2010. március 2. kedd

márc. 2
6:39
Jobbikos gyanúsított a Magyarok Nyilai ügyben (Alternatív Energia)
Ismerte a Magyarok Nyilai ügy jobbikos gyanúsítottját Benkő György, aki a terrorszervezetet lebuktató hangfelvételeket készítette. Ezt maga az érintett mondta lapunknak. Rihó Krisztiánt - a Jobbik bicskei elnökét - tegnap hallgatta ki az ügyészség lőszerrel visszaélés miatt.
márc. 2
6:39
A testek vonzásában (Spa Trend Online)
A Don Giovanni a harmadik Mozart-opera, melyet Fischer Iván zeneigazgató és a Budapesti Fesztiválzenekar színre vitt.
márc. 2
6:42
Eltűnt külföldön Molnár Anikó (BorsOnline)
Munkahelyét otthagyta, már egy hónapja távozott az országból, még a rokonai is csak találgatják, merre lehet a szőke kebelcsoda. Édesapjának ugyan küldött egy képeslapot, de más kapcsolata nincs az itthoniakkal.
márc. 2
6:42
Visszahozná a Fidesz az osztályismétlést (hirado.hu)
Aki súlyos hátrányokkal küzd az iskolában, az lenne az érdeke, hogy több időt kapjon az alapismeretek elsajátításához - véli a Fidesz szakpolitikusa, aki szerint a kezelhetetlen gyerekeket az intézmények jelenleg csak cserélgetik egymás között, de lehetővé kellene tenni, hogy az iskolák megválhassanak tőlük, és a szülőnek kelljen új helyet keresni gyermekének
márc. 2
6:44
Kordának újra lapot osztott a TV2 (BorsOnline)
Akár csinálhatná is a fesztivált Korda György, amiért egykori műsorában Szulák Andreára cserélték, de nem teszi. Inkább annak örül, hogy újra pókershow-t vezet a TV2-n.
márc. 2
6:44
OTP-profit: a vártnál több, a tavalyinál kevesebb (hirado.hu)
A bankcsoport negyedik negyedéves korrigált adózott profitja 20,5 milliárd forint volt
márc. 2
6:45
Merre megy ma a forint és a BUX? (Portfolio)
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
márc. 2
6:45
Debreczeni József börtönbe vonul? + videó (ATV)
A védelem fellebbezett, így az elsőfokú ítélet nem jogerős.
márc. 2
6:57
Nem indult könnyen az új jegyrendszer (Metropol)
Tegnap óta senki sem utazhat jegy nélkül a MÁV és a Volán járatain: az ingyenesen közlekedőknek, főként a nyugdíjasoknak és a hat éven aluliaknak díjmentes regisztrációs jegyet kell váltaniuk.
márc. 2
6:57
Katonák vethetnek véget a fosztogatásnak (Kripto Akadémia)
Káosz alakult ki több földrengés sújtotta chilei településen: a kilátástalan helyzetbe került lakosok fosztogatnak, boltokat, gyógyszertárakat, de még autóbuszokat is megrohannak a vízért és az élelemért. A helyzet további súlyosbodását megelőzendő a chilei kormány kijárási tilalmat rendelt el két tartományban. Ezekbe utóbb 10 ezer rendfenntartó katonát vezényeltek. Gyors becslések szerint a kár…
márc. 2
6:57
Oscar-díj: belebukhat a negatív kampányba A bombák földjén (Spa Trend Online)
Bár a szakértők szerint a legtöbb Oscar-szavazat már beérkezett az Amerikai Filmakadémia tagjaitól, a díj egyik nagy esélyese, A bombák földjén egy "ostoba" húzás miatt bukhat el, mivel egyik producere negatív kampánnyal akarta előtérbe tolni a filmet.
márc. 2
6:59
„Magyarország vége” (Metropol)
„Magyarország vége” feliratot helyeztek el a Borsod megyei Alsóberecki két végén. A település nem tudja adósságait rendezni, állami támogatást pe dig nem kap. A polgármester, Zuti Lajos válaszolt kérdéseinkre.
