Borral rengeteg finomság készíthető. Használjuk pácoláshoz, főzéshez, desszertek készítéséhez. És a koktélokat még nem is említettük, mert sorozatunkban a legnépszerűbb és legfinomabb borral készült étkeket vesszük sorra. Kedvcsinálónak a kulináris élvezetekhez Woody Allen megjegyzése: "Szeretek borral főzni. Néha az ételbe is teszek..."
A mai nap kérdése, hogy vajon folytatjuk-e az ámokfutást, és megpróbáljuk áttörni a 260-as deszkaajtót is, vagy sajgó vállunkat masszírozgatva inkább lepihenünk kicsit - írja napi piaci...
A mikro-, kis- és középvállalkozások véleménye alapján idén leginkább az adózási helyzet javulása és a vállalkozóbarát törvények, valamint a megrendelések növekedése segítené a magyarországi cégek ver...
A Figyelő által közölt vállalatvezetői felmérésből kiderül: az üzleti döntéshozók elődjének lényegesen megjavított folytatásaként értékelik a Bajnai-kormány tevékenységét. A Heti Válasz Járai Zsigmonddal közöl interjút, amelyben az egykori jegybankelnök kifejti: az új kormány első intézkedéseinek egyike a korrupciós csatornák elzárása kell, hogy legyen.
Új jövevényekkel gazdagodott a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, ahol a tavasz mindig az új élet kezdetét jelenti; idén kengurubébi, arany aguti és kis zászlósfarkú guereza majom is várja a...
Januárban mínuszba fordultak az EU-s mérlegek. Az EU-s fizetési mérleg -8,1 milliárdos értéket hozott a legutóbbi +2,3 milliárd után. A külkereskedelmi mérleg -2,3 milliárdos értéket produkált (előrejelzés. +5,5 Mrd). Az előző értéket +7,0 milliárdról +4,3 milliárdra igazították ki. Az EUR/USD 1,3678-ra eset. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Groupama Garancia Biztosító a múlt évben 87 milliárd forintos díjbevételt és 10 milliárd feletti adózás utáni nyereséget ért el. Díjbevétele alapján a harmadik helyre lépett - mondta Csonka István értékesítési- és marketing vezérigazgató helyettes az MTI-nek.
Az amerikai határidőkhöz hasonlóan a főbb európai indexek is enyhe mínuszban tartózkodnak, egyedül a görögök lógnak ki a sorból 1% feletti esésükkel. Görögország megsegítése megint fókuszba került,...
Az izraeli Teva Pharmaceutical Industries Ltd. kerülhet ki győztesen a Ratiopharm Group International generikus gyógyszer gyártó vállalat megvásárlására indult versenyből - értesült a Dow Jones hírügynökség az ügylethez közel álló számos forrásból. (MTI)
Az aknázó molyok közé tartozó lombosfa fehérmoly a gyümölcsösben korai, augusztusi lombhullást okoz. Az almán már károsít az első nemzedéke, a második azonban sokkal nagyobb károkat okozhat.
A világ legnagyobb üdítőital gyártó vállalata, a Coca-Cola meg kívánja vásárolni az orosz OAO Nidan Juices vállalatot, hogy ezzel is erősítse jelenlétét az országban. A Nidan jelenleg egy brit magánbefektetési alap, a Lion tulajdonában van.
A Pannon GSM Távközlési Zrt. felveszi a norvég anyavállalata, a Telenor nevét, s ezzel összekapcsolja a 3,6 millió magyar előfizetőt a 13 európai és ázsiai országban jelen lévő Telenor 174 milliós ügyfélkörével - jelentette be Anders Jensen, a magyar cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.
A rossz, egészségkárosító szokásokról lemondani nem tudás és a népesség öregedése odáig vezethet, hogy a rák hamarosan vezető haláloknak számítson világszerte - annak ellenére, hogy mind a megelőzésben, mind a kezelésben jelentős fejlődések történtek az utóbbi időben.
Az ember munkája iránti szeretetet tartja a legnagyobb inspiráló erőnek Csík János előadóművész, a Csík zenekar vezetője, akit március 15. alkalmából a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntettek ki kimagasló színvonalú munkájáért.
A korábbi összevonások következtében megüresedett kollégiumi épületek értékesítésére írt ki pályázatot a Debreceni Önkormányzat; a három kollégiumi épület összértéke mintegy egymilliárd forint....
2010. március 31-én este kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, ahol két bécsi intézményi befektető, Bódis Péter és Koch Zoltán fejti ki véleményét a hazai, a régiós és a globális...
A Magyar Turizmus Zrt. szakmai együttműködésével Herendi porcelán kiállítás nyílt március 11-én Dubajban, a piramisairól ismert WAFI luxus bevásárlóközpontban. A kiállítás elsősorban a Herendi porcelán mint a magyar kulturális örökség részének bemutatását, a márka és a mögötte lévő munka megismertetését szolgálja. A megnyitó ünnepségen dubaji méltóságok mellett beszédet mondott Tar Attila, a…
Oroszországban tárgyal Hillary Clinton. Az amerikai külügyminiszter az Iránnal kapcsolatos esetleges szankciókról és egy tavaly lejárt rakétaegyezményről egyeztet orosz kollégájával. Részt vesz Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel, illetve az ENSZ és az EU képviselőivel egy Közel-Keletről szóló konferencián.
