Ideje, hogy Magyarország a saját lábára álljon - közölte Orbán Viktor ünnepi beszédében. Mesterházy Attila úgy véli, a demokratikus oldal csak a szocialistákra számíthat. Bokros Lajos ismét reformokat szeretne, a Jobbik elnöke pedig egyebek mellett arról beszélt, hogy akár életfogytiglani börtönt is adnának a nemzeti vagyon megkárosítóinak.
Kisebb lövöldözés tört ki hétfőn a moszkvai Vörös Téren, amikor egy férfi be akart hatolni a Lenin mauzóleumba, s az ezt megakadályozni próbáló őrre lőtt egy gumilövedékes fegyverrel. Az incidensben, amelyről az orosz sajtó kedden adott hírt, senki nem sérült meg.
Miután sorra kerültek bejelentésre a botrányok a nagyobbnál nagyobb autógyárak részéről, nevető nyertesként a Foed Motor részvénytulajdonosok kerültek ki, mivel egyedül a Ford volt az, ahonnan nem érkezett bejelentés a problémával kapcsolatban.
Az átalakulás kötelezővé tétele miatt kerülhetett a tavaly elfogadott magánnyugdíjpénztári törvény az Alkotmánybíróság elé - véli Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára, aki szerint...
Lezárult az amerikai AES energiavállalat és a kínai China Investment Corp. (CIC) közötti tranzakció, aminek eredményeként a kínai állami befektetési alap 1.58 mrd dolláros tőkeemelés mellett kb....
A mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat és meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb...
AZ EUR/USD árfolyama 1,3656-ról emelkedett a délelőtt folyamán 1,37 fölé. Jelenleg épp áttörte az árfolyam az 1,3730-as szintet. Ellenállásokat 1,3750-nél, 1,3780 körül és 1,3810 körül találhatunk. A februári francia fogyasztói árak +1,3 %-os értéket hoztak a várt 1,1 % helyett. A török februári fogyasztói bizalom mutatója 81,9 pontra emelkedett a várt 79,0 pontos érték helyett. Az előző havi…
A rendőrség szerint a férj mészárolta le családját egy baltával, majd magával is végzett Tényőn. A vérengzés hétfőn reggel 8 és 9 között történhetett. Az apa pszichiátriai kezelés alatt állt.
Nem változik ezen a héten az üzemanyagok ára, miután a múlt héten hat forinttal nőtt a benzin és három forinttal emelkedett a gázolaj ára - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését.
Indulnak az április 4-éig tartó kiemelt húsvéti élelmiszerellenőrzések - mondta Süth Miklós, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára
Egy brit termékenységi klinika ezen a héten kisorsol egy emberi petesejtet, így népszerűsítve szolgáltatásait, mindez állításuk szerint összefér a brit törvényekkel.
Nagy valószínűséggel a pszichiátriai kezelés alatt álló férj ölte meg feleségét, két gyermekét, majd saját magát Tényőn. A férfi baltával követhette el tettét, majd késsel, illetve motoros láncfűrésszel végzett magával.
A Fidesz egyelőre nem döntött arról, hogy Orbán Viktor részt vesz-e miniszterelnök-jelölti vitán, ugyanis - mint Navracsics Tibor frakcióvezető fogalmazott - nem látják, ki lenne a vitában résztvevő másik fél.
Az orosz alsóház nem fogja ratifikálni az új START szerződést, amennyiben az nem foglalja magában az Európába tervezett amerikai rakétapajzsot is - jelentette ki kedden a duma elnöke.
A héten a Fed kamatdöntését, illetve annak közleményét várja leginkább a piac. A heti amerikai feldolgozóipari makroadatok megerősíthetik a fellendüléssel kapcsolatos várakozásokat; a lakáspiaci...
Ifjúságvédelmi őrjárat, úgynevezett plázakommandó állt újfent munkába kedden Miskolcon, a rendőrök a csellengő fiatalokra figyelnek fokozottabban, az áldozattá válás elkerülésére és a bűnmegelőzésre koncentrálnak egyebek mellett....
Nem változik ezen a héten az üzemanyagok ára, miután a múlt héten 6 forinttal nőtt a benzin, és 3 forinttal emelkedett a gázolaj ára - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. ...
