Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szex hatásos mozgásformának is tekinthető, ám az már sokak számára nem egyértelmű, hogy a rendszeresen végzett testmozgás jót tesz a szexuális életnek is. Ez utóbbi kielégítő volta pedig magabiztosabbá tesz, javítja az énképet és még az immunrendszert is erősíti.
A Magyar Energia Hivatal a hatályos jogszabályokkal összhangban korábban szélerőmű létesítésére írt ki pályázatot, amelynek határideje tegnap járt le. A MEH közlése szerint 68-an pályáztak a 410...
A CIB Bank (Intesa Sanpaolo Csoport) a hazai pénzügyi piacon egyedülálló termékkel bővítette kínálatát, amely a vállalkozások és magánszemélyek számára egyidejűleg biztosít kedvező feltételeket....
Bűnügyi vizsgálat indult Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik munkatársa ellen. A kelet-európai átalakulás finanszírozására 1991-ben alakult pénzintézet hétfői bejelent...
Februárban év/év alapon jelentős növekedést mutatott a hazai határidős piac, a BUX és az egyedi részvények piacán ugyanis 314 milliárd forintos duplikált forgalom adódott, amely az egy évvel korábbi...
A rugalmas munkakörülmények kialakításával a munkába visszatérő anyák és a vállalatok egyaránt nyernek. A világon, a vállalatvezetők 44 százaléka számol azzal, hogy az elkövetkező két évben az eddiginél több, a munkaerőpiacra visszatérő családanyát foglalkoztat részmunkaidőben.
Már a bruttó fedezettömege is negatív volt a Linamar Hungary-nek 2009. negyedik negyedévben. Hogy a meglepő veszteségnek pontosan mi az oka, arról a gyorsjelentés nagyvonalúan hallgat, de feltűnő,...
A HUMET bejelentette, hogy mint leendő Licencadó, valamint a Xiamen XinTongFu Import & Export Co. Ltd., a Kínai Népköztársaságban bejegyzett társaság, mint Partner tárgyalásait követően a felek...
Mai hangos elemzésünkben az Econet részvényének várható árfolyam elmozdulását elemezzük a technikai elemzés eszköztárával. Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy számítógépükön kapcsolják be a hangszórókat.
Többnyire emelkedés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon a pozitív előjelű, régiót illető gazdasági és vállalati hírek hatására, mely az egész globális gazdaság alakulására vonatkozó várakozásokat is erősíti.
Az észak-koreai vezetők különleges gazdasági övezetek létrehozását tervezik Phenjanban és hét másik városban a külföldi tőke becsalogatásához - írta kedden Japán vezető gazdasági szaklapja, a Nikkei Business.
A módosított polgári perrendtartási törvény lehetővé teszi, hogy az egyénenként kis kárt elszenvedett személyek, illetve a magánszemélyek érdekképviseletei is csoportpereket indítsanak, a közszolgáltatók és a pénzintézetek számíthatnak arra, hogy a sok kis kár tetemes kártérítéssé duzzadhat - közölte a Faludi Wolf Theiss ügyvédi iroda.
Az európai tőzsdék nyitásától vegyes eredményeket várnak a szakértők. A hétfői lendületes indexemelkedést követően iránykeresésre, a kilátások mérlegelésére számítanak. (MTI)
A DAX ma előreláthatólag kedvezően nyit. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 5.723 ponton áll, ami 9 ponttal meghaladja a legutóbbi záró értéket. A DAX tegnap 2,06%-kal 5.713,51 pontra emelkedett. A Dow Jones Industrial Average 0,76%-ot nyert 10.403,79 pontig, míg a Nikkei225 0,49%-os nyereséget zsebelt be. Az euró továbbra sem a legjobb formáját hozza, és jelenleg 1,3508-on áll.…
Az ausztrál központi bank újra, már negyedik alkalommal emelte az alapkamat mértékét, mely így 25 bázisponttal 4 százalékra módosult. A mostani döntés megfelelt az előzetes várakozásoknak.
Várhatóan kedden kezdődik a cigányok elleni támadássorozat helyszíni bizonyítási eljárása - értesült a Magyar Nemzet. Azt egyelőre nem tudni, hogy hol rekonstruálják először az eseményeket, de az egyik roma internetes portál szerint Tatárszentgyörgyön, ahol ketten vesztették életüket.
