett a lakásában egy férfi Csepelen, miután vasárnapra virradóra tűz ütött ki a Katona József utca egyik négyemeletes házának második emeletén.
márc. 7
11:00
Kitöréssel végződött az unalmasnak induló hét a BÉT-en (ProfitLine)
Bár unalmasan indult a hét, azonban a pénteki közel 3 százalékos emelkedés hatására a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX áttörte a január végén, február elején hátrahagyott réseket, így jó eséllyel újra megpróbálkozhat a 23.000 pontos szint elérésével.
márc. 7
11:03
Orbán Viktor dühös (Infostart)
A Fidesz elnöke ismét futballozik. A Facebook-on keresztül üzent a válogatottnak, és a televíziós közvetítések ügyét is érinti.
márc. 7
11:06
Szabadon szárnyalnak (Blikk)
márc. 7
11:09
Zsanett ügy: hétfőn hirdethetik ki az elsőfokú ítéletet (hirado.hu)
A védőbeszédekben felmerült az is, hogy E. Zsanett a pótmagánvádas eljárással csak azt szeretné elérni, ne kelljen a hamis vád büntetőjogi következményeit viselnie. A védők a fiatal nő személyiségét elemezve felvetették: vádjai mögött egy viszonzatlan szerelem állhat
márc. 7
11:09
A virág, amit NE ajándékozz nőnapra - könnyen megütheted a bokád (Pénzcentrum)
A hóvirág 2005 szeptembere óta az Európai Unióban veszélyeztetett növények közé tartozik, s mint ilyen, védett. Helyette inkább nárcisszal, jácinttal, tulipánnal, vagy más, virágüzletekben, kertészetekben kapható, nem védett növénnyel lepjük meg a hölgyeket nőnap alkalmából - javasolja a Környezetvédelmi Minisztérium....
márc. 7
11:09
Sarközy szerint támogatni kell a görögöket (Portfolio)
A francia elnök, Nicolas Sarközy szerint az EU-nak támogatnia kell Görögországot, ellenkező esetben ugyanis az euró pusztulásának kockázatával nézhetnek szembe. Nem engedhetjük meg, hogy egy...
márc. 7
11:24
Metróval mentek a templomba (Blikk)
BUDAPEST — Az alagútban mélyült el a szerelem Miklós és Mária között, nem véletlen hát, hogy a templomba is feldíszített, esküvői metróval mentek a fiatalok.
márc. 7
11:24
Mégsem folytatja a Debrecen (Metropol)
Bár a héten megpróbálkozott a folytatással, anyagi problémák miatt mégis visszalépett a férfi kosárlabda élvonal további küzdelmeitől a Debreceni EKE.
márc. 7
11:27
Majd megszakad az afgán-stratégia "lándzsahegye" (Kripto Akadémia)
Majd megszakad feladatai ellátása közben a Barack Obama amerikai elnök ambiciózus Afganisztán-stratégiája "lándzsahegyének" szánt kabuli amerikai nagykövetség, ami kétségessé teszi, hogy a külképviselet képes lesz-e betölteni küldetését - állapította meg az amerikai külügyminisztérium főellenőrének jelentése.
márc. 7
11:27
Ciki! Átverték az interneten a magyar énekesnőt (ATV)
Pedig csak egy tesztet töltött ki.
márc. 7
11:29
„Hány forintot vettél fel Simicskától?” A jobbikos nekiment Bayernek (ATV)
A radikális párt gazdasági kabinetvezetője írt levelet a publicistának.
márc. 7
11:30
Rémálmok edzették az életmentő kislányt (BorsOnline)
A napokban ismerte meg a világ Martina Maturana nevét. A chilei kislány több száz ember életét mentette meg a pusztító földrengés nyomán meginduló szökőártól. Példája nyomán életmentő gyerekhősök után kutattunk, hogy aztán számos érdekes esetre bukkanjunk a történelem évszázadaiban.
márc. 7
11:36
Sandra Bullock tarolt az Arany Málnán (Blikk)
Több Arany Málnával is gazdagodott Sandra Bullock amerikai filmszínésznő a  vasárnapra virradóra Los Angelesben megrendezett díjkiosztó gálán, amelyen az elmúlt év legrosszabb filmalkotásait és alakításait díjazzák.
