Megsebesítette az amerikai védelmi minisztérium két biztonsági tisztjét egy fegyveres férfi, aki lövöldözni kezdett a Pentagon egyik bejáratánál helyi idő szerint csütörtökön.
Az úgynevezett bizonyítási kísérlet, más néven helyszíni kihallgatás eredménye igen komoly, olykor kulcsfontosságú bizonyíték lehet a rendőrség és a bíróság számára – mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.
Két hetük maradt a pártoknak, hogy jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési választásra, eddig az Országos Választási Iroda (OVI) nyilvántartása szerint 14 jelölőszervezet (esetenként két párt együtt) összesen 425 jelöltjét vették nyilvántartásba a választási bizottságok.
Dr. Meskó Bertalan a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában végzett 2009-ben, jelenleg PhD tanulmányokat folytat klinikai genomika terén, emellett pedig az orvoslás és az internet kapcsolatát elemzi blogjain. A fiatal szakemberrel az orvoslás és a web 2.0 eszközeinek kapcsolatáról beszélgettünk. Interjú.
Kína nyolcszázalékos gazdasági növekedés tűzött ki célul az idei évre, növelni kívánja a szociális programokra fordított forrásokat, és tovább kívánja fejleszteni az etnikai kisebbségek lakta térségeket - közölte pénteken a kínai miniszterelnök.
A tegnapi tőzsdei kereskedésben egészen fél háromig alacsony forgalmú eseménytelen kereskedés zajlott a Budapesti Értéktőzsdén. Ekkor azonban a vártnál jobb amerikai makroadatok hatására három nagy külföldi vevő jelent meg az OTP piacán, tíz perc alatt több mint egymilliárd forintos forgalmat generálva. Az OTP részvények ára 59 forinttal, 1,04 százalékkal 5.749 forintra nőtt, forgalmuk 15,7…
Felpöröghetnek Magyarországon a buszbeszerzések, a Világgazdaság értesülései szerint ugyanis 50 milliárd forintos keretű hitelprogramot indít a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a hazai közösségi közlekedési közszolgáltatást végző vállalatok számára a megöregedett járműparkjuk megújítására - erről a napilap pénteki számában számolt be. (MTI)
Az Egyesült Államokban egyre több Toyota-tulajdonos panaszkodik: kocsija azután is hajlamos önmagától felgyorsulni, hogy a szervizben elvégezték a javítást
Az MSZP szerint nem indokolt a gázáremelés - közölte Podolák György, országgyűlési képviselő. Szocialista politikusok szerint elképzelhetetlen az áremelés
Gazsó Ferenc szociológus szerint továbbra is elsősorban Gyurcsány Ferenc reprezentálja az MSZP-t. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a szocialisták vélhetően abba az illúzióba ringatják magukat, hogy ellenzékben megerősödnek, majd újra hatalomra kerülnek. Gazsó Ferenc arról is beszélt, hogy az elmúlt nyolc évben nem baloldali, hanem neoliberális szemléletű kormányok…
Három dolog miatt ódzkodtam megnézni a The Blind Side-ot. Egyrészt Sandra Bullock miatt, akit kedvelek, de mindig ugyanolyan filmekben játszik, ugyanúgy, ugyanolyan szinten, semmi nagy durranás vagy tűzijáték az égen. Ez a film viszont nem egy tinglitangli romantikus vígjáték, ahol csak az esetlen lánykát kell eljátszani, akit megment a hős lovag. Itt van egy léc, és azt át kell vinni. A másik az…
Lövöldözés volt helyi idő szerint csütörtökön a Pentagon épülete melletti metróállomáson, egyes hírek szerint emiatt lezárták az amerikai védelmi minisztérium épületének bejáratait.
Elképesztő ténnyel találkoztak a munkavállalók a szuperbruttósítás után. - Miközben a kormány azt hangsúlyozta, hogy több marad a dolgozóknál, a tény az, hogy nagyon sok kollégánk havi nettó jövedelme csökkent! - hívja fel a figyelmet Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.
Miután kiosztotta nem túl hízelgő érdemjegyeit a pártok választási programjaira a Mit ígérnek? civil kezdeményezés, kérdéseket is intéz hozzájuk, hogy pontosítsák azokat az ígéreteiket, melyek a...
Áprilistól leállhatnak a négyes metró kivitelezésének munkálatai ugyanis előfordulhat, hogy nem lesz, aki műszaki ellenőrként a vállalkozók teljesítését igazolja, a számlákat és kifizetéseket jóváhagyja, vagy ami ennél is sokkal fontosabb, a munkák minőségét és biztonságát ellenőrzi - áll a DBR Metro közleményében....
Az egész közszféra megbénításával üzentek hadat Portugáliában a közalkalmazottak a kormány által korábban bejelentett megtakarítási programnak: mintegy félmillió dolgozó képviseletében több szakszervezet együttesen szólított fel 24 órás sztrájkra csütörtökön.
Tavaly csökkent a legnagyobb mértékben az illegális bevándorlók száma az Egyesült Államokban harminc év alatt; a visszaesést a gazdasági válság és a szigorúbb hatósági fellépés magyarázza - tudósított csütörtökön a MSNBC hírtelevízió.
Brutális támadás áldozata lett egy négytagú porcsalmai család. A késekkel és baltákkal felfegyverkezett szomszédok a 34 éves apát halálra verték, feleségét és 13 éves lányát súlyosan megsebesítették.
Rákkeltő antibiotikumokat talált a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal több nagy áruházlánc által forgalmazott mézben. A nitrofurán származékkal szennyezett termékek visszahívásra kerültek, de a biztonság kedvéért érdemes megnéznünk konyhaszekrényünket.