márc. 2
6:59
Karadzsics a muzulmánokat támadta (Kripto Akadémia)
Heves támadást intézett a boszniai muzulmánok ellen Radovan Karadzsics. A boszniai szerb köztársaság egykori elnökének pere négy hónap után tegnap folytatódott a hágai Nemzetközi Törvényszéken a vádlott védőbeszédével.
márc. 2
6:59
Csík Zenekar a Müpában (Spa Trend Online)
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szerda este a Csík Zenekar ad koncertet.
márc. 2
7:00
Hajdú szerepelt a Heti Hetesben (BorsOnline)
Már az RTL Klubbon is téma Hajdú Péter. A műsorvezető épp akkor szerepelt a konkurens csatornán, amikor műsora, a Frizbi a TV2-n futott: a Heti Hetes nagyágyúi sütöttek el néhány poént a rivális show-ról.
márc. 2
7:00
Fővárosi megaprojektet akar Tarlós (hirado.hu)
Kulturális negyedet tervez Budapesten a Fidesz - értesült a Népszabadság. Költségvetés még nincs, de a megaprojektet még a 2010-2014-es ciklusban be akarják indítani
márc. 2
7:01
Izgalmas filmes rakománnyal közeledik a Titanic (Spa Trend Online)
Az év eleji filmfesztivál-dömping április 8. és 18. között a Titanic gazdag rakományát hozza el Budapestre: a vígjátéktól a krimiig, a társadalmi drámától a felnőtteknek szóló animációs filmig a változatos műfajú filmeket mutatnak be a világ minden tájáról, Chilétől Kínán át Svédországig.
márc. 2
7:03
Nem kizárt, hogy újabb válság közelít (Privátbankár)
A Generali Alapkezelő részvényportfólió menedzsere szerint a befektetők a következő időszakban óvatosabbá válnak; 2010 nagyon nehéz, ingadozó év lesz a globális tőkepiacokon
márc. 2
7:03
OTP: harmatos utolsó negyedév, 151,5 milliárd forint nyereség 2009-ben (ProfitLine)
Az OTP Bankcsoport a közel két és félszeresére duzzadó kockázati költségek ellenére éves szinten 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el, ami ugyan 31 százalékkal elmarad a 2008. évitől, azonban így is mintegy 6 milliárd forinttal meghaladja az előzetes elemzői konszenzust és a menedzsment előrejelzését - tette közzé a bank kedden publikált gyorsjelentésében. (MTI)
márc. 2
7:03
20 méteres hullámok pusztítottak, 300 holttest a chilei partokon + videó (ATV)
Chilében a katonaságot is bevetette a kormány a fosztogatások megfékezésére.
márc. 2
7:05
Nem elég nagy a gyógyszerkassza (Privátbankár)
A gyógyszerfogyasztás kormányzati restrikciója csak átmenetileg csökkentette a kiadásokat, az idei gyógyszerköltségvetés valószínűleg nem fedezi a betegek szükségleteit, a forgalom növekedésére kell s...
márc. 2
7:07
A Fidesz újra buktatna (Privátbankár)
Ha a Fidesz kormányra kerül, visszaállítja az osztályismétlés lehetőségét, és arra is engedélyt ad, hogy az iskolák eltanácsolhassák az intézményből a többieket bántalmazó vagy társait a tanulásban sú...
márc. 2
7:09
A két forduló között lesz a legkeményebb harc (Privátbankár)
A korábbiaktól sok tekintetben eltérő, a következő hetekben pedig egyre intenzívebbé váló országgyűlési választási kampányra számítanak a Nézőpont Intézet és a Political Capital munkatársai. A két választási forduló között pedig rég nem látott hevességűvé is válhat a szavazatokért folyó verseny
márc. 2
7:15
20-30 perces késések a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon (HírTV)
Késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon, mert kedd hajnalban Abony állomáson elromlott a vasúti biztosítóberendezés. A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a vonatok emiatt lassabban haladhatnak, 20-30 perces késésekre kell számítani.
