Legkevesebb 14 gyermek meghalt, 133 pedig HIV-fertőzött lett, amikor AIDS-járvány tört ki két üzbegisztáni gyermekkórházban - derült ki egy közép-ázsiai honlapra feltett dokumentumból.
Nem kizárt, hogy a papi pedofíliával foglalkozó, az ír katolikus egyházhoz intézett pásztorlevél után XVI. Benedek pápa külön is állást foglal a németországi szexuális visszaélésekről.
A regionális választáson elszenvedett kudarca után Nicolas Sarkozy köztársasági elnök úgy döntött, átalakítja kormányát, amelybe egyik bírálóját is bevonja.
Úgy tűnik, a román politikai élet nem tud beletörődni abba, hogy a legutóbbi elnökválasztás után kormányerővé vált RMDSZ megpróbálja valóra váltani programját. Pedig egyelőre még nem is az autonómiáról van szó, hanem csak arról, hogy a három székelyföldi megye Hargita, Kovászna és Maros közös fejlesztési régiót alkosson. Az erről szóló törvényjavaslatot a magyar párt már beterjesztette a…
A szlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolákban a diákok négy nyelvet tanulnak: a magyart, a szlovákot, az angolt és a németet. Nagy hiba volt bevezetni és kötelezővé tenni a második idegen nyelvet, hangsúlyozta a közszolgálati Szlovák Televízió (STV) vasárnapi vitaműsorában Bugár Béla, a Híd-Most párt elnöke.
Izraelnek joga van lakásokat építeni Jeruzsálemben - hangsúlyozta az amerikai látogatáson tartózkodó Benjámin Netanjahu miniszterelnök, amikor felszólalt a legbefolyásosabb Izrael-barát amerikai lobbicsoport tanácskozásán. A kormányfő úgy vélte: akármilyen békemegállapodás születik is a palesztinokkal, aszerint Jeruzsálem zsidók lakta negyedei Izrael részei maradnak, így az ottani építkezések nem…
Izraelnek joga van építkezni Jeruzsálemben, hiszen "a város nem egy telep" - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, amikor hétfőn felszólalt a legbefolyásosabb Izrael-barát amerikai lobbicsoport, az AIPAC washingtoni tanácskozásán.
Németországban négy pap és két apáca ellen indult vizsgálat nemi visszaélés gyanújával. A regensburgi egyházmegye szóvivője részleteket nem közölt, de azt elmondta, hogy további két emberrel szemben is felmerült a bűncselekmény gyanúja.
Izrael újabb légicsapást hajtott végre hajnalban a Gázai övezetben, válaszul a tegnapi palesztin rakétatámadásra. Négy palesztin, köztük egy nő könnyebben megsérült.
Felfüggesztették a munkáspárti brit kormány több egykori magas rangú tagjának alsóházi frakciótagságát, miután belpolitikai botránnyá duzzadó lobbiügybe keveredtek.
Beszüntette kínai keresőportálja öncenzúrázását és leállítja működését a Google. Az amerikai internetes szolgáltató tájékoztatása szerint az ázsiai ország szárazföldi részén élő internetezőket hongkongi honlapjára irányítja át.
Franciaországban átalakította a kabinetet az államfő a kormányzó jobboldalnak a regionális választáson elszenvedett súlyos veresége miatt. Nicolas Sarkozy hivatala közölte: a miniszterelnök továbbra is Francois Fillon marad, de változtatnia kell a kormány stratégiáján anélkül, hogy a reformokat veszélybe sodorná.
Izrael újabb légitámadást hajtott végre kedd hajnalban a Gázai övezetben, megtorlásul azért, mert az előző nap palesztin fegyveresek újfent rakétával támadták Izraelt.
Az Egyesült Államok állítólag azt fontolgatja, hogy a terrorizmus vádjával fogva tartott rabokat a bezárás előtt álló guantánamói táborból az afganisztáni Bagramba szállítják.
A washingtoni Fehér Ház csalódottságának adott hangot hétfőn amiatt, hogy a Google amerikai internetes szolgáltató bejelentette: beszüntette kínai keresőportálja öncenzúrázását, és leállítja annak működését. Peking pedig megvádolta a Google-t azzal, hogy megszegte az ígéretét.
Nem volt fegyver, illetve fényképezésre vagy hírszerzésre alkalmas felszerelés a bolgár és a török hatóságok szerint annak a két izraeli repülőgépnek a fedélzetén, amelyek Magyarország légterében is berepültek március 17-én.
Növekszik a veszélye egy olyan nagy-britanniai merényletnek, amelyet a terroristák sugárzó anyagot szétszóró robbanószerkezettel - úgynevezett "piszkos bombával" - követnek el - írta a keddi The Daily Telegraph egy kormányzati elemzésre hivatkozva.
Spanyolországban növelték a terrorfenyegetettség miatti készültség szintjét, miután kiderült, hogy valószínűleg baszk szakadárok felelősek egy, a múlt héten Párizsban lelőtt francia rendőr haláláért.
