2010. március 23. kedd

márc. 23
10:16
Rettegnek a britek! A Temzét használhatják a terroristák (hirado.hu)
A brit konzervatív napilap egy jelentést hozott nyilvánosságra, mely szerint a brit kormány attól tart, hogy a merénylők a Temzén juttatnak el egy "rögtönzött nukleáris szerkezetet" London központjába, és ott azt felrobbantják
márc. 23
10:16
Szokatlan januári élénkülés a kiskereskedelmi forgalomban (Portfolio)
Az elmúlt három év januárjának mérsékelt havi kiskereskedelmi forgalom zsugorodása után idén januárban 0.6%-kal nőtt a forgalom volumene - közölte a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatot ma...
márc. 23
10:24
Hiány van külgazdasági szakemberekből (HR Portál)
Az exportáló kis- és középvállalkozások esetén a tőkehiánynál és a szűkös állami támogatásnál is nagyobb problémát okoz a menedzsment ismeretek, és a külkereskedelemmel foglalkozó alkalmazottak hiánya - hangzott el a Magyar Külgazdasági Szövetség (MKSZ) konferenciáján.
márc. 23
10:26
Új igazgatót nevezett ki a Colliers International (HR Portál)
A Colliers International közép-kelet-európai központja bemutatta John Verpeletit, aki regionális szinten vezeti majd a cég közép-kelet-európai befektetési üzletágát.
márc. 23
10:27
Négyig eldől, ki állíthat országos listát (Infostart)
Ma délután 4 óráig lehet bejelenteni az országos listákat az áprilisi országgyűlési választásokra. Az Országos Választási Bizottság eddig az MSZP és a Fidesz-KDNP országos listáját vette nyilvántartásba, míg a Jobbikéról még nincs döntés.
márc. 23
10:30
Tesztrepülést hajtott végre az első magánűrhajó (Infostart)
Sikeres tesztrepülést hajtott végre Kaliforniában a Virgin Galactic szuborbitális űrrepülőgépe, amely a tervek szerint legkésőbb 2012-ben űrturistákkal a fedélzetén első magánűrhajóként hagyhatja el a Föld légkörét.
márc. 23
10:30
Visszaröpítenek a gyerekkorba – babák és mackók a palotában (HírTV)
Babákból, mackókból és különböző kellékekből nyílik kiállítás kedden Győrben, a Zichy-palotában. Több mint 250 alkotást nézhetnek meg az érdeklődők április 8-ig. Vannak porcelánból, textilből és egyéb anyagokból készült babák, de babaházak, babaruhák is szerepelnek a tárlaton - mondta Keglovich Ferencné projektvezető.
márc. 23
10:30
Újra összeállhat Boy George együttese (Blikk)
márc. 23
10:30
Iskolai vérengzések a világban (Metropol)
A kelet-kínai Fucsien (Fujian) tartomány Nanping (Nanping) város egyik iskolájában egy középkorú ámokfutó férfi kedden késsel támadt gyerekekre és nyolc diákot megölt, másik ötöt pedig megsebesített.
márc. 23
10:30
Megtette első útját a SpaceShipTwo (hirado.hu)
A Virgin Galactic űrhajója a WhiteKnightTwo hordozón emelkedett 13.716 méteres magasságba
márc. 23
10:30
Szorul a nadrágszíj - Zsugorodó üzlethelyiségek a plázákban (Portfolio)
Azoknak a kiskereskedőknek, akiknek nem megy túl jól az üzlet, a túlélésük kulcsa egy kisebb üzlethelyiség lehet, míg a jól menő láncok tovább bővíthetik üzleteiket. A Gap ruházati márkának is ez az...
márc. 23
10:30
Sok pénzt bukhatsz, ha nem figyelsz az adóbevallásodnál (Pénzcentrum)
Az alacsonyabb jövedelmű adózók számára kiemelt fontossággal bír a tavalyi évre vonatkozó 0953-as szja bevallás 30. sora, melyben fizetendő adóból levonható adójóváírást kell (lehet) feltüntetni....