márc. 2
7:15
Küzdelem a túlélőkért és a fosztogatók ellen (Metropol)
Teljes gőzzel folyik a mentés Chilében a földrengés sújtotta Concepciónban, miközben katonák és rendőrök igyekeznek elejét venni a fosztogatásnak.
márc. 2
7:17
Chile: esküvő helyett katasztrófa (Metropol)
Kilenc hónapja kezdődött... Germán Muñoz (31) és Lorena Lahsen (27) az esküvőjük részleteit tervezték, és már be is írták a naptárba a dátumot: 2010. február 27., szombat, Santiago, Chile.
márc. 2
7:18
Folytatjuk! Összeverte a milliomos a magyar luxusprostit (BorsOnline)
Szofi – nevezzük így – az egyik legismertebb és legkeresettebb magyar luxusprostituált. Nevét, arcát nem vállalja, nem mindennapi történetét viszont igen. Ezúttal a lányok katalógusáról mesél.
márc. 2
7:18
Nem lett elnökhelyettes Grespik (hirado.hu)
Grespik László, a MIÉP korábbi országgyűlési képviselője nem lesz a kamara elnökhelyettese, az elnökségbe azonban még bekerülhet
márc. 2
7:20
Győzikét munkára fogja az RTL Klub (BorsOnline)
Több mint egyévi kihagyás után újra képernyőre teszi megbízhatóan termelő celebjét a vezető kereskedelmi csatorna. Győző állítólag koporsókat árul, Bea asszony sminkesként dolgozik.
márc. 2
7:20
Rekonstruálják a romagyilkosságokat (hirado.hu)
Még nem tudni, hol rekonstruálják a hat halálos áldozatot követelő romagyilkosság-sorozat eseményeit, de helyszíni bizonyítási eljárás azonban laphír szerint kedden kezdődik
márc. 2
7:21
Orbán: fordítsuk arcunkat a jövő felé! (Privátbankár)
Orbán Viktor szerint Magyarországnak le kell számolnia a spekulációra épülő politikával és gazdasággal, és a jövő felé kell fordulnia
márc. 2
7:21
APEH, PM: ha nincs megállapodás, jöhet a demonstráció? (Pénzcentrum)
Vélhetően nem született megállapodás tegnap délután az Adó- és Pénzügyi Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa, a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete és a Pénzügyminisztérium közötti tárgyaláson az APEH és a VP dolgozók tavalyi mozgóbéréről folyó tárgyaláson. Az egyeztetésen elhangzottakról részleteket egyik fél sem árult el....
márc. 2
7:21
Összeért a terrorszervezet és a Jobbik? + videó (ATV)
A Jobbik várja az esetleges bizonyítékokat a gyanúsítással kapcsolatban.
márc. 2
7:22
Bugyit villantott a magyar Jolie (BorsOnline)
Kényszerszünet után tért vissza a kifutóra a Bors üdvöskéje, aki nagy tervekkel indult neki modellkarrierjének. De Vidákovics Angéla sikere egy baleset miatt várat magára.
márc. 2
7:22
Schiffer: parlamentbe készülünk, nem kormányra (hirado.hu)
Az LMP a többi párthoz való viszonyát nem terhelik azok a háborúk, amelyek megmérgezték a közéletet az elmúlt húsz évben - jelentette ki a párt listavezetője
márc. 2
7:23
MSZP: velünk beteljesülhetnek az álmok (Privátbankár)
Az MSZP a nemzeti modernizáció jövőképét kínálja a választóknak, azt az utat, amelynek segítségével a rendszerváltás összes álma beteljesülhet - mondta Mesterházy Attila
márc. 2
7:23
„Egyelőre nem térek vissza” Két gyereke született a magyar énekesnőnek (ATV)
2005-ben ment férjhez, azóta szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.
