Lezárta a nyomozást és vádemelést javasol a rendőrség a bérleti szerződéseken alapuló, tízmilliárd forintos csalás, az úgynevezett Takszöv-ügyben; az elkövetők a pénzt felélték, abból vagyontárgyakat ...
Több munkás megbetegedett egy az Apple számára dolgozó kínai gyárban, mert tiltott oldószerrel dolgoztak, írja a Reuters blogja alapján a Világgazdaság.
Az előzővel megegyező meghirdetett összeg, megegyező kibocsátás és jóval magasabb túljegyzés mellett 26 bázisponttal 5,30 százalékra csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján. (MTI)
A munkavállalónak külön kérnie kell, hogy az adójóváírást havonta megkapja, ellenkező esetben az éves összeget jövőre egyben utalja vissza neki az adóhivatal - közölte a kormányszóvivő.
Pécs városának adott igazat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara választott bírósága a francia Suez Environnement Hungária Kft. elleni perben, amely jogerőre emelkedett – mondta el az MNO-nak Szabó Iván, a város jogi képviselője. Pécs jogosan bontotta föl a szerződést a francia céggel és vette birtokba a vízmű területét – tette hozzá.
Másképp látja az Európai Néppárt frakcióvezetője Fazakas Szabolcs esetét, mint a fideszes - szintén néppárti - Deutsch Tamás. Joseph Daul a napokban személyesen biztosította a szocialista politikust támogatásáról, mondván, ha a néppárti szakértőknek megfelelt Fazakas felkészültsége, az neki elegendő.
Mióta a Fitch megerősítette az ukrán hitelminősítés kilátásait, illetve a S&P felminősítést is adott Ukrajnának, rendkívül gyorsan zuhan az öt éves CDS ára, vagyis nagy ütemben erősödik a bizalom. ...
A húsvéti édességek kiskereskedelmi forgalmának évek óta tartó növekedése megtorpant tavaly. A 2009-es ünnepi időszakban 1 százalékkal csökkent a bolti eladás, mintegy 2,7 milliárd forintra, állapította meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe. Mennyiségben, a 8 százalék csökkenés következtében a forgalom 890 tonna körül alakult....
Egy joghézagra hivatkozva mentette fel az államháztartási adatok eltitkolása miatt perbe fogott Gyurcsány Ferencet és Veres Jánost a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság szerint nincs törvényi szankciója a közérdekű adatok eltitkolásának.
Elsősorban a párt országos nagypolitikában eddig ismeretlen képviselőjelöltjei és aktivistái, valamint ő az gyermekeik lesznek a Lehet Más a Politika (LMP) kampányarcai - derült ki az "Igen, lehet!" szlogennel kampányoló párt sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a posztereket is.
Előzetesen semmilyen információja nem volt a Honvédelmi Minisztériumnak az izraeli katonai gépek érkezésével kapcsolatban. Szekeres Imre vizsgálatra kérte a kormányfőt - közölte a HM szóvivője. Az izraeli nagykövet cáfol, mint mondta, nem kémrepülők voltak, hanem rutinfeladatot hajtottak végre.
Elsősorban a párt országos nagypolitikában eddig ismeretlen képviselőjelöltjei és aktivistái, valamint az ő gyermekeik lesznek a Lehet Más a Politika (LMP) kampányarcai – derült ki az "Igen, leh...
Diákok találtak rá oktatójuk holttestére a Miskolci Egyetemen. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a tanár halálát, az elsődleges vizsgálatok szerint a pedagógust nem ölték meg és az öngyilkosság is kizárható.
A Kreatív Csoport március 19-én délig várja a Hipnózis reklámversenyre benyújtott munkákat. A nemzetközi zsűri elé kerülő pályázatok eredményhirdetése április 29-én, a Nagy Kreatív Napon lesz.
"Lipcse olvas" - ez a ma megnyílt nemzetközi könyvvásár mottója, és ennek keretében a szászországi város négy napra ténylegesen egyfajta felolvasói központtá vált.
Európához hasonlóan a régióban is enyhe mínuszban tartózkodnak az indexek, várva a délutáni amerikai makroadatokat, melyek vélhetően megadják a további iránymutatást. Arról szó nincs, hogy fordult...
Sikeresnek értékeli tavalyi évét a Generali-Providencia Biztosító, miután korrigált (az életbiztosításokból származó egyszeri díj 10%-ával számított) piaci részesedése 2009-ben 17,1%-ra emelkedett, a...
A ma reggel napvilágot látott híreknek megfelelően nevet változtat a Pannon, a mobilszolgáltató a jövőben anyavállalata, a Telenor nevét viseli majd. A társaság arculata így tovább közelít az...
A Költségvetési Tanácsnak, mint független fiskális intézménynek, a döntések előkészítésében kell szerepet vállalnia, a politikai döntések felelősségét meg kell hagynia a politikusoknak - mondta Kornai János akadémikus, nemzetközileg elismert közgazdász professzor csütörtökön a költségvetési kérdésekkel foglalkozó konferencián. (MTI)
A Fitch hitelminősítő szerdai kilátásjavításának hatására csütörtökön tovább javult, és másfél éves mélypontra csökkent az ukrán törlesztéskockázat megítélése a londoni piacon. A CMA szerdai adatsora szerint a délelőtti londoni kereskedésben 600,1 bázispontra - minden tízmillió dollárnyi szuverén ukrán adósságra kissé 600 ezer dollár fölé - csökkent a CDS-kontraktusok évi díjszabása az irányadó…
Szeptember óta egy viszonylag szélesnek mondható 6$-os sávot alakított ki magának az életbiztosításokkal foglalkozó pénzügyi cég. A keddi kamatdöntés Amerikában nagy segítséget jelentett a pénzügyi cégeknek, így a Lincoln National is erősen tudott emelkedni és nagyon szép és tiszteletre méltó 4,39%-ot emelkedett.