márc. 23
10:30
Meglepetést hozott a kisker-adat (ATV)
Emelkedtek 0,6 százalékkal a kiskereskedelmi eladások januárban - a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint - az előző hónaphoz képest. A kiskereskedelmi forgalom volumene 5,6 százalékkal maradt el tavaly januárhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kiskereskedelemben összesen 489 milliárd forint értékű árut forgalmaztak 2010 januárjában, ennek majdnem…
márc. 23
10:30
Két amerikai fesztiválra is meghívták a Kaméleont (Metropol)
Újabb két amerikai fesztiválra hívták meg Goda Krisztina Kaméleon című filmjét. A Hámori Gabriella és Nagy Ervin főszereplésével készült szélhámosfilmet szerdán a Cleveland Film Festival mutatja be programjában, majd a március 26-tól április 3-ig tartó Miami nemzetközi női filmfesztiválon vetítik.
márc. 23
10:32
Hajdú Péter: Orbán lesz a következő! (hirado.hu)
A műsorvezető elárulta, Bokros Lajos és Mesterházy Attila után a Fidesz miniszterelnök-jelöltjét is vendégül látja műsorában, a téma pedig nem éppen az államháztartási hiány lesz
márc. 23
10:34
Az ősi krokodilok életstílusát vizsgálták (hirado.hu)
Az óriási hüllő mintegy 9 méteres volt, és elsősorban a sekély vizű környezetet kedvelte
márc. 23
10:36
Újraindult a gyártás Saabnál (hirado.hu)
Tavaly alig 40 ezer Saab gépkocsit gyártottak, szemben a 2008-as 93 ezerrel, és a 2007-es 133 ezerrel
márc. 23
10:38
Újabb amerikai fesztiválokra hívták meg a Kaméleont (hirado.hu)
A Kaméleont idén januárban a Palm Springs-i nemzetközi filmfesztiválon láthatta a kaliforniai közönség, februárban pedig a New York-i Lincoln Centerben a magyar filmhéten vetítették
márc. 23
10:39
Tovább folytatódik a dollár index december óta tartó emelkedése (ProfitLine)
A két hónapja épített bázisból sikertelen letöréssel próbálkozott múlt héten, amit a sávon belül eddig nem látott hevességű emelkedés követett. Ezzel jutott tegnap rögtön a sáv tetejéig, ami várható volt, de itt egyelőre megtorpant.
márc. 23
10:41
Hétfőn már le is dolgozta pénteki esésést az S&P; 500 index (ProfitLine)
A korrekció tegnap napon belül már meg is tört és az elmúlt hetekben megszokott, rendkívül alacsony volatilitáshoz mérten jelentősen tudott emelkedni. A tegnapi nap mélypontja ráilleszkedett a 670-re fekvő gyertyák aljára, ami támasz szintet jelöl ki.
márc. 23
10:42
Kilenc milliárdot hoz a Bosch Budapestre (Privátbankár)
A Bosch-csoport több mint 9 milliárd forint értékű beruházás keretében bővíti Budapesten működő autóipari k+f-kapacitását - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium kedden az MTI-vel. A...
márc. 23
10:43
A Time Warner lehet a befutó a MGM-ért folyó harcban (ProfitLine)
A Time Warner, a világ legnagyobb szórakoztatóipari társasága áll az élen a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) megszerzéséért zajló versenyben - jelentette a Reuters a több mint 4.000 játékfilm jogaival rendelkező filmstúdió ügyeit ismerő forrásokra hivatkozva. (MTI)
márc. 23
10:48
USD/ZAR Csökkent a dél-afrikai fizetési mérleg deficitjes (HírTV)
A 4. negyedévben 75,1 milliárdról 71,4 milliárdra csökkent a dél-afrikai fizetési mérleg deficitje (előrejelzés. -102,7 Mrd). Az USD/ZAR 7,3092 felé indult. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 23
10:48
Óriásit dobott az LMP-n az ajánlásgyűjtés (Alternatív Energia)
A Lehet Más a Politika (LMP) vezetőit és aktivistáit is meglepte, hogy a falvakban és kisvárosokban könnyebben boldogultak az ajánlószelvény-gyűjtéssel, mint a népesebb településeken - mondta el kedden, sajtótájékoztatón az LMP Győr-Moson-Sopron megyei listájának vezetője.