A német katolikus egyház kész kártérítést fizetni a szexuális bűncselekmények áldozatainak - értesült a Süddeutsche Zeitung. A lap csütörtöki beszámolója szerint az egyház már vizsgálja ennek...
Az amerikai webstatisztikai adatok szerint a Google.com keresőmotor népszerűségét is túlszárnyalta Facebook.com közösségi portál, amely a teljes egyesült államokbeli netes forgalom 7,07 százalékát teszi ki.
Négy téma kapcsán fogalmazta meg javaslatait a közelmúltban megalakult magyar Költségvetési Tanács számára a jelentős egyesült államokbeli tapasztalatokat is gyűjtött Kornai János...
A legtöbb pénzügyi szakértő egyetért abban, hogy a túlélésre való törekvés nem lehet a kisvállalatok egyetlen célkitűzése 2010-ben - áll a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket...
Az elmúlt egy hétben szomorú fejleményeknek lehettek szemtanúi a svájci frank hitellel rendelkezők. Miközben mindenhol a forint újabb csúcsairól olvashattak, addig bosszankodva figyelhették azt, hogy...
A legtöbb pénzügyi szakértő egyetért abban, hogy a túlélésre való törekvés nem lehet a kisvállalatok egyetlen célkitűzése 2010-ben - áll az ACCA felmérésében
A munkatársak motivációja döntő befolyást gyakorol a munkavégzésre, a döntési folyamatokra, a személyes elkötelezettségre, továbbá a kihívások és problémák kezelésének módjára. A motivációk feltérképezése ezért kulcsfontosságú ahhoz, hogy tudjuk, hogyan lehet a munkatársakat jobb teljesítményre ösztönözni.
A kereskedés második órájában változatlanul csökkenőben voltak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók, elsősorban a banki papírok árfolyama esett a profitkivét nyomán. (MTI)
A Fidesz a közvélemény azonnali, világos és egyértelmű tájékoztatását követeli a kormánytól az izraeli kémrepülőgépek Magyarország feletti repülésének ügyében - közölte az MTI-vel csütörtökön Kontrát Károly, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. (MTI)
Kardokkal, vascsőre erősített pengékkel támadtak Fegyverneken az intézkedő rendőrökre - közölte a Szoljon.hu-val Szabó Zita százados, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az ENSZ jószolgálati nagykövetének nevezték ki Antonio Banderas spanyol filmszínészt - jelentette be szerdán New Yorkban a nemzetközi szervezet fejlesztési programja (UNDP). A nemzetközileg...
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: MÁSFÉLÉVES CSÚCSON A VEZETŐ INDEXEK - a legjelentősebb...
Tény, hogy nagyon rossz mutatókkal rendelkeznek a Palm Inc. részvények, azonban most már nagyon túladottak ezek a részvények. Fontos, hogy első körben, miután kiesett a részvények jegyzése a beszűkülő alakzatból, több mint 50%-os zuhanáson ment keresztül.
Helyben hagyta Perecz József vádlottal szemben a 2008. május 17-én elkövetett makói hármasgyilkosság ügyében első fokon kiszabott életfogytiglani fegyházbüntetést csütörtökön a Szegedi...
A Putyin-csoport által ellenőrzött orosz energetikának -- a Gazpromot nem számítva - legfontosabb cége a Szergej Bogdancsikov szakmai és Igor Szecsin miniszterelnök helyettes politikai irányítása...
A tőkepiacról származó jövedelmeket kamat-, osztalék- és árfolyamnyereség-adó terheli. Előbbi kettőt alapesetben a kifizetőhely vonja le, utóbbit – ha tőzsdei ügyletről van szó - a magánszemélyeknek az adóbevallásban kell feltüntetni és megfizetni. A figyelembe veendő legfontosabb szabályokról Farkas Yvettet, az Erste Befektetési Zrt. vezető jogtanácsos-helyettesét kérdezte az Ecoline.
Túlságosan optimisták az EU-tagállamok növekedési és költségvetési tervezetei, amit eddig Brüsszelnek benyújtottak. Ez az jelenti, hogy év végére a kormányok által tervezettnél rosszabbul...
Több esetben túlságosan optimista növekedési forgatókönyvvel számolnak az EU tagországok, ami miatt nem kizárt, hogy az államháztartási mutatók lényegesen rosszabbak lesznek a vártnál - véli az...
Bár Marko Voljc vezérigazgató szerint is egyelőre csak spekulálni lehet a K&H esetleges tőzsdei bevezetéséről, az erre várók több hírre is figyelhetnek manapság. Ezek közül az egyik, hogy legkorábban...
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy felbukkantak-e korábban már értékesített CER típusú széndioxid-kibocsátás csökkentési egységek az európai piacokon. A magyar Kö...
Hogyan főzzük meg a sonkát? A sonkát főzés előtt áztassuk hideg vízbe 1-2 órára, így a só nagy része kiázik belőle. Mossuk le, majd hideg vízbe tegyük fel főni, úgy, hogy a víz ellepje. A vízbe tegyünk zöldségeket, ízlés szerint fokhagymát, vöröshagymát, borsot és babérlevelet. Lassú tűzön főzzük, legalább 3 órán át. A sonka kész, ha a hús könnyen leválik a csontról. A kötözött sonkát hústű…
Helyben hagyta a makói hármasgyilkosságért első fokon kiszabott életfogytiglani büntetést a bíróság. A vádlott Perecz József (28) négy évtized múlva szabadulhat csak.