márc. 7
11:36
Balesetek a havazás miatt Szabolcsban (Infostart)
Két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült azokban a balesetekben, amelyek a havazás miatt csúszóssá vált utakon történtek hajnalban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
márc. 7
11:39
Recept: Kelet-mediterrán padlizsánsaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 2-3 közepes padlizsán (kb. 75 dkg) 2 dundi gerezd fokhagyma 2-3 evőkanál tahina kb. 2 kávéskanál só kb. 2 evőkanál frissen facsart citromlé 2 púpozott teáskanál őrölt római kömény 2 púpozott teáskanál sumac 1 evőkanál apró szemű kapribogyó 1 nagy csokor petrezselyem zöld finomra vágva ¼ teáskanál cayenne bors vagy chili
márc. 7
11:41
Recept: Pillangós körtepite (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 10 dkg rétesliszt 5,5 dkg finomliszt 3 dkg kukoricaliszt 1 csipetnyi só 7 dkg hideg vaj 6 dkg sütőcukor 1 tojássárgája 1 púpozott teáskanál tejföl 1 teáskanál őrölt gyömbér A töltelékhez: 1/2 maréknyi őrölt madula/dió 50 dkg érett, zamatos körte 1/2 citrom leve 25 dkg krémes ricotta 2 teáskanál kukoricakeményítő 1 tojásfehérje 10 dkg sütőcukor 1 teáskanál gyömbér 1…
márc. 7
11:42
Gyerekei előtt verte és fojtogatta az asszonyt (HírTV)
Őrizetbe vették a rendőrök azt a Vas megyei férfit, aki három gyermekük szeme láttára verte össze feleségét, illetve az asszony védelmére kelő egyik gyereket - jelenti a HavariaPress.
márc. 7
11:44
Balogh Zsolt személyesen adott át Hagyónak 15 milliót (+videó) (HírTV)
15 millió forintot személyesen adott át Hagyó Miklósnak - jelentette ki a BKV volt megbízott vezérigazgatója, aki minden más korábbi állítását is fenntartja. Balogh Zsolt a televíziók közül elsőként a hírTV Kontraszt című műsorának nyilatkozott a BKV-s ügyekről.
márc. 7
11:45
Belvíz - 8400 hektár még víz alatt Szabolcsban (Alternatív Energia)
Az időjárásnak és a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően 8400 hektárra mérséklődött a belvízzel borított területek nagysága Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
márc. 7
11:45
Peking szerint Washingtonon múlik a kapcsolatok minősége (hirado.hu)
Kínát felháborítja, hogy Tajvan amerikai fegyvereket vehet és rossz néven veszi,hogy Obama fogadta a dalai lámát
márc. 7
11:54
Íme az ország legkülönlegesebb mentőautója (Blikk)
BUDAPEST — Gyógyszerek és a műszerek bekészítve, feszülten nézzük hát az órát.  Ha a mutató a nyolcashoz ér, kezdődhet a műszak, bármikor jöhet a riasztás. A MICU (a „mobil intenzív egység" angol rövidítése) bázisán vagyunk.