márc. 23
10:48
Temzén felúsztatott bomba - támadástól tart a brit kormány (Kripto Akadémia)
Növekszik a veszélye egy olyan nagy-britanniai merényletnek, amelyet a terroristák sugárzó anyagot szétszóró robbanószerkezettel - úgynevezett "piszkos bombával" - követnek el - írta a keddi The Daily Telegraph egy kormányzati elemzésre hivatkozva.
márc. 23
10:48
Fegyveres sorozatrablót fogott el a rendőrség (Metropol)
Fegyveres sorozatrablót fogtak el szombaton Budapesten, az előzetes letartóztatásba helyezett férfi a nyomozás jelenlegi adatai szerint három pénzintézetben és két benzinkútnál követett el rablást fegyverével - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
márc. 23
10:48
Bilincs kattant a sorozatrabló kezén (hirado.hu)
A 27 éves férfi az elmúlt három évben bankokat, benzinkutakat fosztott ki, és összesen 16 millió forintot zsákmányolt
márc. 23
10:48
Bod Péter Ákos lesz ma este az Arénában - Kérdezzen Ön is! (Portfolio)
Bod Péter Ákos közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának. A beszélgetés témái között felmerül majd az, hogy hogyan értékelődhet át a...
márc. 23
10:50
Roma segítség a Civil Mozgalomnak? (HírTV)
Több száz kopogtatócédulával segítette ki Seres Mária Civil Mozgalmát a Megújult Magyarországi Roma Összefogás Párt - ismerte el a Magyar Nemzetnek Szajkó Béla pártelnök.
márc. 23
10:50
Terrorfenyegetettség miatt készültségben Spamyolország (hirado.hu)
A belügyminiszter közölte, hogy valószínűleg baszk szakadárok felelősek egy francia rendőr haláláért, akit a múlt héten lőttek le Párizs egyik elővárosában, ezért óvatosabbak
márc. 23
10:50
Veszteséget hozott 2009 a KEG-nél (Portfolio)
A közgyűlési határozati javaslatok mellett megérkezett a KEG éves jelentése is, melyből kiderül, hogy bár a volumennövekedéseknek köszönhetően a bevétel emelkedni tudott 2009-ben, az üzemi szintű...
márc. 23
10:52
30 év után újra összeállhat Boy George és bandája! (hirado.hu)
A Culture Club egykori frontembere a BBC-nek nyilatkozott a jövőre tervezett visszatérésről
márc. 23
10:52
Rizikós stratégia kicsiknek a sztároktól (Portfolio)
A 2008-as árfolyam-zuhanást követően egyre népszerűbbé váltak az olyan befektetési alapok, amelyek stratégiájukba hedge fundoktól átvett elemeket ültetnek. Ez lehetőséget jelent mind a hedge fundok,...
márc. 23
10:54
LMP: vidéken könnyebben ment a szelvénygyűjtés (hirado.hu)
Noha sokan városi értelmiségiekből álló csapatnak gondolták az LMP-t, kisebb településeken váratlanul sokan támogatták őket cédulájukkal, vagy a gyűjtésben való részvétellel - közölte az egyik listavezető
márc. 23
10:54
Európában is veszik a részvényeket (Portfolio)
Tegnap Amerika már ismét emelkedni tudott, ez pedig Európánbak is megadta a kezdő lendületet, a DAX 0.5%-kal került feljebb. A sor elején ma a görögök haladnak, itt persze van mit pótolni, hiszen az...
márc. 23
10:56
Ingatlanok tulajdonjogát szerezte meg a BIF (Portfolio)
A BIF bejelentette, hogy leányvállalata, a Katlan Befektetési Zrt. Ungár Péterrel szemben fennálló hagyatéki hitelezői igénye fejében adás-vétel útján megszerezte a Budapest, III. ker. Harsánylejtőn...
