Ifjúságvédelmi őrjárat, úgynevezett pláza kommandó állt újfent munkába kedden Miskolcon, a rendőrök a csellengő fiatalokra figyelnek fokozottabban, az áldozattá válás elkerülésére és a bűnmegelőzésre ...
„Mit kíván a magyar gyógyszerész” címmel 12 pontban foglalta össze a Magyar Gyógyszerészi Kamara, hogy miben látják a piac jövőjét. A többi között felelős minisztérium és a patikaliberalizáció leállítása szerepel a követelések között. A 12 pontot tartalmazó dokumentumot kedden adták át a Fidesz népjóléti kabinetjét vezető Soltész Miklósnak.
Az az intézkedési program, amelyet a görög kormány elkezdett - és amely nagyon hasonlít a magyarra - alkalmas arra, hogy Görögországot átlendítse a válságon - mondta a miniszterelnök
Kutyák oktatják a pilisjászfalui gyerekeket. A négylábúak matematikára, angolra, biológiára tanítanak, fizetésüket pedig jutalomfalat formájában kapják.
Szomáliai kalózok szabadon bocsátottak egy november közepén elfogott, vegyi anyagokat szállító tartályhajót, fedélzetén 23 észak-koreai tengerésszel. Nemzetközi tengerhajózási források szerint a rablók 3,5 millió dollár váltságdíjat kaptak a 22 ezer tonnás hajóért.
Nigéria keresztény és muszlim részre osztását javasolta Moammer Kadhafi líbiai vezető, aki már korábban is számos radikális ötlettel lepte meg a világot.
Az orosz elnök kedden szigorúan számon kérte a vezető hivatalnokokon, köztük a kormány tagjain utasításainak teljesítését, elbocsátással fenyegetve meg a renitenseket.
A Nielsen 21 európai országban, valamint Kanadában és az Egyesült Államokban mérte fel az élelmiszer, a háztartási vegyiáru és a kozmetikum kiskereskedelmi forgalmát
Április végével lezárult a hazai közgyűlési szezon, eltolt pénzügyi éve miatt egyedül a Zwack van már csak vissza, a társaság várhatóan a nyári hónapokban tartja majd éves rendes közgyűlését. A...
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének 2009-es könyvforgalmi adatai alapján a magyar könyvpiac először mutatott csökkenést 1997 óta. A könyvvásárlásra fordított összeg az előző évihez képest több mint 5 százalékkal csökkent. A közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek piaca eközben a teljes könyvpiachoz képest jobban teljesített, a Nemzeti Tankönyvkiadó továbbra is megőrizte vezető…
Elhunyt Lesley Duncan brit énekesnő-dalszerző, aki korábban együtt dolgozott Elton Johnnal és a Pink Floyddal is; az agyérbetegségben szenvedő zenészt 66 éves korában ragadta el a halál - írta a The Rock Doctor című internetes zenei blog.
A parlamentek közötti együttműködésről, különösen a gazdaságiakról tárgyalt Mandur László, az Országgyűlés alelnöke küldöttség élén a Dél-afrikai Köztársaságban tett látogatásán.
2010. március 15-én Végvári József a köztársaság kikiáltása után is zavartalanul folytatódó, immár törvénytelen titkosszolgálati megfigyelések, valamint az iratmegsemmisítések leleplezéséért a Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült.
A Shell részvények végre felpattantak az elmúlt kereskedési napok során, a dupla alj alakzatból egészen a 200 napos, 100 napos és 50 napos mozgóátlagok fölé.
A Pfizer nagyon csúnyán befürdött, miután bejelentésre került, hogy partner cége, mellyel közös projekten dolgoztak, egészen pontosan a rákellenes termékfejlesztésen, sikertelen kísérleti eredményeket hozott.
Minden nőnél eljön a pillanat, mikor megválik hosszú hajzuhatagától, még a sztároknál is. Halle Berry, Eva Longoria és Charlize Theron is már rég a rövid frizura mellett tették le voksukat. Most megmutatjuk, kik döntöttek a fiús fazonok mellett!
Eozinofíl sejtes nyelőcső-gyulladás (EoE)- fiatal gyermekeknél a fő tünet a táplálék visszaköpése; nagyobb gyerekeknél és felnőtteknél az étel egyszerűen megakadhat a nyelőcsőben.
Ezekben a hetekben a kertek legpompásabb virágai a dáliák, amelyek - a kék kivételével - minden színben és változatos nagyságban, virágformában nyílnak. Nem csoda, hogy egyre gyarapszik a dáliakedvelők és a dáliagyűjtők népes tábora!
A svájci UBS nagybanknál nagyjából ugyanannyi prémiumot osztanak szét a munkatársak között, mint amennyi a pénzintézet tavalyi vesztesége. A bank eredmény beszámolójából az is kiderül, hogy a bank ...
