Meteorológusként és sportolóként is ideális lakást tudhat magáénak a népszerű időjós, Németh Lajos. A tizedik emeletig akár lépcsőzhet is, ha akar, otthona erkélyéről pedig a főváros feletti felhőkben gyönyörködhet....
A magyar állam véglegesen elvesztette a Postabank könyvvizsgálói ellen indított perét, miután keddi ítéletében a Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a magyar állam terjesztett be a korábban hozott számára kedvezőtlen jogerős bírósági döntés ellen.
A Lotus Racing kedd reggel sikeresen bejáratta idei versenyautóját az angliai Silverstone-ban, ahol a csapat tesztpilótáját, Fairuz Fauzy-t érte az a megtiszteltetés, hogy ő próbálhatta ki először az új járgányt.
Pénteken már elfogták, de azután szabadon engedték azt a férfit, akiről a hétvégén kiderült: fővárosi lakása tele van éles lőfegyverekkel. A férfit pénteken Nyíregyháza közelében, kommandósok fogták el, drog és egy gázpisztoly, illetve kés volt nála. A férfi elfogása után szabadlábon védekezhetett, de közben a fővárosi lakásában is házkutatást tartottak a rendőrök, akkor került elő az arzenál, a…
Oroszország szeretné felsrófolni a Szojuz űrhajókon való utaztatás árát azután, hogy az amerikai űrsiklók "nyugdíjazása" nyomán monopolhelyzetbe kerül űrhajósoknak a Nemzetközi Űrállomásra való feljuttatása terén.
A világhírű osztrák filmrendező, Michael Haneke összes nagyjátékfilmjét levetíti csütörtöktől két budapesti a mozi, a Kino és a Cirko-Gejzír. Az előadásokat az alkotó legújabb filmje, A fehér szalag című, Oscar-díjra jelölt mozi magyarországi bemutatója kapcsán tartják.
Az MSZP országos választási bizottságában (ovb) felmerült, hogy a parlamenti választások utánra kellene halasztani a párt főpolgármester-jelöltjének megnevezését, mert Budapesten egy szélesebb összefo...
Míg Barack Obama amerikai elnök profi súgógépet használ beszédeinél, leendő (2012) ellenfele, Sarah Palin volt alelnökjelöltnek olcsóbb megoldással kell beérnie. Ő a kezét firkálja össze.
Különleges szállítási engedéllyel elhagyhatta Magyarországot a múlt szerdán Visegrádnál léket kapott teherhajó - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság osztályvezetője.
Folyamatos a kőolajellátás a magyar-ukrán határon – közölte a Mol azzal kapcsolatban, hogy Kazahsztán leállította az olajexportot Magyarország és Szlovákia felé a Barátság olajvezetéken az Ukrajnával kialakult kereskedelmi vitája miatt.
A sürgősségi ellátás, ezen belül a gyermek sürgősségi ellátás fejlesztésére 560 millió forint támogatást nyert el a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza az Új Magyarország Fejlesztési terv keretében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,72 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 20.622,83 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 23,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények árfolyamai egyaránt erősödtek az előző napi záráshoz képest. (MTI)
Éles lőfegyvereket találtak egy férfi budapesti lakásában a házkutatást végző rendőrök. A gyanúsított ellen kedden elfogatóparancsot adott ki az ügyben eljáró nyíregyházi rendőrkapitányság.
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék a hétfői javulás után kedden már vegyesen teljesítettek. Egész napi hullámzás után zárásra sikerült csekély eredményeket összekaparni, de a legmegbízhatóbb részvények gyengék maradtak. A jobb hangulat nem tartott ki, miután a múlt hetet négyhavi mélységben végezték. Az emelkedés csak kiigazításszerű: a piacokat továbbra is nyomasztotta esetleges euróövezeti…
Megragadta a rendőr ruháját, ellökte, majd kezét ökölbe szorítva küzdőállásba helyezkedett az a fatolvaj, akit a rendőröknek kellett megfékezniük. A tolvajok három mázsa fával akartak kereket oldani.
Meghalt egy kamionsofőr, amikor járművével árokba borult kedden az M2-es autóúton Dunakeszi térségében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Eleni Tsakopoulos-Kounalakis komoly politikai és üzleti háttérrel rendelkező személy, akinek hitvallása több ponton egyezik a magyar külpolitika prioritásaival - mondta az új amerikai nagykövetről az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Németh Zsolt azt követően nyilatkozott az InfoRádiónak, hogy a testület a Parlamentben meghallgatta a nagykövet bemutatkozó beszédét.
Elindította a gyerekkövérség elleni kampányát Michelle Obama, az amerikai first lady kedden. Főleg az egészséges táplálkozás elveire és a sok testmozgás fontosságára akarja felhívni a szülők és a gyerekek figyelmét.
Meggyilkoltak és felgyújtottak egy férfit Berettyóújfaluban. A Független Hírügynökség információi szerint az áldozat a helyi polgármester nevelt fia, a gyilkossággal pedig a férfi feleségét gyanúsítják.
Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki jogerősen a Debreceni Ítélőtábla kedden arra a férfira, aki 2006-ban megölte és kirabolta a szomszédjában élő idős házaspárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kistokajban.
Radzsapaksze elnök kedd éjféli hatállyal föloszlatta a parlamentet, mintegy két hónappal előbbre hozva az esedékes választásokat. Az időpont kiírása az országos választási bizottság feladata lesz.
Jöjjön el, ha találkozni akar Süsüvel, a TV Macival, vagy a híradó szerkesztőivel, ha látni akarja a Tenkes kapitányának ruháját, vagy azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek
Az eurózóna tagjai elvi megállapodásra jutottak arról, hogy megsegítik Görögországot, amelynek jelentősre duzzadt államháztartási hiánya, és igen magas az államadóssága. A támogatás formája még nem dőlt el, de valószínűleg "bilaterális" alapon történik majd - közölte a német koalíciós kormány név nélkül idézett egyik vezető illetékese. (MTI)
Az MSZP országos választási bizottságában (ovb) felmerült, hogy a parlamenti választások utánra kellene halasztani a párt főpolgármester-jelöltjének megnevezését, mert Budapesten egy szélesebb összefogásnak, egy úgynevezett "olajfa-koalíciónak" lehetne esélye - értesült az MTI.
A bonni Aloisius gimnáziumban - hasonlóan két másik német jezsuita középiskolához - egyes tanárok évtizedeken át szexuális bűncselekményeket követtek el a diákok terhére.
Amerikai elnökök magyarországi látogatásait megörökítő MTI-s fotókból nyílt kiállítás Welcome, Mr. President címmel a pécsi Művészetek és Irodalom Házában kedden.
Sokakat elriaszt a fogimplantáció, pedig viszonylag egyszerű szájsebészeti megoldásról van szó - előnyei sokszor túlmutatnak az elterjedtebb hídpótláson is
Egy sörszállító teherautó balesete miatt bedugult egy London közelében levő, meglehetősen forgalmas autópálya-szakasz. Az egész rakomány kiborult, a dugóban veszteglők a dobozolt nedűvel kárpótolják magukat a kényszerű tétlenségért.
Bár továbbra sincs érvényes nevezése az idei évre, és nagyon úgy tűnik, hogy a szabályok szerint még akkor is csak a szezon negyedik állomásán indulhat először, ha az egyik új csapat netán elbukik, a Stefan GP tovább folytatja a felkészülést debütáló évére.
Az eurózóna tagjai elvi megállapodásra jutottak arról, hogy megsegítik Görögországot, amelynek jelentősre duzzadt államháztartási hiánya, és igen magas az államadóssága. A támogatás formája még nem dőlt el, de valószínűleg "bilaterális" alapon történik majd - közölte a német koalíciós kormány név nélkül idézett egyik vezető illetékese.
Kirobbanóan jó formát mutatnak az amerikai részvényindexek a Görögország megmentéséről szóló hírek kapcsán. A mozgás ugyanakkor nem túl kiegyensúlyozott, a Dow csaknem 50 pontokkal ugrál ide-oda....
"Egyetemista vagyok, régebben jártam pszichológushoz és ráébredtem, hogy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedek. Mit tehetek, hogyan gyógyulhatok?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Orbán Viktor szerint nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség. A Fidesz elnöke kedden a TV2 Tények című műsorának arról is beszélt, hogy rövidíteni kell az állami megrendelések kifizetési idejét, emelni kell az orvosok, nővérek fizetését, és minden településen szükség van körzeti megbízottra.
Orbán Viktor szerint nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség. A Fidesz elnöke kedden a TV2 Tények című műsorának arról is beszélt, hogy rövidíteni kell az állami megrendelések kifizetési idejét, emelni kell az orvosok, nővérek fizetését, és minden településen szükség van körzeti megbízottra. Közölte azt is, még nem dőlt el, hogy részt vesz-e miniszterelnök-jelölti vitán.
38 év börtönre ítélt egy belga férfit egy spanyol bíróság, mert megerőszakolt és brutálisan megölt egy 72 éves brit nőt, majd kirabolta a szomszéd szobában magatehetetlenül fekvő férjét - közölte kedden a spanyol média.
Az FIA tavaly megválasztott elnöke, Jean Todt elárulta, hogy elődje hibáiból tanulva, csak négy évig vállalja az elnökséget, és 2013 végén lemond tisztségéről, hogy átadja a helyét utódjának.
A bonni Aloisius gimnáziumban - hasonlóan két másik német jezsuita középiskolához - egyes tanárok évtizedeken át szexuális bűncselekményeket követtek el a diákok terhére. Keddig 12 esetre derült fény - jelentette be az iskola vezetése.
A Fidesz elnöke szerint egykulcsos adót nem vezethet be a következő kormány, de a nyugdíjkorhatár sem emelkedhet, az egészségügyben dolgozók bérét viszont növelné a párt kormányfőjelöltje