márc. 23
10:57
Kilencmilliárdért fejleszt Budapesten a Bosch (Infostart)
Több mint 9 milliárd forint értékű beruházás keretében bővíti Budapesten működő autóipari k+f-kapacitását a Bosch-csoport - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium.
márc. 23
10:57
Komoly szakemberhiány Baranyában (HR Portál)
Súlyos szakemberhiány mutatkozik Baranyában, a probléma már a megyében működő vállalatok versenyképességét veszélyezteti - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
márc. 23
10:59
0,8 százalékos GDP-növekedést prognosztizál a Kopint-Tárki (Infostart)
A korábbi stagnálás helyett 0,8 százalékos GDP növekedést prognosztizál erre az évre a Kopint-Tárki.
márc. 23
11:00
Újra kinőhet az emberi láb (BorsOnline)
Szenzációs ütemben haladnak azok az állatkísérletek, amelyek alapot adhatnak arra, hogy a gyíkhoz hasonlóan az ember is visszanöveszthesse elvesztett végtagjait.
márc. 23
11:03
Fegyveres sorozatrablót fogott el a rendőrség (Infostart)
Fegyveres sorozatrablót fogtak el szombaton Budapesten, az előzetes letartóztatásba helyezett férfi a nyomozás jelenlegi adatai szerint három pénzintézetben és két benzinkútnál követett el rablást fegyverével - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
márc. 23
11:06
Terrortámadástól tart Spanyolország (Infostart)
Spanyolországban növelték a terrorfenyegetettség miatti készültség szintjét, miután kiderült, hogy valószínűleg baszk szakadárok felelősek egy, a múlt héten Párizsban lelőtt francia rendőr haláláért.
márc. 23
11:06
GBP/USD A vártnál kisebb mértékben emelkedő brit fogyasztói árak (HírTV)
Februárban éves szinten a várt 3,1% helyett 3,0%-kal emelkedtek (előző: 3,5%). Miután 1,4980-on jegyezték, a GBP/USD 1,5020-ra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 23
11:06
Újabb amerikai fesztiválokon bukkan fel a Kaméleon (Spa Trend Online)
Újabb két amerikai fesztiválra hívták meg Goda Krisztina Kaméleon című filmjét.
márc. 23
11:06
Életfogytiglanit kapott egy náci háborús bűnös (hirado.hu)
A vád szerint a holland származású 88 éve férfi a Waffen-SS egyik halálosztagának a tagjaként három embert ölt meg
márc. 23
11:06
Autópályaépítőknél tárt fel adócsalást az APEH (Pénzcentrum)
Majdnem 120 millió forintos adóhiányt tárt fel az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága annál az építőipari társaságnál, mely több autópálya építésen is alvállalkozóként működött közre. Az ellenőrzés olyan számlázási láncolatot tárt fel, amely a vizsgált társaság által kibocsátott számlák utáni áfa fizetési kötelezettség csökkentésére irányult....
márc. 23
11:06
A hónap designere márciusban: Abodi Dóra (ATV)
Dóra elsősorban pret-a-porter ruhákat készít
márc. 23
11:06
A Time Warner lecsapott a Metro-Goldwyn-Mayerre (Metropol)
A Time Warner, a világ legnagyobb szórakoztatóipari társasága áll az élen a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) megszerzéséért zajló versenyben - jelentette a Reuters a több mint 4.000 játékfilm jogaival rendelkező filmstúdió ügyeit ismerő forrásokra hivatkozva.
márc. 23
11:08
Érezhetően nem vásárolnak annyit (HírTV)
A kiskereskedelmi forgalom volumene 5,6 százalékkal maradt el az év első hónapjában a tavalyi januári adathoz képest – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 23
11:08
A Mercedes-Benz leállítja a Maybach gyártását (hirado.hu)
A Maybach céget 1909-ben alapította Wilhelm Maybach

Keresés