Hét embert vettek őrizetbe a vám- és pénzügyőrség nyomozói egy 10 milliárd forintos pénzmosási ügyben. A nyolcadik gyanúsított, aki az MTK egyik volt labdarúgója, szökésben van.
Mintegy 10 milliárd forintos pénzmosást és 3 milliárd forintos adócsalást derített fel a Vám- és Pénzügyőrség (VP), az eddigi nyolc gyanúsítottból heten már előzetes letartóztatásban vannak, egy személy - Katzenbach Imre, az MTK volt labdarúgója ellen - pedig körözést adtak ki.
Mind a tíz szabolcsi választókerületben nyilvántartásba vette a Fidesz-KDNP jelöltjeit a területi választási bizottság - közölte Tilki Attila, a Fidesz megyei elnöke kedden.
Nigéria keresztény és muszlim részre osztását javasolta Moammer Kadhafi líbiai vezető, aki már korábban is számos radikális ötlettel lepte meg a világot.
A Richter-skála szerinti 4,4-es erősségű földrengés volt Los Angelesben és a nyugati parti nagyváros körzetében kedden. Egyelőre nincs hír áldozatokról és károkról.
Sem a fejlesztő Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft., sem pedig a versenyek jogtulajdonosa, a Dorna nem kapott még értesítést a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), és a bank fölött a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) múlt pénteki döntéséről, amely szerint nem kötnek hitelszerződést a beruházóval a Sávolyra tervezett magyarországi MotoGP pálya megépítésére.
Politológusok szerint nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy a választásokra készülő pártok közül melyik nyerte a legtöbbet a szavazatokért folyó küzdelemből március 15-i rendezvényén.
Tíz újabb nemzetközi sztárral bővült a Balaton Sound idei programja, tíz újabb érv amellett, hogy ott legyünk a Soundon, ráadásul március 31-ig kedvezményes áron válthatunk jegyet. Zamárdi szabad strandjára érkezik többek között David Guetta, a Pet Shop Boys, Tricky, a 2 Many DJ’s, Paul Oakenfold, John Digweed és Hernan Cattaneo is. A Balaton-parti nyaralás kínálata azonban még korántsem tel...
Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivőjének keddi közlése szerint az MDF ezen a héten "áll a rajthoz", így szerinte a magyar középosztálynak lesz választási lehetősége a szocialista politikán túl is.
Nincs is annál rosszabb, mint amikor a kiszemelt almába harapva hirtelen felmerül a gyanú: kukacos a gyümölcs. Először furcsa ízt érzünk, majd amikor lenézünk, apró, de fertelmes szemétdombot látunk a magház helyén. Az sem vigasztalja ilyenkor az éhes polgárt, hogy a gyümölcsdiétába bizony egy kis nyers hús is csúszott.
Az Európai Uniónak szolidárisnak kell lennie Görögországgal a válságkezeléssel összefüggésben - mondta Bajnai Gordon, miután tárgyalt görög kollégájával
Megszüntette Regőczi Miklós, volt BKV-vezető előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) nem jogerősen kedden, és ezzel egyidejűleg ismét házi őrizetbe helyezte őt április 16-ig - közölte a Fővárosi Bíróság.
Az árfolyam órák óta küzd az 1,3700-40 közötti ellenállási területtel. Az emelkedésre tett kísérletek eddig sikertelenek voltak. Elemzők szerint azonban esélyes az 1,3790 felé mutató áttörés. (OT-www.globalfx.hu)
Állami kitüntetést vehetett át március 15-e alkalmából Majtényi László, az ORTT volt elnöke és Féner Tamás fotós. Emellett több újságírót díjazott a kormány, és idén is adott át elismeréseket a MÚOSZ.
Ha az LMP-nek sikerülne az ajánlószelvényeket határidőre összegyűjtenie és minden területi pártlistán szerepelne, valamint a legtöbb egyéni választókerületben lenne jelöltje, akkor nagy valószínűséggel bejutna a parlamentbe - írta felmérésében a Forsense. A közvélemény-kutatás szerint a teljes népesség három százaléka, míg a biztos pártválasztók öt százaléka szavazna a pártra.
Több száz liter önkéntesen leadott embervért locsoltak szét a bangkoki miniszterelnöki hivatal előtt kedden az új választásokat követelő thaiföldi ellenzéki tüntetők, akik gesztusukkal a demokráciáért hozott áldozatukat kívánták jelképezni.
A Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató- Fejlesztő Intézet veheti át a végelszámolásra került Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató tevékenységét a vagyonkezelő előzetes tervei szerint.
Újabb kedvező hangvételű elemzői kommentárt adott ki Magyarországgal kapcsolatban Bank of America-Merrill Lynch. A londoni elemzőház szakértői szerint túlzottak a magyarországi államháztartással...