2010. március 16.-án, Dr Szekeres Imre honvédelmi miniszter fogadta a Honvéd Dream-Team „Gepárdok" tereprali csapat tagjait, Bálint Zoltán zászlóst, Barkó István századost, és Gazdag Ákos szakaszvezetőt. A csapattagokat a Budapest-Bamako Rallyen nyújtott kiemelkedő teljesítményük kapcsán részesítette elismerésben a miniszter.
Ifjúságvédelmi őrjárat, úgynevezett plázakommandó állt újfent munkába kedden Miskolcon, a rendőrök a csellengő fiatalokra figyelnek fokozottabban, az áldozattá válás elkerülésére és a bűnmegelőzésre koncentrálnak egyebek mellett.
Kína növekvő aggodalommal tekint az iráni atomprogramra a legutóbbi fejlemények miatt, de továbbra is ellenzi, hogy újabb büntetőintézkedéseket vezessenek be Teherán ellen - közölte kedden Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszter.
A Fidesz egyelőre nem döntött arról, hogy Orbán Viktor részt vesz-e miniszterelnök-jelölti vitán, ugyanis nem látják, ki lenne a vitában résztvevő másik fél
Portugál, amerikai és francia elismerések után Kanadában is díjazták Kenyeres Bálint rövidfilmjét, A repülés történetét – közölte a Magyar Filmunió. Az alkotást hamarosan Spanyolországban, Romániában és a tengerentúlon is bemutatják.
Aláírta tegnap az oktatási tárca illetékese a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) idei támogatási szerződését. Így a jövő héten megkezdődhet a megkésett februári és márciusi nyugdíjsegélyek folyósítása azoknak a művészeknek, akik a közalapítványon keresztül kapják járandóságukat - értesült a Magyar Hírlap.
Az adócentralizáció a GDP 39 százalékáról négy év alatt 10 százalékponttal csökkenthető: adócsökkentéssel, illetve egyszerűbb és átlátható adórendszer révén - mondta Járai Zsigmond, volt pénzügyminiszter, a jegybank korábbi elnöke a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) keddi budapesti rendezvényén. (MTI)
Javulás tapasztalható Európában a pénzügyi piacok működésében, de a helyzet még törékeny, nem tekinthető normálisnak - állapították meg keddi brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok pénzügyminiszterei. (MTI)
Váratlan keresletcsökkenést követően tizenöt év óta először a világ minden táján, átlagosan 5,5 százalékkal, csökkent az ipari ingatlanok bérleti díja tavaly - ez áll a Cushman & Wakefieldnek az MTI-hez kedden eljuttatott felmérésében. A 2009. évi csökkenést követően a CW a bérleti díjak növekedésére számít az év vége felé, melyet leginkább a globális export gyors fellendülése idéz elő. (MTI)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 13,49 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 23.616,45 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 406,26 pontos, 1,75 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 392,77 ponttal magasabb. (MTI)
Erős ellenálláshoz érkezett a GE árfolyama a 17$ közelében. Most lenne érdemes bejelenteni valami jó hírt a papírral kapcsolatban, hogy további löketet adhasson az emelkedéshez.
Nem változik ezen a héten az üzemanyagok ára, miután a múlt héten 6 forinttal nőtt a benzin, és 3 forinttal emelkedett a gázolaj ára - erősítették meg piaci forrásokból a holtankoljak.hu értesülését. ...
A februári lengyel foglalkoztatottság mutatója -1,1 %-os értéket hozott a várt -1,0 %-os érték helyett. Az előző érték -1,4 % volt. (OT-www.globalfx.hu)
Ifjúságvédelmi őrjárat, úgynevezett pláza kommandó állt újfent munkába kedden Miskolcon, a rendőrök a csellengő fiatalokra figyelnek fokozottabban, az áldozattá válás elkerülésére és a bűnmegelőzésre ...
„Mit kíván a magyar gyógyszerész” címmel 12 pontban foglalta össze a Magyar Gyógyszerészi Kamara, hogy miben látják a piac jövőjét. A többi között felelős minisztérium és a patikaliberalizáció leállítása szerepel a követelések között. A 12 pontot tartalmazó dokumentumot kedden adták át a Fidesz népjóléti kabinetjét vezető Soltész Miklósnak.
Az az intézkedési program, amelyet a görög kormány elkezdett - és amely nagyon hasonlít a magyarra - alkalmas arra, hogy Görögországot átlendítse a válságon - mondta a miniszterelnök