márc. 2
7:27
Milliós prémium jár a polgármestereknek? (HR Portál)
A tizennégy városi polgármester közül három - Mohács, Harkány és Kozármisleny - első embere kapott prémiumot tavaly Baranyában, nem is akármekkorát, adja hírül az Új Dunántúli Napló alapján az MTI.
márc. 2
7:33
Múzeumi negyedet tervez a Fidesz a Nyugati helyén - lapszemle (Infostart)
Múzeumi negyedet tervez a Fidesz a Nyugati helyén a Gyurcsány-kabinet kormányzati negyede helyén - írja a Népszabadság. Az új múzeumi negyed kapcsolathoz jutna a Szépművészeti Múzeum (Hősök tere) zónájával.
márc. 2
7:33
Hazahozták Farkas Pétert (+videó) (HírTV)
Hazahozták a magyar hatóságok Andorrából Farkas Pétert. Az egykori sportolót a rendőrségi terrorelhárító szolgálat kísérte a börtönbe Ferihegyről.
márc. 2
7:33
„Koszovó Szerbiáé” (Metropol)
Szerb számítógépes kalózok feltörték hétfőn a koszovói elnök honlapját - közölte a pristinai államfői hivatal. Az oldal átmenetileg nem volt elérhető.
márc. 2
7:33
Farkas Péter mosolyogva tért haza (Metropol)
Magyarországra hozták Farkas Péter olimpiai bajnok birkózót, akit több mint egy évi bujkálása után karácsonykor fogtak el egy andorrai hotelben; a menetrend szerinti, Münchenből érkező repülőgép hétfőn késő este landolt Ferihegyen.
márc. 2
7:33
Hazahozták Farkas Pétert Andorrából (Alternatív Energia)
Magyarországra hozták Farkas Péter olimpiai bajnok birkózót, akit több mint egy évi bujkálása után karácsonykor fogtak el egy andorrai hotelben; a menetrend szerinti, Münchenből érkező repülőgép hétfőn késő este landolt Ferihegyen.
márc. 2
7:35
A Fülöp-szigeteken és Kirgíziában is megrengett a föld (HírTV)
Erős, a Richter-skálán mért 6.1-es földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek északi részét kedden. A kirgiz fővárosban 5-ös erősségű földrengés volt.
márc. 2
7:35
„Oroszország irigy Grúziára” (Metropol)
A Metro World News riportere, Elisabeth Braw készített interjút Grúzia elnökével, Miheil Szaakasvilivel.
márc. 2
7:36
Szőrszálhasogatással védik az állatokat (BorsOnline)
Állatkínzó, aki üveggömbben tart halat, és az is, aki nem biztosít ebének 10 négyzetmétert – ilyesmikkel szigorították az állatvédelmi törvényt. Csakhogy nincs, aki betartatná a szabályt.
márc. 2
7:36
Optimista hangulatban indult a március az USA piacain (ProfitLine)
Nyereséggel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde vezető indexei; az erősödés elemzők szerint elsősorban arra a két hírre vezethető vissza, hogy az amerikai AIG biztosító eladja ázsiai részlegét, és hogy az euroövezeti országok megsegítik a görög gazdaságot.
márc. 2
7:38
Kedvet csinálhat a pereskedéshez a módosított perrendtartási törvény (ProfitLine)
A módosított polgári perrendtartási törvény lehetővé teszi, hogy az egyénenként kis kárt elszenvedett személyek, illetve a magánszemélyek érdekképviseletei is csoportpereket indítsanak, a közszolgáltatók és a pénzintézetek számíthatnak arra, hogy a sok kis kár tetemes kártérítéssé duzzadhat - közölte a Faludi Wolf Theiss ügyvédi iroda az MTI-vel.
márc. 2
7:39
Az OTP hatmilliárdot rávert az elemzőkre (Privátbankár)
Az OTP Bankcsoport a közel két és félszeresére duzzadó kockázati költségek ellenére éves szinten 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el
márc. 2
7:39
Vásáry André megtartotta stílusát (Metropol)
A Csillag születik férfiszopránja, Vásáry André megjelentette a lemezét.

Keresés