Túljutott elnöki periódusa félidején az orosz elnök. Megcáfolva az előzetes elemzői várakozásokat, sikerült úgy együttműködnie Vlagyimir Putyin kormányfővel, hogy közben egyéniségét, önálló arculatát is megismerhette a világ.
Felfüggesztették a munkáspárti brit kormány több egykori magas rangú tagjának alsóházi frakciótagságát, miután belpolitikai botránnyá duzzadó lobbiügybe keveredtek.
Spanyolországban növelték a terrorfenyegetettség miatti készültség szintjét, miután fény derült arra, hogy valószínűleg baszk szakadárok felelősek egy francia rendőr haláláért, akit a múlt héten lőttek le Párizs egyik elővárosában.
A német kormány a korábbinál aktívabb szerepet kíván betölteni a katolikus, illetve más intézetekben elkövetett szexuális bűncselekmények feltárásában, és ennek érdekében különmegbízottat nevez ki.
Németországban különmegbízottat neveznek ki a katolikus, illetve más intézetekben elkövetett szexuális bűncselekmények feltárására. A tájékoztatás szerint a különmegbízott feladata lesz a történtek feltárásának, illetve az áldozatok kártalanításának koordinálása.
A brit kormány kiutasít egy izraeli diplomatát a Dubajban februárban meggyilkolt Hamász tisztviselő meggyilkolásánál használt brit útlevelek ügyében - jelentették be kedden Londonban.
sehek tízezrei utasították el egy hét leforgása alatt azt a minisztériumi elképzelést, hogy a csehországi iskolákban legyen választható tantárgy a roma nyelv.
A tálibok nem vesznek részt - és nem is fognak - az afgán lázadócsoportok és Hamid Karzai afgán elnök között zajló béketárgyalásokban, amíg a külföldi katonákat nem vonják ki az országból - közölte kedden a tálibok egyik szóvivője.
A második világháború óta a legnagyobb terrorfenyegetésnek van kitéve a londoni olimpia - nyilatkozták a 2012-es nyári ötkarikás játékok biztonságáért felelős angol szakemberek keddi sajtótájékoztatójukon.
A francia elnök kedden ígéretet tett arra, hogy Franciaország "gyökerestül kiirtja" területén a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista szervezet minden bázisát.
Az amerikai elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat vizsgál két Twitter-üzenetet, amelynek szerzői Barack Obama meggyilkolására szólítottak fel az egészségügyi reformtörvény elfogadása után - tudósított az ABC News hírcsatorna kedden.
Három generáció, egy rekord: még nincs 30 éves Európa ez idő tájt legfiatalabb nagymamája. A nápolyi Giulia Elia annak idején 15 évesen adott életet Anna lányának, aki most túltett édesanyján: 14 évesen hozta világra Luciát.
Az öt legjelentősebb szakszervezet felhívására a kormány szociális és gazdaságpolitikája ellen országos tiltakozónapot tartottak kedden Franciaországban, amelynek keretében 180 városban tüntetéseket is szerveztek.
A szlovákiai nemzeti kisebbségek jogállását és védelmét komplex módon szabályozó törvény - úgynevezett kisebbségi törvény - kidolgozását és elfogadását szorgalmazzák a Szlovák Köztársaságban élő őshonos kisebbségi népcsoportok.
Barack Obama amerikai elnök kedden ünnepélyes körülmények között aláírta a Fehér Házban az egészségügyi reformcsomagot, amely ezzel törvényerőre emelkedett.
Idén minden ukrajnai végzős diák az általa látogatott iskola oktatásának nyelvén teszi le a főiskolai és az egyetemi felvételi vizsgákat - közölte kedden Dmitro Tabacsnik ukrán oktatási miniszter.
Időpocsékolás az izraeli-palesztin konfliktus kétállamos rendezését célzó erőfeszítés - véli Meron Benveniszti izraeli szakértő, aki annak idején sokat bírálatát kiváltva megjósolta, hogy a zsidó telepek építésével Izrael állandósítja a megszállt Ciszjordánia feletti ellenőrzést.
A bukaresti bíróság helyt adott annak az óvásnak amelyet a Magyar Polgári Párt (MPP) 2009. március 14-i botrányos gyergyói Országos Tanácsán (kongresszusán) történtek miatt a párt Bihar megyei szervezete nyújtott be, lényegében megtámadva Szász Jenő elnökké választását - írta kedden az erdely.ma hírportál.
Izraelnek joga van építkezni Jeruzsálemben, hiszen "a város nem egy telep" - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, amikor hétfőn felszólalt a legbefolyásosabb Izrael-barát amerikai lobbicsoport, az AIPAC washingtoni tanácskozásán.
A kábítószer-kereskedelem visszaszorítása és a drogkartellek elleni küzdelemben való együttműködésről folytatandó tárgyalásokra kedden Mexikóvárosba érkeztek az Obama-kormányzat biztonságért felelős csúcsvezetői.