Az EUR/GBP árfolyama 15 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 0,9039 és 0,9024 között. A cél a 0,90-es érték. Ellenállás 0,9071-nél található. A GBP/USD 44 pipes sávban ingadozott, 1,5020 valamint 1,5064 között. Ellenállás 1,5106-nál, míg támogatás 1,4979-nél található. Az NZD/USD 24 popet nyert, és 0,6880-on keresztül 0,6882-re kúszott fel. Támogatás 0,6828-nál és 0,6796-nál van.…
Az újnyilas militáns alakulatok jelenléte, a Nemzeti Forradalmi Párt működése ellen szombaton délelőtt 10 és délután 5 óra között roma és antifasiszta szervezetek képviselői állnak őrt a budapesti Hősök terén. Az Ismeretlen katona emlékművénél elsősorban a közelmúlt romagyilkosságainak áldozataira emlékeznek, és arra hívják föl a figyelmet, hogy mit okoz a szélsőjobboldali eszme.
Valamennyi párt hibája, hogy nem tudták igazán megmutatni, milyen is a Jobbik valójában - mondta egy interjúban a szocialisták elnöke, aki szerint a Fidesz történelmi lehetőséget mulasztott el azzal, hogy figyelmen kívül hagyta a miniszterelnök kinyújtott kezét
Csekély erősödéssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde vezető indexei, a befektetők egy része óvatos volt, kivárásra rendezkedett be egy nappal azelőtt, hogy pénteken ismertetik a februári amerikai munkanélküliségi adatot.
EADS multinacionális vállalat leánycége, a Premium Aeoretec 90 millió euró értékű beruházás révén repülőgéptörzseket készítő üzemet létesít Romániában. (MTI)
Enyhe emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést az amerikai tőzsdék, a vezető indexek közül a Dow és az S&P 0.5, a Nasdaq pedig 0.4%-kal került feljebb. Az optimizmust a vártnál jobb munkaerőpiaci...
A Magyar Energia Hivatal jelenlegi számításai szerint az áprilistól várható gázáremelkedés az egyetemes szolgáltatás tekintetében köbméterenként 16-17 forintos lehet, de ezt még forint-dollár árfolyam változása módosíthatja - írja a Portfolio....
Oszkó Péter szerint az APEH és a VPOP szakszervezetei olyan problémák miatt igyekeznek a felelősséget rá hárítani, ami sokszor az ő mulasztásukból fakad. A pénzügyminiszter internetes naplójában csütörtökön azt írta: mindig ő volt a kezdeményező fél a megegyezésben, és várja a tárgyalóasztalnál a szakszervezeteket. Elárulta: azt is ő javasolta, hogy a bevételi előirányzatok helyett a PM bevételi…
Hamarosan orosz menedzserek érkeznek az Emfesz. Góczi István, a társaság jelenlegi ügyvezető igazgatója megtartja tisztségét, de a társaságot tulajdonló svájci bejegyzésű RosGas AG cég képviselője...
Tegnap negatív hírként hatott a függőben lévő lakásvásárlások számának további csökkenése, azonban a kereskedés végére fel tudtak kapaszkodni az indexek és napi csúcsuk környékén zártak, ezzel pozitív folytatást vetítve előre.
A miniszterelnök a győri Rába gyár vezetőivel folytatott csütörtöki megbeszélésen kijelentette: a hazai vállalkozásoknak kétszer annyit kell adminisztratív terhekre fordítaniuk, mint nyugat-európai...
Csak nagyon sok „ha” között merjük említeni, hogy a forint az euróval szemben ismét megközelítette a 265-ös támaszát. Teszi ezt az elmúlt fél évben immár ötödik-hatodik alkalommal, így a letörés egyre közelebb kerül.
A banki különadó és a Volcker-szabályok után tegnap egy újabb kísérletet tettek az amerikai demokraták a bankok megregulázására: a brit példához hasonló, 50%-os bónuszadó bevezetését javasolták egyes...
Évi több mint hatmilliárd forint megtakarítást tartalmaz a Malév üzleti terve - a cél többek között az, hogy a vállalat létszáma a jelenlegi 1300-ról ezerre csökkenjen
Újra elindították a hóágyúkat a legnagyobb magyar síterepeken, így a szokásosnál jóval hosszabb lehet az idei síszezon. A február végi tavaszias időben szinte az összes hó elolvadt már a magyar hegyekben, a mostani lehűlés azonban ismét lehetővé teszi a műhó gyártását.
Nem a világ végéről szavazunk 2010. április 11-én – jelentette ki az MSZP józsefvárosi jelöltbemutató rendezvényén korteskedő egykori liberális pártvezér csütörtök este. Komássy Ákos szerint pedig még az sem tragédia, ha a szocialisták tavasszal elbúcsúznak a kormányzástól. Az eseményen ott volt Szabó Zoltán is, aki egy politológusi felvetés kapcsán repülő vízilovakról is értekezett.
Sinead O'Connor szerint "hihetetlen és idióta" dolog az, amikor egy püspök az egyháziak által megrontott gyerekek kártérítésének kifizetésére látná szívesen az adományokat
Még mindig tisztázatlan a HR szerepe sok vállalatnál - hozzáadott értékét adminisztratív tevékenységében látják. A vezetők a HR-esek részéről hiányolják a konstruktívabb együttműködést és az üzleti szemléletet - derül ki a 29 szervezet HR osztályának megkérdezésén alapuló HR Tükör kutatásból.