Nulla fok alatti hőmérséklet volt abban a raktárépületben, ahol egy cica fogságba eset egy angol városban. Több hétig jeget nyalogatva és fagyasztott borsót rágcsálva maradt életben.
Csak komoly vizsgálatok után kaphatnak a sportolók asztma elleni gyógyszereket - mondta az InfoRádiónak a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Tiszeker Ágnes hangsúlyozta, hogy az ilyen teljesítményfokozó szerek kockázatot jelentenek az egészséges tüdővel rendelkezőknek. Hozzátette: szerint nem jelentene meglepetést, ha hamarosan ismét robbanna a doppingbomba.
A Vatikán szombaton közölte, hogy a világhírű regensburgi templomi fiúkórus tagjainak terhére még az előtt követtek el két szexuális visszaélést, hogy Georg Ratzinger, a jelenlegi pápa bátyja átvette a társulat vezetését.
Az Icesave-törvény annak a 3,9 milliárd eurónak a visszafizetéséről szól, amelyet korábban London és Hága adott arra, hogy kártalanítani lehessen az Icesave izlandi internetes bank csődje miatt veszteségeket szenvedő brit és holland bankbetéteseket.
Már régóta ismert, hogy a fiúk körében gyakoribb az allergia, mint a lányoknál. Amerikai kutatók egy tanulmányban azt állítják, hogy a férfiak légútjainak érzékenysége az évek múltával csökken.
A február 27-i, pusztító erejű, a Richter-skála szerint 8,8-as fokozatú földrengésben több ezer épület romba dőlt vagy komoly károkat szenvedett, hidak és utak roppantak össze és rongálódtak meg. A földrengést közel 150 erős utórengés követte Chilében.
Nagyságrendileg mintegy hetvenmillió forint jutott Hagyó Miklóshoz a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatóján keresztül, Balogh Zsolt, a cég volt vezetője azt is elmondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában, hogy a volt főpolgármester-helyettessel minden apró szervezeti és személyi döntésről egyeztetnie kellett. Hagyó Miklós szerint minden, a Magyar Nemzetben megjelent, rá vonatkozó "rágalmazó…
Országjáró munkaerő-toborzást szervez holnaptól március 17-éig vendéglátóipari szakemberek számára az Állami Foglalkoztatási Szolgálat együttműködésben a Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet bonni központjával. Az érdeklődők a rendezvényeken tájékozódhatnak a németországi élet- és munkakörülményekről, munkavállalási lehetőségekről és a munkavállalási engedély beszerzésének módjáról. A toborzás…
A Lisszaboni Szerződésben előírt áprilisi határidőig már aligha jöhet létre az Európai Unió külügyi szolgálata - mondta a közösség kül- és biztonságpolitikai főképviselője az uniós tagországok minisztereinek Córdobában tartott informális találkozóján. Catherine Ashton emlékeztetett arra: az elképzeléseket még az Európai Bizottságnak és parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Németország és Svájc egyes részein több száz balesetet okozott a hirtelen visszatért téli időjárás. Németországban összesen mintegy 500 baleset történt a havazás miatt; a helyzet Észak-Rajna-Vesztfáliában volt a legsúlyosabb, ahol egy ember meghalt és 45-en sérültek meg az utakon.
Izlandon a választók elsöprő többsége elutasította a tegnapi népszavazáson a brit és holland befektetőket részlegesen kártalanító Icesave-törvényt. A voksok 32 százalékának összesítése alapján a nem szavazatok aránya 93,1, az igeneké mindössze 1,6 százalékos volt. A részvételi arány egy órával az urnazárás előtt 54,5 százalékon állt, a végleges adatot később teszik közzé.
Már 24 halálos és hatvan sebesült áldozata van a vasárnapi iraki választások kezdetekor és közvetlenül azután történt merényleteknek, pokolgépes és aknavetős támadásoknak a kabuli belügyminisztérium friss adatai szerint. A terrorveszély ellenére az irakiak nagy arányban adják le voksukat.
Megkezdte Tel-Avivban az izraeli-palesztin béketárgyalások felújítását célzó megbeszéléseit az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja. George Mitchell először Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel találkozott, de a megbeszélésről a felek nem nyilatkoztak. A különmegbízott a tervek szerint ma Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, holnap pedig Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozik.
Meglehetősen unalmas hét után pénteken közel 3 százalékot emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, és ezzel a BUX áttörte annak a sávnak a tetejét, amelyből az utóbbi mintegy fél évben nem bírt kimozdulni.
Németországban álarcos fegyveresek megtámadták azt a berlini luxusszállodát, ahol a legnagyobb német pókertornát rendezték. A rendőrség közölte: a támadás után kitört pánikban hét ember könnyebben megsérült.
Irán nagy pontosságú és hatótávolságú robotrepülőgép sorozatgyártását kezdte meg. Ahmad Vahidi iráni védelmi miniszter azt mondta: az új robotrepülőgépek, amelyek rejtve maradnak a radarok előtt, akár 100 tonna tömegű célt is képesek szétrombolni.
Lapértesülések szerint feladta magát a Baszk Haza és Szabadság szakadár szervezet egyik feltételezett tagja a délnyugat-franciaországi Biarritz repülőterén a hatóságoknak.