márc. 7
11:54
Mérgező féltékenység! - A pszichológus válaszol (WebBeteg)
"A párommal csodálatos a kapcsolatom, azonban rettenetesen féltékeny. Sajnos a korábbi felesége megcsalta, majd öngyilkos lett, így érthető is volna a gond, de úgy érzem, lassan megfulladok!" - Válogatás a WEBBeteg orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
márc. 7
11:57
Recept: Körtegerinc fehér csokoládéburokban (Mindmegette)
Hozzávalók: 12,5 dkg finomszemű kristálycukor 1 kávéskanál vaníliakivonat 1 kávéskanál őrölt gyömbér 2 egész tojás 25 dkg körte 1 dl narancslé 5 dkg vaj 10 dkg őrölt mandula 10 dkg rétesliszt ½ csomag sütőpor 5 dkg kukoricakeményítő A burokhoz: 10 dkg fehér csokoládé 2 dkg vaj 1/2 maroknyi fehér és aranyszínű cukorgyöngy
márc. 7
11:59
Recept: Zöldséges palacsinta gombatöltelékkel és krémsajtos szósszal (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg liszt 3 tojás 2 dl tej szódavíz őrölt bors só 1 sárgarépa 1 kis karalábé 4 szál újhagyma olaj a sütéshez 4 dkg vaj 50 dkg csiperkegomba 1 csokor petrezselyem 25 dkg natúr krémsajt 1 dl zöldségleves 2 dl tejszín őrölt fehérbors
márc. 7
12:00
Visszavágott a Sevillának és odavágott a Barcának a Real (HírTV)
Szenzációs hajrában fordított kétgólos hátrányból a Real Madrid a negyedik helyezett Sevilla ellen a spanyol bajnokság 25. fordulójában. A szombat esti 3-2-es sikerrel megőrizte száz százalékos hazai mérlegét. Kihasználva a Barcelona almeríai botlását, jobb gólkülönbségének köszönhetően tabellaelső a királyi gárda. Xabi Alonso öngólja és Dragutinovics potyagólja után Ronaldo, Ramos és Van der…
márc. 7
12:02
Vizsgálat indult a minisztériumban a Bős-fiaskó miatt (HírTV)
Belső vizsgálat indult a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban, hogy kiderítsék, ki küldte el Szlovákiának a tárca vezetése által jóvá nem hagyott bős-nagymarosi javaslatot - tudta meg a köztévé híradója.
márc. 7
12:03
Belvíz: Békésben is kisebb lett az elöntött terület (hirado.hu)
A megyében a február 4-én kezdődött védekezési periódusban már több mint 57,8 millió köbméter vizet szivattyúztak ki az elöntött területekről, Észak-Magyarországon nincs változás
márc. 7
12:06
A korábban vártnál jobban nőhet Kína nyersolajtermelése (ProfitLine)
Kína nyersolajtermelése 1-2 százalékkal nőhet idén, ezt jósolták a legnagyobb kínai olajcég, az állami CNPC vezetői vasárnap. (MTI)
márc. 7
12:12
Ilyen egy igazi matyó kollekció (Blikk)
márc. 7
12:14
Aludni márpedig kell! (Blikk)
márc. 7
12:15
Recept: Francia mákos pirított dióval (Mindmegette)
Hozzávalók: A piskótához: 6 tojás 4 dl kristálycukor 6 evőkanál víz 4 dl rétesliszt 2 kávéskanál sütőpor 3 dl mák - nem kell megdarálni A tésztalapokhoz: 30 dkg liszt 10 dkg porcukor 5 dkg margarin 1 evőkanál folyós méz 1 tojás 1 tojássárgája 1 kávéskanál szódabikarbóna kevés tej A krémhez: 25 dkg margarin 25 dkg porcukor 2 csomag vaníliás puding 7 dl tej A tetejére: 10 dkg darabos dió 1 evőkanál…
márc. 7
12:16
Hallanak a kígyók (Blikk)
OTTAWA — Éveken keresztül az élt a köztudatban, hogy a kígyók süketek, ugyanis nem rendelkeznek sem külső füllel, sem belső dobhártyával. Amerikai és német kutatók azonban kísérleteikkel kimutatták, hogy a kígyók mégis hallanak.
márc. 7
12:16
A Real Madrid születésnapi ajándéka önmagának: a Barcelona megelőzve! (Infostart)
"Ez a legjobb Real Madrid, amit valaha láttam" - áradozott Manolo Jiménez a Real Madrid szombat esti győzelme után. Az egykori spanyol válogatott futballista játszott hajdanán Butragueno és társai ellen, látta már hajdanán Netzert és Breitnert is a fehérek mezében, s persze követte az első galaktikus korszak mérkőzéseit is. Mégis a mostani csapatra voksol. Manolo Jiménez csapatát szombat este…
márc. 7
12:17
Recept: Diós-krémes habcsók (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 tojás 35 dkg cukor 1 kanál citromlé 30 dkg darált dió 6 kanál porcukor 2 kanál kakaó 25 dkg vaj
márc. 7
12:18
Nem ment messzire, hogy fosztogasson (HírTV)
Elfogták és őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint kifosztotta egy közeli szomszédját Szatymazon - értesült a HavariaPress.

Keresés