Wojciech Jaruzelski jobbkeze szerint a lengyel vezetés szemet hunyt afelett, hogy szélsőséges palesztinok, köztük Abu Nidal, a Fatah-Forradalmi Tanács vezetője beutazhatott Lengyelországba
Bár többnyire biztonságban érzik magukat, és kevés tapasztalatuk van a bűnözéssel kapcsolatban, mégis sokan hezitálnának rendőrt hívni, ha bűncselekmény áldozataivá válnának - derül ki egy, az Egyesült Arab Emirátusok lakói körében készített felmérésből. Ami a magyarokat illeti, rendpártiak vagyunk, de mi sem bízunk a rendőrökben.
A Pénzcentrum.hu a gyedre és a gyesre vonatkozó jogszabály módosítás közzétételét követően azt harangozta be, hogy Ratkó-dédunokákat szülhet a Gyurcsány-gyed. Ezúttal a kormányfőváltás kapcsán átkeresztelt intézkedés előzetes hatásait vizsgáljuk azon keresztül, hogy az idei év első hónapjában hány gyermek született. Nem egészen két hónap múlva megérkeznek az első "Bajnai-babák", vagyis azok a…
Megszületett a megállapodás az E.ON AG és a magyar kormányzat között az E.ON Földgáz Trade-re szóló elővásárlási jogról. E szerint az E.ON elővásárlási jogot biztosít a kormánynak...
A forint a hetek óta tartott árfolyam sávjának erős határánál mozog, kedden reggel röviddel hét óra előtt 267,25 forinton jegyezték az eurót a nemzetközi bankközi kereskedelemben a hétfő késő esti 267...
Az ügyfelek többsége még mindig a havi törlesztőrészlet nagysága alapján választ hitelt, míg mások a Teljes Hiteldíj Mutatót (THM-et) hívja segítségül. A mutató elvileg a hitel minden költségét tartalmazza, ezért jó összehasonlítási alapnak tűnik, az ingatlanmagazin.com összeállítása szerint azonban van egy olyan tétel, amely nincs benne, pedig akár 2%-kal is megdrágíthatja a hitelt....
A várakozásoknak megfelelően ismét kamatot emelt az ausztrál jegybank. A döntés értelmében a Reserve Bank of Australia (RBA) irányadó rátája holnaptól négy százalékos. Glenn Stevens, jegybankelnök...
Rennes a Franciaország nyugati partvidékén található Bretagne tartomány székhelye, művészeti, történelmi központ. A város, az emberek (a bretonok) és a vidék is őrzi a tengerhez és a természethez kötődő hagyományait.
Az EUR/USD továbbra is gyengélkedik, és 1,3461-re esett. Az 1,3444-es támogatás eddig azonban tartotta magát. Az eurót továbbra is megviselik Görögország adósságproblémái. Még ha a délutáni amerikai adatok előtt nem is kerül sor az 1,3444-es érték átlépésére, maximum 1,3700-ig emelkedhet a devizapár. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Barack Obama túl sok sajtos hamburgert és édességet eszik, ezért túl magas vérének koleszterinszintje. Ráadásul, Obama időnként rágyújt egy-egy cigarettára is.
A dollár erősen nyitott. Az EUR/USD-ot továbbra is megviselik Görögország adósságproblémái. A devizapár nem a legjobb formáját hozza, és és 1,3461-re esett. Az 1,3444-es támogatás (9 hónapos mélypont) eddig azonban tartotta magát. Az EUR/USD reggel 1,3505-re, míg a GBP/USD 1,4856-ra esett. Az ausztrál dollár profitál belőle, hogy az RBA 25 bázisponttal 4,00%-ra emelte alapkamatát. 11.00-kor…
A QS World MBA Tour idén ismét ellátogat hazánkba, lehetőséget kínálva az MBA-képzés iránt érdeklődőknek arra, hogy személyesen találkozzanak a legnevesebb nemzetközi üzleti iskolák képviselőivel, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Az év első két hónapjában csaknem 60 százalékkal kevesebb új kocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, mint egy évvel korábban - mondta a Világgazdaságnak Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének társelnöke.