BUDAPEST — „Örülök, hogy végre láthatom Budapestet, de annak is, hogy hosszú idő után újra van időm részt venni egy pókerversenyen" – mondta Mads Mikkelsen (44), aki a Casino Royale című James Bond-film révén vált világhírűvé.
Irakban ma tartják a parlamenti választásokat, amelyektől azt várják, hogy lezárul a közösségek közötti viszályok korszaka. A mintegy 19 millió választásra jogosult iraki állampolgár 325 képviselőt választ meg az al-Kaida fenyegetései ellenére viszonylag nyugodtan lezajlott kampány után.
Chilében háromnapos nemzeti gyász kezdődik az egy héttel ezelőtti földrengés és szökőár áldozatainak emlékére. A február 27-ei, pusztító erejű, a Richter-skála szerint 8,8-es földrengésben 802 ember vesztette életét, közülük eddig mintegy 300-at azonosítottak.
Amikor a nyaralás szervezéséről van szó, akkor a nők viselik a nadrágot, ám a férfiak állják a költségeket - derült ki a Hotels.com felméréséből. A hölgyek rendkívül bizalmatlanok partnerük szervezési képességeit illetően, bő harmaduk kizárólag önállóan kívánja ellátni ezt a feladatot.
Legalább négy álarcos fegyveres megtámadta azt a berlini luxusszállodát, ahol a legnagyobb német pókertornát rendezték meg, és a személyzetet a jutalomnak szánt pénz egy részének átadására kényszerítette.
A Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven 2-1-es vereséget szenvedett szombaton a Fehér Csabát nélkülöző NAC Breda otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.
Az athéni parlament elnöke a görög pénzügyi válság kirobbanása óta Németországban eluralkodó görögellenes hangulatra panaszkodott egy német magazinban.
Alice Baxter három évvel idősebb öccsénél és két húgánál, de egy valóságos csodának köszönhetően mind a négyen ikrek. Az édesanya, Helen ugyanis 2007-ben a négy megtermékenyített embrióból hármat lefagyasztatott és csak most hozta világra őket.
Az iráni védelmi miniszter bejelentette vasárnap, hogy az ország elkezdte olyan nagy pontosságú és hatótávolságú robotrepülőgépek sorozatgyártását, amelyeket a radarok sem fedeznek fel.
Közép-európai idő szerint délután bezárták a szavazóhelyiségeket az iraki parlamenti választásokon. Az urnanyitás óta elkövetett támadások halálos áldozatainak száma 38-ra nőtt, a sebesültek száma több mint száz a hatóságok szerint.
Valamennyi pártnak és független jelöltnek meg kell semmisítenie az összegyűjtött, ám ellenőrzésre le nem adott ajánlószelvényeket, és az azokon szereplő adatokat semmilyen formában nem rögzíthetik.
Horváth Ádámot, az Életképek című sorozat rendezőjét, forgatókönyvíróját csak egy e-mailben tájékoztatták arról, hogy nem folytatódik a teleregény. A Kossuth-díjas rendező szerint a jelenlegi médiatörvénnyel és támogatással tönkremegy a Magyar Televízió. De az a véleménye hogy, újjá lehetne építeni a közszolgálatiságot.
"Az erős dörzsölés a hatékony"; "a rossz fogak örökletesek"; "minden étkezés után fogat kell mosni". Az ilyen és ezekhez hasonló tévhitek sokáig megragadnak a köztudatban és súlyos károkat okozhatnak.
A Henkel Central Eastern Europe (Henkel CEE), a Henkel csoport Közép- és Kelet-Európában működő vállalata számára tavaly az előre nem látható valutaproblémák és az ipari ügyfelek részéről jelentkező kereslet visszaesése jelentett komoly kihívást, mindazonáltal a helyi valutákban kifejezett teljes árbevétel 2,3 százalékkal nőtt. (MTI)
Legalább négy álarcos fegyveres megtámadta azt a berlini luxusszállodát, ahol a legnagyobb német pókertornát rendezték meg, és a személyzetet a jutalomnak szánt pénz egy részének átadására kényszerítette.
Túlnyomó többséggel leszavazták az izlandiak az Icesave-törvényt a tegnapi népszavazáson - derül ki a szavazatok felének megszámlálása után. Azzal, hogy a mintegy 3,9 milliárd euró összegű adósságot,...
Bár a fogszabályozás bármely életkorban képes szebbé tenni egy mosolyt, mégis létezik egy optimális időszak a kezelés megindítására. Az ebben az életkorban elkezdett szabályozás garantálja ugyanis a legjobb eredményt, valamint a legkevesebb ráfordított időt és költséget.
Tűz ütött ki vasárnapra virradó éjszaka Budapesten, a XXI. kerületben. A lángok a Katona József utca egyik négyemeletes házában csaptak fel, a második emeleten.
Két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült azokban a balesetekben, amelyek a havazás miatt csúszóssá vált utakon történtek vasárnap hajnalban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Az elmúlt hónapokban az erős dollár komoly nyomásként nehezedett mind az arany, mind pedig az aranykitermelő cégek árfolyamára, ebből a korrekcióból próbál kilábalni jelenleg a szektor, mely gyakran...