A Pannon GSM Távközlési Zrt. felveszi a norvég anyavállalata, a Telenor nevét, s ezzel összekapcsolja a 3,6 millió magyar előfizetőt a 13 európai és ázsiai országban jelen lévő Telenor 174 milliós ügyfélkörével - mondta Anders Jensen, a magyar cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. (MTI)
30%-os zuhanáson ment keresztül a Blockbuster video kölcsönző üzletláncot üzemeltető vállalat részvényeinek jegyzése, miután bejelentette, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy csődeljárás alá fog kerülni a vállalat.
Aki sokat sportol, annál kevésbé jelentkezik éhségérzet. A vékonyabb nők esetében találóbb az előző kijelentés, a súlyfelesleggel küzdők viszont a sportolás ellenére is érzékelik az éhséget - állítják amerikai tudósok a fitforfun.de internetes portálon megjelent cikkben.
A biztonsági szolgáltatással foglalkozó vállalat részvényei az elmúlt negyedév során 83,46%-os emelkedésen, míg az elmúlt fél év során 218%-os erősödésen ment keresztül.
A Facebook több mint 400 millió felhasználóját szemelte ki az a személyes, elsősorban bankkártyaadatok ellopására létrehozott vírus, amelyet kéretlen e-mailek formájában terjesztenek.
A Magyar Nemzet mai száma megírta, hogy a repülési tervekben 4X679 és 4X676 izraeli polgári lajstromjelek és Israeli Air Force 005 és 006 hívójelek szerepeltek, valamint „védett járat” megjelölés. A Fidesz azonnali, egyértelmű tájékoztatást követel a kormánytól. Bajnai Gordon délelőtt vizsgálatot rendelt el.
A Hír Televíziótól értesült Piricse polgármestere arról, hogy csütörtökön a településen folytat helyszíni bizonyítási eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a 6 halálos áldozatot követelő, romák elleni támadássorozat ügyében.
A görög kormányfő szerint országának határozott "megmentési tervre" van szüksége az EU-tól, hogy enyhüljön a Görögországra nehezedő piaci nyomás és csökkenjenek a hitelfelvétel költségei.
Továbbra is túlértékeltnek tartja az amerikai állampapírokat a híres befektetési guru Marc Faber, aki szerint a következő években a hozamok válhetően jelentős mértékben emelkednek majd. A 10 éves...
Úgy fest, Japánban sikert aratott az amerikai találmány, amely forradalmasítja a házi kedvencek fürdetését: speciális mosógép fürdeti és szárítja ugyanis a kisállatokat, miközben a gazdik nyugodtan cseveghetnek a váróban....
A CB Richard Ellis csoport (CBRE) közzétette 270 európai ingatlan-befektető bevonásával készített felmérése eredményét, amelyben a megkérdezettek beszámolnak az elkövetkező években tervezett...
87 milliárd forint díjbevételével, 10,6%-os piaci részesedésével a magyar biztosítási 3. legnagyobb szereplőjévé vált a Groupama Garancia Biztosító. 2009-ben a magyar számviteli szabályok szerinti,...
A Fidesz szerint áprilisra összejöhet az egész évre tervezett államháztartási hiány. A PM legutóbbi beszámolója szerint februárig a hiány 40% gyűlt össze
Négy hét után a finisébe érkezett a Magyarország Kedvenc Étele szavazás, melyre eddig 58 ezren szavaztak. A negyedik hét nem hozott meglepetést: továbbra is az Újházi tyúkhúsleves vezet, így a legesélyesebb arra, hogy Magyarország kedvenc étele legyen.
Lemondott tisztségéről Király András, a Jobbik Magyarországért Mozgalom szóvivője, miután több internetes portálon is kompromittáló képek és videófelvételek jelentek meg róla csütörtökön.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a nő, aki autójával egy buszmegállót, egy kerítést és egy gázcsonkot is kidöntött Nyírjákón – értesült a HavariaPress.
A Facebook több mint 400 millió felhasználóját szemelte ki az a személyes, elsősorban bankkártyaadatok ellopására létrehozott vírus, amelyet kéretlen e-mailek formájában terjesztenek. A gyanútlan...
A fontos amerikai adatok közzététele előtt nem sokkal jól szerepel az ezüst. A nemesfémet 17,50-en jegyzik, ami napi szinten 0,17%-os plusznak felel meg. Ha a dollár az adatok hatására nyomás alá kerül, tartósan átléphetik a 17,50-60-as ellenállást. A kereskedők szerint itt számos vételi utasítás található, melyek oldása esetén gyorsan 18 felé emelkedhet a jegyzés. in-www.globalfx.hu / ks-…
„Pokoli nehéz év áll mögöttünk” – értékelte az elmúlt időszakot a miniszterelnök a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola új épületszárnyának avatóünnepségén.